Az első bevetés - a Vadmusso újra száguld

Viszont most megvolt az első éles teszt az iKamper legkisebb modelljének is. Papíron kétszemélyes, és ez tényleg így is volt, bár a VPT-s Győzővel megállapítottuk, miután megszemléltük a VPT Camp megnyitón az ő elvileg háromszemélyesnek mondott Reimo-s tetősátrukat is, hogy a gyártók jellemzően mindig egyel több személlyel számolnak, mint amennyi a valóságban befér.

Itt az volt a tapasztalat, hogy azért két felnőtt kényelmesen elfér. Amúgy az alapméret miatt volt egy kis félsz a hossztól is, de valójában nagyobb a hely, mint a campervanok jellemzően hátul, keresztben elhelyezett ágyán (178 cm körül vagyok). A sátor kihajtott részét a széthúzható létra stabilizálja, szóval nem árt vigyázni, hogy a beakadó fokok tényleg be legyenek akadva, plusz ne legyen túl lapos a szög, mert akkor kicsúszhat alólunk felmászáskor.  A kicsúszás ellen amúgy sem árt tenni, ha mondjuk puhább talajon vagyunk. Erre két megoldást láttam, vagy valamilyen tálcát helyezni alá, ami nem csúszik el és nagyobb felületen támaszkodik, vagy a közönséges sátorcövek a létra lábai mögé beverve.

Az útvonalunk most elsőnek Révfülöpre vezetett a Napfény kempingbe. Gondoltam, első tesztnek inkább legyek kicsit luxus a környezet, bármi is lehet, na meg kedvelem ezt a kempinget. A tetősátraknál lassan tradíció, hogy este érkezem az első kinyitásra, így akárcsak a XCoverrel, a Minivel is este kellett megismerkedni. Szerencsére már van némi rutin, na meg tényleg nem bonyolult a felállítás.

A Grand Mussóra még az út előtt a gyári Bridgestone Blizzak LM005 téli gumi helyére felkerült egy BFGoodrich Bajaj K02-es, egyfelől mert már 20-30 fokok vannak, másfelől talán jobb lesz a terepképesség, ráadásul a fekete felnivel igen jól is néz ki. Kicsit féltem tőle, mert volt már nálam ilyen nagymintás terepgumis pickup, szintén BF, és az aszfalton nagyon fájdalmas, hangos, esőben pedig csúszott mint a jég, és le akart esni az útról. Így igen pozitív meglepetés volt, hogy a sűrű programomban jó sok autópályázás közben kicsit se volt kellemetlenebb, mint az eredeti gumi, a hangja is minimálisan erősebb, de semmiképp se a klasszikus Niva huhogás. Még az is lehet, hogy változtatott a keveréken a gyártó. Az egyetlen apró negatívum olyan 70 km/h körül egy finom rázás, de kibírható.

Az első nap igen meleg volt, mindjárt ki is próbálhattam az elméletem, miszerint a - kevésbé népszerű - fehér keménytetővel kevésbé melegszik át a sátor. Persze a sátor is tudja a fizikát, szóval a tető felőli rész tényleg hűvös maradt még fél napnyi tűző napsütés után is, a többi részen meg sokat segített, hogy minden irányban tudunk szellőzni. A fehér felületen ugyan jobban látszanak a menet közben felkenődött bogarak, de szerencsére ezen könnyen lehet segíteni, egy vizes-mosogatószeres szivaccsal simán lejöttek.

A kis túránk a Balatonfelvidék korábban nem látogatott pontjait vette célul, elsőnek a  Salföldi majort. Itt mindenki megtalálhatja a neki szimpatikus állatot, a többségét meg is lehet simogatni, és bónuszként egy igen kiterjedt fűszerkert segít eltérni a megszokott só-bors-paprika vonalról.

A gépbuzik számtalan lóvontatású eszközzel ismerkedhetnek, mint például a különböző vetőgépek vagy ekék, amik egy része ugyan bő 100 éves, de tapasztalatom szerint még ma is használnak néhol ilyeneket kisebb területeken.

A második napra megérkezett az eső és a szél. Bár a parton voltunk, és a hullámok egész rendesen csapkodtak, mégsem igazán érzékeltünk belőle sokat, nem mozgott a sátor, rosszabbra számítottam. Az eső is visszafogott volt, és a tetőablakon kellemes látvány volt figyelni a csepergést, szerencsére beázást nem tapasztaltunk. Később elállt az eső, így mire hazaútra fordultunk, kiszáradt a ponyva, nem kellett még otthon is szárogatni, hogy nehogy bepenészedjen.

Apropó pára: visszatérő probléma, és itt is megjelent a matrac alatt az alumínium aljzaton. Ezt most kitörléssel és kitámasztva szárítással oldottam meg, de rengeteg megoldást találunk erre a neten, például valaki lepadlószőnyegezte, ami bónusznak hűvösebb időben még plusz szigetelést is jelenthet. A kinyitás gyorsan ment, nem volt már ismeretlen előttem a technika. Arra nem árt figyelni, hogy míg a nagyobb társainál a bejárati előtetőhöz jár a hosszabb kitámasztó, a Mini esetében pont a rövidebb. Persze, hogy elsőre fordítva akasztottam be, aztán néztem, hogy miért áll ilyen gyatrán az oldalsó tető.

A hétvége két tapasztalattal bővült: ha van hely (és pénz), érdemes az előtetőt és az elősátrat is megvenni. Előbbi napos időben megfizethetetlen, utóbbi hosszabb leálláskor és főleg esős időben jöhet jól, hogy olyankor is komfortosan ki tudjuk dugni az orrunkat a sátorból. Az előtetővel az egyetlen bánatom, hogy mindenképp ki kell hozzá nyitni a sátrat, vagyis rövid vízparti kávézásra megállva annyira nem praktikus. Ilyen célokra én egy általános terepjárós napvitorlát vettem az egyik holland kempinges oldalról, ha megérkezik, majd beszámolok róla, mennyire vált be.

A másik iKamper termék a AIOKS kempinges láda volt. Elsőre nem sok bizodalmam volt benne, de kipróbálás nélkül persze nincs értelme rámondani, hogy hülyeség. Nos kipróbáltam. Az első, ami feltűnik, az alacsonysága. Ez szerintem annyira nem praktikus, mi rendszerint nem ülve szoktuk az ebédet előkészíteni, de a hagyományos kempingszékek szintjén már nem kényelmetlen. 

Bónuszként - mert a Vadmusso mindent is elvisz - azért akadt nálunk magasabb asztal is. Ez utóbbin sokat rágódtam, az eredetileg egy klasszikus Dechatlonos asztal volt, de számtalan ujj becsípése és az asztallap rejtélyes kilyukadása után végül a TB24-re levitt lakóautóban találtam rá az igazira. Ez most rendes fából van, vagyis nem annyira könnyű, viszont praktikusan összehajtható, és mégis eléggé jónak tűnik az állóképessége, hiszen már végigvittünk vele egy komplett TB24 főzést és miegymást is. Na meg alternatívának még mindig ott a Musso platóajtaja.

Na de az AIOKS-ról. A tagadhatatlan előnye, hogy bár kinyitva igen hosszú, az állítható lábakkal a hepehupás talajon is vizszintbe lehet helyezni (és az utolsó lapot nem is kell teljesen szétnyitni). Ami meglepetést okozhat, ha a tetejét amúgy lezáró lapot a ládára rakjuk, az ugyebár ilyenkor nincs rögzítve és elmozdulhat. Erre mondjuk a zárat kicsit megmókolhatnák a 2.0-ás verzióban, hogy így is le lehessen zárni, és ne másszon el a tető. 

A  főzőfejek praktikusak, mivel módosítható a szélességük, így nem pottyan be a kávéfőző, de egy nagyobb lábost is kellően alá tudunk támasztani. Egy beépített szélfogót - akár extraként, mint a rácsavarozható állványt - még el tudnék viselni, hiszen így elég védtelenek az időjárás ellen. Ami kevésbé praktikus, hogy a szabályozó gombok a két oldalra kerültek, így kerülgetni vagy átnyúlogatni kell a második főzőfej állításhoz. Együtt lehet ezzel élni, de azért fura, na. 

A gázcsatlakozás szabvány kempinggázas, a csavaros verzióból. Ez annyiból is jobb az átszúrósnál, hogy ebbe levételkor a beépített szelep lezár, és mivel menet közben amúgy se tudjuk rajta hagyni (erre csukódik az asztal többi része), így nem csak kifogyasztott patron után indulhatunk. Persze nem árt megvárni, amíg lehűl a főző, hiszen a forró alkatrészek kárt okozhatnak az összecsukáskor. Gázpatron vételekor nem árt vigyázni, állítólag a nagyon kínai változatok hajlamosak a szivárgásra, mert könnyen deformálódik a menetnél a gyatra anyagfelhasználás miatt. Ha nem akarunk a kempinggázas patronnal játszadozni, lehet kapni átalakítókat kb. mindenről mindenre, Lindal B188 a szelep becsületes neve.

A láda végül is hasznosnak bizonyult, ügyesebben pakolva minden belefér, ami egy kempingfőzéshez kell, a nagyobb serpenyőket kivéve, és egy átlag egyterű vagy kombi csomagtartójában is jól elfér. Egyelőre igényes terméknek látszik, nem nyeklik-nyaklik, reméljük a szezon végére se lesz ez másképp.

Másnap a sátor összecsukását is gyakorolhattam, hiszen némi csavargást ejtettünk meg a környéken. Ilyen kempinges, visszatérős helyzetben talán praktikus egy bónusz sátrat vinni, ahova beszórjuk a cuccokat, amíg távol vagyunk. Nem a lopások miatt (itt még ilyet nem tapasztaltam), inkább hogy a hirtelen szélroham át ne költöztesse a falu túlfelére a székeket, asztalt. 

Apropó, kinthagyás: minden túrakönyv figyelmeztet arra, hogy ha csavargunk, a szemeteszsákot éjszakára ne hagyjuk kint, mert rájárnak a vadak, megesz a medve, farkas, jönnek a pomogácsok, stb. Rutinos Napfényesek már tudják, hogy ez Révfülöpön sincs másképp, itt éjszaka, ha nem vagyunk túl hangosak, bizony rókával és arany sakállal is találkozhatunk. A szomszédos lakóautó tulaja ezt nem tudta, így szembesült azzal, hogy a kint hagyott szemetes zsákját kissé átrendezték reggelre. Szóval ezért is érdemes rendben tartani a környezetünket.

A plató beépítése még hagy maga után kívánnivalót. A burkolat egyelőre nem készült el, az lesz következő állomás, illetve az aksik menet közbeni töltése. A keret közben kapott egy új rögzítést, ami a TC 10 éves bulijáról rám maradt kábelfeszítőből lett kivitelezve. 

Az új kompresszoros hűtő is kiválóan működött, menet közben a plató szivargyújtójáról, a kempingben persze 230 voltról. Hozzáteszem, az igazán izgalmas időszak most jön, ha 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, ahol az olcsóbb ládák jellemzően elvéreznek. Az akkus rendszer most pihenőben volt, hiszen nem volt rá szükség plusz a rendes működéshez kell még egy napelem a meglévő mellé, illetve a kocsiról töltést is ki kell még építeni. Kiegészítésnek bedobtam a régi Lidl-s ládát, azt hiszem ez így is marad, mert a magasabb palackokat, nagy vizes ballont egyszerűbb volt abban hordani. Aminek tuti kell még tároló, azok a zöldségek és egyéb élelmiszer, most csak zacskókba voltak bedobva, így nem túl praktikus. 

A következő fellépése az autónak jóval munkásabb lesz, hiszen 2021. június 20-án (és az azt megelőző héten) immár a rendezvényes vonalon mozogva a Totalcar Parkoló Parádén vesz részt, technikai támogatói szerepben.