A Négyajtós, a NagyUtazó és a Megváltoztatott

Ferrari nap a Ringen

2007. október 3., szerda 02:37
A mellékesen bemutatott GranTurismo és a meghívott Quattroporte kombinációra ráragadtam, és lelkesen szaladtam a Hungaroringre.

A két sztárvendég érkezése előtt különböző korosztályú és súlycsoportú Ferrarikat és Maseratikat lehetett gusztálni. A Pininfarina szereplőválogatáson az őszintén brutális fekete Testarossa és F430-asok mellett a 612 Scaglietti a maga hatalmas kerek farizmaival csak nagyseggű háttértáncos szerepét kaphatta volna. A Scaglietti képe is más, tágra nyitott, csodálkozó szemeivel kifejezetten nőies, semmi lehengerlő agresszió.

Kedves mosolya megtévesztő, mert a négyszemélyes, közel öt méter hosszú, 1800 kilós ördögráját 12 hengeres motorja 4,2 másodperc alatt gyorsítja százra, és 320-szal tud repeszteni. A nyolchengeres, másfél tonnás F430 két tizedmásodperccel lealázza, de attól még a Scaglietti is bepréseli a levegőt a hörgőkbe, hogy fékezéskor egy nagy nyerítéssel szakítsa ki az ott felgyülemlett cuccal együtt. A szélvédő összeröhögése után nem rágódtam többet a szupersportkocsik értelmén. Fül-orr-gégészek akár fel is írhatnák a Ferrarorum hangulatjavítót, köptető mellékhatással.

Korhatár nélkül. Már kitisztult tüdővel bambultam, amikor egy csinos, de nagyon idős olasz bácsit támogattak az egyik felhevült autóhoz és besegítették. Stefano Acanfora 1914-ben született, aznap ült először Ferrariban. A második világháborúban harctéri fotográfusként dolgozott, így nagy meglepetések már nem érhetik, de egy kíméletes Ferrari-kör rá is nagy hatással volt.

Szívem csücske, a Quattroporte kilógott a sorból, de még lapos rokonai között sem esetlen óriáshangyász. A szlalompályán billegett, oda nem való. Gazdája szerint kiválóan lehet vele rejtőzködni, a többségnek fogalma sincs, hogy a kéttonnás testet a 400 lóerős V8-as motor 5,2 másodperc alatt lendíti százra.

A Quattroporte minden szögből más karaktert mutató arca pofátlanul beint a többi autónak, ehhez képest minden fércmunka. Nem vízben oldódó formaterv, elsőre valóban fel sem tűnik a tudatlanoknak. Aztán leesik az álluk, mert a Quattroporte állatiassága zsigerekig hatol. Oldalról vaksi, csak élesen levágott ormányát nyújtja előre élelem után szimatolva.

Orra hegyéről apró szaglómirigy lóg le. Szembeszállva vele érzékeny orrát féltve visszahúzza és hatalmasra tátott szájában villogtatja a nyelvébe döfött háromágú szigony-piercinget. Távol ülő vizenyős szemeinek üressége elhanyagolt pszichopatára utal. Páncélozott teste távol tartja a kellemetlenkedőket, de úgysincs igazi ellenfele egy sima modorú orrszarvú-gepárd hibridnek.

A Quattroporte gonosz öccsét, a GranTurismót is ugyanaz a 4,2 literes V8-as hajtja. Az alig száz kilóval könnyebb NagyUtazót erős vákuumtámadás érte, a száján keresztül próbáltak hozzáférni értékes szívéhez. A szívóerő eltorzította ajkait, szemei megnyúltak és pofaizmai is feldagadtak. A pofájában lévő szilák az élet-halál harc közben kifejtett erőlködés miatt homorúvá váltak. Rablótámadás közben a hátuljánál fogva próbálták megtartani, ezért abba az irányba is megnyúlt, farának felső éle kacsafarokká pöndörödött. A Maserati sohasem volt erős a hátsók kidolgozásában, de legalább egyediek a ronda, olasz racionalista építészetet idéző Maserati-seggek.

A Granturismo hátulról kivételesen gyönyörű, de nem a megszokott drabális különc, hasonló képet mutat hátulról az Aston Martin DBS. A pirossal keretezett fehér hátsó lámpa most nagy divat - ó, borzalom - az új Mondeónak is ilyen van, csak fejjel lefelé fordítva. Brrrr.
A bemutatott autó lökhárítóját tolatóradarral lyuggatták ki, amin majdnem sírva fakadtam. Az autóhoz a valóságban is közel álló rolexes úr kacsintva megjegyezte, hogy jól jön az, amikor az asszony viszi a kocsit. Én műtárgyrongálás helyett inkább megtanítanám parkolni.

Egy ilyen menü után a fő produkció, a Ferrari Challenge versenysorozat első magyar csapatának F430 Challenge versenygépe normális autónak tűnt, délutánra megszoktam a derekamig érő, repedtfazék hangú szupertepsiket. A Challenge-ben az utcai F430 4,3 literes, 483 lóerős V8-as motorja van, a versenyszabályzatok nem engedik a belepiszkálást, de a Challenge csak 1225 kg, több mint két mázsával könnyebb az utcai F430 -nál. Ebből kaptunk egy kétperces kört, hogy kiderüljön, nem normális autó.

A bukócsővel szűkített bemeneti nyíláson mindenki esetlen békaként bukdácsol, bent ötpontos öv. Szoknyában vagyok. És harisnyában, nem harisnya nadrágban. Bent Jánosi Sándor, (jókinézésű és pilóta) a ki- és beszállást kisebb tömeg figyeli. Sorsomra várva egy joviális úrral mókázunk a balaklava frizurára gyakorolt hatásáról, mondja nekem, hogy ezért nincsenek női autóversenyzők. Nem, uram, azért, mert a nők nem tudnak vezetni.

Körben mosolyognak, pedig fogalmuk sincs, hogy pár perc múlva megtekinthetik zsírfetisizmusom összes következményét élőben, közelről. Végül a pilótát büntetve, de a kisebb létszámú betekintést választva beszerencsétlenkedem magam az autóba. Ideje vennem egy nadrágot ilyen esetekre.
Nem nagy bátorsági próba körbevitetni magunkat szupersportkocsival egy profi kezei között, de arra elég volt, hogy ne tudjak aludni és még másnap reggel is remegjen a gyomrom. Úgy rémlik, hogy a kétperces kör alatt egyszer vettem levegőt, alaposan átgondolva és precízen végrehajtva.

Utána a Testarossával duplázhattam. A Ferrari-felhozatal stipi-stopiját fölényesen nyerő Ferrari F512 M a Testarossa utolsó, megváltoztatott (M, mint modificata) sorozata, összesen 501 darab, mínusz az amortizáltak, szaladgál belőle, telibe bőrözött piros belsejével innen taszító, onnan gyönyörű. A tizenkét éves autó nem akar árnyalatokat bemutatni; száguldok és forró levegőt okádok a csirkehálóval bélelt szögletes testnyílásaimon, akarsz valamit?

Gazdája, Alessandro Lippi rövidre zárta a Pinifarina derékszögeiről folytatott dizájnkonzíliumunkat: Bunkó dentro, bunkó fuori (kívül-belül).
A 12 hengeres grillrács nyers és véres, hárombetűs elektronika nem segít a sofőrnek, és az utasnak sem jár kapaszkodó. Mezei biztonsági öv alatt, a piros bőrön csúszkálva próbáltam ellentartani a gonosz fizikának, két kör alatt halálosan elfáradtam és lesápadtam, de a rózsaszín hormon túladagolás kiváltotta kezelhetetlen nevetésrohamokat elnézve este többen megkérdezték, mit szívok, és van-e nálam.

Csak azt sajnálom, hogy nem mertem enni a nagyon tökéletes állagú tiramisuból, amit a finnyás olaszok is mosolyogva kanalaztak. Ezt utólag önerőből pótoltam.

Tiramisu

Kellőképpen magas zsírtartalmú édesség, a kedvencem. Kis kolbászevő szövetségünk egyik olasz tagja és örökös nyelvi támasz Carola tanítása alapján így készül:
20 deka Mascarponéra (a szarvasi tökéletes) azonos súlyú babapiskótát (gazdaságos változatok kiesnek, marad a felső polc!) és egy friss, egész tojást kell számolni. Egy nagyobb tálba lerakott réteg babapiskótát frissen, kotyogósban lefőzött kávéval meglocsolni, majd leönteni egy réteg egész tojásokkal összekevert mascarponéval. Rétegezni, amíg elfogynak, tetejére a krém jön, majd kakaóporral vastagon behinteni. Egy napot állnia kell a hűtőben, idő kell, hogy összeálljon, pont mint egy Maserati látványa.
A kávéval óvatosan, nem áztatni, csak locsolni. Cukor nem való bele, a tojást sem kell össze-vissza verni, tejszín használata tilos. Puritán édesség, az alapanyagok minőségén nem szabad spórolni és ha van friss eper, babapiskóta helyett jó az is, sőt...
Rituális kakaópor-szippantás elkerülhetetlen.