A két sztárvendég érkezése előtt különböző korosztályú és
súlycsoportú Ferrarikat és Maseratikat lehetett gusztálni. A
Pininfarina szereplőválogatáson az őszintén brutális fekete Testarossa
és F430-asok mellett
a 612 Scaglietti a maga hatalmas kerek farizmaival csak nagyseggű
háttértáncos szerepét kaphatta volna. A Scaglietti képe is más,
tágra nyitott, csodálkozó szemeivel kifejezetten nőies, semmi
lehengerlő agresszió.
Kedves mosolya megtévesztő, mert a négyszemélyes, közel öt méter
hosszú, 1800 kilós
ördögráját 12 hengeres motorja 4,2 másodperc alatt gyorsítja
százra, és 320-szal tud repeszteni. A nyolchengeres, másfél tonnás F430
két tizedmásodperccel lealázza, de attól még a Scaglietti is bepréseli
a levegőt a hörgőkbe, hogy fékezéskor egy nagy nyerítéssel szakítsa ki
az ott felgyülemlett cuccal együtt.
A szélvédő összeröhögése után nem rágódtam többet a
szupersportkocsik értelmén. Fül-orr-gégészek akár fel is írhatnák a
Ferrarorum hangulatjavítót, köptető mellékhatással.
Korhatár nélkül. Már kitisztult tüdővel bambultam, amikor egy
csinos, de nagyon idős olasz bácsit támogattak az egyik felhevült
autóhoz és besegítették.
Stefano Acanfora 1914-ben született, aznap ült először
Ferrariban. A második világháborúban harctéri fotográfusként
dolgozott, így nagy meglepetések már nem érhetik, de egy kíméletes
Ferrari-kör rá is nagy hatással volt.
Szívem csücske, a Quattroporte kilógott a sorból, de még lapos
rokonai között sem esetlen óriáshangyász. A szlalompályán billegett,
oda nem való. Gazdája szerint kiválóan lehet vele rejtőzködni, a
többségnek fogalma sincs, hogy a kéttonnás testet a 400 lóerős V8-as
motor 5,2 másodperc alatt lendíti százra.
A Quattroporte minden szögből más karaktert mutató arca pofátlanul
beint a többi autónak,
ehhez képest minden fércmunka. Nem vízben oldódó formaterv,
elsőre valóban fel sem tűnik a tudatlanoknak. Aztán leesik az álluk,
mert a Quattroporte állatiassága zsigerekig hatol. Oldalról vaksi, csak
élesen levágott ormányát nyújtja előre élelem után szimatolva.
Orra hegyéről apró szaglómirigy lóg le. Szembeszállva vele érzékeny
orrát féltve visszahúzza és hatalmasra tátott szájában villogtatja a
nyelvébe döfött háromágú szigony-piercinget. Távol ülő
vizenyős szemeinek üressége elhanyagolt pszichopatára utal.
Páncélozott teste távol tartja a kellemetlenkedőket, de úgysincs igazi
ellenfele egy sima modorú orrszarvú-gepárd hibridnek.
A Quattroporte gonosz öccsét, a GranTurismót is ugyanaz a 4,2
literes V8-as hajtja. Az alig száz kilóval könnyebb NagyUtazót erős
vákuumtámadás érte, a száján keresztül próbáltak hozzáférni értékes
szívéhez. A szívóerő eltorzította ajkait, szemei megnyúltak és
pofaizmai is feldagadtak. A pofájában lévő szilák az élet-halál harc
közben kifejtett erőlködés miatt homorúvá váltak. Rablótámadás közben a
hátuljánál fogva próbálták megtartani, ezért abba az irányba is
megnyúlt, farának felső éle kacsafarokká pöndörödött.
A Maserati sohasem volt erős a hátsók kidolgozásában, de legalább
egyediek a ronda,
olasz racionalista építészetet idéző Maserati-seggek.
A Granturismo hátulról kivételesen gyönyörű, de nem a megszokott
drabális különc, hasonló képet mutat hátulról az Aston Martin DBS. A
pirossal keretezett fehér hátsó lámpa most nagy divat - ó,
borzalom - az új Mondeónak is ilyen van, csak fejjel lefelé
fordítva. Brrrr.
A bemutatott autó lökhárítóját tolatóradarral lyuggatták ki,
amin majdnem sírva fakadtam. Az autóhoz a valóságban is közel álló
rolexes úr kacsintva megjegyezte, hogy jól jön az, amikor az asszony
viszi a kocsit. Én műtárgyrongálás helyett inkább megtanítanám
parkolni.
Egy ilyen menü után a fő produkció, a Ferrari Challenge
versenysorozat első magyar csapatának F430 Challenge versenygépe
normális autónak tűnt, délutánra megszoktam a derekamig érő,
repedtfazék hangú szupertepsiket. A Challenge-ben az utcai F430 4,3
literes, 483 lóerős V8-as motorja van, a versenyszabályzatok nem
engedik a belepiszkálást, de
a Challenge csak 1225 kg, több mint két mázsával könnyebb az
utcai F430 -nál. Ebből kaptunk egy kétperces kört, hogy kiderüljön,
nem normális autó.
A bukócsővel szűkített bemeneti nyíláson mindenki esetlen békaként
bukdácsol, bent ötpontos öv.
Szoknyában vagyok. És harisnyában, nem harisnya
nadrágban. Bent Jánosi Sándor, (jókinézésű és pilóta) a ki-
és beszállást kisebb tömeg figyeli. Sorsomra várva egy joviális úrral
mókázunk a balaklava frizurára gyakorolt hatásáról, mondja nekem, hogy
ezért nincsenek női autóversenyzők. Nem, uram, azért, mert a nők nem
tudnak vezetni.
Körben mosolyognak, pedig fogalmuk sincs, hogy pár perc múlva
megtekinthetik zsírfetisizmusom összes következményét élőben, közelről.
Végül a pilótát büntetve, de a kisebb létszámú betekintést választva
beszerencsétlenkedem magam az autóba. Ideje vennem egy nadrágot ilyen
esetekre.
Nem nagy bátorsági próba körbevitetni magunkat
szupersportkocsival egy profi kezei között, de
arra elég volt, hogy ne tudjak aludni és még másnap reggel is
remegjen a gyomrom. Úgy rémlik, hogy a kétperces kör alatt egyszer
vettem levegőt, alaposan átgondolva és precízen végrehajtva.
Utána a Testarossával duplázhattam. A Ferrari-felhozatal
stipi-stopiját fölényesen nyerő Ferrari F512 M a Testarossa utolsó,
megváltoztatott (M, mint
modificata) sorozata, összesen 501 darab, mínusz az
amortizáltak, szaladgál belőle, telibe bőrözött piros belsejével innen
taszító, onnan gyönyörű. A tizenkét éves autó nem akar árnyalatokat
bemutatni;
száguldok és forró levegőt okádok a csirkehálóval bélelt szögletes
testnyílásaimon, akarsz valamit?
Gazdája, Alessandro Lippi rövidre zárta a Pinifarina derékszögeiről
folytatott dizájnkonzíliumunkat: Bunkó dentro, bunkó fuori
(kívül-belül).
A 12 hengeres grillrács nyers és véres, hárombetűs elektronika
nem segít a sofőrnek, és az utasnak sem jár kapaszkodó. Mezei
biztonsági öv alatt, a piros bőrön csúszkálva próbáltam ellentartani a
gonosz fizikának, két kör alatt halálosan elfáradtam és lesápadtam, de
a
rózsaszín hormon
túladagolás kiváltotta kezelhetetlen nevetésrohamokat elnézve
este többen megkérdezték, mit szívok, és van-e nálam.
Csak azt sajnálom, hogy nem mertem enni a nagyon tökéletes állagú
tiramisuból, amit a finnyás olaszok is mosolyogva kanalaztak. Ezt
utólag önerőből pótoltam.
Tiramisu
Kellőképpen magas zsírtartalmú édesség, a kedvencem. Kis
kolbászevő szövetségünk egyik olasz tagja és örökös
nyelvi támasz
Carola tanítása alapján így készül:
20 deka Mascarponéra (a szarvasi tökéletes) azonos súlyú
babapiskótát (gazdaságos változatok kiesnek, marad a felső polc!)
és egy friss, egész tojást kell számolni. Egy nagyobb tálba
lerakott réteg babapiskótát frissen, kotyogósban lefőzött kávéval
meglocsolni, majd leönteni egy réteg egész tojásokkal összekevert
mascarponéval. Rétegezni, amíg elfogynak, tetejére a krém jön, majd
kakaóporral vastagon behinteni. Egy napot állnia kell a hűtőben,
idő kell, hogy összeálljon, pont mint egy Maserati látványa.
A kávéval óvatosan, nem áztatni, csak locsolni. Cukor
nem való bele, a tojást sem kell össze-vissza verni, tejszín
használata tilos. Puritán édesség, az alapanyagok minőségén nem
szabad spórolni és ha van friss eper, babapiskóta helyett jó az is,
sőt...
Rituális kakaópor-szippantás elkerülhetetlen.
