 |
|
| |
|
A verdát látva felborzolódott a szőr a karomon,
hevesebben kezdett verni a szívem. (Megnéztem a filmet rögtön
egymás után vagy háromszor.) Igen, ez az igazi üldöző! Nem kell rá
semmi figyelemfelkeltő.
Sima, fekete, brutális. Sokan csak legyintenek, persze,
filmen mindent lehet, de ez most csak félig igaz. Az autó valóban
létezett, sőt létezik ma is, egy angol múzeumban.
| |
|
|
|
| Ausztrál rendőrautó - Ford Falcon XB sedan |
|
Az autó 1973-ban született, és a
Ford Falcon Coupe XB GT nevet kapta. A típust kizárólag
Ausztráliában forgalmazták. A szóban forgó darabból nem lett rögtön
filmsztár, első néhány évében szériaautó formájában tette a dolgát.
Aztán 1976-ban a film készítői, Byron Kennedy
és George Miller nekiláttak keresni egy megfelelő autót, ami
eljátszaná a fekete rendőrségi Inteceptor szerepét. Olyat kerestek,
ami nagy teljesítményű és
megfelelően gonosz külsejű ausztrál autó.
| |
|
| |
|
Nagyjából ugyanebben az időben került a Mad Max
csapatba Murray Smith. Az ő feladata volt, hogy hozza létre a
filmbeli Interceptor-t. Az agya egy húron pendült Millerékével, így
rögtön megvásárolta az XB Falcont. Aztán Ray Beckerly-vel és még
néhány sráccal a csapatból nekiláttak átalakítani olyanná, amilyet
a filmben szerettek volna látni.
A leglátványosabb módosítás a karosszérián történt. Ez a
Monzától kölcsönvett első rész és a kompressszornak a
motorháztetőből kilógó felső része volt.
| |
|
|
|
A Monza orr abban az időben meglehetősen
modernnek számított, és szintén a brutális látványra utazott. Aztán
szép lassan bevonult a hétköznapi autók világába. Természetesen
voltak további lényeges átalakítások is. A karosszérián több helyen
is üvegszálas elemekkel módosítottak. Kapott a tetejére egy
spoilert és egy farokszárnyat. A sárvédők szélesítése külön feladat
volt. A felnik Sunraysia nevű, acél közepes teherautó felnik
voltak. A gumik B. F. Goodrich T. A. Radials elöl 245/50 R14, hátul
pedig 265/50 R15 mérettel. A kipufogó üvegszál betétes felfelé
mutató végekkel.
A filmben hallható hang nem ennek az autónak a hangja, tehát
nem ezek a kipufogók szólnak olyan szépen.
| |
|
| |
|
A motor minden kétséget kizáróan az eredeti,
300 lóerős 5.7 literes, V8-as, 32 szelepes gyári. Nem kapott
különleges átalakítást. A felszerelt Weiand GM 6-71 tipusú
kompresszor, tetején a Scott injektor sapkával csak dísz: egy
villany motor forgatta a felvételeken. Egyszer valaki megpróbált
élesben is használni egy ilyet. 600 Le jött le az ugyanilyen típusú
motorról, de minden 100 mérföld után generálozni kellett.
Ezen kívül még sok apró részletet is
módosítottak - pl. visszapillantó tükrök - így elég nehéz volt
meghatározni az eredeti típust, hiszen nagyon sok külsőleg hasonló
verda készült akkoriban még az USA-ban is. Viszont minden kósza
híreszteléssel szemben a film első részéhez
csak egyetlen ilyen változat készült.
| |
|
|
|
A forgatások befejeztével már nem volt szükség
az autóra, így még egyszer nekiláttak a szerelők és a
mindennapi használatra alkalmassá tették. Leszerelték az
oldalsó kipufogókat és a kompresszort. Ezután a film promóciójaként
különféle bevásárló központokban bukkant fel.
Miután ezek a promó-melók is véget értek, az
autó eladósorba került. Mindenki legnagyobb meglepetésére
senki sem jelentkezett, hogy megvenné. Később kiderült, ez
nem is volt túl nagy baj. Az alacsony költségvetésű Ausztrál film
ugyanis világszerte hatalmas sikert aratott, és a közönség
folytatás után sóvárgott. Ezért az Interceptor visszakerült
Millerék kezébe egy újabb fellépésre.
| |
|
| |
|
A kompresszor és az oldalsó csövek - kipufogó -
visszakerültek a helyükre, bár kicsit másképp, mint eredetileg
voltak, és az első kerekeket is lecserélték. Aztán az új film
forgatókönyvének megfelelően hatalmas üzemanyagtartályokat
gyártottak az autó hátuljára. Ezek után már csak olyan látszatott
kellett kelteni az autó megjelenésén,
mintha már évek óta folyamatosan homokviharban hajtaná
valaki.
Még
az orr-részen is alakítottak kicsit a középső rész
lebontásával. Valószinűleg ezáltal javult a motor hűtése, ami az
elhagyott vidékeken történő autózás (a második részben ez volt a
feladata) miatt kellett.
| |
|
|
|
A második részhez már egy másolatot is
készítettek.
A másodautót a menet közbeni jelenetek forgatásához
használták, az eredeti a közeli-, és a belső felvételeknél
került a kamera elé. Amikor a filmben egy borulást követő robbanás
során a fekete Interceptor megsemmisült, egy világ omlott össze az
autó rajongóiban. Aztán a precízebbek kiderítették, hogy ekkor
a klón robbant fel, nem az eredeti. Az többé-kevésbé sérülés
nélkül úszta meg a forgatást. Majd ismét szükségtelenné vált
Millerék számára, így a többi filmbeli járművel együtt egy Broken
Hill-beli vaskereskedőhöz került, aki leginkább ócskavasnak
tekintette. Úgy tűnt, most aztán végképp bealkonyult a Falconnak.
Az új tulajnak nem volt szíve megsemmisíteni,
és inkább átpasszolta kollégájának, Ray Evans-nak, Adelaide-be.
Ezen
a telepen három hosszú éven keresztül ácsorgott. Aztán
egyszercsak, mint a mesében, arra járt a herceg a fehér lovon. Bob
Forsenko-nak hívták a Mad Max filmek rajongóját. Mikor meglátta, mi
rozsdásodik az udvaron, majdnem gutaütést kapott. Rögtön előkapta a
pénztárcáját, és némi alkudozás után ő lett a fekete szépség új
gazdája.
| |
|
| |
|
| Egy replika |
|
Bob legnagyobb örömére az autó nem volt olyan
rossz állapotban, mint ahogy kinézett. A homlokrész ugyan teljesen
megsemmisült, ahogy a filmben is látszik, de a többi teljesen
egészséges volt.
Így hát elvitte az autót a Franklin Side-i
karosszériásokhoz, ahol Tony és Mario Romeo új életet leheltek
bele.
Néhány hónap alatt 25.000 ausztrál dollár beépítésével
elkészült az autó. Visszanyerte eredeti formáját, ahogy mindenki
megszerette, de megőrizték az óriási tartályokat a hátsó részen,
amik a második részben kerültek oda.
| |
|
|
|
Egyszer Bob véletlenül találkozott Murray
Smith-el, aki mutatott neki néhány fotót az autóról, annak gyári
számáról, ami még a Keneddy Miller stúdóban készült, így teljes
bizonyosságot nyert:
ez valóban az az autó, amit még Murray épített. Bob további
fotókat is szerzett Ray Evanstól amik az eredetiséget igazolták.
Az eredetiség tudatában Bob nekilátott, hogy a
befektetését kissé kamatoztassa, így az Interceptor különféle
bemutatókon bukkant fel. A legnagyobb sikert a Launceston Show-n
aratta, ahol
minden pillantásért egy dollárt kasszírozott. Végül az
Austral National Motor Museum-ban kötött ki, Birwood-ban.
| |
|
| |
|
A múzeum legnagyobb attrakciójává vált, de ez
nem is csoda, hiszen Ausztrália leghíresebb autójáról van szó,
ahogy a Mad Max pedig a legsikeresebb Ausztrál sorozat. 1993-ban az
autós múzeumok világszintű összejövetelét tartották Németországban.
A fórum résztvevője volt John Cashen, a Birdwood Múzeum igazgatója
és kurátora, aki itt találkozott Dr.Peter Nelson-nal, a filmes
járművek megrögzött gyűjtőjével, és a az angliai Keswick-ben
található "Cars of the Stars" múzeum tulajdonosával.
| |
|
|
|
Amikor Peter megtudta, hogy az Interceptor
Birdwood-ban van, nem hitt a fülének. Az ausztrál góré ugyan nem
árulta el az autó jelenlegi tulajdonosának nevét, de megígérte,
hogy megemlíti neki Peter érdeklődését.
Így is tett. Aztán Bob Forsenko egy napos
délutánon felhívta Peter-t és megkérdezte, mennyit adna a
járgányért. Néhány levél- és fax, valamint a dokumentumok és a
fotók megtekintése után az angol úr
meggyőződött az autó eredetiségéről és az üzletet
megkötötték.
| |
|
| |
|
Így került a népszerű autó jelenlegi
rezidenciájára Angliába. Itt olyanok társaságában ácsorog, mint a
Batmobil, Mr. Bean Minije,
Michael Knight KITT-je , és még sorolhatnám. De nem árulunk el titkot
azzal, hogy a tulajdonos kedvence a fekete Interceptor. "Ez az
egyetlen Mel Gibsonos Mad Max rendőrségi Interceptor. Az összes
többi amiről ezt állítják csak másolat." - mondja - "Nem válnék meg
tőle egy millió ausztrál dollárért sem, egyszerűen azért, mert ez
több, mint egy különleges autó. Remélem egyszer majd visszatérhet
hazája földjére, mert már Ausztrália történelmének részét
képezi."
