A Mad Max-autó hányattatásai

2002.01.07. 09:58
Az első rész a maga brutális, a szoci korszakban meglepően moziban bemutatott jeleneteivel szinte sokkolt. Most nem a vérengzős jelentekre gondolok - persze azok is durvák voltak -, hanem a Mel Gibson által megszemélyesített vadász elsődleges fegyverére.
 
   
   

A verdát látva felborzolódott a szőr a karomon, hevesebben kezdett verni a szívem. (Megnéztem a filmet rögtön egymás után vagy háromszor.) Igen, ez az igazi üldöző! Nem kell rá semmi figyelemfelkeltő. Sima, fekete, brutális. Sokan csak legyintenek, persze, filmen mindent lehet, de ez most csak félig igaz. Az autó valóban létezett, sőt létezik ma is, egy angol múzeumban.

 
   
  Ausztrál rendőrautó - Ford Falcon XB sedan

Az autó 1973-ban született, és a Ford Falcon Coupe XB GT nevet kapta. A típust kizárólag Ausztráliában forgalmazták. A szóban forgó darabból nem lett rögtön filmsztár, első néhány évében szériaautó formájában tette a dolgát.

Aztán 1976-ban a film készítői, Byron Kennedy és George Miller nekiláttak keresni egy megfelelő autót, ami eljátszaná a fekete rendőrségi Inteceptor szerepét. Olyat kerestek, ami nagy teljesítményű és megfelelően gonosz külsejű ausztrál autó.

 
   
   

Nagyjából ugyanebben az időben került a Mad Max csapatba Murray Smith. Az ő feladata volt, hogy hozza létre a filmbeli Interceptor-t. Az agya egy húron pendült Millerékével, így rögtön megvásárolta az XB Falcont. Aztán Ray Beckerly-vel és még néhány sráccal a csapatból nekiláttak átalakítani olyanná, amilyet a filmben szerettek volna látni. A leglátványosabb módosítás a karosszérián történt. Ez a Monzától kölcsönvett első rész és a kompressszornak a motorháztetőből kilógó felső része volt.

 
   
 

A Monza orr abban az időben meglehetősen modernnek számított, és szintén a brutális látványra utazott. Aztán szép lassan bevonult a hétköznapi autók világába. Természetesen voltak további lényeges átalakítások is. A karosszérián több helyen is üvegszálas elemekkel módosítottak. Kapott a tetejére egy spoilert és egy farokszárnyat. A sárvédők szélesítése külön feladat volt. A felnik Sunraysia nevű, acél közepes teherautó felnik voltak. A gumik B. F. Goodrich T. A. Radials elöl 245/50 R14, hátul pedig 265/50 R15 mérettel. A kipufogó üvegszál betétes felfelé mutató végekkel. A filmben hallható hang nem ennek az autónak a hangja, tehát nem ezek a kipufogók szólnak olyan szépen.

 
   
   

A motor minden kétséget kizáróan az eredeti, 300 lóerős 5.7 literes, V8-as, 32 szelepes gyári. Nem kapott különleges átalakítást. A felszerelt Weiand GM 6-71 tipusú kompresszor, tetején a Scott injektor sapkával csak dísz: egy villany motor forgatta a felvételeken. Egyszer valaki megpróbált élesben is használni egy ilyet. 600 Le jött le az ugyanilyen típusú motorról, de minden 100 mérföld után generálozni kellett.

Ezen kívül még sok apró részletet is módosítottak - pl. visszapillantó tükrök - így elég nehéz volt meghatározni az eredeti típust, hiszen nagyon sok külsőleg hasonló verda készült akkoriban még az USA-ban is. Viszont minden kósza híreszteléssel szemben a film első részéhez csak egyetlen ilyen változat készült.

 
   
 

A forgatások befejeztével már nem volt szükség az autóra, így még egyszer nekiláttak a szerelők és a mindennapi használatra alkalmassá tették. Leszerelték az oldalsó kipufogókat és a kompresszort. Ezután a film promóciójaként különféle bevásárló központokban bukkant fel.

Miután ezek a promó-melók is véget értek, az autó eladósorba került. Mindenki legnagyobb meglepetésére senki sem jelentkezett, hogy megvenné. Később kiderült, ez nem is volt túl nagy baj. Az alacsony költségvetésű Ausztrál film ugyanis világszerte hatalmas sikert aratott, és a közönség folytatás után sóvárgott. Ezért az Interceptor visszakerült Millerék kezébe egy újabb fellépésre.

 
   
   

A kompresszor és az oldalsó csövek - kipufogó - visszakerültek a helyükre, bár kicsit másképp, mint eredetileg voltak, és az első kerekeket is lecserélték. Aztán az új film forgatókönyvének megfelelően hatalmas üzemanyagtartályokat gyártottak az autó hátuljára. Ezek után már csak olyan látszatott kellett kelteni az autó megjelenésén, mintha már évek óta folyamatosan homokviharban hajtaná valaki.

Még az orr-részen is alakítottak kicsit a középső rész lebontásával. Valószinűleg ezáltal javult a motor hűtése, ami az elhagyott vidékeken történő autózás (a második részben ez volt a feladata) miatt kellett.

 
   
 

A második részhez már egy másolatot is készítettek. A másodautót a menet közbeni jelenetek forgatásához használták, az eredeti a közeli-, és a belső felvételeknél került a kamera elé. Amikor a filmben egy borulást követő robbanás során a fekete Interceptor megsemmisült, egy világ omlott össze az autó rajongóiban. Aztán a precízebbek kiderítették, hogy ekkor a klón robbant fel, nem az eredeti. Az többé-kevésbé sérülés nélkül úszta meg a forgatást. Majd ismét szükségtelenné vált Millerék számára, így a többi filmbeli járművel együtt egy Broken Hill-beli vaskereskedőhöz került, aki leginkább ócskavasnak tekintette. Úgy tűnt, most aztán végképp bealkonyult a Falconnak.

Az új tulajnak nem volt szíve megsemmisíteni, és inkább átpasszolta kollégájának, Ray Evans-nak, Adelaide-be. Ezen a telepen három hosszú éven keresztül ácsorgott. Aztán egyszercsak, mint a mesében, arra járt a herceg a fehér lovon. Bob Forsenko-nak hívták a Mad Max filmek rajongóját. Mikor meglátta, mi rozsdásodik az udvaron, majdnem gutaütést kapott. Rögtön előkapta a pénztárcáját, és némi alkudozás után ő lett a fekete szépség új gazdája.

 
   
    Egy replika

Bob legnagyobb örömére az autó nem volt olyan rossz állapotban, mint ahogy kinézett. A homlokrész ugyan teljesen megsemmisült, ahogy a filmben is látszik, de a többi teljesen egészséges volt.

Így hát elvitte az autót a Franklin Side-i karosszériásokhoz, ahol Tony és Mario Romeo új életet leheltek bele. Néhány hónap alatt 25.000 ausztrál dollár beépítésével elkészült az autó. Visszanyerte eredeti formáját, ahogy mindenki megszerette, de megőrizték az óriási tartályokat a hátsó részen, amik a második részben kerültek oda.

 
   
 

Egyszer Bob véletlenül találkozott Murray Smith-el, aki mutatott neki néhány fotót az autóról, annak gyári számáról, ami még a Keneddy Miller stúdóban készült, így teljes bizonyosságot nyert: ez valóban az az autó, amit még Murray épített. Bob további fotókat is szerzett Ray Evanstól amik az eredetiséget igazolták.

Az eredetiség tudatában Bob nekilátott, hogy a befektetését kissé kamatoztassa, így az Interceptor különféle bemutatókon bukkant fel. A legnagyobb sikert a Launceston Show-n aratta, ahol minden pillantásért egy dollárt kasszírozott. Végül az Austral National Motor Museum-ban kötött ki, Birwood-ban.

 
   
   

A múzeum legnagyobb attrakciójává vált, de ez nem is csoda, hiszen Ausztrália leghíresebb autójáról van szó, ahogy a Mad Max pedig a legsikeresebb Ausztrál sorozat. 1993-ban az autós múzeumok világszintű összejövetelét tartották Németországban. A fórum résztvevője volt John Cashen, a Birdwood Múzeum igazgatója és kurátora, aki itt találkozott Dr.Peter Nelson-nal, a filmes járművek megrögzött gyűjtőjével, és a az angliai Keswick-ben található "Cars of the Stars" múzeum tulajdonosával.

 
   
 

Amikor Peter megtudta, hogy az Interceptor Birdwood-ban van, nem hitt a fülének. Az ausztrál góré ugyan nem árulta el az autó jelenlegi tulajdonosának nevét, de megígérte, hogy megemlíti neki Peter érdeklődését.

Így is tett. Aztán Bob Forsenko egy napos délutánon felhívta Peter-t és megkérdezte, mennyit adna a járgányért. Néhány levél- és fax, valamint a dokumentumok és a fotók megtekintése után az angol úr meggyőződött az autó eredetiségéről és az üzletet megkötötték.

 
   
   

Így került a népszerű autó jelenlegi rezidenciájára Angliába. Itt olyanok társaságában ácsorog, mint a Batmobil, Mr. Bean Minije, Michael Knight KITT-je , és még sorolhatnám. De nem árulunk el titkot azzal, hogy a tulajdonos kedvence a fekete Interceptor. "Ez az egyetlen Mel Gibsonos Mad Max rendőrségi Interceptor. Az összes többi amiről ezt állítják csak másolat." - mondja - "Nem válnék meg tőle egy millió ausztrál dollárért sem, egyszerűen azért, mert ez több, mint egy különleges autó. Remélem egyszer majd visszatérhet hazája földjére, mert már Ausztrália történelmének részét képezi."