A Lázár utcai Oliva ajtó melletti asztalai évek óta minden áldott
hétfő este fél nyolctól foglaltak.
Földi halandó akkor oda nem ülhet, kár is próbálkozni. Ezt onnan
tudom ilyen biztosan, hogy én szoktam ott ülni a barátaimmal, így
kezdjük a hetet. Van, hogy nyolcan-tízen is összeverődünk, néha csak
négyen ülünk ott, de a hétfő esti vacsora olyan biztos, mint a
templomban az ámen. Ilyenkor belekóstolunk egymás ételébe, szívjuk
egymás cigarettáját, de legfőképpen beszélgetünk, elmeséljük kivel mi
történt az elmúlt héten.
A hétfői banda egyik sziklaszilárd tagja Gábor. Rajong az autókért
és különleges figura, Mercedes-mániája (annak idején egy néhány éves W
124-gyel járt) egyik napról a másikra Skoda-őrületbe csapott át. Azért
hozzá kell tenni, hogy nem háromhengeres Fabiáról, hanem egy Octavia
RS-ről van most éppen szó. Szóval ez a Gábor nemrégiben
Rigában járt, és rendes autóbuziként ellátogatott az Eizenstein
utcai autómúzeumba, melynek kevéssé meglepő módon
Rigas Motormuzejs a neve.
Ez a múzeum a balti államok legnagyobb ilyen létesítménye, amire
gőgösen odavethetnénk, hogy
persze, vakok közt félszemű a király. Azon is
elpolemizálhatnánk, hogy egy ilyen – a Russo-Balttól eltekintve –
autóiparilag futottak még kategóriába tartozó országban bizony nem sok
érdekeset gyűjthettek össze. Aztán…
Aztán táthatnánk a szánkat, mint az én Gábor barátom.
A Rigas Motormuzejs ugyanis igazi kincsestár. Ha valaki a belépőjegy
megváltása után sietős léptekkel elrohan az óriási Henschel tűzoltóautó
mellett, pillantásra sem méltatva búslakodni hagyja az ott ácsorgó régi
Mercedeseket,
rövidesen eljut az épület hátsó traktusának sarkához, és meglátja
ezt:
Igen, egy alaposan lezúzott 1966-os
Rolls-Royce Silver Shadow áll itt. A szovjet kommunista párt vezéréé,
Leonyid Iljics Brezsnyevé volt. A kortanúk szerint Brezsnyev nagyon
szerette a drága autókat, de a jó vodkát is.
A Rollert is állítólag részegen törte össze, méghozzá egy katonai
felvonulás alkalmával, 1980-ban, amikor belehajtott egy előtte
guruló teherautóba. Pedig egyáltalán nem állt rossz sofőr hírében,
egyszer például elvitte
Kissingert
kocsikázni, aki hazaérve azt nyilatkozta: „Nem valami nagy politikus,
de remek autóvezető!”
Szerencsére Brezsnyevnek voltak adakozó kedvű barátai, így például
egy bizonyos Richard
Nixon. A Watergate
botrányba belebukott amerikai elnök 1973-ban egy középkék (vajon miért
pont ilyen színű?)
Lincoln Continental Town Carral ajándékozta meg az USA-ba látogató
Brezsnyevet, persze ez a kocsi is itt áll Rigában, néhány méterre a
törött Ezüst Árnyéktól.
De kukucs, ki ül ennek a krómmal agyondíszített fekete autónak a
hátsó ülésén? Bizony ő az,
Joszif Visszarionovics Dzsugasvili , a renitenseket Gulágra hajtó Sztálin.
A Szovjetunió generalisszimuszának
páncélozott ZISZ 115-ese különleges darab, melyet teljes
titoktartásban gyártottak. Dobfékjei a megnövekedett tömeg miatt
nagyobbak mint az alapjául szolgáló ZISZ 110-eséi, teljesítményét két
karburátorral növelték és hátsó futóművét a ZISZ 151-es teherautóból
vették át, kíváncsi vagyok, mennyire lehetett kényelmes. Annyit
mindenképpen érdemes tudni, hogy a ZISZ betűszó a Závod Imenyí Sztalina
(Sztálin Autógyár) szavak összetétele, tehát a bajuszos diktátor
kocsija a róla elnevezett autógyárban készült.
A Kreml kollekció következő tagja egy fekete ZIL 111. Ritka autó ez
is, évente 10-12 darabot építettek belőle, a párt vezető
funkcionáriusainak. Barátságos arckifejezésű, kalapos bácsika
kászálódik ki belőle, szürke öltönyben. Ő
Nyikita Hruscsov , az SZKP főtitkára, aki 1956-ban ránkküldte a szovjet
tankokat. Neki köszönhetjük a berlini falat és a Varsói Szerződést. Az
ikerlámpás, V8-as ZIL-eket egyébként
ugyanott gyártották, ahol a ZISZ-eket, csak Sztálin Autógyárról
Lihacsov Autógyárra keresztelték át az üzemet. És mielőtt
megkérdezik: Ivan Alekszejevics Lihacsov nem politikus volt, hanem a
ZISZ gyár igazgatója 22 éven át.
A Lihacsov Autógyárban szerencsére nemcsak komor limuzinokat
építettek, hanem
néha sportkocsikon is kitombolhatták magukat a szigorúan ellenőrzött
mérnökök. A kétüléses ZIL 112 S-be például az előbbi ZIL 111
limuzin hatalmas, V8-as blokkját feszítették bele. Önzáró difije volt,
tárcsaféke és radiálgumija, állítólag 260-at ment, már ha volt hol. Egy
angol magazin annak idején orosz Testarossának keresztelte el a kocsit,
finoman utalva arra, hogy a szovjet autóiparnak ezúttal sem sikerült
dizájnszempontjából eredetit alkotni.
Persze nem csak a szovjet kocsikért érdemes elmenni az Eizenstein
utcába.
Itt van Erich Honecker Mercedes terepjárója is, amiről Genosse
Honecker eltávolíttatta a Mercedes jelvényeket és a nyugatnémet
eredetre utaló feliratokat.
És itt van az a kompresszoros,
V16-os Auto Union C versenyutó is, melyet Ferdinand Porsche
tervezett és amellyel Hans Stuck 1939-ben megnyerte a La Turbie-ben
rendezett versenyt. A kocsit a második világháború után einstandolták
az oroszok, a ZIL autógyárba került, és kis híján bezúzták 1976-ban.
Viktor Kulbergs, a lett veteránautó klub elnöke mentette meg a
shreddertől és 1997-ben, Angliában restaurálták.
A tizenhat hengeres Auto Uniont az egész világ ismeri, de fogadjunk,
hogy az 1961-ben készült Pionyír 2-ről még senki nem hallott. Pedig
tervezője,
Tihomirov mérnök 311,419 km/h-sebességi rekordot állított fel
vele a ma már természetvédelmi területnek számító Baszkuncsak sóstó
medrében. A Pionyír 2-t két, egyenként 68 lóerős gázturbina hajtotta,
karosszériája alumíniumból, kerekei magnéziumból készültek.
Utoljára hagytam ezt a piros 1500-as Zsigulit, amit a korabeli
extrák tesznek különlegessé. A sárga ködlámpák és az ablaktörlőre
pattintható műanyag légterelők nálunk is divatosak voltak. De nézzék
meg
az első lökhárító sarkára szerelt, rugós járdaszegély-érzékelő
csápot! Szent tolatóradar, azért tudtak ezek az oroszok!
További cikkeink







