Vízbefecskendezés másként

A dunakanyari gőzmozdonyos kirándulásra a MÁV Nosztalgia meghívására érkeztünk a Vasúttörténeti Parkba. Ficza László és Fábry Péter mozdonyvezetők a szürke hétköznapokon villany- és dízelmozdonyokon szolgálnak, másodállásban viszont hosszú évek óta összeszokott párosként igazítják a gőzöst. Talán nem is nagyon szólnának egymáshoz, hiszen fél szavakból, egy-egy mozdulatból is megértik már egymást, mégis muszáj egész nap beszélniük: a mozdony körül ugyanis nyüzsögnek az érdeklődők, ismerősök, kollégák, vasútbarátok és lelkes amatőrök, kérdések özönét zúdítva rájuk.

A vonat szombaton 9:40-kor indult a Nyugatiból, de ők már péntek reggel óta azon dolgoztak, hogy időben, menetkészen ott álljon a gőzös. Normál esetben elég lett volna késő este felfűteni, azonban a szerkocsi egyik tengelyén előző nap csapágyat cseréltek, ezért a hosszú készülődés és az extra futópróba. A mozdony siklócsapágyainál az acél tengely egy fehérfémmel (ón-ólom ötvözet) bélelt perselyben fut. A folyamatosan kopó perselyt rendszeresen után kell állítani, idővel pedig cserélni szükséges. A kopott perselyhez az istvántelki gőzösműhelyben öntenek értő kezek új bélést és tartják karban, sőt ha épp futja rá, akár az utolsó szegecsig fel is újítják az öreg mozdonyokat. A masiniszták éjjel csak pár órát alszanak a fűtőházban, hazamenni arra a kis időre már tényleg nem érdemes. Indulás előtt újra végigkenik az összes csapágyat, majd a százéves nosztalgiaszerelvénnyel betolatnak a Nyugatiba.

Az első megálló Göd, ahol szó nélkül mászik le és indul el a két vezető a mozdony két oldalán, egyesével gondosan végigtapogatva minden csapágyat. Itt hangzott el a cikk ajánlójában szereplő négysoros párbeszéd is. A csapágy melegedésének oka lehet a túl lazára, vagy túl feszesre belőtt csapágyhézag, de a nem megfelelő kenés is. A csapágy feszességét egy ék segítségével rutinos mozdulatokkal, néhány perc alatt újra beállítják, így menetrend szerint folytathatjuk utunkat. Közben előkerülnek vidám történetek a túlmelegedett és kiolvadt csapágyfém miatti kényszerpihenőkről. Talán még a régi időkből megmaradt hagyomány, hogy az üzemképtelen mozdony nem vet túl jó fényt a vezetőjére, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy ha lassan és sántítva is, de saját lábán érjen haza a gőzös. Így esik szó a legendárium szerint olajos ronggyal, fadarabokkal, és olajba áztatott vastag menetrendkönyvvel „gyorsszervizelt” csapágyakról és más érdekességekről.

– Két sárga!

– Kettő a sárga! – hangzik fel az újabb nosztalgikus párbeszéd. A korszerű(bb) mozdonyokon manapság standardnak számító automata vonatbefolyásoló rendszer, ami tilos jelzésnél fizikailag nem engedi továbbhaladni a szerelvényt, száz éve legföljebb annyira tűnt elérhetőnek, mint Nemo kapitány Nautilusa. A megoldás megint csak praktikus, és jórészt az élőerőre támaszkodik: a mozdonyvezető és a fűtő minden egyes jelző állását hangos kiáltással jelzi, amit társa szintén fennhangon nyugtáz. Talán már nem is tudatosan, hanem a tudatalatti mélyebb rétegeiből tör fel ilyenkor a kiáltás akár a sztori, vagy a mondat kellős közepén, jelezve, hogy a biztonság mindennél fontosabb. Éberségi kapcsolóra pedig egyáltalán nincs szükség, hiszen a félig nyitott vezetőállásban az elképesztően rázkódó és fújtató mozdonyon esélye sincs senkinek az elalvásra.

Az enyhén emelkedő, majd lejtő szakaszon mutatkozik meg igazán a mozdonyvezető és a fűtő együttműködésének bámulatos összhangja.

– Lezárok – mondja László, mert tudja: rövidesen lejteni kezd a pálya, ahol majd üresbe teheti a mozdonyt, kényelmesen begurulva a következő állomásra. Péter (magyar hangja S. Stallone) ebből pontosan érti, hogy nem kell már a tűzre raknia, inkább némi friss vizet engedve a kazánba veheti majd elejét a túlzott nyomásemelkedésnek.

A tíz bar körüli üzemi nyomás alatt álló kazán vízterébe friss vizet fecskendezni nem is olyan egyszerű, különösen ha ehhez energiaforrásként mindössze az ugyanabból a kazánból származó, tíz bar nyomású gőzt használhatjuk. E paradoxon feloldására a gőzmozdonyokon megszokott egyszerű, de brilliáns műszaki megoldást alkalmaznak. Az angolszász szakirodalomban „injector” néven emlegetett eszköz gyönyörű magyar neve: lövettyű. Ebből két darab van a mozdony két oldalán, mozgó alkatrészt pedig gyakorlatilag nem tartalmaz. A lövettyűbe vezetett vizet a megfelelő arányban hozzáadott gőz magával ragadja, miközben az áramlási keresztetszetek, sebességek, hőmérsékletek és nyomások úgy változnak, hogy végeredményben a kazán nyomásánál nagyobb nyomású víz keletkezik, ami egy visszacsapó szelepen keresztül már bevezethető a kazánba.

Szob állomásra érkezve a mozdony átjár a vonat másik végére – illetve csak átjárna, de akkor szerkocsival előre, azaz „hátrafelé” kéne húznia a vonatot Pestig, ami csökkentett sebességgel elvileg lehetséges, de egyáltalán nem praktikus módszer. Az ember első gondolata a fordítókorong, ilyen azonban Szobon nincs. Van viszont deltavágány, ami sok-sok éve kifejezetten a gőzmozdonyok miatt épült, így szabályos Y-fordulót mutathatunk be az állomás mellett hatvan tonna forró vassal, majd kisalakolunk és egy tűzcsapról vizet vételezünk.

A néhány órás pihenő alatt őrtűz pislákol a kazánban, majd indulás előtt következik a szokásos olajozási rituálé, és már robogunk is vissza. A Dunakanyarban vidáman szól a mozdony sípja: a vasúti átjáróknál kötelező hangjelzés mellett az integető gyerekeknek és a tavaszi napsütést élvező lányoknak is jár egy-egy füttyentés. Megfigyeléseink szerint a gyakorlatban a sípszó hossza a kosár méretével egyenesen arányos.

A Nyugatiba érkezve a szokásos spontán csődület és csillogó szemek veszik körül a mozdonyt az öt és kilencvenöt év közötti korosztályban, majd leszállás után az egész szerelvény ismét tolatva teszi meg a néhány kilométeres utat a Vasúttörténeti Parkig. A tűzre már régen nem raknak, a fűtőházba érkezve pedig már csak néhány rutinművelet van hátra: a kazán alján a víztérben összegyűlt lerakódásokat lefúvatással távolítják el, majd teljesen feltöltik vízzel. Végül a mozdony egész napos gondozása után saját magukra is szánnak pár percet: ilyenkor értékelődik fel a fűtőházba telepített zuhany jelentősége - bár az olaj, a szénpor és a pernye utolsó nyomai csak másod-harmadnapra tűnnek el az ember bőréről. Ezzel együtt is irigylésre méltó munkájuk van, amit a legtöbb ember szívesen elcserélne a sajátjával – ha nem is egy életre, de jó pár órára.