Törött, repedt, folyik – jöjjenek a trutyik!

Szerszám szombat: ragasztás és tömítés

2015.05.23. 07:21
A nagy hiba az nagy hiba, egy kikönyökölt hajtórúd, laposra tört orr-rész, vizsgabukás után az ember tudja: eljött az idő, hogy térdre essen és elmormoljon egy fohászt Mahometnek. De amikor alapvetően nem akkora a baj, kicsit fáj szervizbe menni. Olyankor próbáljuk meg otthon elhárítani a hibát pillanatragasztóval, szilóval, Duct Tape-pel, ami a kezünk ügyébe esik. Ennek is megvan a tudománya.

Aki követi a Szerszám Szombat cikkeit, mára már biztosan jól tud autót emelni, csavarhúzót választani , csapágyat lerángatni váltótengelyekről, rétegvastagságmérőt villantani használtautó-vételnél, sőt, a bátrak talán már követték Stump kolléga útmutatásait és beruháztak némi szódabikarbónába és egy szemcseszóró gépbe, bár ez már tényleg csak top-level usereknek való mutatvány, belátom.

Mai anyagunk azonban ismét sokkal emberközelibb vizekre evez, olyan dolgokról beszélünk, amit kicsiben szinte mindenki művel, akinek gyereke és ahhoz való játéka, felesége a járulékos konyhával, elhasználódó félben levő lakása, vagy legalább egy vízcsapja van. De leginkább autója és motorja. Ragasztás és tömítés a most szombati előadásunk tárgya.

Kicsit biztosan termékelhelyezés-szagú lesz a dolog, de nem tudom megkerülni, ugyanis a Henkel-Teroson-Loctite birodalom hazai bástyájában jártam némi fejtágításon, ráadásul saját szándékból, bekéredzkedve egy bemutatóra. Azért erőlködtem, mert ebbe a témakörbe rendszerint besétálok otthon, a garázsban, és gyakran vérző orral távozok onnan.

Pillanatragasztóval, ugye, mindenki próbált már dolgozni, ha másért nem, hát mert letört a kedvenc bögréje füle és szeretett volna még egy fél évnyi életet adni neki ebben a mikrohullámú sütő-mosogatógép-sújtotta világban. A ragasztási technikákba nem akarok belemenni túlságosan, mert most inkább az anyagokról – mit, mikor, mivel ragasztunk, tömítünk – lesz szó. Csak felületesen annyit: az efféle kémiai trutyik felvitelénél nagyon fontos, hogy az illeszkedő felületek tiszták, szárazak, de mindenek előtt és legfontosabban zsírmentesek legyenek, a zsíron ugyanis semmi nem tapad meg, márpedig ha akár csak kézzel hozzányúltunk a felülethez, az már zsírosnak minősül. Zsírtalanításra nem jó a benzin, a nitrohígító, a mosószer pláne nem, ezek ugyanis mind zsíros nyomokat hagynak, inkább az éter alapú dolgokat, például féktisztítót, de leginkább az erre kitalált célszereket, a Loctite-tól például a 7061-est érdemes használni.

Másik szabály, hogy a ciánakrilát jellegű ragasztók (pillanatragasztó, magyarul Ferrobond) nem is igazán ragasztók, hanem leginkább katalizátorok, amelyek az anyagok elektronpályáit próbálják meg összegabalyítani. Ezeknél minél kisebb a rés, annál jobban kötnek, a legjobb a két, tükörsima felület, illetve a friss, nem roncsolt, torzult törésfelület, ha szép és erős eredményre vágyunk. Ha marad ott anyag, sokkal gyengébb lesz a kötés, ezért is szerepel a tévés hirdetésekben mindig olyan szép, nagy, sima valami, amihez szintén valami nagyon simát ragasztanak – ilyen körülmények között a pillanatragasztó egymilliószor erősebb, mint a fém kisautó műanyag alvázából kilógó, kereket tartó tengelycsonk visszaragasztásánál, ahol se felület, se tiszta törés, viszont sok a csokinyom és gyermeki könnycsík.

Aztán meg a pillanatragasztó sem ragaszt mindent, például olajos tapintású műanyagokat (poliolefineket, azaz polipropilént, polietilént) egyáltalán nem, azokról úgy folyik le, mint cukros víz, naná hogy rá a kezedre, amiről viszont kiderül, hogy hőképződés közben kiválóan ragasztja, amit azonnal észreveszel ilyenkor, hiszen ötből minimum két ujjad használhatatlanul összenő, és huzamos, forró víz alatti lögybölés után válik csak ismét két, külön individuummá, némi kellemetlen, kérges felülettel.

A pillanatragasztó amúgy is kellemetlen cucc: sok műanyag kifehéredik tőle, a hungarocell teste összeesik (de az oldószeres, Palmatex-jellegű cuccoktól is), komolyabb munkára, pláne, ha hézag van a ragasztandó felületek között, jobb a kétkomponensű, epoxigyanta alapú cucc.

Fent említett mit-mihez, hogyan-ne szabályokra azonban vaskos cáfolatokat ad a modern vegyipar. Ma már kvázi mindent lehet mindenhez, csak oda kell figyelni, mivel. E talányos mondat után jöjjön a sűrűje.

Ficcen egyet kezünkben a Teroson-Loctite varázspálca, ragasztum-műanyagusz, tömítesz-vízpumpam! – kiáltja az ember a bájolóórán tanultakat, és máris minden a helyére kerül. Tűnjék bármilyen hirdetésszagúnak is, azért az tagadhatatlan, hogy a Henkel műszaki almárkáinál lehet a legnagyobb választékban turkálni a high-tech trutyikban, amelyek meglehet, hogy drágábbak a török, román és lengyel gyártók ismeretlenebb cuccainál, viszont pontosan, szabvány szerint dokumentált a működésük és rettentő sok al-feladatra adnak teljesen új megoldásokat.

Már csak azért is érdemes fél szemmel a Loctite-ra kacsingatni, mert egy csomó autógyár (és nem a Morgan, hiszen ők még csirizben gondolkodnak, hanem olyanok, mint a Toyota, a Ford, a VW és az Opel) ilyen anyagokat használ, s amit a boltban megveszünk, az ugyanaz a szer lesz, mint Rüsselsheimben, csak más a csomagolása. De mindegy is, nem akarok én itt piaci körképet, előtérben a szemlélet.

Akkor ragasszunk!

Legegyszerűbb még mindig pillanatragasztóval próbálkozni, gyors, tiszta, egyszerű megoldás. A kemény műanyagokat, fémeket, tehát ami az autóban el tud törni, kiválóan egybekelti. De csak akkor, ha nagyon kicsi a rés, ha jó erősen össze tudjuk nyomni a darabokat egymáshoz. Ám ha régebbi a törés, hiányzik valamennyi anyag, esetleg mondjuk, egy beszerezhetetlen kapcsoló csuklóját törtük el, aminél pici helyen nagy erők keletkeznek, és kéne egy kis húst hagyni a ragasztáson, a klasszikus Tesco/Aldi/Spar/DM/Auchan-kínálat kevés lesz.

Ilyenkor jön be a Loctite 3090, ami ciánakril cucc, de van benne térkitöltő gél is. A trükk itt az, hogy a tubushoz adott, zegzugos keverőcső keményítő anyagot mixel nekünk a testesebb ragasztóhoz kinyomás közben – ez a fajta keverőcsőr egy rakás újfajta ragasztófajtához adott már egyébként ötletet. A 3090 épp a hagyományos pillanatragasztó-problémát oldja meg: 5 milliméterig kitölt hézagot, s fémet, műanyagot, gumit ragaszt. Kerámiát is, de nekünk ez most nem érdekes. Ha nem is pillanat-, de azért még eléggé villámragasztó, 1,5-3 perc alatt szárad meg, 2-4 alatt válik tartóssá, ráadásul ki se fehéríti a műanyagot, amire rámegy. A legtöbb gyanús feladatnál bevethető tehát, egy ablaktekerőt, letört fényszórófület, repedt lámpaburát, csomagtérfogantyút simán ezzel kell.

Néha azonban kevés az a tartóerő, amire a 3090 képes. Ilyenkor hívjuk elő Kleber-Godzillát a várbörtöntől, azaz a 4090-est. Mint minden jó dolognak a világon, neki is vegyes a génkészlete: egyfelől epoxi típusú (két, nagy szinkrontubusból is jön elő, ahogy az ilyen ragasztóknál illik), másfelől van benne ciánakrilát jellegű összetevő is, mint a pillanatragasztókban. Azt az öszvért kapjuk, amely szép, intelligens és gyors, mint a ló, de igénytelen, szívós, mint a szamár. Ragasztónyelvre lefordítva: baromi gyors (résmentes helyen 2-3, 1 milliméteres résnél 3-6 perc a kötési ideje), mindent megfog, hideg időben is megköt (5 fokig) iszonyú erős (mert molekuláris szinten köt, mint a pillanatragasztó), lepereg róla az UV-sugárzás, ráadásul 150 fokig hőálló is – utóbbi, amit például a pillanatragasztók nem tudnak.

Van, amivel még Godzilla 4090 sem bír, az pedig a már említett olajos tapintású műanyag, azaz a mindenféle poliolefin (-etilén, -propilén). Ilyenből készül általában minden, aminél nagyfokú rugalmasságra van szükség. Ezekről leesik az epoxi, lemállik a Palmatex, lefolyik a Ferrobond, még a Cellux sem tapad meg a felületükön. Ezért nem tudjuk megragasztani sehogy a gyerekkori, homokozóban halvánnyá szikkasztott, majd elrepedt, fröccsöntött Ikarus 66-osunkat, a gyerek kedvenc ikeás poharát, a három hete lekoccolt ütközőt a Ford Fiestán, vagy például a tavalyi hasalás óta megrepedt. Elméletben törhetetlen lábdeszkát a Honda Cub 50-es kismotoron.

Hohó, erre is van már megoldás! Persze sokan (az ütközőjavítók például) ilyenkor egy tapadást képző alapréteget visznek fel a javítandó elemre, aztán ragasztják csak második lépésben. Hosszadalmas, technológiai fegyelmet, mélyebb ragasztási és felületi előkészítési ismereteket igénylő módszer, nem ajánlott a házi barkácsolónak. A rövidesen remélhetőleg a boltokba kerülő Loctite 3035 polietilén/polipropilén ragasztó viszont ezt az egészet egy húzással megcsinálja, csak némi felületérdesítés és zsírtalanítás kell előtte. Sőt, arra is képes, hogy az olajos tapintású (de nem olajos!) műanyagot fémhez ragassza hozzá. Amennyiben csak olajos tapintású műanyagot kell olajos tapintású műanyaghoz erősíteni, azaz kvázi hegeszteni, s valaki nem akar annyit takarítani, a Teroson 9225-ös is megfogja a műanyag lökhárítót, de ehhez kell még Terokal 150 alapozó is – nagy előnye, hogy már most is kapható. Lehet nekiállni bűvészkedni!

Máskor meg pont az a baj, hogy a ragasztó túl erős, pontosabban szilárd, például ha hajlékony dolgot kell reparálni, illetve ha különböző hőtágulású anyagokat kell egymáshoz rögzíteni. Klasszikus példa a Lada pillangóablak-rögzítő kallantyúja, amit anno egy öngyújtóval le lehetett melegíteni kívülről, igaz, ezt a nap is megtette 1-2 év alatt a tolvajok helyett. Nehogy csüggedj!, a Loctite V5004-gyel feltehető a kis kar (ha még megvan), de egyéb puha csatlakozásokat a Loctite 3090 fog meg – ilyen a letört csöcsű ablakmosó-fúvóka, a krosszmotorunk sárhányójának tartófüle, vagy akár a harmonikás szellőzőcső a kocsi műszerfalában. Rövidesen Loctite 4902 rugalmas pillanatragasztó is megjelenik, ami már szilikonpuhaságú elemeket is összefog, úgy, hogy puhák maradnak, a csatlakozásnál is. Megjegyzés: alig tegnap ilyen ragasztásokról még nem is nagyon álmodhattunk.

Naná, hogy ragasztottunk is a loctite-os szeánszon, láttuk, hogy a 3090-nel T alakban összeillesztett két, piros műanyag inkább anyagában engedi el egymást, minthogy a ragasztási felület szétnyílna, próbáltunk puha műanyagra ragasztott fémlemezt letépni sokan (végül valakinek sikerül, de eléggé megfeszült a dologban). De igazából nem a workshop-vonal volt erős, amit sajnáltam kicsit, hanem az infó-vonulat (utólag belegondolva, ha ezt a sok szert mind kipróbáltuk volna, ma is ott lennék), bár én nem is ragasztani akartam, hanem tömíteni mindenfélét, mert nekem mindig azzal van sok problémám. Lépjünk.

A gépészet

Ha valaki nekiáll otthon az autó motorját, váltóját, diffijét szerelgetni, hamar tele lesz a töke azzal, milyen sok papír, klingerit, alumínium, réz és ki tudja még milyen tömítést kell beszereznie, kivágnia, legyártatnia összerakáskor. És aztán a sok munkának megvan a jutalma, ezek ugyanis nem mindig teszik jól a dolgukat, csere után csak-csak folyik az az olaj, a fagyálló, a benzin, hogy dobna rá bombát az IRA.

Örök problémám a szilótakarítás; amikor szétszedek egy motorblokkot, sokszor látom, ahogy a kapugaranciában gondolkodó, cinikus sufniszerelő kinyomta pár hónappal korábban a szaniter-fehéret a kissé még olajos deknire, ami még meg se száradt, amikor ráindította a motort a barma. A sziló persze semmit nem bír, se olajat, se hőt, se nyomást, se fagyállót, ezért azonnal ereszt, viszont rögtön megtalálja befelé a helyét a különféle járatokba, viccesen eltömítve azokat. Nem egy motorgenerál köszönheti létét az olcsó szereldék kicsivel korábbi kartuspisztoly-kattogásának.

Tömíteni tényleg nem lehet bármit bármivel, még ha az ember meg is vette pár száz forintért a Praktikerben a mindent leterítő kartust, a kémia ugyanis önfejű. Apáink kedvenc taknya, az FBS lényegében csak víz ellen volt jó, de még arra sem sokáig, ugyanis algásodik, tehát újonnan még csak-csak tömít, de egyévesen már mállik lefele. A klasszikus fehér sziloplaszt meg háztartási, épületgépészeti cucc, autóra nem való.

Pedig, ha nem szilót és nem FBS-t, hanem valami más ecetszagú cuccot használ az ember, s vigyáz rá, hogy csak kellő mennyiségben vigye fel, ezek a trutyik csodát is tudnak tenni. De mindig ott a probléma: mit, hova? Mert a kipufogó táján nagy a hő, a jeladók környékén nagy a nyomás, egyáltalán, ezek a szerek nem bírnak egyformán a visszatartandó közegekkel: egyik az olajat állja, másik a benzint, harmadik a glikolt, negyedik a forró gázokat. Inkább listába írom, mihez, mi való általában, de mellékelek egy ábrát is, ha valaki a galériába kattint, megnézheti nagyban is.

Először takarítsunk (a kettőspontok mögött a Loctite-kódok):

Alkatrésztisztítás: 7063

Tömítéseltávolítás: 7200

Karburátorpucolás: 7023

Olajos lerakódások eltávolítása (nagy kanna): 7012, 7014

Festékeltávolítás (nagy kanna): 7862.

Akkor szabjunk gátat a folyásoknak, tömítsünk (zárójelben a Loctite-kódok):

Vízszivattyú, termosztát-ház: 5699

Kipufogó sortömítés, hengerfejpakolás biztosabbá tétele: 5920-as rézszínű, hőálló szilikon

Szelepfedél-tömítéshez, diffitömítéshez, olajkarterhez, vezérműfedélhez: 5910

Turbófeltöltő, kompresszor nagy hőnek kitett felületei: 510

Meglevő papír deknitömítések szigetelőképességének fokozására: 5922

Benzin-, gázolaj-, fagyálló- és hőállóságot egyszerre igénylő helyekre: 5972

Kipufogótömítés (bandázshálóval is): 3499

Végül is, ennyivel szinte mindent megoldottunk, már csak a csavarokat kéne rögzíteni:

Közepes szilárdságú: 243

Nagy szilárdságú: 270

Menettömítés (ahol csak az a cél, hogy ne folyjon): 577

Utólag is elnézést a táblázatos formáért, de kár erre több szót pazarolni, így legalább a garázsban, a mobilon, talán két képernyőn is áttekinthető marad, hirtelen mi kell és senki nem tapogatja feketére a Samsung kijelzőjét, hogy utána a füle is olyan legyen.

Ennél persze sokkal célirányosabb szerek is léteznek, ezért a cikk végén álljon egy illető, akit felhívva bármikor megtudhatjuk, mit vegyünk le az adott melóhoz a polcról:

Birkás Bencze – 30/919-2983.

Glück auf!