A zsírzóprés

Szerszám Szombat: A zsírzóprés

2016.03.19. 06:28
Zsírozni nem menő. A zsírzás évtizedek óta kiment a divatból. Zsírozni manapság már csak vidéki traktorosok szokták a nagy piros kerekű Bjelaruszaikat.

Már amennyiben a zsírzást a kenéstechnikai értelmében használjuk, hiszen kenyeret is lehet zsírozni, van egy ilyen kártyajáték is, sőt, állítólag néha egy-egy nagyobb üzletet is le kell zsírozni. Na, ezekkel most mind nem foglalkozunk, ez itt nem a Közbeszerzési Értesítő.

A zsírzás valóban némileg idejét múlt, ha a magunk kis személyautós univerzumát nézzük, hiszen egy mai autóban alig-alig találunk olyan helyet, ahol a szó klasszikus értelmében kenőzsírt használnak. A legtöbb helyen valamilyen önkenő megoldás, vagy élettartam-kenés, esetleg kopásálló vagy extrém alacsony súrlódású anyag került a helyére. Pedig néhány évtizede a kötelező időszakos zsírzás része volt a karbantartási munkáknak, mint mondjuk az olajcsere.

Jellemző, mára kihalt zsírzási pontok voltak például a függőcsapok, ezek helyét mára részben gömbfejek vették át (amiből eleinte szintén létezett zsírozható megoldás), részben maga a McPhershon-felfüggesztés vette át. A különböző bovdenek (főleg a kézifék kötelei, de gyakran a kuplungbovden is) jó ideig zsírzószemekkel készültek, mára a gyártáskor használt anyagoknak hála az autó élettartamát általában kiszolgálja az eredeti zsírmennyiség. A kormánymű, mint tipikus zsírzási pont megmaradt ugyan, de már itt sem írják elő, hogy félévente-évente, vagy tízezer kilométerenként újra kellene tömni zsírral. Hasonló a helyzet a féltengely- és kardáncsuklókkal, amíg javítani, gumiharangot, csuklót cserélni nem kell, szinte eszünkbe sem jut, hogy ott is zsírban dolgoznak az alkatrészek. A csapágyak zsírkenése mára szinte teljesen elfeledett dolog – pedig nem halt ki, csak a zárt csapágyak élettartam-kenése miatt egyszerűen nem kell törődnünk ilyesmivel.

Egy utolsó évjáratos Trabant 601 kenési terve. Félévente vagy tízezer kilométerenként hét ponton kellett újrakenni
Egy utolsó évjáratos Trabant 601 kenési terve. Félévente vagy tízezer kilométerenként hét ponton kellett újrakenni
Fotó: prokee

A régi autók gazdáin kívül persze sokan találkoznak még a kenés ilyen megoldásával gépeknél, haszonjárműveknél, utánfutók-pótkocsik különböző variációinál vagy egyszerűen csak az otthon hegesztett hintaállványnál, hiszen van számos előnye az olajos kenéssel szemben:

  • jóval egyszerűbb, normál üzemi hőmérsékleten nem folyik el;
  • megfogja a környezeti szennyeződést, port, nedvességet, és azt nem juttatja el a kenendő helyekre;
  • könnyen bejuttatható, sokszor eltávolítani is könnyű, ha szükséges;
  • állás közben is véd.

A kenőzsírok többféleképpen is felvihetők, az egyszerű „odabaszarintás” általában az otthoni betonkeverő fogasívénél bonyolultabb szerkezetek esetén már nem járható, a nagy gépeken használt hiperbonyolult központi zsírzórendszereket viszont nem éri meg kiépíteni – ilyenkor általában zsírzógombokon keresztül lehet a megfelelő helyre juttatni a kenőanyagot. Ezekben az a buli, hogy relatíve könnyen, akár utólag is beépíthetőek, és nyugalmi állapotban automatikusan lezárják a zsírzott teret, útját állva a szennyeződésnek, nedvességnek. Hátrányuk, hogy szerszám nélkül nem lehet átjuttatni rajtuk a zsírt.

Erre a célra alkotta meg a természet a zsírzópréseket. Nem túl bonyolult, de elég jól kitalált szerszámok, az evolúció során a kézzel tömködős verziót, amitől fültől bokáig kente össze magát a T. Felhasználó, szép lassan kiszorította a partonos, vagy cartridge-os verzió – ami egyébként pont ugyanúgy alkalmas patron nélküli működtetésre is, csak hát minek?

A legegyszerűbb kivitel, karos, kézi működtetéssel
A legegyszerűbb kivitel, karos, kézi működtetéssel

Otthoni használatra a kézi prés  tökéletesen elegendő, profi felhasználásra pedig létezik sűrített levegős  vagy elektromos verzió is. A működési elv azonos – a zsírtartályból vagy a patronból egyszerűen kipréseljük a zsírt, ami a fix csövön vagy a flexibilis gumitömlőn át a kenési helyre jut. Bár mindegyik variációban találunk egy méretes rugót, tudni érdemes, hogy ez nem a zsír kinyomását segíti, hanem a levegősödést próbálja gátolni. A zsírral ellentétben a levegő ugyanis összenyomható, így ha munka közben a tartályba levegő kerül, azt fogjuk csak újra és újra összenyomni. (Ilyenkor egyébként a tartályt kell félfordulatnyi meglazítani és a tartály fenekén a pálcát a rugó ellenében meghúzni, majd gyorsan visszaengedni, ez általában elegendő a levegő kifújásához.)

Egy egyszerű pneumatikus prés szerkezete
Egy egyszerű pneumatikus prés szerkezete
Fotó: prokee

Ha patronos zsírzónk van, és hozzá kiválasztottuk a megfelelő zsírt, a betöltés egyszerű. A patron egyik végén általában a sörösdobozhoz hasonlóan feltéphető fedelet találunk, ez meg a prés feje felé. A másik végén vagy egy egyszerű műanyag dugót, vagy egy fém zárókupakot találunk, ezt el kell távolítani, a patront pedig a tartályba helyezni a pálca kihúzott állapotában. Ezután a fém zárókupakot el kell távolítani, a prést összecsavarni, majd a pálcát ráengedni a patronra, esetleg kicsit meg is nyomkodni, hogy a beszorult levegő biztosan eltávozzon. Ha nem új patront teszünk be, vagy a fém fedél alatt láthatóan nagyobb adag levegő szorult meg, ezt fél fordulattal kicsavart tartállyal végezzük, és csak ezután húzzuk meg a tartályt!

Használat előtt a zsírzógombokat feltétlen tisztítsuk meg rozsdától, sártól, régi zsírtól, és csak ezután nyomjuk rá a tömlőt vagy a merev fémcsövet. Apropó, a két megoldás között az alkalmazás helye dönthet, hiszen a flexibilis gumitömlő oda is bekanyarodik, ahol a fix csővel nem férünk el, a fix csővel viszont pontosabban tarthatunk célra.

Ha pedig a fentiek fényében ön azt gondolja, a dolgok zsírzása ördögtől való, bonyolult és koszos munka, nézze meg ön is, hogyan csinálja ezt Kerékkulcs Rozi egy karos zsírzóval !