Mitől tapad a téli gumi jobban?

A fejlesztés három fő pontja a tapadás, a futásteljesítmény és a gördülő ellenállás. Ezek nem egymástól független dolgok, sőt nagyon is függnek egymástól. Mert könnyű jól tapadó gumit csinálni, ami gyorsan kopik és nagy a gördülő ellenállása, vagy kis gördülő ellenállású, kemény gumit, ami sokáig tart, de tapadni azt biztosan nem fog.

Kézenfekvő, hogy a tapadást a futófelület megfelelő kialakításával próbálták megvalósítani, a profil kialakítása, a bütykök az út egyenetlenségeibe beleakaszkodva biztosították a tapadást. A számítógépek fejlődésével a mintázatot is speciális programokkal alakították ki, továbbá a bütyökprofilok formáját, méretét is különbözőre készítették, hogy ne generáljon nagy gördülési zajt, ne kezdjen gerjedni, búgni adott sebességen.

Ez igaz volt a nyár és a téli gumikra egyaránt. A 80-as évek közepe táján a jobban kapaszkodó téli- vagy sárgumi nagy bütykös volt, a nyári vagy normál gumi pedig kisebb bütykös profillal rendelkezett. A szocialista blokkban mindenki ismerte az Y mintás Stomilt, ami a nagy Polskik gyári gumija volt, vagy a piskótamintás Barumot, amit mindenki az egyik legjobb guminak tartott.

Sokszor hallani öreg szakiktól, hogy régen sem cserélgettük a gumikat, ma is csak egy marketingfogás a téli és nyári gumi, nincs értelme cserélgetni. Ráadásul a gyártók is több fórumon hangsúlyozzák, hogy nekik is elegük van a cserélgetésből, mert logisztikai és gyártási többletköltséget okoz; nekik mindegy, melyik guminkat koptatjuk, úgyis kopik, és veszünk újat.

A 80-as-90-es években a tapadás a profilról, a profil kialakításáról, mélységéről szólt, a 90-es évek végétől már a gumiabroncs anyagáról, és csak másodsorban a profil kialakításáról. Az áttörést a kémia és a műanyagipar hozta meg, a varázsszó pedig a szilika. Szilikának nevezik azt a kovasav-vegyületet, amely szilíciumhoz között oxidokat és hidroxil csoportokat alkot. Szilárd halmazállapotban olyan elasztomerekké (polimerekké) áll össze, amely a gumiabroncs tapadását, általános minőségét nagyban befolyásolja.

1992-ben a Michelin alkalmazta először a szilikát a futófelületben, és ért el vele olyan hatást, hogy a gumiabroncs megtartva tapadását olyan alacsony gördülési ellenállású volt, mint korábban a kemény, sokkal kevésbé tapadó modelljeik. A kis gördülési ellenállás és a jobb tapadás a sokkal jobb elasztikusságra, rugalmas formatartó képességre vezethető vissza.

Ez a pont, ahol a nyári abroncsok kezdtek minőségben eltérni a téli abroncsoktól, úgy is fogalmazhatunk, a nyári körülményekre szánt abroncsok kezdtek nagyon rosszul viselkedni a hidegben. Viszont a korszerű vegyipari technológiák miatt sokkal jobb kompromisszumot lehetett kötni hideg és meleg évszakra szánt gumiabroncsok között, így megszületett a négyévszakos abroncs. Ennek anyaga és mintázata valahol a nyári és téli gumi között volt: szilikát tartalmú, lamellált futófelületű. Nagy télben nem olyan jó, mint a kimondottan téli, hóra és jégre tervezett gumi, valamint nyári pályanapokon sem ezzel a legjobb indulni, de nagyon jó kompromisszum, és ahogy házi tesztünkből láttuk, néha még jobb is, mint a téli.

Innen kezdve a nyári és téli abroncsok esetében a futófelület kialakítása helyett a különleges anyagválasztás és kémiai összetétel határozta meg a gumiabroncs minőségét. Az átlagos gumiabroncs tapadását már inkább az anyaga, mint a futófelület kialakítása határozza meg. Az anyagválasztás legalább annyira eltér a téli - hideg - körülményekre tervezett gumiabroncsok esetében, mint korábban a futófelület kialakítása, csak ez kevésbé látványos. Ezért sulykolják a gyártók, hogy cseréljünk abroncsot, ha jön a hideg, mert míg korábban a tapadást 70-30%-ban a futófelület és az anyag határozta meg, ma ez szinte megfordult 40-60%-ra, már az anyag a fontos, a mintázat kevésbé.

Ez persze nem jelenti, hogy a minta mindegy lenne. Viszont jól látható, hogy a kínai gumikoppintások, hiába azonos a minta, kevésbé tapadnak, zajosabbak és még az élettartamuk is kisebb. A minta azonossága is általában csak messziről tűnik azonosnak, hiszen vannak trükkök, mint a kis lamellák oldalfalaiban futó bordák és árkok, amelyek az egymáshoz való elmozdulásaikat csökkentik, így téve a puha téli gumit sokkal stabilabbá.

Ezenkívül a hideg évszakra szánt gumik kialakítása, jégen és hóban való kapaszkodásának megoldása is sokkal komplexebb feladat lett. Míg korábban a bütyök akadt a jégbe, kiemelkedő rögbe, addig a mai gumiknál sok száz kis lamella nyílik ki, élükkel kapaszkodva és nyílt árkukba befogadva egy kevés havat, amely aztán az úton lévő hóhoz tapadva további kapaszkodást fejt ki. Általánosságban azt szokták mondani, a jó hógumi sok havat tud felvenni, így hó a hóval összetapadva fejti ki jótékony hatását. A jeges, fagyott úton már más a helyzet, ott a deformálódó lamellák apró élei folytatnak elkeseredett küzdelmet a kevés tapadásért...

Ha az elmúlt tíz év gumiabroncsait nézzük, elmondhatjuk, hogy prémiumterméket kell választani, mert annak a gumija, gumijának kémiai összetétele határozza meg a tapadást, és nyilvánvalóan a minta kialakítása is ennek megfelelő. Lehetőség szerint legyen új, mert az anyag öregszik, megváltozik, tapadása csökken. Lényeges a futófelület mélysége és a mintablokkok állapota is, de már nem akkora mértékben, mint a 80-as években, amikor a tapadást főleg ez határozta meg.