Gyilkoljunk gyalogost!

Járművek ott, ahol semmi keresnivalójuk sincs

2011.08.17. 07:28
0 hozzászólás
Magyarországon javul a gyorshajtási helyzet, olykor még túlságosan is. Szent meggyőződésem, hogy az autós-motoros és motoros-autós viszony is évről évre szuperebb. De egyvalamit nálunk nem szabad. Egy területen összeereszteni a gyalogosokat és a motorizációt.

Egy társadalom kulturáltsági fokát – úgy általában – erősen tükrözi, hogyan viselkednek egyes tagjai gépjárművek kormánya mögött olyan esetben, amikor nem félnek a hatósági felelősségre vonástól. Hogy például az üdülő/pihenőövezetekben engedélyezett 20 km/h-s sebességet mennyire tartják be. Kiváltképp olyan utcákban, ahol tudják: nemhogy traffipaxot nem telepít majd oda a rendőrség, de emberemlékezet óta nem járt arrafelé zsaru. Az osztrák ilyen helyen 15-tel megy, és ha moccanást érez a járda irányából, már lassít is. A német szintén. A holland is. A svájci, angol, francia dettó. Jellemzően a cseh is. Az amerikai meg pláne. Az olasz, pláne a déli, már nem annyira.

A románbolgárukránszerbmagyarhorvátorosz pedig pillanatnyi és általános vérmérséklettől teszi függővé, mennyivel dönget. Az egyik vakon betartja, ő még Moszkvics 407-esen tanulta a volánforgatást. Esetleg Skoda 1000MB-n. A másik is betartja – persze, de ő az Üllői úti hetvenben is huszonöttel megy, mert fontos intéznivalója van, és telefonál. A harmadik nagyot fékez a fekvőrendőrnél, átemeli rajta a kerekét, majd padlógázzal sprintel a következő púpig, majd megint fékez. A negyedik leszarja, és kilencvennel tép át mindenen, mert az Ascona C futóműve a) mindent kibír; b) nem számít, ha szétesik, illetve ha ő a másik fajta ilyen, akkor az A8-ban meg sem érezni a fekvőrendőrt.

Oké, legyünk bugrisok, találjuk ki, mivel védi magát ilyenkor a türhő: ilyen helyen kicsi az esély, hogy baj lesz, hiszen azért is pihenőövezet, mert mindenki pihen, meg aztán ember sincs az utcán. Ne legyünk telhetetlenek, pláne rendfasiszták, mert nem akarunk mi itt Svájcot, leszámítva talán, hogy a frankárfolyam-növekedés nekünk jött volna jól. A fekvőrendőrös pihenőövezet nálunk csak egyfajta statisztikai sebességcsökkentő intézkedés, minden itt szocializálódott állampolgár tanulja meg, hogy fenntartásokkal szabad csak elfogadni. A druzsba az druzsba, de nem árt az éberség.

Van olyan pont, ahol mifelénk is pofátlanságnak mondanám a padló/nyélgáz üzemmódot, pedig tényleg próbálom elfogadni: olyan, hogy pihenőövezet nincs. Budapest belterületének elég nagy része az elmúlt évek során védett övezetté alakult, ami nagyjából azt a fogalmat takarja, amit az emberek a Váci utca lezárása óta sétálóutcának neveznek. Ha a definíció részleteiben akadnak is eltérések, kérem, lépjünk túl ezen együtt, írásom célja nem a belvárosi úttípusok részletes kategorizálása.

Ezekben a gyalogosok, labdázó gyerekek, lufiárusok, japán és kínai turistacsoportok, bringóhintók által benépesített rezervátumokban minden idegennek hat, ami motorizált. Én, aki a vécére is lehetőleg tizenöt köbcentis Wankel-motorral hajtott, hatsebességes, aluvázas tolókocsival közlekednék láb helyett, én is úgy vélem, ilyen helyen idegenek ezek a gépek. Egy robogó vijjogása a gyalogosok erdejében tűzriadó hangja a zen buddhista kolostorban. Egy felbőgő dízelmotor zúgása a Sztálin-orgonák támadása Budapest határában.

És mit tesz a barom? Nem egy, hanem tízből kilenc? Nyélre húzza az ötvenesnek bemondott százhuszonötöst, a gyalogosvákuumokban padlózza a hathengeres, automata, fekete, biturbós dízelt, és csak a puhatestűek sorfalától öt centire áll bele a fékbe, jelezve, hogy útban vannak, de baromira, ő nagyon menne.

Ott teszi ezt, ahol semmi keresnivalója se lenne, vagy ha mégis, mert ott lakik, mert szerzett róla papírt, mert lepénzelte a beeresztő oszlopokat kezelő központban a működtetőket egy évre, hát kurvára meg kellene húznia magát, mint szar a fűben. Ha már egyszer elfoglal negyvenembernyi helyet, kidönt magából két napalmbombányi hőt, és az adagoló-/klímaventilátor-/hűtőventilátor-/generátorzajával belefojtja a beszélgetést vagy két tucat, a Bazilika szépsége felett támadt kéjes kómában reszkető, dél-koreai nyugdíjas nénibe, ugyebár.

A robogós sem igazán látja a helyzetét a rendszerben – ő kicsi, elfér, már itt sincs, mi az a kis zaj, az a szerény gimnasztika a hatéves gyereknek, hiszen ő el se ütötte a kölköt, csak majdnem – magyarázza magának. De hát nem, ő egészen pontosan egy orbitálisan bazi nagy kő egy sima tengerszemben, hiszen mindenki kicsit ideges lesz, ha hetvennel végigvonyít a díszkövön.

Ez valahol népbetegség – hogy nem látjuk a helyünket a rendszerben. Ha sörözünk, és tesszük a csajnak a szépet, rohadjon meg a hangos motoros, aki elhúz. Ha fél óra múlva mi ülünk motoron, akkor nehogy má' elüssön az autós, milyen jó, hogy kifúrtam félméteres fúróval a duplakiput. Mert fél óra alatt elfelejtjük a sérelmet, amit az imént még a szívünkben hordtunk, és máris készek vagyunk magunk okozni ugyanazt. Pláne, ha nem is pontosan azonos a panasz – tehát a hangos motorkipufogó miatt hörgünk, de a saját Bontex-dobos Astránk az más, mert annak milyen szép hangja van, öcsém, ugye? Ha mi csináljuk, buli, ha más, ő dögöljön meg. Valami hiba van itt, minimum logikai.

De – hogy visszatérjek a rögeszmémhez – ez a védett övezetben száguldozás nagyon nem menő, és le is tudom vezetni, miért. Felvágásból nem érdemes száguldozni ilyen helyen, mert ez nem az imolai veteránbörze, ahol ugyan szintén sok a gyalogos, és tilos a motorozás, de oda titkon mindenki a motorhangokért megy, és ha kicsit elütik az embert egy Guzzi V7-essel, oda se neki, hiszen maga az elütött is azért van ott, hogy köze legyen a motorokhoz. De az óbudai városháza előtt, vagy akár a siófoki sétányon nem motorhangért vannak ott a népek, emiatt pedig nem taps jár a rezó zeregtetéséért, hanem a magyarok részéről gyűlölet, a külföldiek részéről pedig egy „ide se jövök többet” megjegyzés a naplóban.

Persze nem is a zaj a legfőbb probléma. Hanem hogy gépet és embert egy kondérba borítani veszélyes. A sétálóutcában, üdülőhelyen, védett övezetben bóklászó birka embertömeg – mivel úgy tudja, sétálóutcában, üdülőhelyen, védett övezetben bóklászik – nem figyel, kikapcsolja a zebrán való átkelésre, útpadkán való andalgásra kifejlesztett reflexeit. Bámulja a tikitaki-árust, nézi a pizzaárakat, elereszti a gyerkőt a rollerrel, kismotorral, ismerősökbe botlik, csajozik, pasizik, cigizik, egyszóval olyasféle dolgokat művel, amikbe a darazsakon kívül a legkevésbé sincs belekalkulálva semmi, ami gyorsan mozog és veszélyes.

Balatonföldváron azonban idén elszabadult a pokol. A hétköznapi látogató azt gondolná – minden szebb itt, mint valaha, és közel járna az igazsághoz. Csodás, tükörsima, új bicikliút épült a part teljes hosszában. Felújították a strandot olyan színvonalúra, hogy az ember csak ámul és bámul. A gyönyörű kastély- és egyéb szállókat szinte muzeális igényességgel renoválták. Rendbe hozták a kikötőépületet, ahol a koszt ugyan nem lett jobb, de már sokkal kényelmesebbek a székek és az asztalok.

De ami hétvégén zajlik ott, minden képzeletet felülmúl. Csúcsidény ide vagy oda, a hétvégén tízszer annyian vannak Földváron, mint -közben. A strandon pedig elkezdtek bérbe adni ilyen óriás-gokartokat. A strand füves, a strandolók minden négyzetcentimétert elfoglalnak, ahol lenne hely, ott pedig fociznak, röplabdáznak, gyerekek rohangásznak egyik mászókától a másikig. Viszont ott a gokart, tehát muszáj kipróbálni, hiszen erre rá tud ülni anyuci is, aki igaz, hogy most bizonyos fokig túlsúlyosnak mondható, de amikor húszkilós gyerek volt még, nem adatott meg a lehetőség, hogy vezessen ilyet. Kibéreli a gépet, a biztonság kedvéért pedig a csemetéinek is egyet-egyet, óriásmeteor csak csóvával szép, tudták ezt már a ruszkik is a Szaljut-program népszerűsítő rajzain.

Anya hamar rájön, hogy a strand füvén fárasztó a tekerés, nincs is ehhez hely, a sétány kavicsa még rosszabb, tehát megtalálja az utat a strand kijáratához. Megpillantja a vasúti töltés tövében elterülő, fényes, sima bicikliutat. Kis csapatával ráront az aszfaltcsíkra, ahol kezdetét veheti az igazi autózás – más kérdés, hogy a bicikliúton egy bicikli erre, egy arra éppen elfér egymás mellett, a kábé hárommal menő, testes gokartok ezért leginkább úgy hatnak ott, mint valami kidőlt, hatalmas fatörzsek.

De anyuci nincs formában, hiszen egy ilyen monstrumot még Lance Armstrong is csak Szántódig tudna tűrhető tempóban eltekerni, ő pedig húsz év óta legfeljebb annyit mozgott, hogy a buszmegállóig sétált ki, meg vissza. Tehát megáll pihegni, miközben csemetéi körülötte korzóznak – hiszen a gyerek Duracell-lel működik, ezért nem áll meg.

A Balaton körüli úton erre leáll a bicikliforgalom, strandgokart keresztben az úton, anyuci malacszeméből kérdő rémület sugárzik, ijedt háj rezzen combtájon, jelezve a haladási szándékot, de a pedál, az a fránya pedál nem enged, nyilván megszorult a nagy igénybevételtől. Az akadályt a gyalogossávon kerülő kerékpárosok után pedig válogatott szitokszavak röpülnek a két lábon jogosan ott caplatók irányából. Káosz.

Kérdem én – a) kinek volt az a világbajnoki ötlete, hogy a túlzsúfolt strandon ilyen izéket bérbe adjon; b) kinek volt az a káprázatos sugallata, hogy engedélyezze ezeket; c) hogyan lehet, hogy a bérlők a strandot is elhagyhatják ezekkel; d) ki az a nyaraló, aki nem érzi, hogy nagyon útban van egy ilyen szörnnyel a bicikliúton? Nono, ez úgy érzem, megint csak a „nem látjuk a helyünket a rendszerben” problémaköre. Egymást inzultáló honfitársak, utálat, inzultusok. Kell ez? Pláne pénzért bérelve?

De van ennél rosszabb. Mert a hajókikötőnél idéntől már nagy mennyiségben bérelni is lehet azokat az elektromos bicikliket (robogókat? - hiszen pedáljuk nincs), amikből tavaly még csak kettőt tettek ki mutatóba, eladásra. Elektromos kerékpár, nem kell hozzá jogsi, még csak Kresz-vizsga sem. Életkor sem, teszem hozzá.

Tízéves gyerek, nyolcéves lurkó, hatéves kiccsaj, mind nyeregbe pattan, tépi a potmétert, az elektromotor pedig már csak olyan, hogy ha az akksiban van töltet, bazi nagyot tol. Az üzemeltetőnél nyilván kapnak valami felvilágosítást, például, hogy tízéves kor alatt ezekkel a behatárolhatatlan jogviszonyú, ám biztosítás nélküli izékkel főútra tilos kimenni. Nem is látni gyereket másutt a robikkal, csak a kavicsos sétányon, a mólóra vezető úton, illetve a kikötőben. A bóklászó tömeg sűrűjében.

E sűreje pedig részben gépjárműforgalom elől elzárt területeken, részben pedig – a móló tövében elterülő hajósklub, illetve a mellette levő kemping miatt – gépjárművek számára korlátozottan engedélyezett területeken bóklászik. Ahol a sebességkorlátozás 5 km/h. Az 5 km/h természetesen elméleti érték, hiszen a legtöbb autó és motor sebességmérője 10-20 km/h között kezd mérni, ilyen tempónál pedig a GPS is rémesen bizonytalan, ráadásul mindenki tudja, hogy előbb telepít a rendőrség sebességmérőt a Libegő mellé, mint ide. De ott van, a táblán rajta.

A gyerkő pedig – aki kétéves kora óta vágyott arra, hogy motor nyergébe pattanhasson – természetesen nyélre húzza. Egy ilyen robogó pedig nem lassú, a földvári fajta olyan minimum harmincat – tehát közel Babetta-tempót (amihez kell segédmotoros jogsi) biztosan megy, de Assur kolléga már követett hasonlót a forgalomban, ami közel hatvannal döngetett.

A géperejű járművek vezetésében tökéletesen gyakorlatlan, a szülői korlátozó gyeplőt a távolsággal és a sebességgel teljesen levető, saját képességeit még távolról sem ismerő gyermeksereg tehát veret ezekkel a gépekkel, mint barom. Mely gépek sok, benzinmotoros segédmotornál jóval vehemensebben gyorsulnak, nagyobb a végsebességük, a nehéz akkuk miatt talán a tömegük is. Csak a fékjük és a futóművük kínai. Konkrét balesetet egyet sem láttam, ez megnyugtató. Mégis van Gondviselés, úgy látszik. De ilyenhez közeli helyzetet, rémült nyaralót, drabális apuka által a villanyrobogós banda elől az utolsó pillanatban felkapott műanyag motoros kiskölköt számtalant.

Milyen szabály vonatkozik az elektromos kerékpárra, rollere, robogóra?

A police.hu szerint:

„...nem megoldott az elektromos roller, mint járműfogalmának meghatározása sem, hiszen ilyen járművet sem a KRESZ, sem az ER, vagy MR nem definiál. Ezeknek a járműveknek a közúton való felbukkanása nem annyira jellemző, mint az elektromos kerékpároké, lényeges az, hogy teljesítményük – kerékpárokhoz hasonlóan – nem haladja meg a 300 Watt-ot.”

Illetve:

„...az elektromos kerékpár csak abban az esetben sorolható kerékpár besorolásba – és így a vezetéséhez nem szükséges járművezetői engedély – ha két-, vagy három kereke van, illetőleg legfeljebb 300 Watt teljesítményű motor hajtja.”

A holkerékparozzak.hu-n úgy vélik, akár jogosítványt is kérhet a rendőr, ha valakit pedál nélküli elektromos robogón igazoltat:

„...akkor nevezhetjük kerékpárnak a járművünket, ha van rajta pedál, amivel hajthatjuk azt, és a villanymotor teljesítménye kisebb mint 300W. A robogókra hasonlító villanybringák, amelyekre alapból nem szerelik fel a hajtókarokat és a pedálokat, nem hajthatók emberi erővel. Így, ha egy ilyennel igazoltat a rendőr, akkor jogosan kérheti a jogosítványodat, mivel járművünk emberi erővel nem hajtható, tehát nem esik bele a KRESZ kerékpár-fogalom meghatározásába. Szóval ezzel jó lesz vigyázni, ha valaki ilyen vásárlásán töri a fejét.”

A bringalap.atw.hu-n pedig ott van, hogy kerékpárral legfeljebb 10-zel lenne szabad közlekedni ott, ahol gyalogosforgalom van, persze a földvári kikötőnél úgyis ott az 5 km/h-s korlátozás, tehát tökmindegy:

„(2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.”

És a legpocsékabb az egészben az volt, hogy a villanyrobis kiccsávók arcán ugyanazt a tulok türelmetlenséget láttam, mint a bazilikai védett övezetben padlógázon gyorsító, majd a sétálók sarkától centikre fékező feketeautós barmokén. Nem negyvenéves korunkra veszítjük el tehát a képességünket, hogy lássuk a helyünket a rendszerben. Hanem eleve meg sem szerezzük a világnak ezen a táján; a tulokság apáról fiúra száll. És akkor mi akartunk Európába tartozni, valaha is? Hagyjuk. Még jó, hogy mára már ez inkább csak afféle vicc.

Aztán persze következett, amit nem akartam elhinni: egy német rendszámos autó veretett végig a kempingtől a kikötő épületéig nagygáznagyfék üzemmódban. Ötszáz gyalogos egy Audi ellen – ki nyer ma? Ahogy elhúzott a kajálda mellett, megnyugodtam. Vastag tulaj atlétában, öv bekötetlenül fityeg, a rendszám rosenheimi (RO). Ja, haver, te is magyar vagy? Az más.

De talán valamire jó lesz még ez az agresszió. Talán, majd ha jönnek a kínaiak, na akkor, túlélésre... Tízmillió egymilliárd ellen – ki nyer ma?

Ismernek bevált módszereket? Ismerős volt valamelyik? Osszák meg velünk a cikk blogposztjában!