Amikor gyerekként az Egri csillagokon felbuzdulva apám horgászólmai és némi rézhuzal segítségével ágyút öntöttünk a panel pincéjében, aminek kihívott tűzoltóság, tetemes anyagi kár és két teljesen egyforma 47 kilós pofon lett a vége, anyám már tudta, hogy rosszul végzem egyszer.

hirdetés

Úgy látszik, a jóslat bejött, igaz, röpke 24 évvel később, 2009-ben,
Budapest egyik külvárosában, de utolért a végzet. Ha a közeljövőben
eltűnnék, kérem, ne keressenek, fizetésemről lemondtam, cserébe
mindössze pár doboz cigarettát és kávét küld majd a Totalcar a Markóba.
Vagy Guantanamóra, fene tudja. Hogy mit vétettem?

Tavaly ősszel hosszú vajúdás után megszületett a döntés, hogy satnya
porhüvelyem ezentúl Budapest összképét rontja tovább. Maga a költözés
ténye, véghezvitele persze nem volt egyszerű, nehéz otthagyni a jól
megszokott kis lakást, kicsi családom. De sebaj, nem félünk a
kihívásoktól, különben is, végre lesz egy jó kis gépzsírszagú garázsom,
ahol majd borzasztó jókat szerelek, nyakig olajosan, kézfejjel homlokot
törlök, közben szól a rock'n'roll. Mit ér az autóbuzulás, ha nincs
hely, ahol kiteljesedhet? Különben is, a férfiemberek java része szeret
mindenféle vasakkal a kezében okosan hümmögni, majd minden égtáj felé
kiköpve építeni, káromkodni és reszelni, főleg, ha hasonszőrű
elmebetegek veszik körül.

Elmebetegek

Meglett a ház, mellé a garázs, relatíve barátságos (akkor még úgy
tűnt) áron, sőt, Hagynék Időt Peti barátom személyében lakótársam is
akadt, akivel lényegében egy komplett autószerelő-műhelynyi cuccot
hoztunk fel Szegedről, ahol ő mint (mily meglepő) autószerelő
tevékenykedett. Szerencsére sikerült magának munkát találnia, egy
hálózatkiépítő kft. négyautós gépparkjának lett a karbantartója,
hivatalosan, tisztán, tisztességes alkalmazotti viszonyban. Ennek még
később lesz jelentősége.

Telt-múlt az idő, a tágas garázsban rengeteget szerelt, én pedig, ha
időm engedte, boldogan szekundáltam neki. Baráti körünk nagy és szinte
minden ilyen barkácsolás jó kedélyű összeröffenést jelentett a
haverokkal. Cseréltünk generátort öreg,
dízel Volvón , ráztunk gatyába
Capri futóművet (na ez emlékezetes buli volt), de megfordult ott
Trabant,
állólámpás Mercedes , az én
Mazdám,
de itt született újjá teljesen Peti régi
E28-as BMW-je , vagy kapott új futóművet a nem is olyan rég megírt
540i, a vasárnapi
pályás csapatás előtt pedig
Tóth Zoli Corollájában itt cseréltünk olajat. Fizetségként pedig hozott
sört és jó társaságot kaptunk, elvégre barátok vagyunk.

Közben persze rendre befutott valamelyik céges autó is javításra. Ha
estére bezárt a telephely, vagy komolyabb beavatkozásra volt szükség,
hazahoztuk a betegeket. Emlékszem, milyen jókat káromkodtunk a
T2-es Transporter alatt, mikor a váltót raktuk a helyére, de a fehér
Transit is megpihent egyszer a kocsibeállón. Valószínűleg ez is hiba
volt, mármint hazahozni a munkát, gondolom én.

A tulajdonos postáját mindig félretettem a kredencre, így ha
alkalomadtán megjelent, nem kellett keresni, ha pedig ajánlott levele
érkezett, felhívtam, fáradjon be, sürgős. A múlt hónapban is jött
valami ilyesmi, különösebben nem érdekelt, még meg is jegyeztem, hogy
nicsak: Közterület-felügyelet, ez új. El is felejtődött a dolog, mígnem
egy szép napon a tulajdonos néni helyett a férje jött el valami
holmijukért, ami a garázs melletti kis tárolóban volt lerakva.

- Nem lesz ez így jó, fiúk, ez az autózgatás, - indította
mondanivalóját, mint derült égből villámcsapás, úgy érkezett a
folytatás, - nem is olyan régen elkaptak már itt egy bandát, mindet
bevitték. - mormolta pakolgatás közben.

He? Petivel először nem értettük, de kettő meg kettő még brit
tudósok szerint is négy, így szinte azonnal összefüggésbe hoztuk a zöld
cetlivel, amit nem is olyan régen kaptunk.

- De miről beszél? Milyen autólopás, micsoda?

Szinte megnyugtatóan válaszolt.

- Na jól van, jól van, értem én az ilyesmit, de nem kéne
csinálni, baj lehet belőle...

Leesett. Ez lényegében simán letolvajozott minket! Sőt, meg van róla
győződve, hogy itt valamiféle bűnözés folyik.

Ez lényegében simán letolvajozott minket

- De hát mit gondol? A saját autóinkat szereljük itt, magunknak,
vagy a barátainknak, ezzel mi a gond?

- Persze, persze, tudom én, csak erről nem volt szó, hogy műhelyt
nyitsz a garázsban.

Na nem, ezt már nem, kicsit kezdett elborulni az agyam és láttam,
hogy tettestársam is rágyújt.

Messze nincs még vége. Lapozzon!

- De jóember, miféle műhely? Ez a mi, saját holmink, a srác
hivatalos, bejelentett autószerelő, igaz, néhanapján hazahozza a
munkáját, mint most ezt itt, ni. - Mutattam a bambán tornyosuló
Transporterre a hátunk mögött.

- Jó, jó, persze, - majd diadalmasan, mint aki beviszi a
kegyelemdöfést kibökte, - na de a múltkor az a fehér BMW, ami itt volt
szétborítva?

Ahamm, innen fúj a szél.

- Az az én autóm. - veti közbe Péter, de ezzel nem lett vége.

- Na és az ott?! - és rámutat a kocsibeállón parkoló ezüst
E34-re.

- Az is az én autóm, sőt, az meg az én motorom ott, bizony, három
jármű van a nevemen.

Mintegy harminc percnyi magyarázkodással sem jutottunk semmire,
hiába bizonygattam, hogy autós újságíró létemre a tesztautókkal itt
parkolok, bent az udvarban a kék Mazda az én autóm, az is itt áll, nem
jutottunk semmire. A bácsi a fejébe vette, hogy mi gazemberek vagyunk
és hajthatatlan volt. Úgy is tette be maga mögött a kaput, mint valami
börtönőr. Na, jól nézünk ki.

Közben persze kiderült, hogy a Közterület-felügyelet indította el a
lavinát levelével. Lakossági bejelentés érkezett, melyben ilyen remek,
bimbózó nyelvi virágok fordulnak elő, mint: közterület rendeltetésszerű
használatának indokolatlan mértékű zavarása, indokolatlan mennyiségű
gépjármű tárolása ill. üzemképtelen jármű közterületen való
tárolása.

Szép bizony, főleg az indokolatlan mennyiségű gépjármű tárolása, na
az olyan magyaros, mint a Gulyáskrém, vagy Farkas Berci bajsza. Persze
a szerencsétlen íróasztali közteres nem tehet semmiről, (bár nem tudom,
nem lenne-e kötelessége ellenőrizni a tényállást), de még ha ki is jött
valamikor szétnézni, akkor is csak gépjárműveket látott volna az
udvarban. Ott a Mazda, Peti E28-a és az E34, valamint egy tesztautó és
jó eséllyel az átkozott, bordó Transporter is a garázslehajtón. És
akkor még éppen nincsenek vendégeim, akik többnyire bizony autóval
jönnek, ami nem is csoda, tekintetbe véve, hogy az alpinista-szerkó
meglehetősen drága, anélkül pedig nehéz feljutni hozzám.

Ugyanis lényegében egy zsákutca végén lakom. Bár az utca kifejezés
nem fedi tökéletesen a valóságot, hiszen az Olympus Mons
meteor-szagatta lejtője márványpadlós bálterem a kis utcácskához
képest. Félméteres gödrök, kilónyi kövek, sziklák, gumigyilkos zúzalék
megszórva porral és aszfaltgöröngyökkel. Ez a jobbik oldal, a
megközelíthető. A másik oldal lényegében egy off-road pálya, kizárólag
Trabant-guru barátom és Winkler tudott eddig közlekedni rajta. Előbbi
ott lakott a szomszédban évekig, a másik pedig egy 4Runnerrel jött. Ja
nem, Tie egyszer feljött a Range Roverrel. Az három.

Ennyit a környékről. A házhoz tartozik egy udvar kocsibeállóval, a
mellette lévő kapun keresztül pedig a garázshoz hajthatunk le. Az
udvaron elfér három autó gond nélkül, a garázsban egy, lehajtóján
kettő, ha nagyon kéne. De nem kellett, soha nem szenvedtünk
helyszűkében. Apropó, bizony szűk lett az ingem nyaka, mikor megtudtam,
mivel vádol a köz, így gyorsan le is csekkoltam az
Interpol honlapját , valahová Moslem Abd Kadem és Eduardo Byron Vargas közé
tippeltem magam, de szerencsére a szerv még nem tud rólam. Mindegy, idő
kérdése csak és a kéz újfent tollat-papírt ragad, engem meg
visznek.

Anyám pedig megmondta

Nem is aludtam valami jól az éjjel. Álmomban fogaim között egy
Transit-adagolóval, jobbomban egy Zil-laprugóköteggel védtem a házat a
ránk támadó
Gepárd-csoport
ellen, míg lakótársam szakadt szilentblokkokat lődözött csúzliból a
beszivárgó írógépes közteresekre. Aztán homlokon talált egy sörétesből
kilőtt análstömpszli, én pedig ijedten lesöpörtem a fejemre szakadt
olvasólámpát és felébredtem. Jaj, végünk.

Nem értem, egyszerűen nem értem. Ha autó áll a ház előtt, az vagy a
kapu előtti kikövezett részen, vagy a garázslejárat előtt parkol.
A...hmm...utcára csak akkor állunk ki, ha valamelyik hátsó járművel
mozdulunk és el kell állni az útjából. Forgalom szinte nincs, ha csak
nem számolom a mopedes postást vagy a csütörtök reggeli kukásautót, de
ezek gond nélkül elférnek, soha nem jelezte senki, hogy útban lennénk.
Este tíz után nem flexelünk, nem hangoskodunk, a káromkodást és a
zeneszót kordában tartja a bezárt garázsajtó.

Gondolom, soha senki nem ellenőrizte a kedves bejelentő állítását,
hiszen látná, hogy van ugyan üzemképtelen jármű, de az nem
közterületen, hanem - könyörgöm - a garázsban áll! Felbakolva. Vagy azt
feltételezik, hogy reggelente kivisszük az utcára, hadd szokja a
napot?! Mert jót tesz a fényezésnek egy kis kaliforniai patina?
Különben is, mi az, hogy indokolatlan mennyiségű jármű tárolása?
Mekkora mákja van Brunei szultánjának, hogy nincsenek szomszédai.
Szegénynek milyen megdöbbentő lenne, ha egy reggel csengetne az
egyenruha, hogy Hlavács néni bejelentése alapján magyarázza meg azt a
sok autót. A GARÁZSÁBAN!

Anyám pedig megmondta

Kész, teljesen értetlenül állok a dolog előtt. A sarkon élő
acélöntő-dinasztia ténykedése senkit nem zavar? Hogy lassan hozzájuk
igazíthatom a konyhai kakukkos órát, olyan pontosan kezdik égetni a
szigetelést a rézhuzalokról szombat este fél nyolckor? Persze, üsse
kavics, csak a környék fáinak, bokrainak van egy olyan rossz
tulajdonságuk, hogy az átkozott, csípős füstöt megfogják, nem tudja
elfújni a szél. És persze ki nem találják, hol van a legtöbb fa.
Bizony, a hegytetőn, ahol lakom. Így szombat este fuldoklósat játszik a
barátnőm, a kutyám, a jókora fikusz az előszobában és fuldoklósat
játszom én is, na meg az a pár száz ember, aki ott lakik a környéken.
Fel kéne jelenteni azt a hülye akácot, az tehet róla, miért nem fordul
lapjával, ha jön a füst nemde?! Úgy látszik, én könyebb préda
vagyok.

Oké, mi nem égetünk semmit. Szerelgetünk a garázsunkban, amiért
fizetünk, parkolunk az udvarban, amit bérlünk. Segítünk a barátainknak,
akiknek nincs lehetőségük ilyesmire, pénzt ezért jóformán el nem
fogadunk, orgiákba forduló kokó-partikat nem rendezünk és mégis itt
tartunk. 2009-ben még mindig elég két ok ahhoz (papír és ceruza), hogy
bárki bárkit büntetlenül feljelentsen, megkeserítve ezzel életét.
Megértem én, hogy az ellenség vicsorogva kémlel a határ mögül és csak
azt várja, hogy éberségünk meginogjon, na de ok nélkül az sem
támad.

Nos, akkor innen üzenném a kedves bejelentőnek, a
Közterület-felügyeletnek, a
Moszadnak, a
DEA-nek és a
Nemzetbiztonsági Hivatalnak,
hogy a kis, piros Lancia a barátnőmé, nálam van a forgalmija, nincs
szükség vörös kódra, a héten elkészül.

Önnel történt már hasonló? Mondja el
blogposztunkban.