Közel se punnyadtam annyit az ünnepek alatt a tévé előtt, mint
szerettem volna, de amit lehetett, azért megtettem. Mióta a UPC elvette
tőlünk az angol bajnokságot, legtöbbször a Discovery nézőtáborát
növelem. Sok értelme legtöbbször annak sincs, de ha egyszer jól van
megcsinálva a bering-tengeri rákhalászok közdelme az elemekkel, akkor
meg kell nézni még a werket is, ami több részen át mutatja be a
tévéstáb küzdelmét az elemekkel.
Amikor a rákászhajó darujára a jeges szélben és félelmetes
hullámverésben kilógatják az operatőrt egy autógumin, hogy külső
felvételeik is legyenek - hát az igen. Az elhivatottság az
elhivatottság, bármilyen hülye is a téma.
Voltak olyan műsorok is, amit már autós-szakmai kötelességtudatból
is néznem kellett. Ilyen volt A SUV-ok forradalma, közvetlenül egy
iPod-óra után. Elsősorban amerikai szempontból szaladtak végig a
SUV-történelmen, szerencsére nem Ádámtól és Évától, tehát
nem azon vitatkozott két képernyőképtelen szakértő, hogy akkor a
Jeep Wagoneer SUV-e
vagy sem. Nagyjából a Ford Explorerrel indítottak, elmesélték,
mennyire meglepte a siker magát Detroitot is, és hogy a Ford
találmányára legalább olyan nehézkesen reagáltak a többiek, mint annak
idején a Mustangra.
Voltak gyönyörű,
korabeli amerikai tévéreklámok, autóipari fejesek, meg egy csomó
tulajdonos, hogy ki miért szereti a SUV-okat. Kicsit píárszagú is
kezdett lenni a dolog, de mivel az egészet már az ágyból néztem, nem
kapcsoltam el: szeretem a SUV-okat, és már csak a képek-filmek miatt is
végignéznék egy ilyen műsort.
És akkor egyszerre csak belevágtak a 90-es évek végének nagy
sokk-slágerébe, az amerikai
rollover accident-pánikba, amikor egyre több SUV borult fel csak
úgy. Nagyjából akkoriban indult a TotalCar is, emlékszem, mi az
amerikaiak hülyeségének tudtuk be az egészet, hogy ott a népek
egyszerűen be vannak oltva vezetés ellen.
Emlékeznek még a Firestone-ügyre? A Ford a gumiszállító cégre
próbálta kenni a borulásos baleseteket, volt is nagy pereskedés, de
aztán más népszerű SUV-ok is elkezdtek felborulni, például a Toyota
4Runner első két generációja, amiken tök más gumi volt.
Az igazán érdekes, hogy nem emlékeztem, végül is mi lett a vége,
csak tudom, hogy az én
Tehenem, ami a Toyota 4Runner 3. generációja , és épp a borulás-frász kellős közepén
fejlesztették, ezért olyan irgalmatlanul kemény rugózású, meg a
nyomtávja is szélesebb, mint az elődöké. Szóval a lényeg, hogy nem csak
én nem emlékszem:
egyszerűen csendesen elaludt az ügy, és bár volt egy rossz év az
eladásokban, utána ismét elkezdtek SUV-okat venni az amerikaiak.
Olyan lelkesen vették, hogy a detroiti fejesek agyalni kezdtek: oké,
hogy nagy pengék vagyunk, tudjuk, mi kell a vásárlónak, de tényleg,
vajon mi kell nekik? Mert mi semmi érdemlegeset nem tettünk az
ügyben.
A Discovery filmjéből nem derült ki, hogy iparági alapon, vagy csak
valamelyik gyár bízott-e meg egy francia pszichológus-antropológust,
fejtse már meg, miért vesznek az amerikaiak
mégis annyi SUV-ot.
Dr. Rapaille tanulmányától aztán azt kapták a megrendelők, amit
bármelyik konyhapszichológus elmondott volna nekik: a szokásos
rizsa arról, hogy egy magas SUV-ban az emberek az uralkodási
hajlamaikat éli ki, stb stb. Ha valakit érdekelnek a részletek, a New
York Times honlapján
még ott a 2000-es cikk .
Szerintem aki ült már SUV-ban, tudja, mennyire óvatosan kell bánni
az ilyen sommás megállapításokkal. Magasan ülni egyszerűen jó, főleg
városban. A
Mazdát már csak
országúti használatra veszem elő, olyan nyomasztó alulról nézni a sok
kamiont, és annyival nyugodalmasabb mindez egy SUV-ban, és
ez végképp nem uralkodás, egyszerűen biztonságérzet kérdése.
Messzebb látok előre, hátra: nem beledumálás, hogy ez
biztonságosabb, mint az előttem menő furgon hátulját nézni.
Biztonságosabb, és egyszerűen kalkulálhatóbbá teszi a vezetést. Kisebb
gáz kell, ha látom, hogy öttel előttem még úgyse mennek, hamarabb
leléphetek a gázról, ha látom, hogy a távolban már fékeznek, ráadásul a
SUV-okon böszme nagy visszapillantó tükrök vannak -
egy SUV után minden más autó tükre bántóan kicsi. És ugye, ez
még csak a látás kérdése, ott van még a látszás is; egy tornyot
könnyebben vesznek észre.
Persze, ha mindenki SUV-ot vesz, értelmét veszti a dolog, meg ott a
fogyasztás kérdése és a többi járulékos ökörség, de most a
biztonságérzetről szeretnék beszélni. Tehát egyrészt az említett
dolgokból nagy adag biztonságérzet keletkezik. Másrészt
ha valaki fogalmatlanul ül egy SUV-ba, és nem gondol bele, mi is
az, csak az előnyöket élvezi, az rossz útra viheti.
Mert
egy dolog a biztonságérzet meg a nagy vas, de a vásárlók
többsége, nevezetesen 97% soha nem megy terepre ilyen
hobbiterepjáróval, és talán még kevesebben tájékozódnak az adott jármű
töréstesztjéről (itt
van például
egy amerikai klasszikus ), meg hogy hogyan néz ki egy
jávorszarvasteszt egy Explorer vagy 4Runner előadásában. Az én hátul
merev tengelyes Tehenem például kanyarban komoly tízcentiket pattog
odébb, ha úthibát talál, és hiába jó a féke, két tonna táján az adja az
igazi biztonságot, ha nem megyünk gyorsan, viszont úgy olvassuk a
forgalmat, mintha védtelen motoros volnánk.
Na persze, ha egy behízott tarkójú kopasz a kamu S8-asában
kormányráhúzásos technikával akar elém vágni, természetesen nem fogok
fékezni, legfeljebb érdeklődve nézek át, hogy mit akarsz, öcsi, de egy
Amerikára szabott SUV-ban legjobb az előzékeny defenzív vezetési
stílus. Én igazából
a légzsákot csak kozmetikának és autóipari aranybányának tartom;
a becsatolt övben és az ésszel autózásban hiszek. SUV és SUV közt
hatalmas különbségek vannak, ezért mondjuk a
BMW X3-at például ki
is veszem a pakliból, mert az még személyautónak is sportos.
Visszatérve a Discovery műsorára, televíziós meg autós szempontból
teljesen korrekt volt, de néhány elrettentő snitt azért maradt benne.
Volt egy anyuka, aki egy ML Merciben szónokolt arról, hogy neki a
biztonság mennyire fontos.
Amikor a biztonság szó elhangzott, általában bevágták a 8 év körüli
gyerekét a hátsó ülésen, aki be volt ugyan kötve, de az öv mindkét
szára kissé megtekeredve a hóna alatt ment. Egy koccanásnál az szépen a
lépéig be tud vágni, hiszen a hátsó ülésen a légzsák se lassítja a
testet. Tehát bele is lehet halni, vagy rosszabb esetben rokkanni.
És egy koccanástól a SUV-os anyukát csak a Jóisten mentheti meg,
mert most elmesélem, hogyan fogta a kormányt. Bal kéz jó helyen, 9
óránál. A jobb viszont alsó madárfogással (!) 12-nél. Sikerült
elképzelni?
És így szónokol a biztonságról. Az a jobb kéz a garancia arra,
hogy az első gyors kormánymozdulat minimum egy másodpercet késsen, és
kicsivel 70 km/h felett az legalább 20 méter. Na igen, a biztonság.
Az ilyen anyukát könnyű lenne hirtelen haragból lehülyepicsázni, de
sokkal
valószínűbb, hogy egyszerűen önhibáján kívül tájékozatlan.
Amerikában jogosítványt szerezni egy vicc. Nálunk is egy vicc persze,
csak a jogsit sokkal nehezebb megszerezni. Viszont a vicc attól még
vicc.
Én könnyen vagyok okos.
A tanfolyamon én is csak parkolni tanultam meg, azt meg senkitől
se lehet elvárni, hogy interneten túrjon a biztonságos vezetéstechnika
kérdései témakörben. De autós újságíróként az ember el-elvetődik
vezetéstechnikai tréningekre, és például a Mercedes szeánszán
stopperrel bizonyították be a német trénerek, mennyivel gyorsabban megy
ugyanaz a szlalompálya 9 óra- 3 óra- kormányfogással.
Persze, én is tehénkedek, nehogy má' egy automata SUV-ban ne érezzem
jól magam, de az első intő jelre előírásszerű vezetési pozíciót veszek
fel. És azt is a Mercedes trénerei demonstrálták, hogy egy olyan
kikerülési manővert, ami hétköznap bármikor szükséges lehet,
hiába gyakorolok 32-szer, 73-mal meg tudom csinálni, 74-gyel
nem. Illúzió, hogy az ember tud vezetni, és akkor nem érheti baj:
nem kell gyorsan menni és kész.
Anyuka nem ment vezetésbiztonsági tréningre, mint ahogy hiába
képzelem magam bármennyire jó fejnek,
100 ezer forintért én se mennék. Viszont az autósiskolákban
kizárólag a vizsgára készítik fel a tanulókat. Persze az egyéb
iskolákban is ez megy, csak abba kevesebben halnak bele.
További cikkeink
