Imádunk vérig sértődni, ha kritizálnak. Például amikor meglátjuk a „NE LOPJ” feliratot a Mariahilferen. Pedig nekünk szól. Lehet, hogy nem pont önnek, de sokan közülünk lopnak, ez van. És az is van, hogy sokan közülünk nem hajlandóak elsőbbséget adni a gyalogosoknak a zebrán, és veszélyeztetik a testi épségüket. Többek között ezért is mondják ránk sokan, hogy balkáni ország vagyunk. Akinek nem inge, ne olvassa el.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
a közúti közlekedés szabályairól
A közúti közlekedés biztonsága és
zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan
közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat
mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is
megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői
előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben.
Ez az a jogszabály, amit KRESZ-nek hívunk. Természetesen sokszor módosították, de a fenti néven és számon fut jelenleg is. Nem törvény, hanem rendelet, ami alacsonyabb szintű szabályozás, de akkor is jogszabály. Figyelmesen elolvasták? Rendelet kötelez minket, hogy legyünk „előzékenyek és türelmesek” egymással.
A közlekedési kultúránkkal rengeteg baj van . Ahogy minden volt szocialista állam, az ügyeskedők országa voltunk, és úgy tűnik, az is maradtunk. Húsz év nem sok egy ország életében, ennyi idő alatt lehetetlen megszabadulni a rossz beidegződésektől. Csak egy példa: a postán, gyógyszertárban mindenki tolakszik. Megnézzük, melyik sor a legrövidebb, odaszaladunk, ha véletlenül nyílik egy új ablak, a nénik Carl Lewist megszégyenítő gyorsasággal ugranak oda, hogy ők legyen az elsők; senkit sem érdekel, ki érkezett előbb.
Fejlettebb civilizációkban van, ahol sorszámot adnak, mint nálunk a bankban vagy egy-két modern patikában, és akkor minden megy magától. Van olyan intézmény is, ahol hiába a sok ablak, csak egy sor van, mindenkinek oda kell beállni - érdekes módon senki sem kiált, hogy nini, pont ott egy üres ablak, és szalad előre. Amikor egy ablaknál üresedés van, a legelső mehet ügyintézni, és így tovább. Nincs furakodás, ügyeskedés, mindenki akkor kerül sorra, amikor tényleg eljön az ideje. Senki sem próbál jobban járni, és ami még fontosabb, senki sem idegeskedik, senki sem veszekszik.
Megpróbáltam egyszer a solymári Auchan kicsiny patikájában rávenni az embereket, hogy hasonlóan cselekedjünk. Akik hallották, amit mondtam, egy csapásra megértették, hogy ez tényleg jó dolog, és szépen beálltak egy sorba. Akik viszont később érkeztek, mind megpróbálták kikerülni a 6-8 fősre duzzadt sort, és rövid gondolkodás után odaálltak az üres pénztárhoz.
Vagy szellemi fogyatékosok voltak egytől egyig, és nem látták át a rendszert, vagy azt gondolták, mi vagyunk szellemi fogyatékosok, hogy mind beállunk a nagy sorba, amikor ott az üres ablak. Vagy ügyeskedtek. Aztán amikor valaki felvilágosította őket, úgy tettek, mintha akkor esne le a húszfilléres. Frászkarikát! Az ilyen ember nem érett meg rá, hogy európainak, és ne balkáninak nevezzük.
Kicsit messzire kanyarodtam eredeti témámtól, de azt hiszem, a rossz beidegződéseknek nagyon sok közük van a közlekedési morálunkhoz is, hogy tolakszunk, szabálytalankodunk, anyázunk; fanyarul, rosszhiszeműen. És nem adjuk meg az elsőbbséget a kisebbnek, dögöljön meg, ahol van. Sokan például semmibe veszik a gyalogosokat.
Pedig gyalogost gázolni nagyon rossz érzés lehet, arról nem is beszélve, mennyire jogszerűtlen, és milyen szigorúan büntetik. Ha zebrán ütjük el, azzal – ezt mondanom sem kell - tetézzük a dolgot. Az ésszerűség elve azt diktálja, hogy minden helyzetben óvjam a gyalogosokat, hiszen könnyen megsérülhetnek, ha egy nagy, egy-két tonnás vasdarab csapódik a testüknek, én pedig nem szeretnék bántani senkit. Azt hiszem, ennyi magában is elég kéne, hogy legyen ahhoz, hogy ne dudálva, a gázon állva kerüljük ki szegény nénit, aki lassan vánszorog át a zebrán, hanem lassítsunk, és várjuk meg, míg békében átér.
