Ha azt mondom, vezetni jó, rengeteg ember fog velem egyetérteni, de
ha azt mondom, vezetni stresszes és nagyon fárasztó, akkor is. Ami az
egyik embernek szórakozás, az a másiknak kínszenvedés.
Van, aki gond nélkül, önfeledten cikázik a többi autó között
akár a legelvetemültebb budapesti forgalomban is, és van, aki
örül, ha nem húzza meg a kocsiját, amikor kiáll a garázsból, és
épségben eljut a munkahelyéig.
Csak azért kezdtem ezzel a triviális gondolattal, hogy mindenkivel
el tudjam fogadtatni rögtön az elején, jó és rossz egyén nélkül nem
létezik. Vezetni nem jó, nem is rossz egészen addig, amíg a sofőr nem
ítél. Abban a pillanatban, hogy valaki belekerül egy bizonyos
élethelyzetbe, eldöntheti, tetszik-e neki, vagy sem. Ugyanez van a
dugóval. Bár szüleinktől, embertársainktól megtanultuk, hogy
a dugó förtelmes dolog, nem kell feltétlenül ragaszkodnunk
ehhez az elképzeléshez. A dugó csak akkor rossz, ha mi azt
gondoljuk róla, hogy rossz. Bizonyos vallások, filozófiák ennél sokkal
messzebbre mennek, és ezt a gondolkodásmódot még a betegségekre,
halálesetekre is kiterjesztik, amivel mi, nyugati emberek nem sok
mindent tudunk kezdeni.
tennének?
Mi köze lehet egy buddhista szerzetesnek, aki egy sóhajtással
elengedi legjobb barátját, amikor az meghal, hozzánk, magyarokhoz, akik
közlekedési dugókban őrjöngünk? Nagyon sok, mindjárt elmagyarázom.
Előbb azonban egy percre, kérem,
azonosuljanak velem, még akkor is, ha nagyon nehezen
megy. Fogadják el Gyulavitéz szubjektív világát mint
valóságot, csak az egyszerűség kedvéért. Képzeljék el, hogy imádnak
vezetni, megszokták, hogy hatékonyan át tudják szelni a várost még sűrű
forgalomban is, most azonban dugó van. Áthatolhatatlan karácsonyi dugó.
Mit tennének?
Dugó az orvos szemével
A vezetői stresszel - amely szándékosan nem vezetési
stressz, hiszen vizsgálatának középpontjában a vezető személye
áll - foglalkozó kutatók számára a stressz a vezetési helyzetek
negatív kognitív felmérésének következménye. Abban az esetben,
amikor a vezetés fokozott vagy veszélyes elvárásként jelenik
meg, a stressz negatív hatásokat, szorongást, aggódást okoz,
vagy olyan élettani változásokban nyilvánul meg, mint a
pulzusszám vagy a vérnyomás emelkedése.
A közlekedési dugókat negatív eseménynek éljük
meg, hiszen lassít vagy megakadályoz minket a
céljaink, mint például a kívánt sebesség elérésében, vagy
abban, hogy időben odaérjünk a célhoz. Azok a vezetők, akiket
arra kényszerítettek, hogy a kívánt sebesség alatt vezessenek,
különösen hosszú távon, emelkedett stresszről számoltak be.
Ezen kívül a vezetők a nemkívánatos tényezők közé sorolják a
rossz időjárási ésvagy útviszonyokat, a gyorsabban haladó autók
közé való besorolást, ha más vezetőket képtelenek megelőzni
stb.
A vezetés során felgyülemlett stressz gyakran kihat az élet
egyéb területeire, problémákat okozhat otthon vagy a
munkahelyen, ami persze ismét visszahat majd a vezetői stressz
megítélésére. Megfigyelték, hogy a rossznak megélt munkanapok
után is romlik az vezetői stressz percepciója. Szintén eltérően
ítélik meg a vezetéstől függetlenül jelentkező problémák
hatását a vezetést különbözőképpen megítélő vezetők. Azok a
vezetők,
akik a vezetést kifejezetten stresszes szituációként
élik meg, gyakrabban szenvednek kisebb baleseteket, és
gyakrabban kapják őket gyorshajtáson. Ugyanezen vezetők számára
az élettel járó egyéb stressztényezők csak fokozzák a vezetői
stresszt, míg az ezzel a tulajdonsággal nem rendelkező vezetők
számára éppenséggel jótékony hatásúak ugyanezen problémák. Míg
az előbbiek a "Lassan kell mennem, ráadásul gyűlölöm a munkám,
amúgy sincs időm, és még ez a dugó" gondolatmenetben őrlődnek,
addig az utóbbiak számára ezek a problémák kikapcsolódási
pontokat jelentenek, amikor elkalandozhat a figyelem, ahelyett
hogy a dugón rágódna.
Dr. Mandl Péter
Be kéne vásárolni, egy-két ajándék még kimaradt, megígértem anyunak,
hogy segítek cipekedni, ráadásul le kéne adni még két cikket
határidőre, amibe bele sem kezdtem. A régi Gyulavitéz ilyen
szituációkban elővette a legerőszakosabb formáját, és
megpróbált olyan pofátlanul tolakodni, ahogy csak
bírt. Feszült figyelemmel keresett és ragadott meg minden apró
lehetőséget a gyorsabb haladás reményében. Előbbre nem nagyon jutott,
viszont percről percre egyre idegesebb lett. Közben rengeteg értékes
információval lett gazdagabb. Sokat, éveket gondolkodott azon, amit
tapasztalt, és ma már nem tolakszik.
Mi történik, ha tolakszunk a dugóban?
A legegyszerűbb arra válaszolni, mi nem történik, ha tolakszunk: nem
érünk oda hamarabb. Egy-két helyen persze nyerhetünk, ha az üres
kanyarodósávból sorolunk vissza a sávunkba a záróvonalon át, vagy
a buszsávban próbálunk meg előretörni, de számottevően nem lesz
jobb. Félórás utunkat jó esetben 27 percesre rövidíthetjük
úgy, hogy közben veszélyeztetjük az autónk épségét és többször szabályt
sértünk.
lesz, hogy mennyire bunkók a többiek
De a legrosszabb az egészben, hogy
kivívjuk embertársaink gyűlöletét, hogy lépten-nyomon
felidegesítjük őket. Az idegesség olyan, mint egy vírus. Aki
megkapta, továbbadja, így terjed át a stressz egyik sofőrről a másikra,
így jut el az otthonokba, így fertőzi meg százezrek életét egy egyszerű
forgalmi dugó. A tolakodó felbosszantja azt, aki elé befúrja az
autóját. Ettől persze ez utóbbi pipa lesz, és csak azért sem fogja
beengedni a következő autóst, aki történetesen szabályosan,
irányjelzővel próbál meg sávot váltani. Miután nem engedték be, a
jámbor lelkű, szabályosan közlekedő sofőr is ideges lesz, hogy mennyire
bunkók a többiek, fő a saját levében, míg hazavánszorog, majd otthon
gyorsan leken egy nagy pofont a gyerekének a hármasért, és kiosztja az
asszonyt, mert nem ízlik a vacsora.
Mi történik, ha nem tolakszunk a dugóban?
Itt térnék vissza a buddhista szerzeteshez, aki el tudja fogadni, ha
súlyosan megbetegszik, ha meghal valaki, akit szeret, sőt, akár még a
saját halálát is. Mit csinálna egy ilyen ember a dugóban?
Nem nehéz kitalálni: semmit. Elfogadná a sorsát, és
megpróbálná hasznosan, de legalábbis kellemesen eltölteni az
idejét.
egyszerű logika, hogy eljussunk az egyetlen racionális
megfejtéshez
Mi, akik a nyugati világban nőttünk fel, nagyon nehezen tudunk
azonosulni ezzel a gondolkodásmóddal, hiszen más szellemben
nevelkedtünk és élünk. Pedig, ha mélyebben belegondolunk, mi is
rájöhetünk a lényegre. Nem kell sem vallás, sem filozófia, csak
egyszerű logika, hogy eljussunk az egyetlen racionális megfejtéshez:
ha úgysem lehet haladni, ne akarjunk haladni. Tudom,
ezt nagyon nehéz megvalósítani, amikor az embernek ezer dolga lenne,
mégis erre kéne törekedni egyszerűen azért, mert nem létezik jobb
megoldás. Mi csak aközött választhatunk, hogy idegesen állunk a
dugóban, vagy nyugodtan állunk a dugóban.
Rengeteg embert látok, aki ugyan nem furakszik, de nem engedi be a
többieket, akik a felvezető sávból szabályosan indexelve próbálnak
besorolni. Azt hiszik, időt nyernek azzal, hogy nem adnak helyet
embertársaiknak, valójában viszont semmivel sem érnek el hamarabb a
céljukhoz, viszont apró gonoszkodásukkal terjesztik, sőt ápolják
magukban a stressz-vírust. Ha kiszúrunk a többiekkel, azzal
hozzájárulunk ahhoz, hogy mindenkinek egy icipicit rosszabb
legyen. Nem sokkal, de akkor is. Gondolják végig.
Kellemes ünnepeket mindenkinek
Nem kell elmélyülni a keleti filozófiákban, egyfajta eszményképnek
mégis tekinthetjük azt a tudatállapotot, amelyben a kisebb akadályok,
melyeket az élet elénk gördített, nem mozdítanak ki abból a békés
nyugalomból, amiben mindennapjainkat éljük. Ezt nehéz,
sőt szinte lehetetlen magvalósítani, de törekedni
lehet, hiszem, hogy érdemes is. Nem arról van szó, hogy
mostantól legyen mindenki egy csapásra Buddha vagy Teréz anya, de
megpróbálhatnánk lehiggadni egy kicsit.
folyó ügyeiket
Mindenki eresszen be csak egy autót, ha látja, hogy többen ki
akarnak kanyarodni egy mellékutcából, vagy be akarnak sorolni a
felvezető sávból. Higgyék el, jó érzés. Ha valaki tolakszik, hagyjuk,
hagy menjen. Egyrészt nem tudhatjuk, miért rohan, még az is lehet, hogy
okkal. Másrészt nekünk attól nem lesz számottevően rosszabb, hogy
egy-két tolakodó elénk férkőzik;
attól lesz rosszabb, ha ezen idegeskedünk. Dugóban
hallgassanak zenét, intézzék el folyó ügyeiket, vagy hívják fel
családtagjaikat, barátaikat. Próbálják meg hasznosan, de legalábbis
kellemesen eltölteni az időt. Próbáljanak meg nem arra gondolni, mennyi
kárt, pluszmunkát, kellemetlenséget okoz maguknak a dugó, attól csak
rosszabb lesz.
Tudom, nem kell sok cinizmus ahhoz, hogy az itt leírtakat egy
tizenéves leányzó gyermeteg álmodozásának tituláljuk, mégis azt
gondolom, lesznek néhányan, akik a fent olvasottakat megfontolják, és
a jövőben békésebben fogadják majd a sorsukat. Nekik,
és mindenki másnak is kellemes ünnepeket kívánok, türelmet és
önuralmat, hogy a karácsony ne stressz-, hanem igazi örömforrás
legyen.
További cikkeink
