Hogyan látják a lányok az autókat?

2013.06.01. 18:09

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Kedves Nepperűző,

szomorúan olvastam a mai (05.31.) tanácskérésre érkező válasz utolsó mondatát: "Jó tanácsként annyi, hogy vétel előtt mutasd meg neki az autókat, ültesd bele, tetszik-e neki, mert a lányok másként látják az autókat, nekik az a lényeg, hogy tiszta legyen meg fényes." Én ugyan lány vagyok, és hát ezek szerint valami baj van velem, mert engem érdekel egy autóban más is, mint hogy fényes legyen. Például hogy van-e négy kereke és gurul-e, de bizonyára ezen fontos tulajdonságok mellett kiemelhetnék még egyebeket is. Azért olvasgattam a leveleket, mert éppen szerettem volna egy-két kérdést feltenni használtautó-vétel ügyben, de igazán kellemetlen volt megtudnom, hogy így vélekedtek a lányokról, kivétel nincs, pont. Ezek után nem hinném, hogy ha tőletek kérdeznék, ilyen fényesautós kettes személyi számmal, akkor komolyan vennétek, mert nekem úgyis majd csak a barátom mutatja meg az autót, meg ültet bele /egyedül az se megy, na ja/, én meg majd fényesítgetem. Mondjuk nem csodálkozom, nemrég egy férfiismerősömmel mentem a közös autószerelőnkhöz, a saját autómmal, a szerelő rám se nézett, hanem a férfiismerősömnek kezdte el magyarázni, hogy mit javított meg és hogyan, úgy kellett szólnom neki, hogy drága uram, az autó az enyém, legyen szíves hozzám beszélni. De ez egy mellékszál, szomorú vagyok, hogy ilyen sommás, buta sztereotípiákat kell nyomatni itt, és nem érzem úgy, hogy nőként komolyan vennének, ha tanácsot kérnék autóvásárláshoz. Ez szerintem nagyon kínos. Örülnék neki, ha a legértelmesebb magyar autós honlap képes lenne meghaladni azt a marhaságot, hogy a nőket csak az autójuk színe érdekli. Üzletileg sem lenne rossz hozzáállás, mert szerintem jelentős vásárlóerőt jelentenek a csajok akár autóban is, és a vásárlóerő ritkán szereti, ha hülyének nézik. A munkátokhoz egyébként további sok sikert kívánok, minden jót, üdvözlettel,

Dóri

Kedves Dóri!

Örömömre szolgál, hogy olvasod a Totalcart, és velünk tartasz az autóbuzulásban. Külön örülök annak, hogy Téged érdekel a műszaki tartalom is. Biztosíthatlak, hogy az általad idézett válaszban semmi szexista felhang nem volt, a lányokat, nőket szeretem, és nem szoktam a rájuk lekicsinylő megjegyzéseket tenni. Nem azt írtam, hogy márpedig minden nő hülye, és pont, hanem csak utalni próbáltam, hogy nektek nőknek vásárláskor mások a sarokpontjaitok. Ez tény. Autóvásárláskor a következő szempontokat hallottam már nőktől: fiúzós legyen, cuki legyen, csajos legyen, szép legyen a színe, dögös legyen, szép legyen a formája. A praktikusság és a megbízhatóság csak a gyerek megszületése után szokott szempont lenni, de akkor már az élet minden területén is mások lesznek a hangsúlyos pontok, mert már anyák vagytok és nem lányok. Máshogy vagytok bekötve, más érdekel benneteket, máshogy jár az agyatok, más tetszik nektek, és jellemzően az autókban is mást kerestek. Nektek gyártották, találták ki az Opel Tigrát, a VW Beetle-t, a Peugeot 206 CC-t. Nem vagytok hülyébbek, rosszabbak, mint a férfiak, hanem csak mások, és ez így van jól, mi férfiak ezért szeretünk benneteket. Nem egy esetben előfordult már, hogy egy, a család szükségleteinek minden szempontból megfelelő autó megvásárlását torpedózták meg a feleségek, mert nem volt szép az autó színe, belseje, kárpitja, stb. Volt olyan is, hogy egy fiatal srác eljött a barátjával és az anyukájával (anyu vette volna neki a kocsit) megnézni egy autót. A gyereknek és a barátnak nagyon tetszett az autó, meg is egyeztünk mindenben, de mondtam neki, hogy nem fogja megvenni az autót. Nézett rám kérdőn, nem értette az egészet, miért mondok neki ilyet. Anyukádnak nem vagyok szimpatikus (ezt mondjuk nem értem, hogy lehetséges :-)), és nem fogja engedni. A gyerek küzdött, hogy de, ő megveszi. Kicsit megalázva érezte magát, hogy azt hittem, nem döntésképes az ügyben. Mondtam neki, hogy én is szeretném, ha megvenné, de nem fogja. Nem is vette meg. A kereskedő ilyenkor egyrészt sajnálja a férjet, gyereket, másrészt mérges, mert egy butaság miatt bukta az üzletet. Én sem adok divat- vagy sminktanácsokat, mert teljesen hülye vagyok hozzá, és ízlésem sincs.

Megmutattam a választ a feleségemnek, hogy szerinte van-e benne valami bántó, de azt mondta semmi. Valószínűleg csak rossz pillanatodban olvastad, ezért bosszantottad fel magad. Ha olvastad ezt, ebben is vannak kategóriák, mint a mérnök, a taxis, az informatikus vagy a hülye autóvásárló, és természetesen ez sem vonatkozik mindenkire. A cikk megjelenése után néhányan felhorkantak, ugyanúgy, mint Te most, de sokan kerestek meg úgy nevetve, hogy a hülye autóvásárló vagy a hülye informatikus vagyok. Mind mások vagyunk, és ettől szép a világ.

A Nap süssön Rád, és ne veszítsd el a humorodat!
becsületesnepper.hu

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.