HIRDETÉS

Maxi-mini levehető előlappal

Teszt: Peugeot 1007 1.4 HDI - 2005

2005. december 23., péntek 08:36
A Peugeot-nál rendesen kitanulták a női lélek rejtelmeit. Évente többszöri hajszínváltoztatás, a körömlakkhoz illő kistáska és karkötő módszeres kiválasztása bogarat ültetett a tervezők fejébe. Miért ne passzolhatna mindehhez az autó is?

Caméléo belső

Az ötletet egyértelműen a rádiótelefonok egyedivé varázslásától nyúlták a Peugeot tervezői. Az új 1007-es belsejében 18 dizájnelemet találunk, melyek mindegyike kézzel, szerszám nélkül lepattintható, lezipzározható, kicserélhető. A Peugeot is ajánl csereváltozatokat (szám szerint 12 félét), de a felhasználó úgyis mindig mást akar. Metállilát, pepitát, bocisat, vagy kisvirágosat. Bea asszonynak zebrát.

A Peugeot 1007-nek szép hosszú előélete van, pedig csak szeptember közepe óta forgalmazzák Magyarországon. Az alapot képező Sesame koncepciómodellt 2002-ben mutatták be, amiből aztán minimális változtatással készült el a Pininfarina keze nyomát is magán viselő 1007-es. 2004-es bemutatása után még másfél évet kellett várnunk, hogy végre beinduljon a gyártás.

Nem könnyű feladat kategóriába sorolni, főleg, ha már ment is vele pár métert az ember. Míg a képek kisautót sejtetnek, beülve megdöbbentő méretű tér vesz körül. Ráadásul itt vannak a kisbuszosan gördülő ajtók. De lehet egy négyszemélyes kisautót egyterűnek nevezni? Hogyne lehetne.

Mintha a 807-es elejét és végét lecsippentették volna úgy, hogy az első üléssor tágasságában és magasságában szinte változatlan maradt. A hasonlóság a 807-tel még számos egyéb megoldásban kiütközik, itt van például a gyerekmegfigyelő tükör, vagy a középre helyezett fedélzeti számítógép. Viszont nagyon hiányzik a karfa, sajnos az a mozgó ajtóról is lemaradt.

Hátul kicsit az A Merci hátsója üt vissza, de a díszcsíkká váló ajtósín és a hátsó lámpa mindenképpen egyedivé teszi. Jópofa a dupla A-oszlop közötti kis háromszög ablak, ilyen kis barlangot hátul is találunk. Bájos megoldás, de a lőrésnyi üvegfelületeket nagyon nehéz lesz belülről megpucolni.

Az biztos, Ali babának nem volt ilyen könnyű dolga a barlanggal, mint nekünk, ha a manapság kincset érő parkolóhelyre próbáljuk betuszkolni kocsinkat. A tükrök szélességére még egy centit kell rászámolnunk, és már be is fértünk. Sajnos a mellettünk álló, nem tolóajtós kolléga már nem fog annyira örülni, milyen ügyesen beálltunk mellé, és számítsunk rá, ha nem mi távozunk a helyszínről elsőként, az a legkevesebb, hogy rányitja az ajtót szépséges metálfényezésünkre.

Hatalmas a nyílás, közel egy méteres, amin beszállhatunk. A háromajtós verzióknál ez nem hátrány, nemcsak az elöl ülők, de a hátra száműzöttek is értékelik. Vékonyabb testalkatúak vagy gyerekek a hátramászást az első ülés előrehajtása nélkül is megoldják.

Az ajtó a kulcs távirányítójáról vagy az ajtókon található kilincsek segítségével nyílik, de a belül található gombokat is használhatjuk. Egy dolog van, amire figyelni kell, hogy ezek közül egyszerre csak az egyik megoldást válasszuk, mert szegény kisautó könnyen összezavaradik, ha a sofőr mellett az utas is belenyúl az ajtók irányításába.

A teszt végére már rutinszerűvé vált, hogy miután beültem a kocsiba, és megnyomta az ajtócsukó gombot, először a biztonsági övet kötöttem be és csak utána indítottam el a motort, mert a becsatolás ideje alatt az ajtó is szépen bezárult. Ha viszont csukódás közben indítóztam, menet közben megállt. A kis szünet után záródott volna tovább, de ekkorra már türelmetlenül nyúltam a gomb felé, amivel csak teljesen összezavartam a csukó-nyitó folyamatokat.

Menet közben nem nyitható a tolóajtó, de nyitott állapotban is el lehet vele indulni. Ez nyáron vicces lehet, de most túl hideg volt ahhoz, hogy élvezni tudjam.

A dugóban ácsorogva, a többi autóba átnézegetve vettem észre, hogy ők milyen alacsonyan ülnek. Vagyis én magasan. Így nagyszerű rálátásom volt az előttem zajló forgalomra. A hátsó utas pedig még feljebb ül. Az egyterűsen magas karosszériának köszönhetően még így is rengeteg hely van a fejünk felett, sőt, még széltében sem kell szűkölködnünk.

A négy utas nyugodtan terpeszkedhet, amennyiben a székeket koppig hátrahúztuk. Nagyszerű dolog, hogy a két hátsó ülés külön-külön is mozgatható előre vagy hátra, így mindenki elfoglalhatja kiérdemelt helyét, és talán még a csomagoknak is marad valamicske hely. Ha csupa óriás utazik, a 178 literesnek kalibrált csomagtartóba jó, ha egy bőrönd elfér, de hátsó utasok nélkül ezt a teret 1048 literesre bővíthetjük, amivel már egy költözésnél is besegíthetünk.

A műszerfal ugyanaz az olcsó, kemény műanyag, ami ebben a kiskategóriában megszokott, de a felület mintázatát okosan úgy alakították ki, hogy jó ránézni, nincs a rideg, műanyag hatása. A vezető előtt hagyományos, kerek mutatós műszerek, középen a 807-eshez hasonlóan fedélzeti számítógép. Az órákkal semmi gond. Nem lehengerlően dizájnos, de finom munka, szép számokkal és értelmezhető adatokkal. Világítása-sötétítése, valamint a napi számláló nullázása is kézenfekvően egyszerű, ami egy női autónál nem utolsó.

A fedélzeti számítógép és a rádió az ablaktörlőkar végére került gombrengeteggel irányítható, ami azért is jó, mert nem rondítja el a kormányt a sok kapcsoló, egyébként nagyon gyorsan meg lehet szokni és szeretni. A szokásos funkciók irányítására alkalmas, rádióvezérlés, halkítás, hangosítás, csatornakeresés, illetve a fedélzeti komputer adatait is itt nézhetjük végig, illetve nullázhatjuk.

Autónkban manuális klíma volt. A reggeli mínuszokat igen nehezen tudta csak leküzdeni a fűtés, és normális, egyenletes hőfokot - csakúgy, mint valódi egyterű testvérében - képtelenség elérni. Menet közben 3 fok alatt villog a külső hőmérséklet-kijelző, indításnál pedig felirat hívja fel a figyelmet a jégveszélyre.

Tárolórekeszt rengeteget találunk, de méretük igencsak korlátozza, mit is rakhatunk beléjük. Még a pohártartók helye is nagyon ki van számolva. Van érme-, toll- és kártyatartó, meg sok pici lyuk, ahová mindenféléket el lehet dugdosni. Hatalmas viszont a kesztyűtartó, ami mindent elnyel; nemcsak a kisautó kategóriában, de még a nagyok között is sokan megirigyelhetnék ez a torkot.

Az ülés alatti fiókok használata viszont meglehetősen nehézkes. A legnagyobb baj, hogy rémesen nehéz kirángatni a merev műanyag dobozt, aztán meg komoly feladat visszataszajgatni. Arról nem is beszélve, hogy ehhez ki kell szállni a kocsiból, mert kígyóember legyen a talpán, aki ezt az erőlködést a saját lába között el tudja végezni.

A rengeteg csecsebecse mellett a motor vagy a futómű szinte észrevétlenné válik. Ami mindenképpen jót jelent, vagyis hogy nincs vele baj. A kulturált, 1,4-es HDi dízel bentről hallgatva alig kerreg. Negyedikben 150-ig hajszolhatjuk a Peugeot-t, bár 120 felett már oda a kezdeti lelkesedés. A gyár 160-as végsebességet ad, és 0-ról 100-ra 16,7 másodperces gyorsulást.

Nem egy rakéta, mégis arra lettem figyelmes, hogy kicsit gyorsabban közlekedem vele, mint ahogy szoktam. Valószínűleg a lendületből autózás esete forgott fenn, a maximális nyomatékot adó 2000-2500 közötti fordulatot tartva inkább manővereztem, kikerültem, befurakodtam, mint hogy visszaengedjem a becses tempót.

A szélzaj egészen minimális, pedig másfélszer akkora felületet tolunk magunk előtt, mint feltétlenül szükséges lenne. Különben is nagy a csend odabent, néha az ajtó rázkódott egyet-egyet, de egyébként semmi zörgés.

A kormány ki-be és le-fel állítható, de a kormányállítás során vettem észre, hogy ezen a környéken nagyon gáz az összeszerelés minősége, nem illeszkednek az elelmek. A szervokormány sebességfüggő, így míg a városban lazán tekergethetjük a kis bőrkormányt, autópályára kiérve felkeményedik, és simán tartja az irányt mindenféle bizonytalanság nélkül.

Egy tankkal megtehető út hossza kb. 620 km - egy tele tank után ennyit ír ki a komputer. Az átlagfogyasztás-mérő szerint 6,2 l kellett 100 km-re a kocsinak, végül a félig városban, félig országúton megtett 492 km-re 34 litert tankoltam, ami 6,9 literes fogyasztást jelent. A gyári adatok ennél sokkal-sokkal barátibbak, 3,8-5,3 közötti értékeket adnak meg.

Magassága ellenére az 1007-es nem volt egyáltalán labilis. Igaz, terpeszt is rendesen, a két első kerék 143,5 cm-re van egymástól. A fék jól adagolható, nem túl hirtelen, de megfogja az autót, ahol kell. Az elektronikus fékerő-elosztó és az ABS alaptartozék.

A biztonság rendben van. Szerencsére vége azoknak az időknek, mikor a családfő terpeszkedett a szuperbiztonságos tepsiben, míg a mama - no és a gyerekek - mindennapi útjuk során egy apró és törékeny minibe szorultak. Az 1007-es ötcsillagos töréstesztje az aggódó férjeket is megnyugtathatja.

A karosszéria is jól bírta a frontális ütközést, míg az utasokat szakaszosan nyíló első és oldallégzsákok, erőhatárolóval szerelt biztonsági övek védik. Bekötésükre nem csak villogó fény, de hang is figyelmeztet. Hátul Isofix-pontok várják a gyerekülést.

Rengeteg extrát tartogat már az alap, azaz Urban felszereltségű 1007-es is. Tesztautónk pedig egyenesen Trendy volt, amihez plusz csomagtérháló, bőrkormány, hővisszaverő szélvédő, kiegészítő tükör, ködlámpák, krómkeret a műszerek köré, klíma, villanyablak, hathangszórós CD-s rádió és 15"-os kerekek járnak, de ha nem sajnáljuk a kisautóra a pénzt, tempomattól az extra biztonsági berendezéseken át műholdas navigációig minden extrát megvásárolhatunk hozzá.

Peugeot 1007 1.4 HDI - 2005

Első hallásra mindenki elszörnyülködött az áron. Tesztautónkért regisztrációs adóval 3 880 000 Ft-ot kérnek a szalonokban. Ennyiért már az alsó középkategóriából is lehet válogatni. Csak a márkánál maradva, a 206-os ára azonos, Trendy felszereltséggel, 1,4-es HDi motorral 3 060 000 Ft. A 307-est már 3 840 000 Ft-tól kaphatunk, igaz ez a legalapabb benzines ára. Az 1007-essel egy platform a Citroën C2 ugyanezzel az 1,4-es HDi motorral, Tonic felszereltséggel mindössze 3 180 000 Ft, csakhogy klíma nélkül. Valódi konkurense, a Renault Modus Ole felszereltséggel 1,5-ös motorral már 3 550 000 Ft-tól megszerezhető - öt unalmas ajtóval.

A szerző értékelése ertekeles

Rémes ára ellenére mellette szól, hogy már az 1007-es alapváltozatában is nagyvonalúan osztogatják az extrákat, és a tolóajtó pedig nem olcsó mulatság. És hát a forma kedves, a belső vicces, és a jó hangulat minden pénzt megér. Nem? Nekem négy, de az Ákos egy hétvége alatt csinálna belőle ötöt.

Peugeot 1007 2005 Trendy Peugeot 1007 2005 Trendy

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

A Vokswagen 19-re lapot húz

A Vokswagen 19-re lapot húz
Sokféleképpen lehet a visszaeső értékesítésekre válaszolni, lehet a gyártás visszafogásával és kívánatosabb modellek gyártásával is. Ez utóbbi a bátrak eszköze, például a Volkswagen konszerné.

Végre egy ígéretes Nissan

Úgy tűnt, a japán márka teljesen elvesztette az irányérzékét, de az Invitationt nézve az az érzésünk, még van remény.

Bocsi, Gyuri kivette a kezemből

Tizenkét éve vettem fillérekért, lényegében egy kidobott motor volt. Lassan eltemetődött a garázstörmelék alatt. Aztán, szinte maguktól, történni kezdtek dolgok, és most itt van.

A Dacia lenyomta a Skodát

Prost professzort nem zavarta, hogy egy kisbusszal kell mennie, lenyomta a Lodgyval a konkurenciát.