Tut Anch Amon szalonállapotban

2009.09.24. 05:25
Egy rendes autós újságíró mindig szolgálatban van. Amikor néhány hete a Nike Félmaratont futottam, a Szabadság-hídon megszólított egy korombeli srác: érdekelne-e tesztelés céljából az 1965-ös, tehát első szériás Porsche 911-ese.

Most lett kész augusztus 20-án, nagyjából tökéletes. Viccelsz?! – ziháltam a Vámház téren, minden Porsche rettenetesen érdekel, bár álmomban se gondoltam volna, hogy ilyen hamar leáshatok a legenda gyökeréig.

Szeretem a Porschékat. A farmotort és a mögötte álló szélsőségesen konzervatív autóbuzi építési szemléletet, meg magát a gépet, ami a világ egyik legfontosabb gépészeti képződménye, a German engineering csúcsteljesítménye. Lehetne is persze vitatkozni legalább öt sörön át, hogy tényleg, mi a német autógyártás csúcsa – én a Porsche 911-es mellett érvelnék. Nekem nem kéne, mert valahogy nagyon nem én vagyok. Olyat például Porschéban még soha nem éreztem, mint amikor először beültem Zsolti '67-es Galaxie-jába, hogy azannyát, ez az, igen, ez így velem egyszerűen stimmel, de csodálni attól még szoktam a Porschékat.

Vannak autók, amik annyira érdekesek, hogy az ember kíváncsi az elődeikre, a 911-es meg 40 év alatt olyan keveset változott, mint az autóiparban talán semmi más. De vajon mennyi porscheséget találok egy négy évtizedes autóban? Meglesz az a hihetetlenül közvetlen, élénk kormányzás, a jellegzetes, hátulról jövő pürrögő hathengeres boxerdohogás, a hétköznapokon is élhető, ugyanakkor gyorsan menésben felülmúlhatatlan karakter? Az újkori Porschék, 911-esek és Boxsterek egyszerre hordozzák egy lapos kavics merevségét és egy frissen köszörült séfkés precizitását, de vajon mi volt meg ezekből 1965-ben?

Tesztautónk különlegessége, hogy teljes körűen felújították, gyakorlatilag újjáépítették az utolsó csavarig, gyári alkatrészekkel. Az alap, illetve nevezzük nevén, a rom kétmillió forint volt, aztán Balázs párhavonta megjelent a felújítást, illetve újjáépítést végző csepeli műhelyben. Most, augusztus 20-án lett kész, a negyedéves negyedmilliókkal végül kilencmillió forint lett a számla, amin eléggé megrémültem, de akkor még csak lefelé tartottunk a garázsba.

Aztán megláttam, és nem sokalltam, csak azt mondtam, uh. Az ember szájából kiesik a rágó. Beléptünk a garázsba, és ott állt a zöld, makulátlan, gyári állapotú, illetve szívesebben mondanék szalonállapotot, szóval a 911-es. Nem bírok belőle kitérni, nagyon durva, még itt a sápadt neonfényben is. Nem ragozom, azért vannak a képek.

Kétféleképpen lehet veteránautózni. Ha jó az alany, meg lehet tartani az eredeti, patinás állapotot, én is így tartom a Cougart.

Ez a Porsche már alaposan le volt pukkanva, úgyhogy megkapta a szalonállapotot. Vajon miféle emberek vehettek ilyet 1965-ben? Voltak már akkor brókerek? Sikeres plasztikai sebészek? Aranyifjak? Vén perverzek? James Deanek? Minden ajtó tökéletesen nyílik-csukódik, a fényezés jellegzetes, '60-as évekbeli élénkzöld – nem vágom fejből a Porsche színkártyát, de természetesen gyári árnyalat. Metál akkor még nem volt, úgyhogy ez csak egy szép, cellulitisz és szilikon-kipattogzás nélküli teli akril. A lökhárítók, kilincsek, hűtőrács valószínűleg szintén újak, Balázs egyébként részletekkel nem tud szolgálni, mert ő, mint tökéletes megrendelő csak a pénzt hordta a csepeli műhelybe, időnként választott valami kárpitot, vagy egyéb opcionális alkatrészt, de alapjában csak fizetett és türelmesen várt.

Mielőtt kiállna a garázsból, nem bírok magammal, behajolok: még régiautó-illat sincs! Csak az új kárpitok, meg az új nem is tudom mik: atyámuram, időgép, 1965, Zuffenhausen! Minden makulátlan, és nagyon sok minden új. A kormány egyáltalán nem tűnik régi darabnak, a műszerfal azóta sokat változott, de a számlapok, színek, a puszta acél és festett felületek aránya, meg a tipográfia nagyon hasonló. Egy mai porschés nyilván olyan meghatottsággal ül be egy ilyenbe, mintha hosszú kutatás után végre megtalálta volna az üknagypapa sírját.

Közben megérkezett Zsiga barátom, aki fél évig nézegette a neten a Cougar hirdetését, amit végül én vettem meg. Ekkor elkezdett Oldsmobile Toronado hirdetéseket nézegetni, de azt mondtam, nehogy már kettőnknek két amerikai izomautónk legyen: vegyen inkább régi 911-est. Ugye?

Úgyhogy elkezdett 911-eseket nézegetni, elsősorban a 70-es évekből. Teltek-múltak a hetek, meglett egy egész jó darab, még én is leinformáltam: több porschés ismerte a konkrét autót, és mind azt mondta: igen, meg kell venni, nagyon korrekt műszaki és tökéletes esztétikai állapotban van. Zsiga persze még aludt rá vagy negyvenet, és a családi nyaralás alkalmával jutott el odáig, hogy oké, akkor ez kell.

Már majdnem telefonált, de az utolsó pillanatban úgy döntött, túl gizda volna azzal nyitni, hogy szombatig Portugáliában vagyok, de aztán kéne az autó, úgyhogy csak a reptérről hazafelé csörgött az eladóra. És nahát, de érdekes, már ezer éve árulja a Porschét, de épp most, tíz perccel ezelőtt adta el. A megoldás még őt is meglepte: ötlete támadt, elvitte a Porschét Balatonfüredre, és kiállította a parti sétányra egy ELADÓ táblával. És néhány óra alatt eladta.

Aminek persze Zsiga cseppet sem örült, és bánatában már elkezdett Boxster-hirdetéseket nézegetni, mert már fejben látta magát, amint az asszonnyal szépen lekabrióznak a Comói-tóhoz, én meg próbálom visszarángatni a földre, hogy oké, a Boxster nagyszerű autó, én is imádom, de mennyivel ratyibb már, mint egy szép veterán? Úgyhogy elhívtam Zsigát, legalább valaki a csapatban ért a fotózáshoz is.

Az 1963-ban bemutatott 911-es Porschét németül Neunelfernek hívják

Az első széria formatervben és műszakilag is nagyon hasonlított a VW Bogárra: farmotor, ráadásul boxer, és léghűtés – a 911 volt a világ legsikeresebb, egyben legtovább gyártott léghűtéses autója: 1998-ig tartott a léghűtés, akkor jött be a csipáslámpás 996-os 911-es.