Most lett kész augusztus 20-án, nagyjából tökéletes. Viccelsz?! – ziháltam a Vámház téren, minden Porsche rettenetesen érdekel, bár álmomban se gondoltam volna, hogy ilyen hamar leáshatok a legenda gyökeréig.
Szeretem a Porschékat. A farmotort és a mögötte álló szélsőségesen konzervatív autóbuzi építési szemléletet, meg magát a gépet, ami a világ egyik legfontosabb gépészeti képződménye, a German engineering csúcsteljesítménye. Lehetne is persze vitatkozni legalább öt sörön át, hogy tényleg, mi a német autógyártás csúcsa – én a Porsche 911-es mellett érvelnék. Nekem nem kéne, mert valahogy nagyon nem én vagyok. Olyat például Porschéban még soha nem éreztem, mint amikor először beültem Zsolti '67-es Galaxie-jába, hogy azannyát, ez az, igen, ez így velem egyszerűen stimmel, de csodálni attól még szoktam a Porschékat.
Vannak autók, amik annyira érdekesek, hogy az ember kíváncsi az elődeikre, a 911-es meg 40 év alatt olyan keveset változott, mint az autóiparban talán semmi más. De vajon mennyi porscheséget találok egy négy évtizedes autóban? Meglesz az a hihetetlenül közvetlen, élénk kormányzás, a jellegzetes, hátulról jövő pürrögő hathengeres boxerdohogás, a hétköznapokon is élhető, ugyanakkor gyorsan menésben felülmúlhatatlan karakter? Az újkori Porschék, 911-esek és Boxsterek egyszerre hordozzák egy lapos kavics merevségét és egy frissen köszörült séfkés precizitását, de vajon mi volt meg ezekből 1965-ben?
Tesztautónk különlegessége, hogy teljes körűen felújították, gyakorlatilag újjáépítették az utolsó csavarig, gyári alkatrészekkel. Az alap, illetve nevezzük nevén, a rom kétmillió forint volt, aztán Balázs párhavonta megjelent a felújítást, illetve újjáépítést végző csepeli műhelyben. Most, augusztus 20-án lett kész, a negyedéves negyedmilliókkal végül kilencmillió forint lett a számla, amin eléggé megrémültem, de akkor még csak lefelé tartottunk a garázsba.
Aztán megláttam, és nem sokalltam, csak azt mondtam, uh. Az ember szájából kiesik a rágó. Beléptünk a garázsba, és ott állt a zöld, makulátlan, gyári állapotú, illetve szívesebben mondanék szalonállapotot, szóval a 911-es. Nem bírok belőle kitérni, nagyon durva, még itt a sápadt neonfényben is. Nem ragozom, azért vannak a képek.
Kétféleképpen lehet veteránautózni. Ha jó az alany, meg lehet tartani az eredeti, patinás állapotot, én is így tartom a Cougart.
Ez a Porsche már alaposan le volt pukkanva, úgyhogy megkapta a szalonállapotot. Vajon miféle emberek vehettek ilyet 1965-ben? Voltak már akkor brókerek? Sikeres plasztikai sebészek? Aranyifjak? Vén perverzek? James Deanek? Minden ajtó tökéletesen nyílik-csukódik, a fényezés jellegzetes, '60-as évekbeli élénkzöld – nem vágom fejből a Porsche színkártyát, de természetesen gyári árnyalat. Metál akkor még nem volt, úgyhogy ez csak egy szép, cellulitisz és szilikon-kipattogzás nélküli teli akril. A lökhárítók, kilincsek, hűtőrács valószínűleg szintén újak, Balázs egyébként részletekkel nem tud szolgálni, mert ő, mint tökéletes megrendelő csak a pénzt hordta a csepeli műhelybe, időnként választott valami kárpitot, vagy egyéb opcionális alkatrészt, de alapjában csak fizetett és türelmesen várt.
Mielőtt kiállna a garázsból, nem bírok magammal, behajolok: még régiautó-illat sincs! Csak az új kárpitok, meg az új nem is tudom mik: atyámuram, időgép, 1965, Zuffenhausen! Minden makulátlan, és nagyon sok minden új. A kormány egyáltalán nem tűnik régi darabnak, a műszerfal azóta sokat változott, de a számlapok, színek, a puszta acél és festett felületek aránya, meg a tipográfia nagyon hasonló. Egy mai porschés nyilván olyan meghatottsággal ül be egy ilyenbe, mintha hosszú kutatás után végre megtalálta volna az üknagypapa sírját.
Közben megérkezett Zsiga barátom, aki fél évig nézegette a neten a Cougar hirdetését, amit végül én vettem meg. Ekkor elkezdett Oldsmobile Toronado hirdetéseket nézegetni, de azt mondtam, nehogy már kettőnknek két amerikai izomautónk legyen: vegyen inkább régi 911-est. Ugye?
Úgyhogy elkezdett 911-eseket nézegetni, elsősorban a 70-es évekből. Teltek-múltak a hetek, meglett egy egész jó darab, még én is leinformáltam: több porschés ismerte a konkrét autót, és mind azt mondta: igen, meg kell venni, nagyon korrekt műszaki és tökéletes esztétikai állapotban van. Zsiga persze még aludt rá vagy negyvenet, és a családi nyaralás alkalmával jutott el odáig, hogy oké, akkor ez kell.
Már majdnem telefonált, de az utolsó pillanatban úgy döntött, túl gizda volna azzal nyitni, hogy szombatig Portugáliában vagyok, de aztán kéne az autó, úgyhogy csak a reptérről hazafelé csörgött az eladóra. És nahát, de érdekes, már ezer éve árulja a Porschét, de épp most, tíz perccel ezelőtt adta el. A megoldás még őt is meglepte: ötlete támadt, elvitte a Porschét Balatonfüredre, és kiállította a parti sétányra egy ELADÓ táblával. És néhány óra alatt eladta.
Aminek persze Zsiga cseppet sem örült, és bánatában már elkezdett Boxster-hirdetéseket nézegetni, mert már fejben látta magát, amint az asszonnyal szépen lekabrióznak a Comói-tóhoz, én meg próbálom visszarángatni a földre, hogy oké, a Boxster nagyszerű autó, én is imádom, de mennyivel ratyibb már, mint egy szép veterán? Úgyhogy elhívtam Zsigát, legalább valaki a csapatban ért a fotózáshoz is.
Az 1963-ban bemutatott 911-es Porschét németül Neunelfernek hívják
Az első széria formatervben és műszakilag is nagyon hasonlított a VW Bogárra: farmotor, ráadásul boxer, és léghűtés – a 911 volt a világ legsikeresebb, egyben legtovább gyártott léghűtéses autója: 1998-ig tartott a léghűtés, akkor jött be a csipáslámpás 996-os 911-es.
A különböző szériákat, illetve évjáratokat ábécé szerint jelölték, ez értelemszerűen egy A-911-es. Aminek azért örülök, mert ez az első hathengeres 911-es, még két liternyi hengerűrtartalommal, 130 lóerővel. A tökéletes külső és makulátlan, vagyis inkább több mint makulátlan, mondjuk ki nyugodtan, lélegzetelállító belső után a motor is meg tud lepni: tökéletes. Pazarul sikerült, nyilván kevés gányolás és sok gyári alkatrész a titka, de egyrészt egyszerre hallhatjuk benne a Bogár- és Porschehangot.
Balázs visz egy kört, és közben meg-megreccsen az első fokozat, azt mondja, ez már csak ilyen, ne ijedjek meg. Aztán visszakanyarodunk a ház elé, Balázs megy is, mert most szültek, elkél a segítség, én meg majd hozzam csak az autót, ha végeztem, itt a forgalmi.
Yeah.
Az ülések kényelmesek, bár nekem az ülőlap túl süppedős, hiába új az epeda és a tömés, az ember mélyebbre érkezik, mint várná. Viszont szomorú, m ármint a mai autók szempontjából, hogy régen még egy sportautóból is egész jól ki lehetett látni.
A kétliteres, hathengeres boxermotor szépen jár, főleg amikor már kicsit bemelegedett. És kijön belőle a gyári 130 ló, az a legszebb. Balázs azt mondta, be van már járatva, küldjem neki nyugodtan – lehet, hogy később még jobb motorokat csináltak Zuffenhausenben, de ez is épp elég jó. Kulturált járás, barátságos teljesítménygörbe, de az a rész, amikor már szinte sírni tudnék, mindig akkor jön, amikor egy öreg motor tüzesen, egészségesen forog bele a hatezerbe.
A váltóval volt a legtöbb bajom. A kar maga szép tárgy, a kiosztás már kissé aggasztó: balra hátul egyes, elöl középen kettes, középen hátul a hármas, és így tovább – ez bizony hasonló versenyváltó, mint amit sportosabb BMW-kbe lehetett sokáig kérni, akár még az E30-asba is. A sportosság maga a fokozatkiosztás: a kettes és a hármas, vagyis a versenyzésben leggyakrabban használt két fokozat egy síkba került, így csapatás közben nehezebb melléváltani. A kettes fokozattal azért megszenvedek, vagy legalábbis sokáig félek tőle, mert ot van közvetlenül mellette a rükverc. De a váltó nagyjából negyed óra alatt megszokható, nyilván ezért sem cserélték újra – ami működik, azt ne javítsuk meg.
Hosszú a váltó, mármint az áttételek, így hiába sport a váltó, 5. fokozatban 140-nél csak 4000-et forog, így autópályán is kényelmesen lehet vele utazni. Balázs már meg is járta vele Zágrábot. A futómű viszont még nincs teljesen készen, úthibákon koppanva üt fel, ami elég ijesztő, már abban az értelemben, hogy nem a testi épségünk, hanem az autóé miatt aggódunk. Ahogy azonban kiérünk a mellékutcákból, többé eszembe se jut a futómű: a 911-es szépen megy egyenesen, jól kanyarodik és vált irányt - hiába, ez német autó a sima német és amerikai utakra.
Remélem, az olvasó elnézi nekem, hogy egy gyönyörű muzeális autóval (kiváltképp a máséval) nem kanyarodok szűken nyélgázon, de inkább csak óvatosan próbálgattam: jól kiegyensúlyozott, finom autó. A szervótlan kormány farmotoros autóknál sose zavaró, visszajelzés van bőven, meg persze a kormány átmérője se gyerekjáték. Többet kell rajta fordítani egységnyi irányváltáshoz, de a Porsche nagyon lelkesen, élénken reagál.
Ezekről a gumikról persze ma már senki sem hinné, hogy autóra valók; ennyire ballonos tömlőket manapság legfeljebb dömpereken látni, hiába, szép csendesen a gumiipar is fejlődött az évtizedek alatt. Ezért is nehéz ilyen régiségek futóművét egzaktul értékelni: ha volnánk olyan kegyetlen, zsíragyú barmok, hogy felgumizzuk valami modern, sportos per negyvenessel, megtudnánk a választ. Szerencsére azonban ez annyira nem érdekel, beérjük annyival, hogy 1965-ben a 911-es inkább granturismósan kényelmes futóművű sportos autó volt. A keményebb sportváltozatok, amik aztán természetesen az utcai 911-esekre is visszahatottak, csak jóval később érkeztek.
Érdekes viszont, hogy a 911 azidőtájt Amerikában 6500 dollárba került, 130 lóerővel. Az európai luxusmárkák ma is iszonyú drágáknak számítanak Amerikában, de egy mai Porschéban vagy BMW-ben azért már teljesítmény is van. ’65-ben viszont már 4000 dollárért Amerikában már 300 ló fölötti, egész pofás izomautókat adtak.
Helyet keresünk a fotózáshoz, Zsiga a Kopaszigátat ajánlja, de ott valami tömegrendezvény van. Nem is nagy baj, annál többet autózunk. Az Infoparkban kötünk ki, megcsináljuk a képeket, aztán kifelé jövünk rá, mi a legjobb pillanat, amit egy A-911-esben átélhetünk: amikor jön egy nagy, autóknak is egészalakos kirakat, amiben autóstul megnézhetjük magunkat. Ez a tökéletes, maradéktalan veterán 911-es élmény, egyszerre élvezni a belsőt, a külső szépségét, meg magunkat benne, aztán a rakparton még jól kihúzatni, és hálás köszönetet rebegve visszaadni a slusszkulcsot.
Úgy néz ki, Zsigát sikeresen lehoztuk a Boxster-tripről. Most valami 70-es évek végi 911-esben kezdett gondolkozni. Én meg azt hiszem, megpróbálok rábeszélni valami jó kis kólásüveg Corvette-et. Legfeljebb megint megyünk tesztelni.
További cikkeink
