Eltűntek a tojásdad formák, sarkosabbak lettek a vonalak, egyenesebbek az ívek, ettől 6-os ez a Golf
Csalás, csalás! – kiálthatnánk az új Golfra, hiszen ez lényegében az előző modell kicsit átszabott ruhával, zamatosabb belső térrel, kevesebb zajjal, vibrációval, no meg egy csomó új motorral. Hadd vegyem védelmembe a Volkswagent, ha már egyszer egyenesen Wolfsburgból utalják a fizetésem felét (a másikat meg Stuttgartból, csak hogy tisztában legyenek az erőviszonyokkal)...
Mert nem csak a Volkswagen műveli ezt az új köntösben-régi autó trükköt, hanem egy csomó más cég is. Soroljam? A Mazda a 3-assal, a Peugeot a 308-assal, a Renault a Lagunával. A Toyota pedig még ennél is messzebb ment a Corolla Versóval – sem műszakilag, sem küllemileg nem módosította, amikor megjelent az új verzió, egyszerűen csak lehagyta a névből a Corollát.
Ebből az következik, hogy vagy az autóipar csücsül nyakig a híg barna lében, és emiatt megszorítások vannak, vagy a platformok lettek olyan jók, hogy több generációt is simán kiszolgálnak, és elég a rájuk épített autót finoman a modern igényekhez igazítani – nem tudom. Egyvalamiben azonban érezni a hatást: klímás, új, turbós Volkswagen Golfhoz ma négymillió forint alatt hozzá lehet jutni a szalonban. Igaz, ez csak egy akció (ki tudja, meddig tart?), az is igaz, hogy a háromajtós, alap Trendline kivitelre érvényes, na de akkor is, az ajánlat több mint elgondolkodtató. Reméljük, ha az ember bemegy a szalonba, tud is ilyet venni, nemcsak vevőcsalogatónak van.
Innen hihető, hogy tágas az utastér
Valahogy mindig elfog a rémület, amikor népautók legolcsóbb verzióiba kell ülnöm. Ilyenkor jön a hideg zuhany, mert az a jól felszerelt kivitel, amit az újságíró általában tesztelésre kap, egészen más autó, mint a hitelből összekapart alapverzió. Nemcsak extrákból, lóerőből és menésből van kevesebb egy ilyen autóban, de a kárpitok minősége, a rugózás, a zajcsillapítás is rosszabb – silányabb kocsit adnak alapáron, ennyi.
Nem is szokása az importőröknek mindenféle bézik modellel bombázni minket. A végén még rosszabbat írunk, mint szeretnék.
Itt is kicsit kevésbé tojásoidok a formák
Khm. Ez a tesztelt Golf egy alapmodell. Igaz, ötajtós, meg van benne egy-két extra, de semmi túlzás, a klíma, az ESP az akciósban is megvan, tolatóradar, tempomat, bőrkormány pedig a tesztkocsiban sem volt, tehát tényleg ez nagyjából Golfland legalja. És oda merték adni... Ráadásul akkora motorral, amit Havas Henrik csupán olvasószemüvegben látna, akkor is csak egészen közelről.
Minden a helyén
Igazából nem szörnyű, sőt, egész jó. A műanyag kormány tapintása tényleg borzalmas, a karima sisegve csúszik a kiszáradt téli kézben, mint tescós esődzseki az áruházi tolvaj markában. De igénytelen kárpitokról, rossz zajszigetelésről beszélni itt nettó rosszindulat lenne. Minden szépen illeszkedik, a műszerfal kinézetén éppen annyit tuningoltak az ötös szériához képest, hogy ne a fantáziátlan dögunalom szobra legyen, hanem képviseljen egyfajta hűvös, visszafogott nyugalmat, amelyet az elemcsere előtt álló pacemakeres szívbetegek is simán élvezhetnek. Erre a Golfra izgulni nem fogunk ugyan, de már nem is kell repülősót szagolgatnunk attól a pillanattól kezdve, hogy beülünk, mondom én, nagy az előrelépés az elődhöz képest. Ja, már nem kék a műszervilágítás!
Alapdolgok kipipálva - rekesz mindenütt
Kényelmes is, méghozzá nem kicsit. Tud például budapesti utakon jól rugózni. Nem olyan zsírszerű puhasággal, mint egy Mégane, de azért mindenképpen kellemesen gázol át a február közepi, fővárosi aknamezőn. És az ülések komfortosak, ölelik a testet, pedig szemre nem különösek, a kormány jó helyen van, ráadásul minden, ami állítható, széles határok között mozog. Aki egy Golfban nem találja meg a helyét, az gnóm. Pontosítok – még a gnómok is megtalálják a helyüket, tehát inkább marslakó.
Nem kell variálni az első ülésekkel, amikor az ember a hátsó támlákat döntögeti
A helykínálat lényegében ugyanaz, mint az 5-ös Golfban volt, hiszen az azonos alapok miatt nem is nagyon lehetnének mások, s ez jót jelent, mert elöl, hátul minden irányban elegendő a centiméter. Nem egy hodály, de semmiképpen sem szűk, a Golf 4 nemlétező hátsó üléseit tehát végképp a múlt bugyraiba száműzték Wolfsburgban. És van csomagtartó is, olyan ötajtós-ferdehátús, tehát nem óriási, de használható.
Ha lapoznak, végre megtudják, hogy jó-e bele a turbós zsebmotor.
Rugózik, igazán jól
Mindemellé társul még egy kiváló fék, egy hasonlóan kiváló, többlengőkaros, független hátsó futómű, mindez pedig a tisztességesnél jobb futóművet ad ki. Bekapcsolt menetstabilizálóval is te lehetsz Kanyar King, már ha nem túl nagyok a csúszási igényeid. Egyéb esetben ajánljuk a Vazelint. Az elektronika engedi kicsit csúszni, épp a jajistenem határáig, aztán hűvös nyugalommal elkap, és bekanyarodsz. Ha pedig kikapcsolod az ESP-t, akkor sem igen tudsz vele elesni, az autó hangolása ugyanis közel semleges. Kár, hogy a volán – ami feltehetné az i-re a pontot – élettelen, valahogy folyamatosan az az érzésed, hogy valami elég jó, de kissé szorulós számítógépkormányt tekergetsz.
Volkswagen Golf sajtógaléria
Még egy probléma van a futóművel: kanyarodás közben nem szerencsés, ha a hátsó kerekek erősen rázós felületre tévednek, mert ilyenkor elég csúnya dobálás hallatszik, és a kocsi fara is mászni kezd kifelé. Kicsit még tovább kellett volna hangolni a rugókat és a lengéscsillapítókat, mert így, igaz ritkán, de kifejezetten kellemetlen. Persze ahhoz, hogy valaki ezt érezze, kelet-európai nagyvárosban kell kanyarognia. Vagy a tajgán. Szerintem Wolfsburgban nem is tudnak erről a jelenségről, ott csak tesztpálya van ijesztően rázós szakaszokkal, amit nálunk "végre egy sima útszakasz!"-nak hívnak.
Hat gang, és elbírja a motor
Mi is van még hátra?... Ja igen. Például zaj, az nem sok van, a kerekek a kanyarbani dobogást leszámítva csendben eszik a kilométereket, a szélzaj minimális, csak a motornak van egyfajta kellemetlen, kesernyés, morgós hangja, de az is kevés, tehát nem zavaró. De azért nem is inspiráló. A váltó pontos, de szintetikus, nem érezni valódi szerkezetnek, a kuplung elég hosszú úton mozog, viszont könnyen, nagyok a tükrök, hamar jön a meleg a fűtésből, a rádió az olcsó, dobozhangúak közül a jobbak közül való. Nem rossz, nem rossz.
Szándékosan hagytam a végére a turbós egykettest. Egyrészt, mert a motorok jelentik a legnagyobb újdonságot a Golf 6-os háza táján, másrészt mert az ilyen kicsi turbómotor mindig gyanús. Harmadrészt mert... nagyon jó. Váratlanul sokat tud.
Hol itt a motor?
Például egyáltalán nem érezni turbósnak. Húz lent, lehet pörgetni, ha lenyomod a gázpedált, azonnal ugrik, nem egy és nem két szívómotor nehezebben éled ennél. A turbósságot egyetlen apró jelenségen éred tetten – a gáz letaposása után mindig vissza kell venned a jobb lábból, mert az autó valahogy túlgyorsul ahhoz képest, amit érzésre beállítasz. Minimális hiba, nem nyűg, páran egyfajta karakternek mondanák, mások észre sem veszik – na ja, Barbra Streisand is tetszett jó pár embernek. Persze amikor még csaj volt, nem egy néni.
Itt nyílik
Aztán meg a motor egyszerre erős – és mindenhol erős – és viszonylag takarékos. Kommonréles, hibrides étvágytalanságra azért ne készüljön senki, hiszen a turbófeltöltés azt is jelenti, hogy ennél a motornál sokkal inkább függ a kocsi étvágya a vezető jobb cipőjének rángásaitól, mint egy hasonló teljesítményű szívónál, de nekem minden különösebb önmegtartóztatás nélkül, sokszor kellemeseket gyorsítva, visszaélve a ménes adta lehetőségekkel nyolc liter alatt sikerült kajáltatnom vele. Közben olykor felbukkant a tízes szám is a fedélzeti számítógép kijelzőjén, de mutatott az hat egész kevés litert is, a nyolcas adatot ezért már tankolásból számoltam.
Ebben a "kompakt kocsit a népnek" műfajban a Volkswagennek nagy gyakorlata van, érződik ez az apró részleteken. Kis pénztartó rekesz a bal kéznél, normális méretű tárolóhelyek mindenütt, a hátsó ülések átalakíthatóságánál sem a sík padlóra törekedtek (hiszen nem kombi ez), hanem a könnyű használhatóságra. Ezért a hátsó támlák az első ülések előretologatása nélkül, egy mozdulattal lebillenthetők, és még az övek sem akadnak be a művelet közben.
Nem kombi, de ennyi voltaképpen elég is
Tetszett még, hogy a légzsákot egészen apró helyre préselték bele a kormányba, ezért itt igazi, autóvolán-szerű dolgot tekerget az ember, nem azt a ronda, tömör malomkövet, amit az "SRS" feliratok megjelenése óta szoknunk kell. És jó ötlet, hogy ha már elkövették azt a hibát, hogy a külső tükrökbe tették az oldalindexeket, akkor legalább lukas a ház befelé, ezért az ember, ha rápillant, a kis lukon át mindig látja, hogy villog-e a, khm, villogó.
Hogy kéne-e? Nem, engem nem érint meg a Golf, utoljára az első két széria láttán éreztem némi birtoklásvágyat, az is hamar elmúlt, a harmadik generáció már semmit nem váltott ki belőlem. Pedig ez a 6-os széria tényleg jó, az egykettes turbós motorja pedig, nem túlzok, mintaszerű. Ez a legjobb hír a Volkswagen számára – én ugyanis a néptömegekkel ellentétben az erősen ízes autókat szeretem, viszont cseppet se zavar, ha azok rozogák, azaz Golf-immunitásban szenvedek. Ilyen hülyéből van kevés, józan, korrekt autóra vágyóból sok, tehát az új Golf sikeres lesz, ez már látszik. És ne féljenek a kis, 105 lóerős, turbómotortól. Jóval több, mint elég bele, minden helyzetben.
A Totalcar értékelése:
A mostani akciós ár mellett adnék 4,5 csillagot is. A Golf 1.2 TSI rendesen teszi a dolgát, erős, könnyű vezetni, tágas, jól rugózik, nem zajos, minden szükséges benne van. Egyszer fél pont levonást kap az apróbb nyűgök, egyszer felet a valódi ára miatt.
- Kényelem
- Teljesítmény
- Megbízhatóság
- Szerviztapasztalat
- Fenntartási költség
- Ennyire szerette