Teszt: Volkswagen Golf 1.2 TSI Trendline (2010)

Mindemellé társul még egy kiváló fék, egy hasonlóan kiváló, többlengőkaros, független hátsó futómű, mindez pedig a tisztességesnél jobb futóművet ad ki. Bekapcsolt menetstabilizálóval is te lehetsz Kanyar King, már ha nem túl nagyok a csúszási igényeid. Egyéb esetben ajánljuk a Vazelint. Az elektronika engedi kicsit csúszni, épp a jajistenem határáig, aztán hűvös nyugalommal elkap, és bekanyarodsz. Ha pedig kikapcsolod az ESP-t, akkor sem igen tudsz vele elesni, az autó hangolása ugyanis közel semleges. Kár, hogy a volán – ami feltehetné az i-re a pontot – élettelen, valahogy folyamatosan az az érzésed, hogy valami elég jó, de kissé szorulós számítógépkormányt tekergetsz.

Még egy probléma van a futóművel: kanyarodás közben nem szerencsés, ha a hátsó kerekek erősen rázós felületre tévednek, mert ilyenkor elég csúnya dobálás hallatszik, és a kocsi fara is mászni kezd kifelé. Kicsit még tovább kellett volna hangolni a rugókat és a lengéscsillapítókat, mert így, igaz ritkán, de kifejezetten kellemetlen. Persze ahhoz, hogy valaki ezt érezze, kelet-európai nagyvárosban kell kanyarognia. Vagy a tajgán. Szerintem Wolfsburgban nem is tudnak erről a jelenségről, ott csak tesztpálya van ijesztően rázós szakaszokkal, amit nálunk "végre egy sima útszakasz!"-nak hívnak.

Mi is van még hátra?... Ja igen. Például zaj, az nem sok van, a kerekek a kanyarbani dobogást leszámítva csendben eszik a kilométereket, a szélzaj minimális, csak a motornak van egyfajta kellemetlen, kesernyés, morgós hangja, de az is kevés, tehát nem zavaró. De azért nem is inspiráló. A váltó pontos, de szintetikus, nem érezni valódi szerkezetnek, a kuplung elég hosszú úton mozog, viszont könnyen, nagyok a tükrök, hamar jön a meleg a fűtésből, a rádió az olcsó, dobozhangúak közül a jobbak közül való. Nem rossz, nem rossz.

Szándékosan hagytam a végére a turbós egykettest. Egyrészt, mert a motorok jelentik a legnagyobb újdonságot a Golf 6-os háza táján, másrészt mert az ilyen kicsi turbómotor mindig gyanús. Harmadrészt mert... nagyon jó. Váratlanul sokat tud.

Például egyáltalán nem érezni turbósnak. Húz lent, lehet pörgetni, ha lenyomod a gázpedált, azonnal ugrik, nem egy és nem két szívómotor nehezebben éled ennél. A turbósságot egyetlen apró jelenségen éred tetten – a gáz letaposása után mindig vissza kell venned a jobb lábból, mert az autó valahogy túlgyorsul ahhoz képest, amit érzésre beállítasz. Minimális hiba, nem nyűg, páran egyfajta karakternek mondanák, mások észre sem veszik – na ja, Barbra Streisand is tetszett jó pár embernek. Persze amikor még csaj volt, nem egy néni.

Aztán meg a motor egyszerre erős – és mindenhol erős – és viszonylag takarékos. Kommonréles, hibrides étvágytalanságra azért ne készüljön senki, hiszen a turbófeltöltés azt is jelenti, hogy ennél a motornál sokkal inkább függ a kocsi étvágya a vezető jobb cipőjének rángásaitól, mint egy hasonló teljesítményű szívónál, de nekem minden különösebb önmegtartóztatás nélkül, sokszor kellemeseket gyorsítva, visszaélve a ménes adta lehetőségekkel nyolc liter alatt sikerült kajáltatnom vele. Közben olykor felbukkant a tízes szám is a fedélzeti számítógép kijelzőjén, de mutatott az hat egész kevés litert is, a nyolcas adatot ezért már tankolásból számoltam.

Ebben a "kompakt kocsit a népnek" műfajban a Volkswagennek nagy gyakorlata van, érződik ez az apró részleteken. Kis pénztartó rekesz a bal kéznél, normális méretű tárolóhelyek mindenütt, a hátsó ülések átalakíthatóságánál sem a sík padlóra törekedtek (hiszen nem kombi ez), hanem a könnyű használhatóságra. Ezért a hátsó támlák az első ülések előretologatása nélkül, egy mozdulattal lebillenthetők, és még az övek sem akadnak be a művelet közben.

Tetszett még, hogy a légzsákot egészen apró helyre préselték bele a kormányba, ezért itt igazi, autóvolán-szerű dolgot tekerget az ember, nem azt a ronda, tömör malomkövet, amit az "SRS" feliratok megjelenése óta szoknunk kell. És jó ötlet, hogy ha már elkövették azt a hibát, hogy a külső tükrökbe tették az oldalindexeket, akkor legalább lukas a ház befelé, ezért az ember, ha rápillant, a kis lukon át mindig látja, hogy villog-e a, khm, villogó.

Hogy kéne-e? Nem, engem nem érint meg a Golf, utoljára az első két széria láttán éreztem némi birtoklásvágyat, az is hamar elmúlt, a harmadik generáció már semmit nem váltott ki belőlem. Pedig ez a 6-os széria tényleg jó, az egykettes turbós motorja pedig, nem túlzok, mintaszerű. Ez a legjobb hír a Volkswagen számára – én ugyanis a néptömegekkel ellentétben az erősen ízes autókat szeretem, viszont cseppet se zavar, ha azok rozogák, azaz Golf-immunitásban szenvedek. Ilyen hülyéből van kevés, józan, korrekt autóra vágyóból sok, tehát az új Golf sikeres lesz, ez már látszik. És ne féljenek a kis, 105 lóerős, turbómotortól. Jóval több, mint elég bele, minden helyzetben.