Újautó-teszt

Peugeot 504 coupé V6 (1969)

2010.06.12. 09:20
Gyerekkoromban a Szembejancsinak volt ilyenje, úgy huszonöt éve. Már akkor megevett másfél liter olajat Schwechatig, ahová dízelmotort mentünk keresni a benzines helyére. Igaz, az négyajtós volt, és húzta már a belét, ki tudja hány tulaj és milliónyi kilométer után. Bordó, az elején a telivas oroszlánnal, nem ez az újabb fajta hűtőbe vájttal. A Peugeot 504 beleégett a retinámba. Mivel már odaégett, ezért fel sem tűnik, hogy tizenéve nem is látni belőle az utcán. Főleg ilyet nem.

Tessék ellazulni, amit most ön olvas, az egy újautó-teszt. Nem új autóteszt, már persze az is egyben, ami ebben a meglepő, hogy egy olyan autóról szól majd, ami új, holott a szemünk nem azonosítja be akként. Úgy értem, nincs mögötte futásteljesítmény, nincsenek előző gazdák, műszaki vizsgák, kendácsolások, tehát új. Kevesebb kilométer van benne, mint a legtöbb tesztautóban, ami hozzánk kerül. Ennek épp nálam fordult át 00799-ről 00800 km-re a számlálója. Szívbemarkoló volt.

Az egész úgy kezdődött, hogy a kétszáz éves Peugeot elvitt bennünket Sochauxba, meglátogattuk az új Peugeot-múzeumot, és ott volt sok érdekes, öreg autó, amit vezetni is lehetett, vagy sofőrrel, vagy magunk. A csikósi katasztrófa itt is megtörtént, csak kicsiben, de elővigyázatos voltam, az előre megkapott listán két befutóm volt, a 604, meg ez.

Amikor végeztem a 604-esre a nyálcsorgatással, szánalmas téblábolással telt az idő a múzeum udvarán. Nem mintha nem lettek volna érdekes dolgok, de azok többségét megírta Csikós tavaly. És akkor végre visszahozták az 504-es kupét, egyből rávetettük magunkat hárman, a veterános Papp Zoli, az RTL-es Bolla Gyuri, és én.

Az autóról sokat elmond, hogy 1968-as bemutatásától egészen 2006-ig készült, legutoljára úgy tudom, Kenyában, tehát ő a Peugeot Golfja. Az alap egy négyajtós szedán volt, egynyolcas és kétliteres benzinessel. Hosszában beépített motor, hátsókerék-hajtás az akkori divat szerint. A benzines motor karburátorral 83, injektorral 98 lóerőt tudott, természetesen Euro-norma és katalizátor nélkül. Négyes kézi vagy hármas automatával adták, később lett csak ötödik a manuálison. 1969-ben az Év Autója lett, és a genfi szalonon mutatkozott be a kupé és a kabrió, mindkettő az autógyártás egyik legszebb darabja – szerintem. Ezekben V6-os motor is volt, olyan mint a 604-ben. '70-ben jött a 2,1-es dízel (66 lóerős), és erősebbek lettek a benzinmotorok (93 és 104 lóerő karbival és injektorral). Ugyanebben az évben jött a kombi, amiből a hétüléses verzió a Familiale nevet viselte. '73-ban jött a nagyobb dízel, hetven lóerővel és 2304 köbcentivel, ez a motor hajtott a Ford Granadától, az UMM terepjárótól a Volgáig mindent.

Nézzék meg ezt a kis videót , remekül látszik benne a modell fejlődése, meg a különféle extra változatok: pápamobil, trágyahordó pickup, átszabott elejű és hátuljú argentin taxiverzió.

Európában 1979-ben jött mellé az 505-ös, lényegében azonos műszaki alapokra '83-ig párhuzamosan voltak gyártásban. Akkor sem szűnt meg az 504 minden változata, a Pickup például 1993-ig készült itt, Európában is, a többi pedig a világ minden égtája felé, Kínától Kenyáig, vagy épp Ausztráliától Argentínáig. Egy ilyen európai, utolsó évjáratú pickup ma is belekerül a 3000 euróba, igaz a coolness faktora is magas.

Na de milyen ez itt?