Két kiló a puttony

Bemutató: Opel Astra Sports Tourer

2011.02.08. 06:56

Persze a kombi Astra távolról sem versenyautó, szóval nem is az a lényeg, hogyan fordul, inkább hogy mennyire komfortos. Nekem tetszett a futómű, szépen simította ki az útegyenetlenségeket, ráadásul választhatunk egy kényelmesebb és egy sportosabb beállítás közül, utóbbi kicsit pattogósabb, előbbi nyúlósabb, billegősebb, észrevehető, de nem óriási a különbség.

Két modellt tudtam kipróbálni, azzal kezdem, ami nekem kevésbé tetszett, hogy vidám legyen a vége. Az 1,4-es turbós benzinmotorokat én egyszerűen nem tudom megszeretni. Alul nagyon gyengék, de magas fordulaton sem élénkülnek meg olyan mértékben, hogy igazán kellemes legyen velük az autózás. Az ember, ha sietni akar, valahogy megfeszül az ülésben és indokolatlan erővel préseli lefelé a gázpedált ezzel is segítve a gyorsulást, de ez is kevés.

Távol álljon tőlem, hogy azt sugalljam, hogy gyenge a 140 lovas Astra vagy nem elég dinamikus. Épp ellenkezőleg. A menetdinamikával nincs baj, csak közben végig érződik, hogyan erőlködik a kis egynégyes, és ez az erőlködés a sofőrre is átragadhat. Mennyivel kellemesebb viszont a dízel.

Kipróbálhattam volna a kétliteres dízelt is, de inkább az 1,7-es 125 lovas mellett döntöttem, ha valamelyik motorra kíváncsi a magyar, hát ez az. Papíron ez a kocsi lomhább, mint az előző, ennek ellenére sokkal kellemesebb partner. A brutális nyomatéknak köszönhetően a motor könnyedén mozgatja a kasztnit, és ez az érzés többet ér néhány tizedmásodpercnél, amit egy százas sprint során nyerhetünk.

Ezt az autót egyáltalán nem éreztem gyengének, szépen, kényelmesen, de dinamikusan autóztam vele, úgy, ahogy szereti. És nem is volt hangos a dízel: erős gyorsításoknál volt egy kis kerregés, de nem vészes, ha megy a hifi nem feltűnő. És ennek a modellnek a váltója is pöpecebb volt.

Persze a különbség az árlistán is megjelenik, 5,3 millióba kerül a fapados, vagyis Essentia kivitelű 140 lovas 1,4-es és 5,8-ba az 1,7-es dízel 110 lovas változata. 125 lovas 1,7-est csak Enjoy felszereltségi szinttől felfelé vehetünk minimum 5,925 millióért. Az igazán fapados, sima 1,4-es, 100 lovas kombi ára 4,84 millió.

Az Astra annyiba kerül, amennyibe. Hogy megéri-e az árát, mindenki maga dönti el. Ha viszont az Astra szőröstül-bőröstül megfelel az elvárásoknak, érdemes elgondolkodni a Sports Toureren, hiszen mindössze 200 000 forinttal drágább csak a puttonyos az ötajtósnál, vagyis nem kérdés, hogy megéri megvenni a nagyseggűt.