Fogyassz, te állat!

Teszt: Ford Explorer - 2010

2011.04.20. 06:20
Zsombor, a Ford PR-ese azzal hívott, hogy adna egy tesztautót, ami valójában nem tesztautó. Nem szerepel az európai kínálatban, és majd meg is látjuk, miért. Hát akkor miért adjátok ide, egyébként pedig mi ez? Hát egy szörnyülködést biztos megér.

Egyébként egy Ford Explorer. A régi, tizenéves, második generációs (1995-2001) Explorereket ismerem; végül is az én Tehenemmel egyidősek, csak Explorerben létezett V8-as benzines. Ha nem akartam volna mindenképpen Toyotát, valószínű, hogy egy Explorernél kötök ki. A későbbi Explorerekből már sokkal kevesebb van nálunk, hiszen azok még messze vannak attól az 1-2 millió közötti vételártól, amennyiért már simán megvennénk egy ilyen benzinzabáló, presztízsben világéletében értékelhetetlen dögöt.

Elmentem érte, beültem, elhoztam. A külsején nem nagyon tudtam szörnyülködni. Nem különösebben jó, kevéssé emlékezetes dizájn, de ebben a gyöngyházfehérben épp elfogadható. Szögletes, böszme, a legérdekesebb részlet talán a fényszórókba integrált kerek index, ami a két évvel korábban kijött Land Rover Discovery megoldására hasonlít. Csak a Discoveryt jó dizájnerek (Andy Wheel) tervezték, ez meg rutinmunka lehetett az amerikai Ford gyakornokaitól. Egészében érdektelen, kellemes kocka. Ráadásul bár az autó új, ez nem az új Explorer, hiszen 2011-től megjelent az Explorer ötödik generációja, amit majd egy másik alkalommal tesztelünk. Abban már különben sincs V8-as, csak a Mondeóban nemrég bemutatkozott kétliteres benzines EcoBoost turbó és egy 3,5-ös V6-os.

Az első komoly, de kellemes meglepetés a beltér. Vagy az amerikaiak is megtanultak normális autóbelsőt tervezni, vagy csak annyira retteneteset vár tőlük az ember, hogy ahhoz képest minden kellemes csalódás. Ez a világos berendezés úgy jó, ahogy van; harmonikus a bézs-tejeskávé bőr ülés, a hozzá illő bőr kormány. Egész jók a fabetétek, talán mert végre nem bénán próbálnak fát imitálni, hanem profin műfát. Az ajtónyitó megoldása szerintem feleslegesen lett ilyen érdekes, de istenem, valaki jól szórakozott, amíg ezt kitalálta. Ezt a szögletes középkonzolt is a Discoveryből lopták.

Kényelmesnek természetesen kényelmes, még akkor is, ha a kormány – nem véletlenül állt a földbe az amerikai autógyártás – csak fel-le állítható, tengelyirányban nem. Két dolog tántorít el az azonnali vásárlástól. Az egyik, hogy a középkonzol kicsit túl széles, lehet, hogy épp középkonzolmentessége miatt tartom meg örökre a 4Runnert, ezt az igazi kincset. A másik, hogy a fejtámla a korabeli Volvók stílusában túlságosan előreáll. Ha kicsit függőlegesebbre venném a támlát, nem ennyire tehénkedősre, csak előrebiccent fejjel tudnék ülni. A váltókar egy kicsit, nem is tudom, béna, és persze kézzel kapcsolási lehetőség nincs. Na jó, a maga kőbaltás módján azért van, hiszen egy gombbal kikapcsolhatjuk az overdrive-ot, máris megkapjuk a 4-est, a váltókulisszán pedig ott a 3-2-1 jelzés. Minden fokozatot tudunk tehát kézzel kapcsolni, de ez a lehetőség már a 42 éves Cougaromban is megvan.

Zsombor leginkább attól lehetett kibukva, mennyire hiányzik az Explorerből minden modern találmány, ami már Focusokhoz is rendelhető, de egy mai Mondeo már tényleg részecskegyorsítónak tűnik mellette. Soroljam, mi nincs? Na jó: nincs az akár Astrához is rendelhető táblafelismerő rendszer, követőradaros tempomat, hűtött ülés, bluetooth, navigáció (digitális iránytű azért van), USB-aljzat – annak is örülünk, hogy a rádió képes fogni a páros számra végződő frekvenciákat, és a hatlemezes CD-játszó megbirkózik az MP3-fájlokkal. Nincs továbbá kulcs nélküli bejutás, kulcs nélküli indítás vagy bármilyen, kulcs nélküli hókuszpókusz.