Ez vagy nagyon jó, vagy sznob vagyok

Audi A4

2012.06.11. 06:09 Módosítva: 2012-06-11 10:22:02
A szépségkirálynőnek elég snassz azt mondani ezredikként, hogy jól néz ki. A három nagy német elit autógyár termékeit dicsérni legalább ennyire. Rossz érzés beállni a sorba.

Mert mitől jobb ez? Vagy szebb? Gyorsabb, erősebb? Ugyan már, sznobizmus az egész, a lényeg, hogy drága, és akkor biztos, hogy jó lesz egy rétegnek. Nem vagyok Audi-szűz, nekem is volt, régi is, újabb is, öthengeres is, V6-os is, úgyhogy amint beültem a 2.0 tdi A4-es tesztautóba, az ülést hátratolva azonnal kényelmesnek éreztem. Persze, mert sok VW csoportos autóm volt, nyilván ismerős az üléspozíció, hozzászoktam a sok ezer kilométer alatt. Remegés nélkül, dízelzaj nélkül indul el a négyhengeres, közös nyomócsöves dízel motor, de biztos csak az én négy éves dízelemhez képest csendes, magyaráztam meg magamnak.

Szépen vált az automata, szinte szlip nélkül teszi le a nyomatékot az útra. Biztos csak azért érzem úgy, mert már régen ültem automatában. És ez így volt az első napon, magyarázatokat kerestem mindenre, nehogy megvezessen a négy karika elöl; ez is csak egy autó, ami ráadásul még jó drága is.

A tesztautó egy közepesen felszerelt Avant, nagyjából ennyi extrát rendelnék be magamnak is. Esetleg még egy radaros aktív tempomatot, ami az utóbbi idők egyik leghasznosabb extrája a sokat utazóknak. Automata xenon fényszóró, hűtött-fűtött bőrülés, 8 fokozatú automata váltó, elektromos ülésmozgatás, navigáció, elektromos ötödik ajtó.

Persze a szokásos digit klíma, elektromos ablakok mind benne voltak, de elmúltak már azok az idők, amikor ezeket a nepperek fullextrának hívták. Manapság egy középkategóriás autót is úgy felszerelhetünk, hogy az átlagember a kezelési könyv elolvasása nélkül a fele extrát érdemben használni sem tudja, sőt azt sem tudja, mire való.

Az Audi nem ezzel üt, hanem azzal, hogy akármi is van benne, az szinte tökéletes, nagyon átgondolt és pontosan, gondosan kivitelezett. Minden apró részlet kínosan kidolgozott, minden kapcsoló, állító, fedél és takaró szép és funkcionális, kialakítása tetszetős, kivitelezése hibátlan. Ezzel az egész autónak van egy hideg, németes hangulata, amit lehet szeretni, de természetesen utálni is. Itt ne keressük az emóciót, itt a racionalitás vegyül kínos precizitással.

Megértem, ha egy olaszautó-fan libabőrözve ugrik ki belőle, és mondja azt, hogy inkább egy kis nyikorgás bal alulról, egy néha kiakadó hamutartófedél, de abban van lélek. Ehhez a fajta autóépítéshez nagyon értenek a németek, itt is tökélyre fejlesztették. Az Audi a minőségérzet átadásában nagyon profi. A kérdés az, hogy ez valóban minőség, vagy minőségérzet, ami aztán az évek múlásával elillan, a puha tapintású bevonat lekopik a műanyag fogantyúkról, a zajtalan kapcsolók kattanni kezdenek, a matt, foltmentes műszerfal kifényesedik. Erre most nem tudunk választ adni, az azonban bizonyos, hogy az autó az utolsó részletig minőségi benyomást kelt. Ez egy szakma, amely azon dolgozik, az a célja, hogy mi azt érezzük, hogy ez egy minőségi autó. Munkájuk mindenre kiterjed. Az ülés párhuzamos varrására, a kapcsolók hangjára, a nyomógombok alakjára, nyomási pontjára, az ajtó csukódási hangjára, a központi zár reteszelésének sebességére és tompa puffanására.

Arra is figyelnek, amire a Lexus CT esetében senki: hogy a kapcsolók azonos formájúak legyenek, világításuk azonos erősségű és színű, textúrájuk, felületük tökéletesen azonos legyen. Ne csak tapintásra, látszatra is. Minden egymásra talál, minden összevág mindennel. Hideg, mérnöki racionalitás.