11 év, már ennyi ideje szívom a port, taposom a sarat és kerülgetem a vidám fiatalokat a Sziget fesztiválon változatos kisbuszokkal. Akadt köztük Sprinter, L300, MB 308 de a leggyakrabban Transit volt az áldozat.
Úgy alakult, hogy idén is az lett, ráadásul a csúcsmodell, a Tourneo Limited. Az embernek elsőnek a padlókárpit tűnik fel: nekem erről a mennyit kell majd porszívózni jut eszembe, míg a sima Kombinál az akár slaggal is mosható. Igazam is volt, egy ilyen jó poros fesztivál után megdolgoztattam a céges porszívót, amíg többé-kevésbé elfogadható lett. Viszont tagadhatattlanul jobban néz ki a gumipadlónál. A másik különbség a széria hátsó klíma, ami itt jól elszórt tetőbeömlőkön keresztül ontja a hideget, ellentétben a nagyobb testvér egyoldalúságával.
A nálam járt modellben kellemes extraként programozható állófűtést is találtam, aminek egy hideg téli napon nagyon tud örülni az ember, amikor reggel beszáll a langyos autóba. Sajnos augusztusban ezt nem tudtam kipróbálni. Az utastérben többeknek szemet szúrt az USB-s Sony rádió is, ami pedig széria, igaz csak ebben a felszereltségben. Minden más megoldásban a méltán népszerűtlen ICE6000 széria létezik aux csatlakozóval. Persze ez is nagy teljesítmény, hiszen a Ford az utolsók között volt, aki még magnós rádiót adott a kocsihoz.
A fesztiválon szembesültem a visszatérő problémával, vagyis az ülések mozgathatóságának nehézségével. A második sor nem mozgatható, de ezen mondjuk rendeléskor lehet változtatni. Na meg akinek imbuszkulcsot ád az Úr, nem ismer lehetetlent. Persze amikor az ember szembe találja magát a hármas négyszög belsejű csavarokkal, nem lesz boldog, hiszen ilyet ritkán tartunk otthon. Kivéve ha Transitunk van.
A hátsó sor kivehető, de némi rákészülést igényel. Elsőnek keressük meg két barátunkat, és dicsérjük meg őket, milyen jó erőben vannak. Miután elaltattuk gyanakvásukat, ültessük be őket a kocsiba, és gyorsan zárjuk rájuk az oldalajtókat. Így már nincs más menekülési lehetőség, mint hátra, a hátsó ülés kivételével. Amin kis piktogram jelzi, hogy két ember emelje (valójában inkább három, ha nem akarunk pár odaszorított ujjat.), mert 77 kiló. A kézikönyv szerint meg 89. Nem mértük le, de baromi nehéz.
Miután kiakasztottuk a biztosító peckeket, az ábra szerint könnyedén kiemeljük hátra. Ehhez egyes modellekhez még kereket is raknak az ülés alsó felére. Igen ám, de úgy látszik, a piktogram rajzolói nem találkoztak élőben a kocsival, ugyanis hátrafelé ott dudorodik a kerékjárat. Ennek köszönhetően számtalan nyomdafestéket nem tűrő szó kíséretében át kell emelni az íveken, hiszen a második sor ülésétől nem lehet beforgatni. Ez rendszerint nem sikerül elsőre, mert a hátlap tuti visszabillen, elakad, akármi. De végül sikeresen kiműtöttük az ülést, ami a fesztivál további részében a színpad backstage-ben szolgált heverőként, mindenki örömére. Sajnálatos, hogy miután kivesszük az ülést, hatalmas vas rögzítési pontok meredeznek a kocsi alján, ami törékenyebb aljú szállítani valónál nem túl előnyös.
A vezető szempontjából jól megtervezett az utastér, minden kapcsolót könnyedén elértem. A váltó mellett egy kis ECO feliratú gomb jelezte, itt bizony meglepetés érhet az autópályán. A gomb ugyanis a Stop-Start rendszeren kívül a sebességmaximalizátort is kapcsolja, aminek következtébe a maximum a 110 km/h lesz, amit elérhetünk. Mondjuk ez most nem annyira lett volna zavaró, bár a 127 ezer forintos extra helyett inkább a 88 ezres tolatóradart választanám magamnak.
A korábbi változatokkal ellentétben itt nem csak a sofőr, de a mellette utazó is kényelmesebben utazhat, mivel a Tourneóban szimpla utasoldali ülés van. Ennek köszönhetően a hátizsákomat is el tudtam rejteni az alatta lévő lefedhető rekeszben. Mert bár ez egy szép nagy autó, elöl irtózatosan sok tárolóval, hátizsák méretű csomagokat csak kívülről jól látható helyre tudunk eltenni.
Ennél egy fokkal jobb a normál magasságú Transit, mert ott egy igen jól kihasználható padlásunk van, de a Tourneo sajnos alacsony. A jobb egyes ülés mellett a másik pozitívum, ami máshol csak extra, a széria bal oldali tolóajtó. Ez szériában nem jellemző a kisbuszokon, extraként se szokták nálunk megrendelni. Jócskán megkönnyíti az életet, bár annyira nem triviális, hogy az utasaim reflexből néha még a bal oldalról is átmásztak az üléseken, hogy jobbra szállhassanak ki.
A kocsiban 140 lóerős motor volt, egy igen jól hangolt 6 fokozatú váltóval, ezek már ismerősek voltak korábbról. Akkor az összkerekes nagy bódét is könnyedén vitték, így most ezzel az apró busszal se volt probléma. A fogyasztás kicsit elszaladt 15 liter felé, de az a legkevésbé se tipikus, alapjáraton 10 km/h-val való autózásnak tudható be a szigetlakók között.
A kemény teszt végére megállapítottam, hogy remekül érzem magam a kocsiba, szeretek autózni vele, kiválóan irányítható, és a nagy tükröknek köszönhetően a tolatás se okoz különösebb gondot. Viszont az én igényeimnek sajnos kicsit kicsi. Ezen még segíthet egy kivehető második sor ülés, de a padlás hiánya még mindig ott van. Így ezt leginkább mondjuk reptéri vagy céges öltönyös emberkéket utaztató busznak tudnám elképzelni. Az ára is ezt mutatja: listaáron 9,5 millióba kerül.
A Renault Trafic legmagasabb felszereltségű Black Editionja nyolcszázezerrel olcsóbb, de 25 lóerővel gyengébb, nincs és nem is rendelhető baloldali tolóajtó. A VW Multivanokról ne beszéljünk, ott a legolcsóbb is 10,5 milliónál kezdődik, a kombi meg inkább munkásbusz. Bár lehet, hogy a hamarosan érkező új Tourneo is felmászik a Multivanok mellé.
