Merciből? Csak a fapad!

Lakossági teszt: Mercedes CLA 180d Shooting Brake

2016.07.29. 06:11 Módosítva: 2016-07-29 06:11:33
A dolog úgy néz ki, hogy fentről megjön az ukáz, hogy gyerekek, most lett új AMG-csomag, abban jobban néz ki a kocsi, meg a negyvenhét gangos automata is frankó lett, tolni kell a négyhengeres nagydízelt, szóval ja, valami ilyesmit kéne kiadni a sajtóflottába, rakjátok okosan össze.

Ehhez még hozzáadódik (sokszor) a hazai importőr fogalmatlansága és a becsontosodott elképzelés, mely szerint még mindig a szervilis autós újságok korát éljük (mondjuk nem alaptalanul), amelyben a piros cérnával varrott pocsék sportülés többet jelent az újságírónak, mint a komfortos futómű, hiszen jól fel lehet vele vágni a haverok előtt, aztán a végén a megrendelőlapon születik egy olyan kivitel, amely idehaza lényegében
A., használhatatlan.
B., kiautózhatatlan
C., eladhatatlan
és köszönőviszonyban sincs a valós, piaci igényekkel.

És azokkal a kivitelekkel- és változatokkal sem, melyekre a gondolkodó emberek és cégek a pénzüket költik. Peti és cége is ilyen emberekkel van teli, és amikor választani kellett egy jól mutató, kedvező feltételek mellett lízingelhető, kisebb, de mégis presztízsautót, akkor nem rohantak fejjel a falnak, hanem gondolkodtak és számoltak.

A futásteljesítmény magas, szóval ne fogyasszon sokat, prémiummárka kell, néha cuccolni is jó lenne, a hazai úthálózat mellett is legyen kényelmes, és a végén a havi lízing legyen mondjuk annyi, mint egy 1.6 TDI Octaviáé. Na bumm, a végén kijött a matek, elhozták ezt a CLA Shooting Brake-et a Renault-féle ezerötös dCi-vel, kéziváltóval, 16-os alufelniken, pár nem túl drága extrával megszórva, szép alku után érezhetően a 9 460 000 forintos listaár alatt.

Először értetlenül álltam előtte, mint döntés előtt, de van az a kérdés, amelyre a válasz a 180d Shooting Brake és Peti logikáján nem lehetett fogást találni. Ettől még nem értettem egészen, hiszen annak idején a tesztautó inkább volt feszes és túlontúl kemény, mintsem kényelmes, és el nem tudtam volna képzelni, hogy alsórendű utakon hosszú órákon át ülök benne azokban a mély sportülésekben. Na meg: Renault-motor egy Mercedesben? Pár éve még egészen elképzelhetetlen dolog, de Stuttgartban hamar rájöttek, hogy mindenképpen költséghatékonyabb megvenni egy kész és használható konstrukciót, mint fejleszteni egy vadonatújat, csak azért, hogy az 1600 köbcenti körüli kategóriában is ott tudjanak lenni. Mert annyira nem jó biznisz egy presztízsmárkának, hogy érdemes legyen milliárdokat rákölteni, viszont figyelmen kívül hagyni ennyi flottás és Közép-Kelet Európai ügyfelet sem. Nosza, gyorsan szereztünk is mellé egy Mégane-t az Autócentrum Rómaitól, kíváncsiak voltunk, vajon 150 ezer kilométer múlva hogyan fog muzsikálni ez a motor.

Az eladhatatlan autó

A Mégane a kereskedés saját autója volt és 2010-ben a létező legmagasabb felszereltségi szinttel hagyta el a gyártósort. Hiába azonban a Privilège-csomag, a temérdek légzsák, a xenon, a bőrbelső, a feláras hifi és a temérdek extra: a Mégane-t alig lehet eladni. És ennek legfőbb oka az, hogy senki nem hiszi el, hogy tényleg ennyi kilométer van benne. És ebben sajnos a korabeli Renault-belső gatya anyagfelhasználása a ludas. Ahogy sok más esetben, itt is egyértelműen a vékonyan felhordott, bézsbőr-imitálófesték és a gumírozott réteg kopása rontja az összképet. Ha kicserélik, akkor az a gyanús, ha így marad, akkor a magyarnak nem kell. Pedig mindent egybevetve az autó aránylag egyben van, a kis dCi-ben is van még méter bőven, egy kuplungcsere ugyan ráfér, ha már ott tartanak, akkor egy kettős tömegű lendkerék is, aztán mehet. Ez teli áron ugyan egy nagyjából 300 ezres tétel, viszont némi kozmetikával a praktikus kombi még sokáig jó lehet, hiszen láttunk már olyat, hogy a világból kiment a kis dCi. Csak sűrűn kell benne olajat cserélni.

Nem mondom, hogy a motor halk lenne, érezhetően hangosabb, mint a Mercedesben, de nyilvánvaló, hogy itt nem csak generációs különbségekről van szó, hanem a zajcsökkentésről is. Nem érződik gyengének a Mégane, megy, ahogy mennie kell, füstje nincs, a már említett kuplung-kopáson kívül nagyobb baja sem. Csomagtérben és belső helykínálatban sok mai autót még mindig ver, de szerencsétlen nagyon szenved a lelakott kinézete miatt. Nyilván óvatos lennék vele és minden porcikáját megvizsgálnám, mielőtt belevágok, de egy alku után akár még jó vétel is lehet, jellemzően azért, mert ára a másodlagos piacon nincs.

A CLA Shooting Brake-re csak ránéztünk oldalról és mindjárt nyilvánvalóvá vált, hogy milyen rafkósan rajzolták meg a Mercedesnél a formát. Egyszerűen annyira kívánja a nagyobb átmérőjű felniszettet, hogy az még a vaknak is szembetűnik, ezzel az alapmérettel esetlennek tűnik. A hosszú túlnyúlás és a bogárhát csak még inkább kihangsúlyozza a rövidnek tűnő tengelytávot, pedig az bőven elég (2699 mm), csak ez a gombócforma elviszi a szemet a tetőívre, amit azt követve nagyobbnak tűnik az autó. A két választható futómű közül ez alatt a komfort-beállítású volt, ez talán még emelt rajta egy kicsit. Viszont kevés jobb dolog történhet egy CLA-val, mint az, hogy elhagyjuk a hülye malomkereket, alacsony gumikat és a sportfutóművet (pláne az AMG-csomagot).

Ez egy másik autó. Egy sokkal-sokkal jobb autó, mint amit tesztautó gyanánt az orrunk alá toltak. Ez rugózik, ez puhán és zajmentesen veszi fel az úthibákat. Úgy megy és olyan finoman gurul, mintha egy kategóriával nagyobb autó lenne. A kézi váltó?! Anyám, hát mennyivel jobb, mint a kicsit fogalmatlan hétsebességes automata. Igen, a kuplung egy kicsit kemény, de nagyon új még, ellenben a kar határozottan, jól megvezetve és rövid úton kluttyan a kulisszában. És ha azt hiszik, hogy ültetés és kemény gátlók nélkül leesik az útról, tévednek: ügyesen és könnyen mozog, ebben nagy szerepe van a könnyű kis motornak is ott, elöl.

Hangja semmi, a zajszigetelés példás, hiszen felnyitott géptető mellett azért világosan kihallani a böfögő orkokat és a nagynyomású dízelcsattogást, de odabent csak akkor jön elő némi morgás, amikor erősebben gyorsítanánk.

A 260 newtonméter már érezhető érték, de aránylag magasan (1800-as fordulat körül) jön meg, viszont adja a meglódulás-érzetet, semmiképpen nem nevezném erőtlennek, vagy vállalhatatlanul lustának a 109 lóerős kis motorjával. A fogyasztást pedig megerőltetés nélkül lehet 5 liter alatt tartani. Odabent sok extrát ne keressünk, de azért a palatábla megvan, az alapfunkciók elérhetőek, navi nincs, de amúgy sem érdemes érte nagy pénzt kifizetni. A klíma egyzónás, de az ülések kényelmesek és a kevésbé lejtős tetőnek, valamint a mélyre húzott ülőlapnak hála még a fejtér is vállalható hátul, bár a kilátást erősen korlátozza a lőrésszerű hátsó traktus.

A csomagtér, na igen, itt elvérzik a Shooting Brake, de meglepő módon nem a térfogattal van baj, hiszen a 495 liter azért nem rossz érték, hanem az alul szűk rakodónyílással, amely itt mindössze 67 centiméter széles, szemben mondjuk a bevallottan kombinak készült Mégane 106-jával ez kevés. Viszont pár centivel magasabban már a kis Mercedes is 105 centi széles, a csomagtér magasságának 50-65 centije viszont kizárja a kisebb mosógépeket a fedélzetről. Mélysége viszont kerek egy méter, ezzel rá is ver a Mégane-ra (93 cm), ami több, mint érdekes. Magyarán bármennyire sem tűnik annak, de üzleti cuccok hurcolására megfelel. Pláne, ha van erőnk még emelgetni ki-be a cuccot.

Nyilván nincsenek sokan, akik megengedhetnek maguknak kiadni ennyi pénzt egy ezerötös, turbódízel, kézi váltós Mercedesért, viszont a kiterjesztett garanciával már erős játékos a flottaüzemeltetőknél, és Peti szerint eddig semmit nem kért, ellenben a kilométerköltsége alacsony és jó ára lesz használtan is. A formája egy kicsit ugyan ortopéd, viszont minden igényt és lehetőséget számba véve egyáltalán nem biztos, hogy hároméves futamidő után eladva rosszabb üzlet lenne, mint egy új korában sokkal olcsóbb tömegmodell.

Hiszen a Nem vagyok olyan gazdag, hogy olcsó árut vásároljak – közmondás nem véletlenül született. A CLA Shooting Brake pedig ebben a formában egy meglepően jó kis autó. Sokkal jobb, mint amire számítottunk. Ne dőljenek be, ebből a fapad a tuti.