A nemzetközi bemutatón már vezettük a kis olaszt, de hivatalos tesztautót talán januárban kapunk a Fiattól. Hogy is bírnánk olyan sokáig várni, évek óta nem volt ilyen markáns megnyilvánulása Európa autóiparának, mint ez az 500-as. Folyton csak hitegettek a Trepiuno tanulmánnyal, a reklámkampányt már hónapokkal a gyártás megindulása előtt elkezdték, annyit sulykolták, hogy lesz, hogy már el sem hittük, hogy tényleg. És most tessék, itt van, az olaszok feltámasztották az egyik valaha volt leg kisebbnagyobb legendát, a csinkvecsentót, és pár napja szépen el is nyerték vele a 2008-as Év Autója címet.

A hasznaltauto.hu adatbázisában már most ott figyel pár 500-as. Van pár kamu hirdetés, melyekben csak rendelhetőként szerepel az autó, de találtunk két vérkomolyat, igazi kocsikkal. Feldobtunk egy ötszázast, és a fehéret választottuk. Felhívtuk a kereskedést, mondták, hogy menjünk nyugodtan, próbáljuk ki bátran. (Köszönjük a lehetőséget a SolCar-nak! )

Miután megvolt, ott várt ránk az 500-as, vad vita vette kezdetét a szerkesztőségben: mit vigyünk mellé mércének? Jómagam a racionalitás jegyében valódi városi kisautóra gondoltam, mondjuk egy C1-re, 107-re, Aygóra, uram bocsá’ Sparkra. A múltba szívesen révedő kollégák inkább egy eredeti 500-ast, vagy legalábbis egy Kispolszkit küldtek volna az újdonság mellé, hadd lássuk, mennyivel van kevesebb vas, több plasztik egy új kis Fityóban. Végül a legtriviálisabb megoldás győzött: uszítsunk rá egy Minit. Drágább, magasabbra pozicionált, de tagadhatatlanul ugyanaz az alapkoncepció ihlette.

A BMW Magyarország épp tudott is szolgálni egy új Minivel, egy dízel Cooperrel. Vajsárga test, fekete tető, fekete küszöb, fekete sárvédőívek, fekete tükrök: nem a legattraktívabb színkombináció, de visszafogottságában is mutatós, elegáns ékszer. És milyen jó autó!

A BMW Vecsésen székel, az 500-ast a Budaörsi úton kellett felvennünk. Élmény volt átminizni kelet-Pestről nyugat-Budára. Kényelmes ülések, sportosan feszes futómű, direkt kormányzás, elegendő nyomaték és teljesítmény a Cooper jelzéstől elvárt fürgeséghez. (Az elődmodell kompresszoros csúcsváltozata és a mostani legerősebb, az 1,6-os turbómotor persze sokkal jobban tol, de sokkal többet is eszik velük a Mini.) Mindössze egy zavaró jelenséget lehet felróni az autónak: a dízelmotor csúf kerregését. A dízel BMW-k valahogy szebben, fojtottabban szólnak.

A remek műszaki alapok élvezete mellett leginkább csak a piros lámpánál jut idő egy Miniben a belsőt csodálni. Ilyen nem volt, és nem is igen lesz, hogy szépség, stílus és funkcionalitás ilyen zseniálisan találkozzon. Kezdjük mindjárt ott, hogy a szép és kicsi autóban kényelmesen el lehet férni elöl-hátul (181 centi és 98 kiló nem panaszkodik maga mögött).

A lapostányér méretű sebességmérőt legszívesebben kiakasztanám dísznek a konyhában, de nem csak szép, leolvasni is folyamatosan le lehet a szemünk sarkából. A Mini-embléma formájába rendezett klíma- és rádiókonzol hamar átlátható, megszokható. Nagyon elegáns a gombbal nyitható kesztyűtartó. Az egyetlen buta hiba, hogy a kézifékkar belever a lehajtott könyöklőbe.

A legjobbak pedig a gombok. Amik nem gombok, hanem kis pöckök, egy sor a tetőn, egy lent középen, a raliautók utólag bekendácsolt kapcsolótábláit idézve. De gombok, nem kapcsolók, hiszen nem áramot adnak fogyasztóknak, hanem jelet az elektronikának. Például a beltérvilágítás pöckét le is, fel is billegtethetjük: egy pöccintés egy impulzus. És ha már beltérvilágítás. A tükör alatti és a B-oszlop tetején lévő kis lámpák színe az egyik kis pöcökkel változtatható, nagyjából rózsaszíntől ibolyáig. Hangulatfüggő háttérvilágítás éjjeli krúzinghoz, fantasztikus.

És akkor egyszer csak megérkeztünk az 500-ashoz. Ami külsejében ugyanaz, csak más. Tessenek megnézni: világos test, sötét tető, tökegyforma tükrök, még a lámpák formája, a világítótestek elhelyezése is hasonló. A Mini kicsit szélesebben terpeszt, az 500-as kicsit magasabbra nyúlik, előbbi inkább sportos, utóbbi inkább konzervatív öltönyhöz vagy estélyihez tervezett kiegészítő.

A Fiat nem teljesen önálló, eleve retrócuccnak fejlesztett modell, hiszen a Panda alapjaira épül, mégis, még hitelesebben idézi ősét, mint a Mini a sajátját. Külsejével azonnal levett a lábamról, ez a kisautó talán abszolúte is csinosabb a német-angolnál. Tökéletesen hozza az ötven éve bemutatott ősatya formáját, de a mai divatnak megfelelően semmi kiálló, lelógó dolog (lökhárító például) nem bontja meg az egy tömbből faragottságot.

Na de végül is most akkor hát melyik a jobb? Rögtön megmondjuk.