Az utolsó V6-os Alfám

2007.02.23. 08:05

Adatlap Alfa Romeo 156 Sportwagon 2.5 V6 24v Q-System - 2002

  • 2494 cm3-es,V 6 hengeres benzines
  • 192 LE @ 6300 rpm
  • 218 Nm @ 5000 rpm
  • 4 seb. automata
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra:
    8.5 másodperc
  • Végsebesség:
    227 km/h
  • Kombinált fogyasztás:
    0.0 l/100km
  • Városi fogyasztás:
    0.0 l/100km
  • Országúti fogyasztás:
    0.0 l/100km
Ádámnál-Évánál (Alfánál.) Illetve dehogyis. Skodánál. 1998-ban valahogyan skodásból alfás lettem. Nem vagyok képes leírni ezt a metamorfózist, valami rendes író kellene ide, de Franz Kafka nem veszi föl.

Összehasonlító tesztnek indult: Alfa Romeo 156 SW 2.5 V6 24v Q-System vs. Alfa Romeo 159 SW 2.4 JTDm 20v Distinctive. Aztán a 159-es kiakasztott. Nem kicsit, nagyon. Változott a koncepció. A 156-osra nem vágytam különösebben, de nagyon megszerettem hetvenezer kilométer alatt. A 159-est nagyon vártam, és alig négyezer kilométer kellett, hogy elegem legyen belőle. De kezdjük az elején.

145-össel kezdtem, 1,6-os boxerrel. Bírtam is nagyon azt az ősladás erőt, vaddisznósságot, varacskot, de öt év után úgy álltak a dolgaim, hogy váltani lehetett följebb. És ha lehet, akkor kell. Nagy bajban voltam. A 156-osok nem tetszettek, túl gömbölyűnek találtam őket. A 145-ös, a 155-ös és a 75-ös szögletességét szerettem igazán.

De ezek közül igazán jó állapotút találni, olyat, ami még öt-hat évig gond nélkül dolgozik, nem nagyon lehetett. Az igazi persze a GTV lett volna: annál vadállatabb forma nem nagyon létezik, jó szögletes is, nagy motorok, minden, de egy családos embernek mégis röhej, vagy nem röhej, de felér egy válókeresettel. (Vö.: csajozós autó, és a két évnél idősebb gyerek sem fér el kényelmesen a hátsó ülésnek nevezett sámlin.)

Mégis majdnem megvettem egy 300 ló közelébe tunningolt GTV-t, de amikor megláttam a kereskedésben, hogy alig két centivel van a talaj fölött az alja, végleg lemondtam a sportkocsiról. Akkoriban Budapest ismert szegénynegyedében, a Gellérthegyen laktam ugyanis, ahol olyan útviszonyok voltak (és valószínűleg vannak is), hogy még Land Rover Defender-esek sem jártak föl szívesen, és akkor még a fekvőrendőrnek nevezett mesterséges siratófalakról nem is beszéltünk. Abban biztos voltam, hogy nem akarok gömbölyű Alfát (156-ost), és végképp nem akarok automata váltót, ami valami hájaspolgári buziságnak tűnt. Aztán persze megvettem ezt az Alfa Romeo 156 Sportwagon 2,5 V6 24V Q-Systemet, ami kerek is, 156 is, automata is. De rohadt olcsóért adták, és nem tudtam ellenállni a V6-nak.

Akkoriban jöttek ki a 3,2-es, 250 lovas 156 GTA-k, így az addig a motorhierarchia csúcsán lévő, 193 lovas 2,5 V6-osok estek egy árkategóriát, meg aztán az Alfa alig értékállóbb, mint egy polgárháborúba süllyedt közép-afrikai ország nemzeti valutája, sajnos, illetve dehogy is sajnos, mert így magamfajta Alfa-buzi potom négy és fél milláért (2,5 készpénz, többi hitel) kaphatott 2003-ban egy alig hároméves, 44 000 kilométeres automata V6-ost.

2006 decemberében, a búcsú pillanatában, hetvenezer kilométer után azt mondom: jó vásár volt. Nagyon gyorsan megszerettem az automata váltót is, ráadásul minden alfás, köztük maga Szamosi mester, a hidegkúti guru is azt mondja, ez a márka legjobb automatája. A Selespeed viccnek is rossz, lassú és megbízhatatlan, a 164-esbe szerelt régi meg úgy rángat, hogy egy bátrabb gázfröccsnél kiesik a lazán rögzített műfogsor.

A Q-System viszont okos és pontos. Van benne valami kis elektromos intelligencia, figyeli a sofőr lábát, mekkora gázokat szok nyomni, abból próbálja kitalálni, mekkora fordulaton kellene váltania. Elég jól el tudja találni. Ez a 2,5 literes, 24 szelepes V6-os pedig elég nyomatékos és erős volt, hogy gyönyörűen rá tudják hangolni a négyfokozatú automatára. (Egyébként kézzel is kapcsolható minden sebesség, megrögzött automataellenesként csakis e kiskapu miatt vettem meg, aztán persze gyorsan rájöttem, semmi értelme egy automatát kézzel kapcsolgatni; nagyon hosszú, unalmas utakon próbálja magát szórakoztatni vele az ember.)

Sosem volt ezelőtt V motoros autóm (hogy a 105-ös Skoda hengerei milyen szögben álltak, arra tippelni sem merek, de attól tartok, nem hegyesben, a 145-ös meg boxer volt, ami megint szép hangú és szép karakterisztikájú motor, de két kategóriával lejjebb azért), de rögtön megértettem, miért van akkora kultusza. Nyomaték, fordulatszám, hang és ritmus harmóniájából áll össze a V motoros érzés. Ez a 2,5-ös pedig különösen jól sikerült. Ha a motorkarakterisztikát grafikonon ábrázolnánk, a sixtusi kápolna mennyezetfreskóját kapjuk, a Fibonacci-számsort vagy egy Beethoven-szimfónia kottáját.

Egyébként a V6-os műfaját az olaszok találták ki, konkrétan a Lancia, 1950-ben , ma meg már a Lancia is Alfa, úgyhogy. Úgyhogy ez van.