Fejes a kiszáradt kútba
Teszt: Alfa Romeo 75 Nord - 1986
Rossz előjelnek kell-e tartani, ha a vásárlás másnapján bedöglik a korábbi tulaj szerint addig tökéletesen működő távirányító, és elem sehol nincs hozzá? És azt, hogy egy héttel később bedöglik a motoros ablak, méghozzá úgy, hogy a vezetőoldali felhúzva, az utasoldali leeresztve marad?
Ez nyáron még egész vicces, ugyanez szakadó hóesésben a februári zimában... Választékosan káromkodok majd. Pedig ebben az autóban az egész rendszer a Boschtól származik. Egy barátom szerint a német technikát áthatja a hely szelleme, olasz közegben meghülyül. Sebaj, a hiba megoldódott magától. Amikor a relék és a biztosítékok kiszedése után sem javult meg, a Kari kintről bekönyökölt a jobb ablakba. Meg akartam neki mutatni, hogy hiába nyomkodom a gombot, a nekiinduló üveg majdnem eltörte a karját. Ez a specialitásom .
Ilyen autó nincs is!
Úgy döntöttem, a cikkhez kihámozom, milyen 75-öst is vettem. Nem sikerült. 1986-ban még lemezszélekkel, archaikus műszergrafikával és buta ráccsal készült a kétliteres 75-ös, ezek a szélesítések, küszöbtoldatok, maszk, órák a 2,0-s Twin Sparkon jelentek meg 1987-ben, igaz, azon volt apró farspoiler is. Mivel az autóhoz kaptam egy csomó bontott alkatrészt, nyilván egy donor adta a jobb cuccokat.Viszont a motorról fogalmam sincs, honnan került bele. Ez az 1986-os 75-ös még az ötvenes években tervezett Nord-motorral készült. Az enyémben is ilyen van, csakhogy állítóberendezés fityeg rajta a szívószelepek vezérműtengelyénél. Tehát VTEC, VVT-i, VANOS, kinek, hogy tetszik. Jegyzem meg itt: kevesen tudják, hogy előbb volt az Alfa Romeónak szériában változó szelepvezérlése, mint a Hondának.
Csakhogy amikor a 75-ös motorja 1987-ben változó szelepvezérlést kapott, a motor rögtön Twin Spark, azaz dupla gyújtásos is lett. Az enyémnek meg egyetlen gyertyája van hengerenként. Mellesleg befecskendezősnek is kellene lennie, pedig karburátoros, azért is vettem meg. Ezt a csupán négy gyertyás, de már változós motort összesen kétféle Alfában találtam meg: az Alfetta 1983-ban készült, kisszériás (17 830 példány) Quadrifoglio Oro változatában, 130 lóerővel, illetve az 1984-es Alfa 90-ben 128 lóerővel, de ott csak svéd piacos modellekbe tették. És mindkettő befecskendezős volt. Érti valaki?
Egyáltalán, minek kellett megvenni, amikor ott a jól működő Mazda? A Karin kívül minden élő ember feltette ezt a kérdést. Meg néhány halott is. Egy csúnya, gonosz, takarékosnak jóindulattal sem mondható, egyetlen személy városi szállítására felesleges, rossz hírű olasz múmiát? Az autót, melynek megjelenése után két évvel a céget felvásárolta a Fiat?
Mint a legtöbb hirtelen döntés, ez sem volt előzmények nélküli. Az Ezeréves Sólyomról készült cikkemben leírtam, hogy akkor csak véletlenül vettem Mazdát, mert E21-es BMW-t, Autobianchi A112-t, Fiat Ritmo Abarthot szerettem volna. Meg elsősorban, és mindenek felett Alfa 75-öt. Egy barátom - akitől réges-rég az Alfa Giuliámat vettem - évekig hajtott egy régi motoros, kétliteres 75-öst, lényegében meghibásodás nélkül. Aztán volt egy 75 V6 Americája, amit szintén nagyon szeretett.
Másik barátommal hosszan tervezgettük az autóvásárlását, leszűkítettük a kört 2-3 éves Octaviára. Aztán kiment a szabadpiacra, meglátott egy piros 1,8 i.e.-t, és a pénze töredékéért megvette. Soha nem bánta meg, évekig nyűtte, egyszer még totálkárból is visszahozatta, annyira szerette. Ezt is, a másik két 75-öst is vezettem, akkor döntöttem el, hogy egyszer még lesz. Alfa 75-öt vezetni kivételesen felemelő dolog.
Tavaly, autóváltáskor eljött az ideje, hogy beváltsam az ígéretem. Megnéztem Budapesten vagy ötöt, egyhez a szabadságom terhére még Szegedre is elutaztam vonattal, hátizsákomban kétszázezer forinttal és egy biankó szerződéssel. Üres kézzel jöttem haza.
Akkor is, most is mindenki lehülyézett. A veteránklubban, ahová járok, erős a németes és a franciás vonal, olaszautó-fan azonban alig akad. A korábbi munkahelyemen mindenki rettegett a régi autóktól, aki meg véletlenül nem, azt az olaszoktól verte ki a pörsenés. Ez volt tavaly, még a Mazda előtt. Most a klubban újabb elutasítások, más barátaim csak a halántékukat kocogtatták. Egyedül a TotalCarnál volt pozitív a visszhang. De itt is megkaptam a magamét Jacktől, aki kijelentette: Csiki, hiszen te nem is vagy "olyan alfás típus". Áááááááááá!
Volt már előtte is
Az Alfa-betegség olyan, mint a malária. Ha egyszer megkapja valaki, váratlan pillanatokban kitörhet a roham. Az első Alfa Romeómat, egy Alfasud Sprint Velocét egy elcseszett svájci magánautó behozatal-eladásból megmaradt filléreimből vettem 1992-ben, potom 180 ezerért. Belezúgtam, rájártam hetekig az utcán, fel se tűnt, hogy mindig ugyanott áll. Nálam aztán elindult minden: hol 140-et, hol 190-et tudott, néha füstölt, néha nem, ritkán volt alapjárata, de inkább nem, a lámpáját fixre bedrótoztam, mert a kapcsolói elolvadtak, az ablaktörlője akadt, öt dudájából csak egy percegett halkan, mint valami fuldokló kabóca. Amikor eladtam, az új tulajnál a kormány nem jött vissza egy forduló után, mert megszorult a toronycsapágy. Nekidőlt a sárvédőnek, kiesett egy tábla gitt. A vidéki esküvőn eleredt az eső, Vileda lett az ülésekből, az utasok ünnepi gúnyái ronggyá áztak. Akkor lett vége, amikor megállt a vízpumpa, elgörbült a tengelye, majd újra elindult, és a ferde ékszíjtárcsa kilyukasztotta a blokkot. Esküszöm, nem sejtettem, hogy ennyire tré.A másik Alfámat, egy első tulajos, magyar 1967-es Giulia 1300 TI-t régebbről, 1990-ből ismertem. Hét évig vártam rá, mire garázst tudtam venni hozzá, meg el is adták nekem. Kicsit lakatolni kellett a padlót, felújítani a fékrendszert, beszerezni hozzá pár csingilingit, de öt évig a legnagyobb megelégedéssel használtam. Egy kontakthibától eltekintve soha nem hagyott cserben, voltunk vele seregnyi veterántúrán, kétszer még Ausztriában is. Azóta újra bízom a márkában.
Tavaly az Alfa 75-keresés kudarccal zárult. Minden ígéretesnek tűnő benzinest megnéztem. Közelről szétrohadt, gyurmává törött, mechanikai világvégének bizonyult valamennyi. És amikor egy olasz autót megrág az idő vasfoga, majd magukévá teszik a magyar buherátorok, az a látvány erős idegzetért kiált.
Talán a szegedi tanárember autója volt a legkerekebb - már ha 75-ösre mondhatunk ilyet - és a legőszintébb, de az a tartóelemeknél rohadt. És akadt bőven egyéb gyenge pontja, például a váltója. Nem hátráltam meg a rozsdától, kipróbáltam. Indítás - gyönyörű, valódiautó-hang. Kell nekem! Egyesben ki az utcácskán végig. Mint a karikacsapás, tekeredett az ablak, index kattant, alapjárat duruzsolt. Aztán ki a főútra - egyes, kuplung, kettes... GRRGRCCCS!!! Mondom kettes... GGGGGRRRRCCCCSSS!!!! Hű. Egyszerűen nem bírtam betenni bélába.
"Kicsit kopott a szinkron" - jegyezte meg erre a tanár, aki saját bevallása szerint hetente járt Olaszországba a kocsival. KICSIT??? EZ???!!! "Én nem húzatom ennyire - folytatta -, úgy simán veszi."
Mi az, hogy ennyire? Mi az, hogy húzatom?! Alig pörgettem bele a 2500-ba. Még ennél is lejjebb váltsak? Egy ALFÁVAL? A fejemhez kaptam. Persze, ez itt Szeged, az Alföld, az Abszolút Síkság. Itt lehet 1500-nál kapcsolgatni, naná. Megpróbáltam, úgy tényleg ment. De a harmadik és a negyedik éppoly borzalmas volt, mint a második. Elnézést, ezzel Pesten már akkor sem tudok felkapcsolni egyesből, ha az Árpád-hídra hajtok a lámpától, nem vehetem meg, remélem megérti, még egyszer elnézést - hebegtem, és elrohantam, épp elértem a vonatot.
Legalább tapasztalatot szereztem. A váltó szinkronja hamarább tönkremegy, mint az ötszáz forintos kínai szakállnyíró, a javítás viszont költséges. A kardántengely Hardy-tárcsáit (a gumi illesztőelemek) gyorsan szétmarcangolja a motor, nem olcsó javíttatni. A két ikerkarburátor (technikailag négy külön karbi, páronként közös úszóházzal) szinkronizálásához sem ért már szinte senki, márpedig anélkül oda az Alfa-feeling. A kormányszervó tömítései érzékenyek, jól felújítani senki nem tudja, méghozzá drágán nem. És ha komolyabban rohad a nyolcvanas évekbeli Alfákhoz képest saválló karosszéria, megfogni szinte lehetetlen.
Megvettem hát a Mazdát, és abban tényleg csak piti dolgok romlottak el, azokat is a téves diagnózis miatt kellett cserélni, fillérekért. Mi meg közben itt a TotalCarnál visszanyúltunk a kőkorszakba, és nyomtatott újságot kezdtünk készíteni februárban. Széllel szembe pisálni nem okos dolog, viszont frissítő érzés. Olvasgassák a magazint, mert jó. Mi csináltuk.
A Totalcar címlapjáról ajánljuk
Ne vidd ki esőben a BMW-t
de van az a rohadás, ami már elgondolkodtató. Megtörtem?
Mercedes buszokat Isztambulnak
Teszt Meztelenül is kényelmes
mi kell neked.




