Fejes a kiszáradt kútba

Teszt: Alfa Romeo 75 Nord - 1986

Csikós Zsolt

2007. július 10., kedd 06:44

Autót tolni jó. Serkenti a véráramot, erősíti az izomzatot, növeli az elszántságot, meg egy csomó benzint is megspórol az ember. Szerkesztőségi flottánk új tagja huszonéves Alfa Romeo 75, ami még önerőből megy. De reméljük, már nem soká'.

Jól látják, ez hátsókerék-hajtás a javából

Rossz előjelnek kell-e tartani, ha a vásárlás másnapján bedöglik a korábbi tulaj szerint addig tökéletesen működő távirányító, és elem sehol nincs hozzá? És azt, hogy egy héttel később bedöglik a motoros ablak, méghozzá úgy, hogy a vezetőoldali felhúzva, az utasoldali leeresztve marad?

Ez nyáron még egész vicces, ugyanez szakadó hóesésben a februári zimában... Választékosan káromkodok majd. Pedig ebben az autóban az egész rendszer a Boschtól származik. Egy barátom szerint a német technikát áthatja a hely szelleme, olasz közegben meghülyül. Sebaj, a hiba megoldódott magától. Amikor a relék és a biztosítékok kiszedése után sem javult meg, a Kari kintről bekönyökölt a jobb ablakba. Meg akartam neki mutatni, hogy hiába nyomkodom a gombot, a nekiinduló üveg majdnem eltörte a karját. Ez a specialitásom .

Ilyen autó nincs is!

Úgy döntöttem, a cikkhez kihámozom, milyen 75-öst is vettem. Nem sikerült. 1986-ban még lemezszélekkel, archaikus műszergrafikával és buta ráccsal készült a kétliteres 75-ös, ezek a szélesítések, küszöbtoldatok, maszk, órák a 2,0-s Twin Sparkon jelentek meg 1987-ben, igaz, azon volt apró farspoiler is. Mivel az autóhoz kaptam egy csomó bontott alkatrészt, nyilván egy donor adta a jobb cuccokat.

Viszont a motorról fogalmam sincs, honnan került bele. Ez az 1986-os 75-ös még az ötvenes években tervezett Nord-motorral készült. Az enyémben is ilyen van, csakhogy állítóberendezés fityeg rajta a szívószelepek vezérműtengelyénél. Tehát VTEC, VVT-i, VANOS, kinek, hogy tetszik. Jegyzem meg itt: kevesen tudják, hogy előbb volt az Alfa Romeónak szériában változó szelepvezérlése, mint a Hondának.

Csakhogy amikor a 75-ös motorja 1987-ben változó szelepvezérlést kapott, a motor rögtön Twin Spark, azaz dupla gyújtásos is lett. Az enyémnek meg egyetlen gyertyája van hengerenként. Mellesleg befecskendezősnek is kellene lennie, pedig karburátoros, azért is vettem meg. Ezt a csupán négy gyertyás, de már változós motort összesen kétféle Alfában találtam meg: az Alfetta 1983-ban készült, kisszériás (17 830 példány) Quadrifoglio Oro változatában, 130 lóerővel, illetve az 1984-es Alfa 90-ben 128 lóerővel, de ott csak svéd piacos modellekbe tették. És mindkettő befecskendezős volt. Érti valaki?

Nagyjából ennyi a rohadás. Két kicsi sarok

Egyáltalán, minek kellett megvenni, amikor ott a jól működő Mazda? A Karin kívül minden élő ember feltette ezt a kérdést. Meg néhány halott is. Egy csúnya, gonosz, takarékosnak jóindulattal sem mondható, egyetlen személy városi szállítására felesleges, rossz hírű olasz múmiát? Az autót, melynek megjelenése után két évvel a céget felvásárolta a Fiat?

Mint a legtöbb hirtelen döntés, ez sem volt előzmények nélküli. Az Ezeréves Sólyomról készült cikkemben leírtam, hogy akkor csak véletlenül vettem Mazdát, mert E21-es BMW-t, Autobianchi A112-t, Fiat Ritmo Abarthot szerettem volna. Meg elsősorban, és mindenek felett Alfa 75-öt. Egy barátom - akitől réges-rég az Alfa Giuliámat vettem - évekig hajtott egy régi motoros, kétliteres 75-öst, lényegében meghibásodás nélkül. Aztán volt egy 75 V6 Americája, amit szintén nagyon szeretett.

Hűtőszekrény- és mosógépládák egymásra tolásával készült a kaszni

Másik barátommal hosszan tervezgettük az autóvásárlását, leszűkítettük a kört 2-3 éves Octaviára. Aztán kiment a szabadpiacra, meglátott egy piros 1,8 i.e.-t, és a pénze töredékéért megvette. Soha nem bánta meg, évekig nyűtte, egyszer még totálkárból is visszahozatta, annyira szerette. Ezt is, a másik két 75-öst is vezettem, akkor döntöttem el, hogy egyszer még lesz. Alfa 75-öt vezetni kivételesen felemelő dolog.

Kockahas helyett kockafenék.
A légterelő nem eredeti.
Semmilyen 75-ösön sem az

Tavaly, autóváltáskor eljött az ideje, hogy beváltsam az ígéretem. Megnéztem Budapesten vagy ötöt, egyhez a szabadságom terhére még Szegedre is elutaztam vonattal, hátizsákomban kétszázezer forinttal és egy biankó szerződéssel. Üres kézzel jöttem haza.

Akkor is, most is mindenki lehülyézett. A veteránklubban, ahová járok, erős a németes és a franciás vonal, olaszautó-fan azonban alig akad. A korábbi munkahelyemen mindenki rettegett a régi autóktól, aki meg véletlenül nem, azt az olaszoktól verte ki a pörsenés. Ez volt tavaly, még a Mazda előtt. Most a klubban újabb elutasítások, más barátaim csak a halántékukat kocogtatták. Egyedül a TotalCarnál volt pozitív a visszhang. De itt is megkaptam a magamét Jacktől, aki kijelentette: Csiki, hiszen te nem is vagy "olyan alfás típus". Áááááááááá!

Volt már előtte is

Ez volt a gyűlöletes Alfasud Sprint 1992-ben

Az Alfa-betegség olyan, mint a malária. Ha egyszer megkapja valaki, váratlan pillanatokban kitörhet a roham. Az első Alfa Romeómat, egy Alfasud Sprint Velocét egy elcseszett svájci magánautó behozatal-eladásból megmaradt filléreimből vettem 1992-ben, potom 180 ezerért. Belezúgtam, rájártam hetekig az utcán, fel se tűnt, hogy mindig ugyanott áll. Nálam aztán elindult minden: hol 140-et, hol 190-et tudott, néha füstölt, néha nem, ritkán volt alapjárata, de inkább nem, a lámpáját fixre bedrótoztam, mert a kapcsolói elolvadtak, az ablaktörlője akadt, öt dudájából csak egy percegett halkan, mint valami fuldokló kabóca. Amikor eladtam, az új tulajnál a kormány nem jött vissza egy forduló után, mert megszorult a toronycsapágy. Nekidőlt a sárvédőnek, kiesett egy tábla gitt. A vidéki esküvőn eleredt az eső, Vileda lett az ülésekből, az utasok ünnepi gúnyái ronggyá áztak. Akkor lett vége, amikor megállt a vízpumpa, elgörbült a tengelye, majd újra elindult, és a ferde ékszíjtárcsa kilyukasztotta a blokkot. Esküszöm, nem sejtettem, hogy ennyire tré.

És az imádott Giulia 1998-ben, még mielőtt
visszatettem volna a saját rendszámát

A másik Alfámat, egy első tulajos, magyar 1967-es Giulia 1300 TI-t régebbről, 1990-ből ismertem. Hét évig vártam rá, mire garázst tudtam venni hozzá, meg el is adták nekem. Kicsit lakatolni kellett a padlót, felújítani a fékrendszert, beszerezni hozzá pár csingilingit, de öt évig a legnagyobb megelégedéssel használtam. Egy kontakthibától eltekintve soha nem hagyott cserben, voltunk vele seregnyi veterántúrán, kétszer még Ausztriában is. Azóta újra bízom a márkában.

Tavaly az Alfa 75-keresés kudarccal zárult. Minden ígéretesnek tűnő benzinest megnéztem. Közelről szétrohadt, gyurmává törött, mechanikai világvégének bizonyult valamennyi. És amikor egy olasz autót megrág az idő vasfoga, majd magukévá teszik a magyar buherátorok, az a látvány erős idegzetért kiált.

Hosszú körmökkel kinyitni lehetetlen

Talán a szegedi tanárember autója volt a legkerekebb - már ha 75-ösre mondhatunk ilyet - és a legőszintébb, de az a tartóelemeknél rohadt. És akadt bőven egyéb gyenge pontja, például a váltója. Nem hátráltam meg a rozsdától, kipróbáltam. Indítás - gyönyörű, valódiautó-hang. Kell nekem! Egyesben ki az utcácskán végig. Mint a karikacsapás, tekeredett az ablak, index kattant, alapjárat duruzsolt. Aztán ki a főútra - egyes, kuplung, kettes... GRRGRCCCS!!! Mondom kettes... GGGGGRRRRCCCCSSS!!!! Hű. Egyszerűen nem bírtam betenni bélába.

"Kicsit kopott a szinkron" - jegyezte meg erre a tanár, aki saját bevallása szerint hetente járt Olaszországba a kocsival. KICSIT??? EZ???!!! "Én nem húzatom ennyire - folytatta -, úgy simán veszi."

Arra azért nem vennék mérget, hogy ez a kilométerszámláló a valóságot mutatja

Mi az, hogy ennyire? Mi az, hogy húzatom?! Alig pörgettem bele a 2500-ba. Még ennél is lejjebb váltsak? Egy ALFÁVAL? A fejemhez kaptam. Persze, ez itt Szeged, az Alföld, az Abszolút Síkság. Itt lehet 1500-nál kapcsolgatni, naná. Megpróbáltam, úgy tényleg ment. De a harmadik és a negyedik éppoly borzalmas volt, mint a második. Elnézést, ezzel Pesten már akkor sem tudok felkapcsolni egyesből, ha az Árpád-hídra hajtok a lámpától, nem vehetem meg, remélem megérti, még egyszer elnézést - hebegtem, és elrohantam, épp elértem a vonatot.

Kiültek, de még érezni, milyen jók lehettek

Legalább tapasztalatot szereztem. A váltó szinkronja hamarább tönkremegy, mint az ötszáz forintos kínai szakállnyíró, a javítás viszont költséges. A kardántengely Hardy-tárcsáit (a gumi illesztőelemek) gyorsan szétmarcangolja a motor, nem olcsó javíttatni. A két ikerkarburátor (technikailag négy külön karbi, páronként közös úszóházzal) szinkronizálásához sem ért már szinte senki, márpedig anélkül oda az Alfa-feeling. A kormányszervó tömítései érzékenyek, jól felújítani senki nem tudja, méghozzá drágán nem. És ha komolyabban rohad a nyolcvanas évekbeli Alfákhoz képest saválló karosszéria, megfogni szinte lehetetlen.

Megvettem hát a Mazdát, és abban tényleg csak piti dolgok romlottak el, azokat is a téves diagnózis miatt kellett cserélni, fillérekért. Mi meg közben itt a TotalCarnál visszanyúltunk a kőkorszakba, és nyomtatott újságot kezdtünk készíteni februárban. Széllel szembe pisálni nem okos dolog, viszont frissítő érzés. Olvasgassák a magazint, mert jó. Mi csináltuk.

És ő a Zsófi, aki elől elhappoltam az Alfát. Biztos nem is szeretné...

Eztet kell keresni az újságárusnál ám!

E kiadvány második számának (az újságosoknál 593 forint) egyik vezető témája, hogy Zsófi, Karotta egyik kosaras ismerősnője, 250 ezer forintért sportos, jól használható autót keres magának. Alapvetően forró ferdehátúakat kutattunk a cikkekhez, lett is egy Ford Escort XR3i, meg egy Honda Civic 1.5 GT, de sem Peugeot 205 GTI-t, sem VW Golf GTI-t nem találtunk, vagy ha igen, akkor nem ennyiért. Viszont a Kari szólt, hogy az alfaamore.hu-n figyel egy szép 75-ös, baja annyi, hogy Kőszárhegyen van. Mentünk úgyis a családdal Balatonra, egyik nap átugrottam lefotózni.

Jól nézett ki 200x300 pixelen. Iszonyatos buherációkra készültem. Hosszú kereséssel, a 180-250 ezres sávban magam sem találtam épkézláb autót. Erre itt van, amire vágytam - százötvenért. Mondtam is a tulajnak, hogy csak fotózni jöttem, vezessen ő, mert menten kiveszem alóla az autót. Ne higgyék, hogy volt rá pénzem. Pár hetet rágódtam a dolgon, forgolódtam az ágyban, a Kati már nőt sejtett a háttérben. Nem bírtam ki, ötezresenként kapartam össze a pénzt, de most végül elhoztam. Általában tudok valamennyire alkudni, itt máshogy történt.

Autópolírozás csak védőkesztyűben! Az élek elvágják az ember kezét

Én: Szóval százötvenre tartod.
Eladó: Nem tartom; annyi az ára. Kettőnyolcvanról indultam vele, lejjebb nem megy.
Én: Nem vehetem meg ennyiért. Legyen már százharminc.
Eladó: Nincs alku, ennyi.
(Normálisan ilyenkor adok egy névjegyet, majd otthagyom az eladót, de biztosítom afelől, hogy százhúszat azonnal fizetek, ha felhív. Ez általában bejön. Most, khm, nem ment. Például nem volt nálam névjegy.)
Én: Száznegyven?
Eladó: Ne viccelj már.
Én: Oké. Tudtad előre, hogy elhozom...

Itt hátul tökéletes a kultúra

Szóval balek voltam, de jól esett. Ez az autó kellett. Nagyon kellett. Mint amikor az ember éjjel felébred, sajog a gyomra az éhségtől, feladja a Schorbinorbit, és a hűtőből felfalja a gyerek szülinapjáról megmaradt hat szelet dobostortát.

A 75-ös volt az utolsó Alfa Romeo-tervezte és készítette Alfa. A cég 75. születésnapján jelent meg 1985-ben. Egyben ez volt az utolsó nagyszériás (jött még az SZ, ami egy rövidített 75-ös, fura kasznival) hátsókerék-hajtásos Alfa. A motor elöl, a váltó és a kuplung hátul, ez az úgynevezett transaxle-elrendezés. Elöl torziós rugókra támaszkodik, hátul De Dion-futóműve van Watts-csatolással, mint a harmincas évek versenyautóinak. A kardán a motor fordulatával pörög a padló alagútjában, a hátsó féktárcsák bent vannak, a váltó mellett, hogy kicsik legyenek a rugózatlan tömegek.

4:2-be, 2:1-be leömlők. Innen a gurgulázó hang

És még ugyanaz a Nord-motor (Alfa-nördöknek) morog, hörög, köpköd és gargarizál benne, mint a régi Giuliámban, ami Dustin Hoffman Duettóját hajtotta a "Diploma előtt" című hollywoodi remekben, vagy mint ami Nino Todaro Giulietta SV-jét a nyolcadik helyre vitte az 1958-as Targa Florión. Ebben itt ráadásul két, bazi nagy Dell'Orto ikerkarburátor virít, ami az elolvadós autóélvezet legkrémesebb finomsága. A hűtőszekrény- és mosógép-kartonok egymáshoz tolásával született karosszéria alatt igazi, harmincas évekbeli versenyautó. Ha csak rágondolok, a szívem belesajdul a gyönyörűségbe. Ehhez képest egy BMW, egy Honda, egyáltalán bármi kőbaltás hadakozás, sorozatgyártott, moszatprimitív hulladék.

Már ezen is úgy mélyítették jobb egy előtt a műszerfalat,
mint a későbbi Alfákon. Nincs lelakva

Oké, oké, azok képesek hosszan működni, egy Alfa pedig csak ritkán, van ebben igazság. De az Alfa 75 a cég sokak szerint legtartósabb és legkevésbé problémás típusa. Kitüntetett gonddal rakták össze, sokat reszeltek a mechanikáján, még némi korrózióvédelmet is kapott. Az enyimé pedig a pajkosításokkal egyre jobban tetszik. Sokszor csak álldogálok bambán az ablak mellett, és nézem, ahogy parkol. Már nem ronda, hanem egyenesen gyönyörű. Sőt, a rövid lábra, hosszú kézre (nekem egyik sem ilyen) méretezett üléspozíciót is mind kényelmesebbnek érzem, persze ebben segít a négy irányban állítható kormány. A 75-ös ránő az ember lelkére, mint valami spirituális pióca.

Hörög, morog, gurgulázik és harákol - orbitális zajélmény

És a váltó is egész jó, csak a kettes recseg kicsit. De életem első autója, a szinkrontalan Fiat 500-as óta mindig duplán kuplungolok visszafelé, ezért észre sem veszem. Inkább annak örülök, hogy a gázpedál jó közel esik a fékhez, könnyen lehet egy lábbal nyomni mindkettőt. A saját kardánja tökéletes, de kaptam egy frissen felhardyzott másikat is. Szép a belseje, a futóműve is csak jobb elöl nyikorog. És még a kormányszervó sem ereszti az olajat! Az, ami borítja a motortér bal oldalát, állítólag csak a csőcsatlakozásnál ömlik. Boldogan elhiszem. Mindennek örülök. Még.

Itt a C-oszlopon még egy kis pörsenés...

Rohadás viszont végképp alig. Hátul, a lámpák alatti sarkon, a vezetőajtó falcánál, a küszöbön, meg a C-oszlopon egy kevés, a tartóelemeken tényleg semmi. És vezetni őrületesen jó. Amikor megy, az orra finoman inog, laposan a föld fölött, mint a szagot fogott vadászkutya. Kanyarban alig dől, gázra csodásan indul a fara. A hang pedig olyan, de olyan... Szerintem mínusz húszban is leeresztett ablakkal fogom használni, ha még működik akkor az ablak. És nem is eszik túl sokat, 11,5-öt mértem (eddig másfél tank ment bele), ennél rosszabbra számítottam.

Ez itt 500 liter

A csomagtartója óriási (500 literes), az utastere kényelmes, igaz, a központi, összetett ellenőrzőpanelen már semmi nem működik. Pontosabban az olajszintjelző ég, de néha csak villog, miként a hatalmas, piros kontroll-lámpa is. Az óra jó lenne, mert pontos, de mindig feljön helyette valami más, nem működő funkció. Állítólag egyszer 24 volttal próbálták indítani, akkor szállt el a panel. Hát igen, ezek a Bosch elektronikák nem bírnak sokat, bezzeg a Marelli, ugye. Akárhogy is van, az autó esztétikus, alapjában véve jó, egyenesen megy, fékez, húz, nem zörög túlzottan, pályán szépen viszi a tartós 140-et, minden fontos berendezése szépen fungál.

Ma már csak karácsonyfadísz, de újkorában ez itt igazi fedélzeti számítógép volt

Persze a fotózáskor még benne levő rádiót és a pótféklámpát nem kaptam meg végül az autóval, de legalább jött vele négy téli gumi. Levon az örömből, hogy elöl most is két téli van. Így van egy nyári használatú vegyes garnitúrám, meg egy téli használatú téli garnitúrám, az se utolsó. És örülök, hogy nincs rádió, mert a végén még bekapcsolnám, és akkor nem hallanám rendesen a motort. Pótféklámpa pedig úgyse való egy 1986-os autóra.

Látják, ezért is vettem Alfát. Korábbi, 75-telen állapotomban a fentieket szánalmas magyarázkodásnak tartottam volna, szerelmesen elnézőbb az ember. A Mazdánál biztosan szóvá tettem volna ilyen dolgokat az eladónak, ha meg Toyota Corollát vettem volna, most egyenesen felgyújtanám, mint Karotta a Corvette-et . Ezt meg... Csak jobban szeretem a hibái miatt.

Kreténség: U-alakú kézifék

Alfa Romeo 75 1986 2.0 Alfa Romeo 75 1986 2.0

A Totalcar értékelése:

Kicsit kukacos, kicsit átépített, kicsit sokat eszik, de így is élmény. Azért jó, hogy tágas, mert az ember magával tud vinni jó sok segítõ kezet a toláshoz. De most még magától megy, ilyenkor pedig imádnivaló.