Csak egy maradhat?

2005.11.22. 08:15
Igazi koncepcióautó a TotalCarban! Vezettük! Egy van a világon! Két magyar újságíró volt kint a menetpróbán! Én voltam az egyik!

Reggel fél nyolckor szálltunk fel Ferihegyről, tíz körül szálltunk le, majd a Charles de Gaulle-tól két órát taxiztunk, stílszerűen egy Picassóban. Bemondtuk a címet. Sofőrünknek, egy negyvenes madame-nak láthatóan fogalma sem volt, hova kell menni.

Felvetésünkre, hogy tán kérdezze meg telefonon egy tájékozottabb kollégáját, csak azt ismételgette, hogy Versailles nagy város. Megpróbáltunk telefonos segítséget kérni, de az MMS-ben elküldött térképet nem tudtuk megnyitni. Ajaj, még a végén koncepcióautózás nélkül repülünk haza!

Közben bejött egy hívás gondviselőnknek, a Citroën PR-munkatársának telefonjára, de útbaigazítás közben lemerült a készülék akkuja. Kiderült, hogy a mi telefonunk (ugye ketten voltunk újságírók, mindkettőnknek 6230-as Nokiája van) akkuja nem egészen kompatibilis az övével (6030).

A kártyacserélgetések után láttuk, hogy nincs meg az előző bejövő hívás száma - nyilván a telefonban maradt. Túlméretes akkum érintkezőit összenyomtuk a citroënes telefon rézbigyóival, sikerült is bekapcsolni, de a memóriában sem volt meg a szám, elvitték az ufók. Végül egy barettsapkás katona elmagyarázta az utat.

Egy rettentő széles sorompó előtt várakoztunk egy darabig, hogy értünk jöjjenek. És akkor egy pillanatra félrehúzódtak a felhők (isten bizony), és odagurult elénk valami ragyogó, kanárisárga gyönyörűség, a Frankfurti Autószalon sztárja, a C-Sportlounge.

Kákáeurópai tévések forgatták épp egy Plurielből. Felpattantunk mögéjük a kis Citroën lehajtott platójára, és begurultunk egy parkolóba a tesztpálya közepén. Páncélozott terepjárók előtt hajtottunk el, felszállt egy helikopter, aztán DUMM-DUMM- DUMM-DUMM. Ágyútűz. Kiderült, hogy a telepen a mi rendezvényünkkel párhuzamosan katonai bemutató is zajlott.

Miután magamhoz tértem a háborús sokkból, alaposan megnéztem a csudaautót. Mintha megelevenedett volna egy skicc egy tervezőasztalról (és hát voltaképpen ez történt). Gyönyörű, arányos, harmonikus forma, remekül eltalált mennyiségű és formájú krómbetétekkel, csudaszép lámpákkal és tükrökkel.

A beltér is fantasztikus. Négy kagylóülés, hatalmas üvegbetétek a tetőben, soha nem látott formájú, forgácsolt alumíniumból készült légrostélyok és kezelőszervek, egzotikus műszerek; négykerekű űrhajó. Csodás stíluselem, hogy a hátsó ajtók és a motorháztető zsanérjai is krómozottak, mint a dekorbetétek. Felőlem azonnal mehetne sorozatgyártásba, nem hinném, hogy lehetne szebbet csinálni belőle. Ezt megmondtam a tervezőnek is, el is pirult.

Mark Lloyd, a PSA koncepcióautó-felelőse, a C-Lounge projekt vezetője ült be mellénk ugyanis a kocsiba a próbakörökre, hogy a kezünkre üssön, ha rosszalkodnánk, és mondta, kérdezzünk bátran. Na, legyen, nézzük a trivialitásokat; megkérdeztem, mennyibe került a fejlesztés. Mondta, hogy ezt nem mondhatja meg, de egy évig dolgoztak rajta. Megkérdeztem, hogy lesz-e belőle szériamodell, mondta, hogy ezt nem tudja. Remek, haladunk.

A C-Sportlounge igazi újdonsága

A koncepcióautó a különleges dizájnon kívül különleges áramlástani megoldások bemutatására szolgál. Három újdonsággal próbálták csökkenteni a légellenállást, illetve javítani a stabilitást. Az első kerekek előtt, a lökhárítóba vágott kopoltyúk ezen az autón valódi lyukak (nem úgy, mint a Peugeot 407 Coupén , ugye).

A levegő, ami innen kikerül, nagy tempónál mintegy beburkolja az első kerekeket, felszámolva a kellemetlen légáramlatokat, örvényeket. A műszaki fejlesztőmérnök, aki ezt mutogatta az autónál, undorodva rázta meg a kezét, amikor erről beszélt. Mintha megpróbálta volna lerázni magáról a gusztustalan miniturbulenciákat.

Az autó alját teljesen beburkolták. A hátsó lökhárító alatt állítható diffúzor, a has alól kilépő levegőt terelgető aerodinamikai segédberendezés található, a sebességtől függően csökkenti a légellenállást, vagy növeli a leszorító erőt. A legérdekesebb trükk az autó ötödik ajtajának tetején figyelhető meg.






Itt egymást fedő apró lapocskákat találunk, pici lyukakkal a tetejükön. Először azt hittem, napelemek, ezt meg is kérdeztem Lloydtól, és megkaptam életem egyik legmegvetőbb pillantását. Nagyobb tempónál ezek a lapocskák elkezdenek mocorogni, a kis lyukacskákon hol kifúj a levegő, hol nem, ezt én egyáltalán nem értem, de ezáltal a sötét színű csík egyfajta virtuális légterelőként kezd működni. A C-Sportlounge alaktényezője 0,26. Ami jó, de nem elég jó, hiszen a legjobb sorozatban gyártott autónál, a Lexus LS430-nál ez 0,25.