Luxusegér

Próba: Fiat 500 - 2007

2007. július 9., hétfő 08:24
Népszerű elődjének köszönhetően a Fiat 500-ast tárt karokkal várják Olaszországban. Ahogy egy bácsi mondta a bemutatón, "szeretem, mert én is, mint mindenki, ebben tanultam vezetni és ebben tanultuk meg a Káma-szútrát is" (picike bácsi volt). Elég volt a tesztautóval egy pillanatra megállni Torino közepén, és olaszok özönlötték el, fényképezkedtek vele, puszilgatták és kihúzták magukat. Megható volt. Tényleg.

A belsőségen szép hosszúra nyújtott sztriptíz után senkit sem fog nagy meglepetés érni. A Fiat 500-as formája nem sokban tér el a 2004-ben bemutatott Trepiuno tanulmányautótól, és teljes egészében a Fiat Panda műszaki alapjaira épül. Az egész titkolózás, mint egy szép fehérnemű, csak vágykeltésre volt jó: mindenki tudta már, milyen, látni mégis más.


Marcselló, Marcselló!

Ahogy az olaszok belefojtották a reneszánszt a manierizmusba, az új Fiat 500-as világbemutatóját is sikerült pont egy hajszállal a giccs előtt, szórakoztatón, de töményen az olasz kultúra elmúlt ötven évének ünnepévé fokozni. A Torinót átszelő Pó folyón kialakított színpadon és a vízen játszódó jelenetek hiába váltakoztak pörögve, túl sok volt belőlük. Az utolsó tíz műsorszámból már bármelyik lehetett volna a zárójelenet, nem lett volna hiányérzetem. Paolo Conte Azzurójával (azzuro, azaz égszínkék) nyitottak, ami zseniális ötlet volt, mert a régi 500-ast előszeretettel fényezték világoskékre. Utána végignyomták az ostoba olasz slágereket, volt Beatles playback és pár szám erejéig kaptunk élőben Lauren Hillt is. Addigra már egy picit zavart, hogy ülőhelyek vannak és nem a folyóparton táncolunk.

A 20 perces tűzijátékkal záródó, több mint kétórás műsor után négy dolgot akartam:
– pisilni,
– egy sört,
– egy új Fiat 500-ast,
– visszaköltözni Olaszországba.
A Toyota a következő bemutatóján kénytelen lesz minimum egy bukkakepartit rendezni, ha tartani akarja a lépést, főleg hogy Sergio Marchionne, a Fiat vezérigazgatója az autóik minőségét és megbízhatóságát simán a Toyotához lőtte be a tájékoztatón, ezzel enyhe derültséget keltve a teremben. Természetesen nem számokkal megtámogatva, csak úgy, nagyvonalúan. De a Fiatot is ő hozta vissza az életbe, még minden lehet.

Dante Giacosa ötvenéves formatervét a Fiat Style Centre hibátlanul modernizálta. Ahogy a Mini, az 500-as sem fuldoklik a retróban, hanem újraértelmezte a régi formákat.

Nagyon rövid, magas orrával, a meredeken előredöntött és lefelé kiszélesedő fenekével kompakt kis gombóc. A nagyon egyszerű forma és a gömbölyű-lapos felületek jó aránya fiússá teszik. Az egyszerű alapformákat a bemutatón is hangsúlyozták, ezért választották a bemutatóautóknak a fehér színt. Szemből hasonlít leginkább a régi Cinquecentóra, a krómbajusz a nagyméretű régi-új emblémával és kerek lámpákkal ugyanazt a szeretetreméltó rágcsálóarcot hozza. Csak egy kicsit sok magot tömött a pofazacskóiba. A hátulja kifejezett trapéz, az alapmodellhez is járó, széles, krómozott kipufogót kinevettük, de jól áll neki. Ahogy az elegáns, felsőkategóriát idéző sokküllős vagy csicsás koreai felnik mögül elővillanó piros fékbetéteket sem lehet komolyan venni. Egy tízéves kislány billeg így az anyukája magassarkújában.

A Cinquecento egyik legfontosabb ismertetőjegye, a felhajtható vászontető nyitható panorámaablakká változott, az apró tükröket Grande Punto-fazonúakra cserélték. A Lancia Ypsilon egyszerű profilját feldobó nagy krómkilincs itt is működik.

A belső kialakítás is az örökséget viszi tovább. A műszeregység a kormány mögé középre helyezett körlapon belül helyezkedik el. Nagyon merész ötlet az egyszerű kilométerórából egy fordulatszámmérővel, benzinórával és az elektronika összes ikonjával terhelt konglomerátumot tervezni, az ív felső harmadába ráadásul a kormány is belóg. A kormány fogása nagyon jó, vaskos, a nekem még parkoláshoz is túlságosan könnyű city funkció szerencsére opcionális, a csinos kis krómkeretes gombot rögtön ki is nyomtam. A rádió és a klíma kezelői már kevésbé érdekesek, beleolvadnak az autó színére fényezett műszerfalba.

Az 500-as 355 centi hosszú és 163 centi széles. Ezeken a paramétereken belül nem lehet csodát tenni. Az ülés magassága az én tesztautómban nem állítható, talán csak a tetőablak tokozása miatt, de 176 centimmel elöl is súrolom a plafont. Hátul a térdeim pont érintik az első ülés háttámláját, de még pont beférek, ami azért nem rossz. Kár, hogy van fejem, mert az is ütközik. Itt csak nagyon sok kompromisszummal lehetne fellapozni a Káma-szútrát.

Hogy ez egy pici autó pici lánykáknak? Jó, legyen így, de akkor a vezetőoldalon miért nincs sminktükör? A papás Volvókban meg van? Vagy az olaszok már tudják, amit a svédek nem, hogy a smink kimegy a divatból?

Az 500-as nemzeti üggyé dagadt, hónapok óta erről beszélnek a mamák a buszon, a papák a borozóban, még a köztársasági elnök is ezzel gyorsul a tévében. A büszkeséget pici zöld-fehér-piros nemzetiszínű szalaggal varrták a szőnyegek szélébe. Csak a gyári illatosító Made in China felirata árnyalja a képet, és teszi tönkre a romantikát.

Egy 1,3-as, 16 szelepes multijet dízelt sikerült megkaparintani, ötfokozatú váltóval, amit csak azért sajnáltam, mert az 1,4-es benzinesek feltűnően harapós-morgós hangúak, ezt meg a szokásos kisteherautóssal. 75 lóerő jut az egy tonnára, ekkorára sikerült felhizlalni az 500-ast. A libikókán pont két régi Cinquecento tudná lenyomni kövér kistestvérüket. A Pandából, Grande Puntóból, Ypsilonból és Corsából is ismert motor ebben is szerethető. A gyári végsebességnél - 165 km/h - ötödikben még csak 4000-et forog, lehetne tovább kínozni. Városban pedig elég gyors gondolkodású, hogy a sok 500-as és a felvezető motorosrendőrök keltette felfordulás közepébe bambán vetődő multiplás signorák elől elugorjon. A váltó nagyon rövid utakon jár, és feltűnően könnyen siklik át negyedikből ötödikbe, de lehet, hogy f-astrás múltam miatt én kevésnek is örülök egy váltótól. Például ha beveszi a kettest.

Az 500-as nagyon jól összeszerelt, stabil benyomást kelt. 160-nál még suttogva is lehet örülni a szélzaj hiányának, a kapcsolók magabiztosan kattannak, sehol egy nyekkenés, gyanús zörej. Sergio Marchionne bátran vetítette előre az 500-as ötcsillagos töréstesztjét, amit szerinte a 3,5 méter hosszú autók között elsőként ez a kis Fiat fog teljesíteni. Meglátjuk. Mindenesetre a 6 légzsák, ABS és az Isofix rendszer alapfelszerelés, a karosszéria meg akármilyen kicsi, valóban masszívnak tűnik. Azt meg egy ideje már tudjuk, hogy törésteszten a nagy méret önmagában még nem ér csillagot.

Az autó ára Olaszországban 10 500 és 14 500 euró között lesz. Csak szóban hangzott el, hogy egyes, meg nem nevezett külföldi piacokon (mondjuk, ahova a Linea megy) tervezik egy lebutított (ezt persze nem így mondták, inkább úgy, hogy szeretnék, ha ez tényleg mindenki autója lenne, mert a Cinquecento öröksége milyen fontos blablablablabla... a Fiat meg maga a Vöröskereszt) változat 9500 euró alatti értékesítését. Ugyanígy elhangzott az 5 év és az 500 000, igen, ÖTSZÁZEZER kilométer garancia is.

Fiat 500 - 2007

A 500-as vásárlóit egyértelműen nem a kedvező árral akarják majd megfogni. Az autót állítólag 500 000 módon lehet összeválogatni, három motorral - 1,2-es, 8 szelepes és 1,4-es, 16 szelepes, multijet - és három - Pop, Sport, Lounge - felszereltségi szinten. A fényezések és különleges kárpit- és műszerfal-kombinációk mellett olasz trikolórból összeállított dekormatrica-készleteket, mobiltelefonokhoz hasonlóan cserélhető kulcsborítást és az autóba épített illatosítóhoz többféle parfümöt is lehet vásárolni. Navigáció és iPod-csatlakozó is van hozzá, az mp3-lejátszó pedig alapfelszereltség. Bár az olasz kampány hangosan operál az előd népautó minőségével, nálunk ez a jól felszerelt kisautó inkább a divatcikk minősítést fogja kapni. Hacsak nem jön a fapados.

Az 500-as ára

1930-ban Mussolini kiadta a feladatot egy olyan gépjármű elkészítésére, ami nem kerül többe 5000 líránál. Egy utcával feljebb Hitler is egy hasonló ötlettel zaklatta Ferdinand Porschét, ott 1000 márka volt a határ. Több Fiat modell is elbukott, mire 1936-ban, a Dante Giacosa tervezte első 500-as, a Topolino elkészült. 5000 helyett 8900 lírába került, ami akkoriban egy szakmunkás 20 havi bére volt, de legalább működött. Ugyanebben az évben készült el Porsche is a saját autójával, a későbbi Volkswagen Bogár, azaz a Maggiolino elődjével, a KdF Wagennel, ami ráadásul tartotta a szabott árat.

Fiat 500 2007 1.3 Mjet Lounge Fiat 500 2007 1.3 Mjet Lounge

A Totalcar értékelése:

Tény, hogy drága, pici és felesleges. De csupán egyszer élünk, egy életbe pedig férjen egyszer valami jó is. És valójában nem annyira szűk, egészen kényelmes, megy is, és alig eszik valamit.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.