Mert a motorba nehéz lenne belekötni. Az alapjárattól vontatóhajó-hangon bugyogó, erős hajtásra távoli metrófúrópajzsba átcsapó hang egyszerre kellemes és izgalmas, nem hinném, hogy dízelből egyhamar sikerül bárkinek jobb muzsikát kihoznia. Mondjuk nem az élesre hangolt benzines versenymotorok akusztikai orgiája, de mindenképpen izgalmas. Napestig elhallgatnám egy kis Dire Straits mellett.

És a motor erős, mindenhol erős. Lent tol, fent húz, középen lelkes, szakadatlanul munkálkodó, szorgalmas erőgép, a show-bizniszben is megállná a helyét, mert minden pillanatban szórakoztat. A 7G-Tronic váltó pedig − amely ugyan csak hagyományos bolygóműves, hidrodinamikus kuplungos gépezet − olyan készséges, gyors és finom, hogy igazából nem is vágyik az ember többre. Motor és váltó együttese pedig együtt új minőséget szül. A gázt tipró jobb láb, a hangokat habzsoló hallójárat és a tolásokat érzékelő gerincoszlop mind úszik az élvezetben. A GLK nem versenyautó, de a menése minden körülmények között kellemes.

Különben meg pici autó ez – nincs egészen 1,7 méter magas, és csak 4,5 méter hosszú, ami SUV-k között szinte törpeméretnek számít –, de olyan nehéz, mint egy hasonló RAV-4, X3, X-Trail. 1,8 tonnás. Már a 220 CDI belépőmotor is 8,8 másodperces gyorsulást és 205 km/órás végsebességet ad neki, pedig az csak 170 lóerőt tud. A tesztautóban azonban V6-os háromliteres dízel volt (ezt hívja kis csalással 320 CDI-nek a Benz), 224 lóerővel. Higgyék el, 1,8 vonszolandó tonna ide vagy oda, ekkora nyomaték- és lóerőmennyiség ellen az esetek döntő többségében senki nem mer kifogást emelni. 7,5 másodperces százra gyorsulás, 220-as végsebesség, mindeközben sima, luxusautós testhengergető nyomaték – bár minden autó ilyen lenne.

Szerencsére a Mercedes nem ment el a támolygós, lityi-lotyi irányba a futómű hangolásával sem. A GLK rugózása inkább kemény, mint puha. Kanyarban hibátlan a stabilitás, csak kicsit billen, nem bólogat, maximum néha dobál valamennyit. A kicsitől közepesig terjedő úthibák azonban szinte nem is léteznek benne. Ilyen nagy kerekekkel, erősített futóművel szép dolog, hogy ezt a komfortszintet sikerült kihozni belőle. Trükk azért van a dologban, hiszen a GLK lengéscsillapítói változó feszességűek, hangolásuk a berugózás mértékétől függ. Kösz, Daimler, ez kellett.

A motor hangjáról már szóltam, egyéb zajokról nemigen lehet beszélni − legalábbis magyarországi sebességi határokon belül autózva. Sem gördülési, sem szélzaj nincs annyi, hogy érdemes lenne említést tenni róla. Tehát nincs, azaz amennyi van, az is lényegében a nincs kategóriájába esik.

És egészen szuper a navigáció, bármilyen sebességnél időben szól előre, pont akkor figyelmeztet a befordulásra, amikor az utcatorkolathoz érünk. Hasonlóan finom a szellőzőrendszer is, a hűtés-fűtés a GLK-ban nem szelet fúj az utasokra, hanem egyszerűen csak megteremti a temperált klímát. Valahogyan. Hiába, a Mercedes-légkondinak nincsen párja. Csak egy baj van a fűtéssel – lassan jön meg. Az út a szerkesztőségig nyolc kilométer, nagyjából a felénél érkezett meleg lég, és a lomhán működő ülésfűtés sem oszlatta addig a cidrit.

Utazni olyan a GLK-ban, mint valami nagyon jól kidolgozott, régebbi Mercedesben. Akinek volt legendás W126-osa, megkímélt W124-ese, csodával határos módon jól megmaradt zőccségese, érteni fogja, miről beszélek, ha kipróbálja egyszer. Hömpölyög az ember előtt a nagy teniszpálya, stabilan, göröngyvasalósan, hangtalanul dolgozik lent a futómű, a motor óriás tenyérként tol, a váltó épp csak annyit torpan pillanatokra, hogy érezzük – azért van ott valami gépészet is. A GLK borzalmasan jó autó, a fene se gondolta volna, hogy a Mercedes még tud ilyet. Pláne ebben a méretben. Ha netán még megbízható és tartós is lenne majd, halkan elsuttognám – a legenda mégis él.

Amióta a Mercedes leszokott a golyópályás kormányműről (az első C- és SLK-osztályok után közvetlenül), azóta nem akar neki összejönni ez a kormányzás témakör. Az újkori Mercik kormánya mesterséges, kanyar után nem tér vissza egyenesbe magától, segíteni kell. Egyiket sem szerettem, talán csak az A- és B-osztályok voltak jó közepesek. Meg mintha az S tetszett volna, de azt olyan rég vezettem, hogy arra csak homályosan emlékszem.

A Mercedes nyilván le tudná koppintani a BMW hangolását, hiszen csak szét kéne szednie egy 5-öst, lemérnie a szögeket, erőket, nem nagy cucc ezen a szinten. De egy Mercedes nem lehet BMW, másnak kell lennie, mert az lenne a világ szégyene, ha egy Benz holmi bajor márkákat akarna koppintani. Egy Mercedeshez illik is a kicsit lusta, kicsit közvetett kormányzási karakter, hiszen a Mercedes túraautókat készít, nem bankrablókocsikat.

Nos, a GLK-ban végre sikerült olyanra megcsinálni a fogaslécet, mint a W124 golyópályás kormánya volt. Visszatér a kormány, könnyű, de érezni rajta, mit történik a kerekekkel. És itt már megvan a fogasléc előnye is, mert a régi Mercikénél azért ez sokkal pontosabb szerkezet. Nagyon szerettem, ilyen volánt tekerve éri az embert a legkisebb stressz egy hosszú úton.

A nyolc litert el nem érő fogyasztási adatok azonban inkább a mondák kategóriájába tartoznak. A tesztelés elején még arra gondoltam, hogy nyilván a sok hidegindítás, az aránytalanul sok városi araszolás miatt ment fel tizenkettő félre a bordkompjúter. Nulláztam, próbálkoztam, kicsit tartotta a kilencet, majd mire megint odanéztem, ismét a tizenegy fölé mászott. Megint nulláztam, aztán már csak akkor reszeteltem megint a rendszert, amikor hosszabb útra indultam. Hasztalan, a számláló előbb-utóbb mindig visszamászott 10,5-12,5 liter közé. Úgy gondoltam, ezt szereti, ez van beleírva az anyakönyvi kivonatába. Aztán Vályi kolléga is elvitte, neki csak 9-9,5 közé jött ki a fogyasztás. Azt mondom: akármennyit is kér a GLK, adjuk neki jó szívvel, mert ő sem sajnál tőlünk semmilyen élvezetet.

Meglepő, de a GLK alatt rendes, központi diffi van (amelyet elektronikusan vezérelt kuplung zárni is tud), a kocsit komoly terepeken, kilométerek százezrein át nyúzták mindenféle namíbiai és sarkkörön túli terepeken. Ha elemeli valamelyik kerekét, vagy néhány kerékkel a jégre, a maradékkal pedig tapadós felületre téved, akkor is tovább tud menni, mert fékekkel operáló, elektronikus differenciálzárja is akad. Nem mennék bele, mennyire jó terepen, hiszen erről már született külön cikkünk korábban, de higgyék el: sokkal-sokkal többet tud, mint ami egy SUV-tól elvárható.

Kár, hogy az ülések mérete, a helykínálat és a belső díszlet nem lépi túl a C-osztály színvonalát. Mert a GLK az elmúlt tizenöt év talán legszimpatikusabb, legügyesebb Mercedese. Hiába kicsi, sokan vágynak majd rá, és nem követnek el hibát, mert ez az autó alaposan bevizezett szivaccsal letörli a tábláról a szegmens eddigi résztvevőinek nevét, és odaírja a magáét ötvencentis betűkkel, öt kréta elpazarlásával. A 12 millión túli ár mondjuk elég húzós, de oda lőtték be, ahol a BMW és az Audi is csücsül. Vicces, de a szögletes GLK talán a legkerekebb autó ma az MB kínálatában.