Dr. Frankenstein nem sokat vesződött az alapokkal: kettévágott egy hiúzt és egy bivalyt. A hiúz első feléhez hozzáműtötte a bivaly hátsó felét, az izmokat szépen eldolgozta, kész is volt a test. A bőrön ellenben sokat pepecselt, finomítgatta, csinosítgatta, pedig sosem volt plasztikai sebész. Az eredmény olyan kiméra lett, ami elöl oson, hátul rúg, és nagyon jóképű. A doktor elégedetten ellépett a műtőasztal mellől, és nyomban nevet is adott legújabb gyermekének: Mazda BT-50.

hirdetés

Az éleket lekerekítették, de a formát egyenes vonalakkal szabták

A pickupokban az a jó, hogy ugyanazt a típust lehet dicsérni is, meg szidni is, és mindkét hozzáállás lehet hiteles. Minden nézőpont kérdése, ugye. A rajongók szárnyaló szavakkal dicsőíthetik sokoldalúságát: az összkerékhajtásnak köszönhetően terepen is helytállnak, de akár az Opera elé is le lehet parkolni őket, a dupla kabinban elfér az egész család, fuvarozgatni is lehet velük, miután a gyereket elvittük reggel az iskolába. A pickup rendkívül sokoldalú, és ahhoz képest nem drága, mondják a Magyar Pickup Párt tagjai. Pickupot a kormányba!

Egy lófüttyöt! − tromfol és tombol az ellenzék. És már festik is sötét színekkel a pickup-halál vízióját: sokat markol és keveset fog, mindenbe belekap, de semmiben sem jó igazán, ormótlan, bizonytalan úttartású, rázós, nagyképű dög. És még csomagtartója sincs!

Hátulról is jól esik ránézni

E polifonikus hangzavarban csak akkor nem veszítjük el a fejünket, ha meghatározzuk a sarokpontot, amelyhez a Frankenstein doktor jóképű fiáról, a ráncfelvarrott BT-50-esről kialakított véleményünket horgonyozni fogjuk. Ez a sarokpont pedig az lesz, hogy a Mazda BT-50-et a maga pickupságában vizsgáljuk, elfogadva a kategória határait, amelyek a folyamatos fejlesztőmunkának köszönhetően egyre tágulnak. Egy Ferrari sokkal gyorsabb, egy Renault Magnumba sokkal több holmi befér, egy Rolls Royce sokkal kényelmesebb, és egy T-55-ös tank nagyságrendekkel meggyőzőbben mozog terepen, de ezektől most eltekintünk.

Ne nevezz Bodrinak

Az európai pickup-piaci tolongásban mindenki más-más fazonnal igyekszik érvényesülni. Az L200 a diszkópatkány, a Hilux a bohókás szamár a Shrekből, a Navara a Sötét Lovag, a Ford Ranger (a BT-50 testvérmodellje) a valamiamerikás műmacsó. A Mazda BT-50 meg… esküszöm, nem tudom, egy hét alatt se találtam meg a kifejező hasonlatot. Olyan megbízható, hűséges kutyaképe van, de azért nem nevezném Bodrinak, igaz, XII. Felsőszováti Eduárdnak se.

Erre a képre kattintva az archív fotók galériájába jut

Maradjunk annyiban, hogy a Mazda rágyurmázta a zoom-zoom filozófiát egy pickupszerkezetre, és brumm-brumm lett belőle. Nekem tetszik ez a fajta visszafogott dizájn, amit az ember először észre se vesz, viszont elkezd neki hiányozni, ha egy darabig nem látja. Az arányok rendben vannak, a sárvédő domborításai látványosak, a ráncfelvarrás részeként bevezetett könnyűfém felnik szépek, nyomtak rá rendesen krómot is, látszódjon, hogy ez nem az igavonó, hanem a szabadidős verzió.

Én azonban találtam két kakukktojást. Az egyik a világ legfeleslegesebb gépjárműtartozéka, az oldalfellépő. Az oldalfellépő a fellépést különösebben nem segíti, a lelépést meg egyáltalán nem, ellenben van két kellemetlen tulajdonsága. Az egyik, hogy csökkenti a hasmagasságot, a másik, hogy százból százszor összekeni az ember nadrágját. Hosszas kísérletezéssel kidolgoztam egy balettkoreográfiát a fellépő használatával történő ki- és beszállásra, de a fenének sincs kedve minden alkalommal eltáncolni a hattyú halálát. Flexet a fellépőnek!

Két problémás elem

A másik a hátsó ütköző, ami úgy illik a szépen formázott farra, mint balerinára a bakancs. Persze ezt is le lehetne flexelni, csakhogy bele vannak építve a pickupoknál igencsak praktikus, bár a BT-50-ben konkrétan kissé izgága tolatóradar szenzorai.

Nótaszóra bőrbe dőlve

A kabin belül egészen kafa − ez a fullextrás változat. A műszerfal úgy fest, mintha Frankenstein doktor beleműtötte volna a pár évvel ezelőtti Mazda személyautók instrumentumait, de finnyáskodni semmi ok, nagyon megfelel ez ide. Műszerfal-világításban a vörös fény a favoritom, itt meg minden vörösen parázslik, bár a gyár szerint ez borostyánszín. Ezen se veszünk össze.

Minőségi anyagokból építették fel a kabinbelsőt

A zeneközpontot alumíniumutánzatú műanyaggal burkolták, amit személy szerint elutasítok, mert ha valami alumíniumnak akar látszani, az készüljön alumíniumból. Ráadásul ez a festett műanyag könnyen karcolódik, sérül, egy kis figyelmetlenség, és a valóság sötét burka máris előtűnik a talmi festék alól. Pozitív viszont, hogy a beépített hangcuccban egy táras, hatlemezes, mp3-kompatibilis CD-játszó is benne foglaltatik. A hangminőség jó, és élvezhető is, mert a beltér zajszintjét egészen ügyesen csillapították a mérnökök. A kárpitok kátyús úton, terepen sem zörögnek, a motor csak gyorsításkor brummog, egyébként meglepően, sőt, meghökkentően csendben tud lenni. Autópályán 130-nál simán lehet benne komolyzenét hallgatni, hát még a kisteherautók számára maximálisan megengedett 80 km/órás sebességnél.

A magasságban állítható, bőrözött volán fogása kellemes, vastagsága éppen megfelelő. Az első bőrülések jól formázottak, jól pozicionálhatók, a lábtér bőséges. Bárhová nyúl az ember, rakodórekeszeket és pohártartókat talál, sőt, az apósülés előtt még egy tálcát is ki lehet húzni a műszerfalból.

Keskeny ajtón át jutunk be

Én hátul is jól elférek magam mögött, de könnyű nekem, csak 170 centi vagyok. Egy százkilencven magas embert viszont lehet, hogy Frankenstein doktornak kell beműtenie, különösen, hogy a hátsó ajtónyílások keskenyek. A legtöbb pickupban hátul elég egyszerű ülőpad van, a Mazda ellenben kellemesen formázott üléseket épített be. A viszonylagos kényelem azonban csak két utasnak garantált, a középre szoruló harmadik egy huplin egyensúlyozhat, miközben hátát a felhajtott kartámasz masszírozza.

A hűtés-fűtés a megszokott kiosztás szerinti kezelőszervekkel szabályozható. A fűtés rendben van, és találunk hozzá olyan gombot, amivel megemelhetjük az alapjárati fordulatszámot, hogy addig se fázzunk, amíg belvárosi dugóban araszolunk. A klíma teljesítményére már hallottam korábban panaszt, most, március elején nem volt igazán alkalom meghajtani, tény viszont, hogy esőben a belül lecsapódó párát villámgyorsan felszárította.

Azért belül is találtam két szőrszálat a levesben. Az egyik, hogy az első ülések közötti könyöklő elég rendesen lejt előrefelé, és ha az ember rátámaszkodik, elkezd szépen lassan lecsúszni róla. A másik, hogy az első ülések – gondolom, a termetes kardánalagút miatt – annyira szélre kerültek, hogy aki ki akar venni valamit az ajtózsebből, ki kell nyitnia az ajtót, mert a keze nem fér a nem létező résbe. Ez menet közben érdekes és látványos produkció lehet, mégse gyakoroljuk, a szükséges holmikat inkább pakoljuk máshova.

Nyomtak rá rendesen krómot is

Motor:
- a 2,5 literes, 380 Nm csúcsnyomatékú turbódízel motor B2-es és B5-ös biodízellel is üzemeltethető

Futómű:
- DE-S (Dynamic Enhanced Suspension) intelligens kerékfelfüggesztési rendszer
- új rajzolatú, 16 colos könnyűfém keréktárcsa (a 4WD modellekhez)

Fülke a magasban. A vezetőülésből jól belátható a forgalom

Pulzusszáma: háromezer

A BT-50 szíve se nem a hiúzé, sem pedig a bivalyé, de amit kell, megteszi becsülettel. Közös nyomócsöves, négyhengeres, 2,5 literes, 16 szelepes, változó geometriájú turbódízel, tipikus pickupmotor, és egészen jól szól. Hidegindításkor és komolyabb gyorsításkor persze kerreg, egyéb helyzetekben meglepően csendesen forog. A gyorsítás rendben, a sebesség még inkább, a 130-140-et szereti ötödikben, a megengedett 70, illetve 80 kilométer/órás sebességnél ő is, a sofőr is felettébb unatkozik – de jelentkezzen, aki látott már modern pickupot tartósan ilyen tempóban vánszorogni.

Turbós motornak turbólyuka szokott lenni – van ilyenje a BT-50-ének is. 2000 és 3000/perc között nagyon tol, alatta és fölötte kevésbé lelkes, de nem kedvetlen. Ahhoz képest, hogy egy üresen is 1,8 tonnás testet mozgat egész látványosan, a fogyasztása sem rossz, nekünk 9,5 liter/100 kilométer jött ki egy héten át mérve, abszolút vegyes használatban, amiben volt autópálya, város és terep is rendesen.

Csomagolási dilemmák

A pickupos ember legnagyobb kínja, hogy hova tegye a csomagjait. A kabinban hagyni a legsötétebbre fóliázott ablakok mellett is egyenlő az orosz rulettel. A king cab kivitelekben még csak-csak el lehet rejteni, de a szimpla és dupla kabinokban erre esély sincs. Marad a plató bevonása, különféle segédeszközök felhasználásával. Szereltethetünk rá műanyag, zárható platótetőt vagy a sokkal nagyobb rakteret biztosító bódét, esetleg rögzíthetünk a fülke felőli végébe valamilyen masszív, biztonsági záras dobozt.

Illik a Mazdához a Carryboy csomagtartó, kár, hogy beázik

A tesztautón egy dizájnban és színben teljesen passzoló Carryboy láda volt, két nagy, zárható fedéllel, hogy mindkét oldalról könnyen hozzá lehessen férni. A koncepció remek, lelkesedésünk azonban megtört a realitás zátonyain. Esőben a doboz beázott, mert a menetszél átnyomta a vizet valahol a tömítések között. Ennél komolyabb probléma, hogy a két nagy rögzítőcsavar a rázkódástól magától kihajtódott, és a doboz elszabadult. Ez úgy derült ki, hogy amikor terepezés után mosattuk a kocsit, a szárítóberendezés légárama vagy hatvan centivel odébb tolta a csomagtartót a platón. A vér meghűlt bennem, mert előtte két napon át benne tároltam a fotóstáskámat, gondolván, milyen frankó búvóhely. Több csavart! – mondta volna Goethe a halálos ágyán, ha autószerelő lett volna.

A vízszintben rögzített ajtóval meghosszabbíthatjuk a platót

Talán egy klasszikus, békebeli, acélból készült mackót hegeszthetenénk a platóhoz, ez ráadásul nemcsak a raktározási gondot oldaná meg, hanem a rövidesen tárgyalásra kerülő pattogásra is gyógyírt jelenthetne. Hogy a platóról is szót ejtsünk: másfélszer másfél méteres alapterületű, műanyaggal burkolt, rögzítőfülekkel ellátott. A ház körül adódó és a rokoni körben felmerülő szállítási feladatokra elég, a hivatásos fuvarozók meg úgyse fullextrás double cab kivitelt vesznek. Hosszabb tárgyak transzportálásához a platóajtót vízszintben rögzíthetjük, így 190 centis alátámasztást kapunk. Szállíthatunk így akár négyméteres szarufákat is, ha nem látja a rendőr, csak pakoljunk sok cementeszsákot a tetejükre a plató elejénél.

Elöl siklik, hátul rúg

Induljunk végre, és máris fény derül a rejtélyre, mi köze Frankenstein doktornak a Mazdához. Hát csak annyi, hogy a BT-50-et mintha két különböző autóból rakták volna össze. Hiúzos eleje egészen civilizált, modern, már-már személyautós finomságú SUV-ból érkezett, bivalyszerű hátulja meg faragatlan, sprőd teherautóból. A kettős keresztlengőkaros első futómű egész szépen kivasalja az utat. Gyanútlanul és simán átsiklunk az elejével valami kisebb-nagyobb egyenetlenségen, amin a merev tengelyes, laprugós hátsó futómű egy nagyot pattan, és a jó kis bőrülés barátságosan, de határozottan hátba vág.

Murvás-gödrös úton kevésbé ugrál, mint hepehupnis országúton

Leterhelt platóval nyilván jobb a helyzet – alább Zirig kolléga kifejti, mennyivel –, ám igen ritka az olyan sofőr, aki állandóan kétszáz kiló ballaszttal közlekedik, csak hogy javítson a rugózáson. Különösen mókás, amikor fékezés közben haladunk át valami egyenetlenségen: az autó hátulja felpattan, mire az ABS azonnal munkába lép. Meg lehet szokni, talpmasszírozásra jó. Alaphelyzetben a BT-50 hátul hajt, és a terheletlen kerekeket könnyű kipörgetni, a fart könnyű megcsúsztatni. Aki pickupos akar lenni, ellenkormányzási tréningre kell annak menni.

Ha én főkonstruktőr lennék, azt mondanám a sok kis beosztott konstruktőrnek, hogy kedves kollégák, kolléganők, barátaim! Mivel dupla kabinos, csúcsfelszereltségű pickupokban szinte soha senki nem szállít egy tonna sittet, sódert, színesfémet, javaslom, hogy a koncepciót dolgozzuk át. Ha marad is hátul a merev tengely, tegyünk rá valami kevésbé terhelhető, de komfortosabb rugózást, akár szintszabályzással, hadd örüljenek azok a drága vevők, akiktől végső soron a fizetésünket kapjuk! Az úri pickup olyan szofisztikált, de dögös SUV legyen, amiről levágjuk a csomagtartó fölül a tetőt! Persze ezzel alighanem máris megszűnne a pickupok egyik nagy előnye, a viszonylagos olcsóság.

A pattogástól eltekintve, pontosabban azzal együtt is jól vezethető a Mazda: autópályán, jó minőségű országúton kifejezetten kellemes irányítani, vacak úton pedig az a tudat vigasztalja a sofőrt, hogy rázza ugyan a farát, de nem esik szét. A fékek egy hangyányit foghatnának határozottabban, a kormányzás lehetne picit direktebb, de igazából a BT-50 vezetőjének nincs oka panaszra.

Verethetsz a terepen

Sok pickuptulajdonos ritkán téved kemény terepre az autójával, azért jó tudni, hogy a 4x4-es változatokban komoly, strapabíró technika vár bevetésre az egyre formásabb karosszériák alatt. Komoly hajtásláncot tettek a BT-50 alá is: alaphelyzetben a hátsó kerekek dolgoznak, de egy mozdulattal bevonhatjuk a hajtásba az elsőket is, igaz, ehhez meg kell állni egy pillanatra. Ilyenkor automatikusan záródnak az egyébként szabadon futó féltengelyek is, ezeket viszont már menet közben is oldhatjuk egy gomb megnyomásával, ha vissza akarunk térni a kétkerék-hajtásra.

Terepen is remekül helyt áll

Klasszikus pickuptulajdonság, hogy mivel a hajtott tengelyek mechanikai kapcsolatba kerülnek, összkerékhajtást csak hóban-sárban, laza felületű földúton kapcsoljunk, ahol a kerekek kis megcsúszásokkal szabadítják meg a rendszert a felgyülemlő feszültségektől. Ha valakinek még több kraftra van szüksége, rendelkezésre áll a felező is, amivel feleolyan sebességgel, de kétszer akkora nyomatékkal haladhat előre terepen. Extrém terepre nem vittük, de a murvás, sáros és havas földutakon a Mazda jól vizsgázott.

Erre a képre kattintva az archív fotók galériájába jut

Nagyobb sebességnél sem zörögtek a kárpitok, nem nyiszorgott a műszerfal, ami a jó építési minőséget bizonyítja. Érdekes, de murvás-gödrös úton kevésbé rázott a fara, mint hepehupnis országúton. Kellemes meglepetés volt még, hogy a BT-50 fordulóköre egészen elfogadható ahhoz képest, hogy 4x4-es hajtásrendszer van alatta, így terepen, városban, szűk parkolóházakban is egészen jól manőverezhető a gép.

Szalma? Széna?

Kéne? Nem kéne? Egy hét alatt a BT-50 a szívembe lopta magát, ezért az én válaszom erre egyértelmű: naná, hogy kellene! De elkötelezett pickup fan vagyok, rendszeresen és nagy élvezettel közlekedek egy régi Mitsubishi L200-zal , és vidéken lakom, ahol jól ki tudom használni egy ilyen öszvér szolgáltatásait. Mindenki másnak azt javaslom, gondosan mérlegelje a járműtípus előnyeit és hátrányait, és hogy miként tudja úgy az életformájához illeszteni, hogy ne érezzen később csalódást. Ha mindent meggondolva és megfontolva úgy dönt, pickupot vesz, és a Mazda BT-50-et választja, nem fog csalódni. Jó kis öszvér ez, nem hiába pepecselt rajta annyit Frankenstein doktor.

Matyó és macsó. Kisjankó Bori hímzőasszony mezőkövesdi múzeumánál