Sprinttel a Sprinterért

Haszonjármű-bemutató: Mercedes-Benz Sprinter - 2006

2006.03.16. 08:34
Mikor Frankfurtban lekéstük a repülőt, elgondolkoztam: érdemes-e ennyit küzdeni egy, valahol a stuttgarti gyárban, sötét hangárban álló új Sprinter testközeli megismeréséért. De nem adtuk fel.

Gondoltuk, ha már itt vagyunk, kipróbáljuk a német közlekedés bürokráciájának rugalmasságát is, és megpróbáljuk lufthansás repülőjegyünket Deutsche Bahn-os vonatjegyre cserélni. Nem sikerült.

A frankfurt–stuttgarti repülőjegy ugyanis minden különösebb papírmunka nélkül is érvényes a lufthansás járatszámmal is rendelkező ICE-re. Így rövidesen kiderült, hogy megérte az átszállás, a leküzdeni kívánt 205 km-es távolságot a repülő 45 perc alatt tette volna meg, ezzel szemben a vonat 1 óra 5 perc alatt ért oda, a kijelző tanúsága szerint javarészt 250 km/h-s sebességgel. Ráadásul a frankfurti pályaudvar egybeépült a reptérrel, ezért csak egy rövid távú sprintet kellett levágnunk a vonathoz, és már kényelmes csendben utazhattunk is tovább. Ezek a németek tudnak valamit. Vajon Sprintert is ilyen ügyesen gyártanak?

Fotókról már korábban is megismerhettem az új Sprinter jellegzetesen bumfordi arcát. Nem mondanám, hogy első látásra beleszerettem. Az az érzés lett rajtam úrrá: láttál te már ilyesmit. Ismered már ezt a formatervezői vonulatot, és tetszett is, emlékezz csak vissza. Ekkor aztán elgondolkoztam a dolgon. Nézem jobbról és balról, elölről és hátulról, közben valóban derengeni kezd valami halvány emlék a hagyományos formákkal szakító transzporterek nem túl népes képviselőiről.

Ha innen nézem, kicsit Renault Master , ha onnan, inkább Ford Transit , de ahogy lassan körbejárom, mégse hasonlít egyikre sem. Bár a Transit több mint öt éve járt nálunk először , és engem már akkor is megfogott addig szokatlan bája. Máig az újkori, elvágólagosan unalmas haszonjárművek legjobb ellenpéldájának tekintem, és ha belülről is tetszene, nem is tudnék ellene szót emelni.

Mercedes-Benz transzporter történelem

1955: L319
1967: L406
1970: L206
1977: T1
1986: T2
1987: MB100D
1995: Vito, V osztály
1996: Sprinter, Vario
2001: Vaneo
2003: Vito, Viano

Ezzel szemben a Master már nem csak szemből nézve szakított a hagyományokkal; utasfülkéjében is jó ergonómiára és ilyen méretekben ritkán tapasztalt extrafelszerelésekre találtam. Ezek után repesett a szívem, mikor az új Sprintert először láttam meg teljes valóságában. De a hagyományokkal végre szakító külső vajon milyen belsőt takar? Milyen környezetben és milyen szolgáltatásokkal támogatva kell majd eltöltenie azt a napi 8-10 órát az erre kárhoztatott fuvarozónak? Vajon Mercedest kap-e a egy Mercedes áráért?

Lassan kikerültem a fekete műanyag burkolatú visszapillantó tükröt, alsó sarkában, mint szélességjelző virít a ma már megszokott látványt nyújtó oldalsó irányjelző, majd remegő kézzel a változatlan formájú kilincsért nyúltam. Halk kattanással tárult fel a valódi mercedeses hangulatot sugárzó vezetőfülke. Vajon csak a gyártásoptimalizálás vagy a sofőrök kényeztetése vette végre rá a tervezőket, hogy a személyautókból megismert alkatrészekből rakják össze a műszerfalat? Mindegy is. Egy biztos: szépen sikerült.

Elképzeltem, hogyan készülhetett az új Sprinter belseje: fogtak pár nagy, fekete műanyaglapot, méretre és formára vágták, szépen összeillesztették, majd a PKW-raktárból kölcsönkért lámpakapcsolót, kormányoszlopot, váltókart, rádiót, klímaszabályozót beleillesztették a nekik kivágott lyukakba.

Mikor aztán látták, hogy ez jó így, a sérülékeny és túlságosan presztízsbenyomást keltő anyagokat munkaeszközbe illő, könnyen tisztítható fekete műanyagra cserélték, és jól megnézték, mit sikerült eddig összehozni. Ekkor jöttek rá, hogy a műszerfal és a középkonzol kapcsolósora még hiányzik, így hát körülnéztek a transzporterraktárban is egy kicsit.

A Vito kapcsolói pont megfeleltek a célra, de amikor Sprinter tervezői kezükbe vették a Vito műszerfalát, és meglátták rajta a Magnetti Marelli feliratot, sikítva messzire dobták. Úgy döntöttek, ez az a rész, amiből újat terveznek a Sprinternek.