Jó arányokkal rendelkező, nagyszerűen választott pirosa és matt feketéje miatt kifejezetten vonzó jármű. Öcsém egyenesen arra ösztönzött, szerezzem meg neki a következő hétvégére, hogy csajozhasson vele a kora szeptemberi Balatonnál. Persze ebben ott van kiéhezettsége is, de el kell ismernem, sokan legeltették a szemüket a kis piros platóson. Majdnem elfeledtem, ez az "új" Strada. Erőszakkal sem tudnának rávenni a különbségek felsorolására. Na jó, a fényszórók. Sebaj, nem szokás ebben az árkategóriában háromévente csak úgy félredobni a konstrukciót.

Hasonló összegért kaphatunk dízel kishaszonjárművet, nem is tudom, hányfélét. Azokkal is tetemes adót takarít meg a kétszemélyes mivoltukat elviselő. Egy gondjuk van: mindre odaillesztettek egy visszataszító puttonyt. Amivel egyszerűen nem lehet mit kezdeni, reménytelenül eltorzítja őket. A Strada ellenben a nagy és divatos pickupokra hasonlít. Rá is játszik, vaskos cső a küszöb előtt, bukókeretnek tűnő alkotmány a fülke mögött, ballonos kerekek. De sokkal kisebb, és elképzelhetetlen róla, hogy másokat megfélemlítve törtessenek előre vele a forgalomban.

Kicsi aranyos, apró raktérrel. Feltettünk rá egy talicskát meg két-három kéziszerszámot. Nemcsak túlpakoltuk, de még kínosan is érezték magukat földtől-sódertől szennyezetten a pedáns fekete platón. Vittem vele újszerű mosógépet. Nem sok hiányzott, hogy megkérjem a gazdáját, törölje már át egy vizes ruhával, mielőtt feltesszük. És bújjon ki a cipőjéből, mielőtt rálép a csillogó műanyagra. Ami életveszélyesen csúszik; a sokadik súlyosan elhibázott anyagválasztás. Mindebből kitűnik, hogy nem túl helyigényes hobbihoz vagy a napi szaladgáláshoz sokkal jobb, mint iparszerű használatra.

Már ha a vezetése hasonló egy normális személyautóéhoz. Kezdjük a motorral. 16 szelepes, 1,25 literes dízel, 85 lóerős változatban. Melegváltással ültem át a Lancia Musából, ahol ugyanez egy ötössel vastagabban kapjuk. Észrevehető valami, mert azonos önsúly (1300 kg) mellett az sokkal jobban meglódul, ha eléri végre az egészséges, kétezres tartományt. Lehet, hogy belemagyarázás, ez érzetre kevésbé gyenge alapjáraton. A váltójuk kiosztása ugyanaz; most sem támogatják rövidebb fokozatokkal az elméletileg 610 kilós raksúly tisztességes mozgatását. Nem próbáltam jól megpakolva, de a képeken látható rámpán üresen sem ment fel egykönnyen, raklapnyi csempével valószínűleg azonnal leégett volna a kuplung.

Arra van az 1,9-es turbó. Az mindenhol nyomatékos, ez viszont alig fogyaszt. Csak városban sem több hatnál, kilépve onnan 4,5-5 liter. Mivel van fedélzeti komputere, látható, hogy százhúszas tempónál öt körül játszik. Tényleg fantasztikus ez a kis Multijet. A mérges morgásával, alapjáraton a kormányt határozottan rázó vibrációjával együtt.

Zajosabb, mint egy személyautó. Sőt igen kellemetlenül búg menet közben. Nem is értettem, amíg egyszer hatvannál üresbe nem tettem, és a robaj változatlanul jött. Kerékcsapágy? - kérdeztem magamban. Az nem lehet, 3000 km van az autóban, nehezen hihető, hogy a kollégák betakarításra vagy homokszállításra fogták volna be. Tehát a gumik. Azt a jó rücskös anyjukat! Jól kapaszkodnak a murvában (képtelenség elforgatni a kerekeket, inkább lefullad), de aszfalton gyűlöletesen üvöltenek. Meggyőződéssel mentem leolvasni az Európában ismeretlen "Pneus do Brasil" vagy "Pneus do Amazonas" gumigyár feliratát; erre Pirelli. Én nem engednék ki ilyen terméket az üzemből. Azonnal cserélném, mondjuk Kormoránra, cakompakk 25 ezerért.

Jobban ráz, vagy inkább hintázik, mint egy személyautó. Az első futóművel nincs baj, hátul viszont 6 mázsás terhelésre méretezett laprugókra függesztettek egy merev tengelyt. Utoljára ilyet korai előhírnökében, egy púpos IZS-ben éreztem. (Ami nagyszerű autó volt - mert az volt az első, amit rendszeresen vezethettem, és 1988-at írtunk.) Igaz, nemigen használok kisteherautókat. Megszokható, főleg nekem, aki nem szereti a mostani, utálatosan elpattogó autókat.

A lényeg: bekanyarodtam a Festetics utcába, ami régóta kedvelt gyakorlóterepe a profi off-roadosoknak, meredező kockaköveivel, kuszán tekergő villamossínjével, a gödrökbe terelő Demszky-bogyóival. És mintha légpárnán siklottam volna. Addig csak ízlelgettem a címet: "A brazil Dacia", ekkortól nem lehetett más. Hosszú rugóúttal magasra emelt kaszni, /80-as gumi = varázsszer a kátyúk ellen. Pont, mint a román csodánál. Egy kifogás csak a manőverezhetőség ellen: a nagy tengelytáv miatt tér kell a megforduláshoz.

Tesztautónk alapára 3 336 000 Ft. Ehhez én csak a klímát rendelném (228 ezer), illetve dehogyis rendelném, belealkudnám az árba. Majd visszaigényelném az áfát: 2 780 000 Ft. Öt és fél liternél többet semmilyen körülmények között nem fogyasztana. Az mai áron 5,5 x (277,- Ft - 20% áfa) = 1270 Ft/100 km. És tennék arra, ki van kormányon. Megtettem mindent, amit önvédelemnek hívnak.