Gyertyacsere a kabinból

Ezt a másfél tonnát egy 2120 köbcentis, jó étvágyú, felülszelepelt négyhengeres benzinmotor mozgatja, bősz gurgulázások közepette. Remek dolog Zukot vezetni. A háromsebességes váltó rettentő hosszú karja kemény reccsenéssel foglalja el helyét minden fokozatban. Mivel injektor helyett a Zukban még régimódi, könnyen elállítódó, minden hőmérsékleti ingadozást nehezen viselő karburátor található, a gázpedállal óvatosan kell bánni. Ha nem így cselekszünk, kitörő erő helyett lefulladást előjelző szerény bugyogást kaphatunk. Kárpótlásul a Zukba még 86-os benzint is tankolhatnánk, ha lenne ilyen, hiszen a sűrítési viszony alig 7,5 az egyhez.

105 km/h, ezen

Négyezres percenkénti főtengely-fordulatszámon akár hetven lóerő is eljuttatható a hátsó kerekekre, meggondolatlan előzésekbe tehát ne bocsátkozzunk. A kormány holtjátéka és pontatlansága amúgy is a megrakott vitorláshajók könnyed fordulékonyságát kölcsönzi a Zuknak, egyenesfutás és stabilitás nem létezik. A hátsó hosszanti laprugók és a merev tengely, a lötyögős mellső futómű a jóféle ballonos diagonálgumikkal együtt ugyancsak extrém sporttá varázsolják a Zuk 105 km/h-ás elméleti végsebességének kipróbálását.

Mindig megdöbbent, mekkora élmény kezelni gyerekkorom világának hasonló öreg, elavult, egyszerű technikáit a Videoton Cleopatra erősítőtől a kétsebességes Rometen át a Zuk-méretű tárgyakig. Semmi fröccsöntött könnyedség, habosított vagy gumírozott bevonat, puha érintőgomb, a háttérben helyettünk dolgozó elektronika, csak rideg vasak, rakoncátlan karok, irdatlan billenőkapcsolók jóféle bakelitből, ember és gép küzdelme. Mindenre oda kell figyelni, kis vécélánccal húzhatjuk fel például hideg téli napokon a hűtőt letakaró redőnyt. A Zukkal nagyszerű, férfias tusákat kell vívni minden kanyarban, minden váltásnál és minden fékezésnél.

Nem egyszerűen csak az ESP, az ABS és a szervokormány hiányzik a felszereltségi listáról, de a legcsekélyebb jóindulat is. A legtöbb mostanság tesztelt új autóval épp az a bajom, hogy túl egyformák, beleül az ember, és a legnagyobb természetességgel indítózik, száguldozik, szellőztet vagy hallgat rádiót. A Zukban mindenért meg kell küzdeni, és ha rossz helyre nyúlunk, nemcsak kudarccal, de horzsolásokkal, kisebb zúzott vagy vágott sebekkel is számolnunk kell.

Az autó a már-már muzeális külső és az elavult műszaki tartalom ellenére vitathatatlan használati értékkel rendelkezik. A 2700 mm-es tengelytáv és az alsó-középkategóriás személyautóknál megszokott hossz ellenére a raktér hatalmas és jól pakolható. Tesztautónk még olyan finomságokkal is előzékenykedik, mint az extra oldalajtó, illetve a két részletben nyitható hátsó ajtó. Nem mondom, vannak betüremkedő kerékjáratok a padlón, sok helyet elvesz a (tesztautónkban eddig soha meg nem mozdított) pótkerék és az érthetetlen funkciójú művészi merevítések a tető alatt, de a Zuk jóval több helyet ád, mint egy tesztautónkkal egyívású T3-as Transporter. (Legalábbis úgy tűnik, a Zuk befogadóképességéről sajnos semmilyen fórumon nem sikerült adatot szereznünk.)

Lóca lánglovagoknak

A raktér ebben a Zukban nem teherszállításra való. Hiszen ez egy csapatszállító tűzoltóautó: két csudaszép kék fény a tetőn, gyári sziréna a motortérben - hátul pedig piros műbőrkárpittal bevont pad a lánglovagoknak. A pad alatt szerszámok, kurbli. A fedetlen lemezekkel, vasakkal díszített deszkapadlós, hangosan dübörgő utastér azért kisbusz helyett inkább teherautóra emlékeztet, de legalább nem álmosodnak el a tűzoltók a laktanyától a tűzig.

Ha nem fér elegendő legény a Zukba, a külső fellépőkre is felugrálhatnak páran - a jelenet leginkább a Trombi és a tűzmanó című sorozatból lehet ismerős. Magam is kipróbáltam az utazás e módját, érzésre még a kukás autó hátulján lógó köztisztasági alkalmazottaknál is nagyobb veszélyben van ilyenkor az ember. Jó móka.

Érdekes jószág a jó állapotban megmaradt huszonéves lengyel kisteherautó. Nem vitatom használati értékét, képességét arra, hogy elvigye a tejet-kenyeret-tűzoltót, ahová kell. Még emlékszem, amikor csak ezek és a Nysák futkostak az utakon, mégis megvoltunk valahogy. Ha azonban mellé állunk egy szintén huszonéves 207-es Mercedesszel, mindjárt látni: nem olyan nagy baj, hogy már nem a szocializmust építjük.