Csúnya, de vicces

2007.12.06. 01:42

Pedig egyes véleményekkel (amivel a kollégák rukkoltak elő) szemben a legerősebb dízelmotorral jól mozog a Kangoo. 105 lóerő, 240 Nm, ez a legerősebb 1,5 dci-blokk, amit még az új Lagunában sem éreznek szégyellnivalónak. Persze tudni kell vezetni, nem csak úgy rálépni a gázra, és várni a frenetikus hatást. Olyan nincs, viszont kényelmesen lehet előzni vele, a 140-es utazó sem sok neki. Már ha kibírjuk az üvöltését. A két kisebbet, a 70 és 85 lóerőst nem hozták el, előbbinél a 147-es végsebesség-adat mindent elárul. A közepes talán már megfelel, de jó szívvel a legerősebbet vetetném meg. Persze az drágább lesz, és nem elsősorban a magasabb előállítási költség miatt, hanem mert biztosan egy csomó mást is meg kell venni vele. Ár? Titok, az importőr még harcol a jobb feltételekért.

A benzinesek közül az 1,6 16V szerepelt a kínálatban, a nyolcszelepes, 90 lóerőst jövőre tervezik. Bár inkább felejtenék el örökre, mert a 105 lóerős sem a fürgeségével vagy könnyed előzésekkel jellemezhető. Ez nem búg olyan szörnyen, mint a dízel, de sajnos másfélszeres a fordulata száznál, konkrétan 3300-at pörög ötödikben, ettől lesz hangos. Az előbbi 2200-at, persze csak a 105-ös dízelhez van hatsebességes váltó. A többihez ötös, később a benzineshez lesz automata, beláthatatlanul sokára, 2009-ben pedig robotizált a dízelhez. Négykerék-hajtás nem szerepel a tervekben, de nem lehetetlen, hogy egyszer mégis gyártják. Addig a parti föveny vagy egyéb meredek dolog elkerülendő.

Ami viszont tényleg jó, az a futómű. Könnyed, lágy, ha rossz az út, és akkor sem jön zavarba, ha kanyarodni kénytelen. A Dacia Loganéra hasonlít; nem szégyen tanulni a szegény rokontól, ha valamiben ügyesebb. Persze ez a vonal nem került elő, a dicsérő szavakra az volt a válasz, hogy nem hiába használták a Scenic platformját. A fék szintén hibátlan, 4 tárcsa, ABS, ha ennél többet akarunk, fékrásegítő és kipörgésgátló is rendelhető.

Sokat beszéltek még a prezentáción az önként vállalt környezetkíméletről. A két gyengébb dízel szén-dioxid-kibocsátása 140 g/km-en belül van. Ezért és a minőségbiztosítással működő Kangoo-üzem, továbbá a beépített műanyagok minimum 5%-os újra feldolgozott plasztikot tartalmazó hányada miatt a Renault eco2 nevű programjának részévé tette. Ha jobban belegondolunk, nem valami sok ez az 5%, az sem túl nagy dicsőség, hogy pont a szerényebb motorokat (melyek helyett ugye inkább a drágább erősebbet adnák el szívesen) tudják így felcímkézni.

Ha lassú is a változás, legalább történik valami. Keménykedhet például az Európai Unió, csak az autógyártás a tagországok egyik legfontosabb, milliókat eltartó iparága. Ha egyik napról a másikra teljesíthetetlen vagy költséges szabályokkal csökkentenék az eladott darabszámot, komplett régiók és társadalmi osztályok mennének tönkre. Így a kisebb lépések taktikája érvényesül, és talán marad még élhető élettér dédunokáinknak. De vajon önnek, a vásárlónak ez érv? Vesz ezért inkább Kangoot, mint bármi mást?

Adalékkal vagy adalék nélkül?

A Renault a fentieken kívül például vállalta, hogy a dízel lehet biodízel, a benzines lehet E85-ös, ha az kell a vevőnek. Pedig mindkettő még a siker vagy a nyomtalanul eltűnés válaszútja előtt áll, a masszív kőolajlobbi nélkül is sok a bizonytalanság körülöttük. Sőt, szerintem eleve nem is a fél világot kezükben tartó olajbirodalmak állnak szemben a kukoricából meg ilyenekből nyerhető üzemanyagban vakon hívőkkel , hanem maguk az autógyártók nem akarják a kényelmesre és termelékenyre berendezett, egyébként pedig kínos módon apró finomításokkal évszázados technológiát előállító motorgyáraikat bezárni.

Azért, hogy tiszta, emisszióját tekintve az anyatermészethez közeli erőforrást alkalmazzanak a jövőben. Elkezdhetünk vitatkozni, mi a tiszta energia és mi nem, de ha abból indulunk ki, hogy a belsőégésű motor ott szennyez, ahol van, a hidrogéncellás vagy a villamosságot átmenetileg tároló pedig arra alkalmasabb helyen, nincs kérdés. Ráadásul a hidrogént nem muszáj szénerőművekben előállított árammal kinyerni a vízből, az akkumulátorba sűrített villamosság sem mindig csak gázturbinából vagy olajból származhat. Az atomon vitatkozhatunk, továbbiakon ne tegyük: a vízi erőművek és a szélturbinák elcsúfíthatják a környezetet, de pár bokor vagy óvatlan madár még mindig kisebb áldozat, mint a kénes eső.