Hű, de zorall!

Teszt: Kia Cee'd 1.4 - 2007

2007. április 18., szerda 07:43
Régen láttunk utoljára ilyet: egy 1,4-es, benzines családi autót vezetni is jó.

Mikor azon tűnődtem, mit is mondjak a Cee'd-ről - aminek a bemutatója után megmondtuk, hogy jó kis gép lesz, aztán a kölcsönbe kapott tesztautónál már egyértelművé vált, tényleg mindene a helyén van -, azon gondolkodtam, vajon mitől jó. A zenei rádiókban például a legtöbbet játszott számokból állítanak össze slágerlistát, hogy még többet játszhassák ugyanazokat.

A Cee'd-ről minden újságban, itthon és külföldön szinte kivétel nélkül csak hozsannákat lehet olvasni. Persze én is utánaolvastam, így vettem ezt észre, és az ugrott be, hogy ha most én is megdicsérem, mások véleménye alapján írom meg újra ugyanazt, ha viszont bántom, engem néznek majd hülyének, hiszen ha mindenki dicséri, csak én szidom, akkor tuti nálam a hiba. De nem emiatt nem bántom az új KIA modellt, hanem mert tényleg jó. Csak azt nem tudom, erre minden cikk szerzője rájött-e külön-külön. Én már rájöttem.

A formája alapján erős corollás rokonság érződik, ami lehet, hogy nem is véletlen. Hallottam urban legendről, mely szerint a Toyota tervezőcsapatát en bloc átszippantotta magához a KIA. Ezért lett ilyen a Cee'd, és ezért olyan az Auris, ami még emiatt késett kicsit. Nem tudom, mennyi lehet ebből igaz, hiszen mindenhol csak a magyar tervezést meg Kovács Miklóst ecsetelik. Meg hogy Zsolnán folyik a gyártás, Európában európaiaknak, bla-bla-bla.

Rossebet sem érnének, ha nem a már bevált - corollás - formába csomagolták volna. Semmit sem számítana a KIA jelentősen feljavult belső dizájnja, az anyagok szintén jelentősen javult minősége, no és persze az összeszerelési minőség, ha úgy nézne ki, mint mondjuk a korábbi Rio. De nem. Tudatos marketingelés látszata forog fenn.

Sokan dolgoznak már vásárlói tapasztalatok, sőt igények kifürkészésével, és ehhez igazítva alkotják következő modelljüket, ami így persze nagyobb sikerre is számíthat. A Cee'd egyszerűen lemásolta, ami másnál már bevált. Nagyszerűsége abban rejlik, hogy ez a másolat pont akkor jelenik meg a piacon, amikor a gyártó több más dologban is előrébb lép. A sikeres forma és a jó minőség véletlenszerű találkozása egy olcsó gyártónál. Tuti befutó.

A Cee'd-et szeretni is fogja mindenki. Aranyos, kissé a Grande Puntóra emlékeztető orrával, arányos oldalsó méreteivel és felettébb corollás farával igazi dizájncsomag. A divatosan a sarkokba helyezett lámpák és a nem bonyolított vonalak magabiztosságot sugallnak, mint az öltöny-nyakkendő. Persze nem mindenkinek jön be a majomruha, de a KIA nem is a kitűnni vágyóknak ajánlja a Cee'det. Sokkal nagyobbat tarolhat a szürke állományban.

Kia Cee’d a TV-ben

H.264 | WMV (640x480, 90,9 MB) | DivX

Ehhez az is kell, hogy belül is jól érezzük magunkat. A méretek már eleve kényelmes elhelyezkedést ígérnek - a tengelytáv 7 centivel hosszabb, mint a Golfé. Az ülések mérete és egymástól való távolsága is meglepően nagy. Hihetetlen, de tényleg olyan érzés, mintha igazi autóban ülnénk. Mivel nem ez az első ilyen KIA, azt hiszem, valamikor véget ért egy korszak, és észrevétlenül már egy másikban vagyunk. Ahol a KIA-nak már csak az előítéletekkel kell megküzdenie, az autógyártásban már elérte azt a színvonalat, ahol nem kell magyarázkodnia.

Elöl-hátul olyan kényelem fogadja az utasokat, ami ebben a kategóriában még nem szokásos. Nemcsak lábban és vállban, de fejtérben is teljesen új távlatok nyíltak. Hosszabb távra persze inkább csak négy emberrel számoljunk. A vezető előtti rész - mármint a kormány és a műszerek - ebben a felszereltségben azt a szintet hozza, ami az önfeledt autózáshoz manapság már kell. A kormányról vezérelhetjük a hi-fi cuccot, ami azon túl, hogy MP3-at is lejátszik, még egy aprósággal kedveskedik. Lent, a váltókar előtti dobozkánál nemcsak a szivargyújtó rejtőzik, hanem kis lehajtható ajtó mögött egy USB-csatlakozó is van - persze nem az alapfelszereltségnél. Ide bedugva kedvenc zenéinket tartalmazó pendrive-unkat, a fejegységen pedig az AUX bemenetet kiválasztva, máris düböröghet a Randalíra.

A csomagtartó alaphelyzetben 340 literes, miközben a padlójában rejtőzik még egy rekesz. És persze a hátsó ülések döntögetésével fokozhatjuk a méretet. Azért Dacia MCV-űrmértre ne számítsunk, de amit a Cee'd 3 850 000 forintért kínál, maximálisan megfelelő. És hogy ennyi pénzért milyen motort kapunk hozzá? Itt az újabb csattanó.

Motorválaszték tekintetében sincs a Cee'dnek szégyenkeznivalója. Háromféle benzines és kétféle dízel a választék. Nekem most a legkisebb, 1,4-es benzines jutott. De micsoda egynégyes ez! 109 lóerő testvérek között sem kevés ekkora motorból. A múltkor azt mondtam, 1,6-tól a 127 lóerő manapság nem a világ, így most azt kell mondjam, 1,4-től a 109 sem egy vaszisztdasz, mégis a legerősebb a jelenlegi 1,4-esek közt.

Ez érződik is rajta. Semmi konkrét kiemelkedő tulajdonsága, és ez már önmagában konkrét kiemelkedő tulajdonság. Úgy használja ki a rendelkezésre álló 137 Nm-es nyomatékot, hogy sosem vesszük észre, csak egy egynégyes hajtja alattunk az 1300 kg körüli súlyt. Induláskor van némi riadalom, mivel a 137 Nm 5000-es fordulatnál jön elő, ahogy a 109 ló is 6200-nál -, jó néhányszor lefulladtam. Forgatni kell, nincs mese, a sok forgatástól viszont megjön az étvágy. 7,6 liter a városi fogyasztás a gyári adat szerint, és ez bizony csak felülről közelíthető meg.

KIA Cee'd 1.4 - 2007

Ha viszont ezt elfogadjuk, nagyon tudjuk majd szeretni a Cee'det. Minden része azért lopódott el mástól, hogy nekünk egyben legyen jó. A hátsó futómű például nagyon hasonlít a Focus multilinkes megoldására - elöl persze a már jól ismert MacPherson - és a minden modellhez járó elektromos szervokormányon keresztül tényleg jó érzés a vezetés. Az egyenesfutásba maximum a durva úthibák szólnak bele, a kanyarokban pedig jól dolgozik az átgondoltan összerakott futómű. A menetdinamikára sem lehet panasz, ha a sima felhasználást tekintjük. Ha jogsival játszós üzemmódra váltunk, akkor sincs gond, még autópályán sem. Bár ilyenkor lehet, hogy jól jönne még egy fokozat a váltóba.

Összességében tekintve sikeres projektet hajtottak végre a zsolnai koreaiak, sikerült olyan autót összerakniuk, amiben a jó tulajdonságok összegződnek. Presztízs terén még vannak kihívások a KIA-nál, de ez az árban tükröződik. Így mindenki jól jár. A gyártó sikeres modellt tudhat magáénak, a vevők pedig megfelelő minőséget kapnak.

Kia Ceed 2006 Ex Kia Ceed 2006 Ex

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves
Legtöbben máig meg vagyunk győződve arról, hogy ő lehetett volna az első magyar Forma-1-es pilóta, mások szerint nem.

Belsőség Ausztrál öregfiúk extravaganza

Itt a jólét és a Kánaán, tudjuk, tudjuk, de azért hadd irigyeljük egy kicsit az ausztrálokat.

Szétrobbant blokk, szétrobbant remények?

Hyundai i40cw Sok szerencsét! Külföldön

Talán nincs is jobb példa arra, mennyire marginális, kicsi piac a miénk, mint a Hyundai i40cw. Már az árát is úgy lőtték be, hogy biztosan ne veszítsenek rajta. Ezzel meg is ásták a sírját idehaza.

Miért hal ki a Maybach?

A Mercedes többet vesztett minden egyes luxusautón, mint amennyit elkérhetett értük.