Meglepetés

Teszt: Renault Laguna 1,5 dCi - 2007

2007. november 19., hétfő 00:04
A múlt héten taxival mentem haza. Szeretem azt játszani, ha nem figyeltem, milyen autó, belülről próbálom meg kitalálni. Zörgött a hátsó ablak (250 ezer km, mint kiderült), recsegtek a féltengelyek, búgtak a csapágyak, de a legszörnyűbb zajt a váltókar mozgása adta.

Bumfordi, jellegzetesen jellegtelen formák, bizony, egy jó kis Laguna 1, autóban nem igazán az örök élet szinonímája. A Laguna 2 már a Renault avantgard korszakának nyitánya volt néhány úttörő megoldással, például a kártyás-gombos indítással. Minőségben-megbízhatóságban ez se volt sokkal jobb, kereskedők a megmondhatói, hogy a használt Laguna 2-esek 20-30%-kal az Eurotax-ár alatt adhatók el

A formájáról nem merek nyilatkozni: nemrég borzadva ócsároltam az új Mondeóét, aztán azóta szinte csak olyanokkal találkoztam, akiknek tetszik, az autót meg viszik, mint a cukrot, talán csak nem én vagyok a középkategória célközönsége. Bár a hamarosan érkező új Opel Vectra meg nagyon tetszik... Na mindegy, lényeg, hogy a Laguna 3-ba nem szerettem bele első látásra.

Amíg bele nem ültem. Az előző generáció belét nagyra értékeltem - a hangulata ugyan egy luxuskórboncnok rendelőjére emlékeztetett, de legalább valamilyen volt. Ez most nem különleges, csak nagyon jó. Gusztusos összhatás, minőségi anyagok, szép formák, ízléses részletek, még a szaga is kellemes. Minőségben vagy legalábbis minőségérzetben a Renault egyszerre csak megérkezett az élmezőnybe. Tudom, nehéz elhinni, de még az alap-Laguna is elmegy élhető, kellemes középkategóriának. Az ajtócsapódás a tudatalatti tényezők között alapozza meg a jó viszonyt.

Megérkezett az Alfa stílusú, rücskös, fekete műszerfalborítás, Péter Anna szerint rájabőr. Illetve "rájabőr", hiszen ő importál Mexikóból extrém veszkókat, csak látott már rájabőrt. A beltér fényeit is szépen eltalálták, fehér háttérfények és mutatók, fehér számok a kilométerórán és az LCD kijelzőkön.

A kézifék karja furcsán kacska szögben áll, nyilván dizájn, hogy valami szoft extrém is legyen, meg tán az ergonómiára is rá lehet fogni, bár egy kézifékkar szöge közel sem olyan fontos, mint egy Fiskars ásónyélé. A magasabb felszereltségű Lagunában úgyis villanyos kézifék van, igaz, azt én nem szeretem, egyébként is különlegesen értelmes vételnek tartom ezt a majdnem full fapad, 1,5-ös dízel Lagunát.

Idegesítően kakukkoló index és szörnyű váltó adják a működésről az első minőségi benyomásokat. A Renault csinált már jó váltókat, ilyen van például a Clio Sportban, de a váltási érzet abban se fényes. Hátrafelé a belső tükörben annyit látunk, amennyit a hátsó szélvédő enged, a többit kitakarja a páncélos C-oszlop meg az első fejtámlák.

A Renault valami csodálatra méltó makacssággal ragaszkodik a világ legpokolibb kezelhetőségű hifijéhez. Valahol Malajzia egy elmaradottabb szigetén, még a 60-as években tévedésből legyártottak nyolcvanmillió fejegységet, mert elromlott a komp, és a szárazföldön rekedt a minőségi ellenőr. Amikor befutott, látta, hogy ezek hasznavehetetlenek: egy kerek, tízforintosnyi lapot kell nyomkodni az alján, a tetején meg a két oldalán.

Gyorsan eladták hát a Renault-nak, mert egyetlen értelme, hogy valaminek még a váltónál is rosszabb a kapcsolási érzete. Kitapogatni reménytelen, muszáj ránézni, ami azért is rossz, mert ráadásul ronda. A magasabb felszereltségekhez már tekerőgombos fejegység tartozik, attól függetlenül én változatlanul a fapados 1,5 dízelt ajánlom hificserével.

És az okosabbik kártyával, mert ez a kártya ebben a formában értékcsökkentő tényező. Legalább kétszer annyi helyet foglal, mint egy slusszkulcs Állítólag ezen tárolják az autó szervizadatait is, de akkor is, idegesítő, minden nyitásnál elővenni. A Benz Patentwagennek lett volna ekkora távirányítója, ha. Tudom, hogy közgazdaságilag a szarrágás mozgatja az autóipart, az aranyáron adott extrák meg a rafináltan összeállított, fele-felesleges csomagok, de én a Lagunát alapban az okosabbik kártyával adnám. Főleg, hogy az érzékelők a hátsó ajtókilincsek mögött is ott vannak.

Úristen, egy nullkilométeres autó! Egy tényleg majdnem nullkilométeres: 18 km-t mutat az óra, amikor kikanyarodok a sztrádára. Óvatosan melengetem, meg persze próbálom nullkilométeres üzemmódra állítani az agyam: ettől nem várunk semmit, majd egy-kétezer kilométer múlva egyszer tán magához tér.

Egyébként is, mi történhetne egy 110 lovas kisdízellel egy Lagunában? Belehal a gályarabságba; a rabszolgafelügyelő hozza a kulcsot, kinyitja a bilincset, és két másik rab beledobja a tengerbe. Az 1,5 dCi karrierje nálam a Clióban indult, próbálgattuk, apám, mint a rakéta. A Renault az űrkutatási tapaszalatokat hamarosan a középkategóriában kamatoztatta: az 1,5 dCi-t a Mégane-ba rakták, ahol fajlagos teljesíménye jelentősen csökkent: elfogadható lett. Aztán berakták még a Grand Scénicbe is, de ilyesfajta torzszülött szerencsétlenekbe megpróbálok bele se gondolni. És tessék, a végzet beteljesedett, itt pörög szegény a gépházban.

A Laguna 3-ban új szakkifejezést találtunk fel: lábfejtér. Mert nincs.

Az a jó ebben a motorban, hogy ha valakinek odaadnak egy ilyen Lagunát, ugorjon már el ide-oda-amoda, eszébe sem jut majd, hogy 1500 köbcenti a hengerűrtartalom, meg hogy ez egy dízel. Nem mintha letagadhatná a dízelséget, csak nem kellemetlen, hanem semleges a hangja, teljesen más világ, mint a hangfegyver 2,0 PD TDI, akár Passatban, akár Outlanderben. Jó a hangszigetelés, nemcsak a tónusa nem kellemetlen, de a hangja se erős.

És egyszer se fulladtam le, ami modern, eurominimál dízeleknél gyakran valóságos rémálom; ebből teljesen hiányzik az alacsony fordulati fuldoklás. Városban se kell egyfolytában kapcsolgatni, hogy életben tartsuk, 90-nél közelíti a fordulatszám a 2000-et, 130-nál forog 2700 körül, de még így nullkilométeresen, emelkedőn, hatosban is tud gyorsulni. Na persze, ahhoz képest, amilyen kelletlenül a hatost bevette, könnyű nagyot alakítani az autósélet bármely területén.

A settings menü csak álló autóban érhető el, a START/STOP gombot pedig nyugodtan nyomkodhatjuk menet közben. Ellentétben a Mondeóval, amiben megkérdeztem Karit, vajon mi történik, ha menet közben véletlenül megnyomják a gombot? Az M1-es bevezető szakaszán megnyomta, és hirtelen nagy csend lett. Ebből menet közben kihúzhatjuk a kártyát, akár ki is hajíthatjuk Érdnél, legközelebb a müncheni tankolásnál lenne rá szükségünk, addig anélkül is elmegy az autó.

A gyári vegyes fogyasztási adat 4,9, ami majdnem akkora humor, mint a VW egykori háromliteres Lupója; teljesen irreális szám, de a hat liter körüli vegyes is elég jó, 1000 kilométer körüli országúti hatótávolság így is megvan. Nálam a bejáratós városban 8-8,4 között fogyasztott, sztrádán 7-et, ezekből egy-másfél majd lejön, ha bejáratták. A műszerfal kis kijelzője mutatja, mikor kell váltani, de annyira pici az ikon, hogy azt is nehezen silabizáltam ki, mi az ördögöt ábrázol egyáltalán. Meg nagy fékre az autó elakadásjelzőt villant. "A szokásos Renault-féle porhintés" - morogtam magamban.

Az új Lagunával kapcsolatban a gyártó sokat beszélt a vezetési élményről, ami a sportos modelleket leszámítva a Renault-nál eddig nem volt szempont. Azt már mindenki tudja, hogy a vezetési élményben a motor másodlagos, hiszen jó kormányzással-futóművel a gyengébb autó is lehet élvezetes, egy tohonya, tehetetlen erőművészt meg maximum az egyenesekben élvezünk.

A futómű és a kormányzás pedig nagyon jól sikerült, meglepő módon a Lagunát nem rosszabb vezetni, mint az Accordot vagy Mondeót, pedig ez itt alattam a kisdízel volt vasfelniken. Nagyon tartja a vízszintet kanyarban, már csak ezért is a fapados Lagunát ajánlom: a ballonosabb, kényelmes gumikkal is teljes értékű vezetési élményt ad.

A fűtést viszont külön ki kell emelnem. Tíz perc és másfél óra közé tettem volna, mikor lesz meleg, de öt perc alatt rendesen befűt. Úgy látszik, nem drága elektromos rásegítést építeni a szellőzőrendszerbe, mert ez már az alapmodellben is van, ami jó, mert különben egy dízelautóban nagyon kemény tud lenni egy hosszú tél.

Elöl semmi baj a helykínálattal. A Laguna kisebb, mint a Mondeo, de a kategóriában minden kisebb, mint a Mondeo. Amikor például a jobb első oldalablak résébe beleesett egy juharfa termése, és meguntam a percegést, simán lehúztam az ablakot, átnyúltam a vezetőülésből és kivettem. Ezt ilyen könnyedén azért a kategóriában nem kéne tudni megcsinálni. Tehát elöl összességében teljesen rendben van, hátul viszont ez itt a kategória legkisebb térkínálata.

A térdünk még úgy-ahogy elfér, a lábfejünknek viszont hiába keressük a helyet. "Nincs lábfejtér" - ezt mondogatták a kollégák, akik hátul ültek a brókermenzára menet, és amit elsőre valami kényszeres, nyelvújító tudálékoskodásnak véltem, visszafelé, ebéd után, hátul ülve már maga volt a realitás. Máskor fel se tűnik, hogy egy lábfej alapvetően az első ülés alatt fér el, itt viszont az alacsony. Alacsony a hátsó ülőlap is, nyilván a szépen lefelé kanyarított tetővonal miatt, így viszont nagyon sámlin ülős lesz a pozitúra. Rakhatták volna hátrébb is az egész hátsó ülést, akkor viszont nincs csomagtartó, ami így legalább egy elfogadható 450 liter.

A Laguna minden bizonnyal a kategória legkevésbé tágas autója, még arra is gyanakodtam, hogy nem nagyobb, mint egy Mégane. Úgyhogy gyorsan átültem belőle egy Mégane szedánba, és nem: a Laguna elöl-hátul lényegesen nagyobb.
Csak a konkurenciánál kisebb.
Nagyjából a kifutó Toyota Avensis szintje, bár öt centivel hosszabb, a tengelytávja is ugyanannyival nagyobb, de a Toyota építészetileg sokkal racionálisabb. Elöl ugyan nem nagyvonalú a tér, hanem épp jó, viszont ezt legalább hátul is tudja, az 500 liter feletti csomagtartó is jobban mutat egy katalógusban.

Lehet persze pozitíven is értékelni, ha valaki kisebb az átlagosnál, nekem például a Mondeo egyszerűen túl nagy, a Laguna meg pont jó. Csak 4 felnőtt szállítására nem ez a legalkalmasabb, viszont lehet vele parkolni, parkolóházi rámpákon felcsettegni, ami egy Mondeo-mérettel már szopóág.

Renault Laguna 1,5 dCi - 2007

Nem látom kristálytisztán az új Laguna vásárlóközönségét. A vetélytársakhoz képest nem tud semmi különöset, árban például ott van, mint a Mondeo, a legkisebb dízel kicsivel hatmillió felett. Igaz, az a Fordnál 1,8, tíz lóval gyengébb és néhány évvel idősebb, azt a testet meg főleg nem úgy viszi. Az 1,5 dCI vezetési élménye viszont nemcsak a renault-sokat lepi majd meg, 4,9-es katalógus-fogyasztása pedig boldogító tudat, ha valaki nem méricskéli a tényleges fogyasztást. Akik alapban szeretik a Renault-t, és a kifutó Lagunájukat cserélnék ilyenre, azokat nem lesz nehéz rábeszélni.

Renault Laguna 2007 Expression Renault Laguna 2007 Expression

A Totalcar értékelése:

A minõségérzet és a vezetési élmény jobb a kategóriaátlagnál, a méret rosszabb, az ár átlagos.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette