Oroszlántest, ha nem is nyuszi, de mondjuk egy közepes kutya szívével

Az importőrök általában igyekeznek minden földi jóval felszerelt tesztautókkal elkápráztatni az újságírókat. Logikus: ha a fókabébibőr-kárpitos, harminchangszórós, tízzónás klímás csúcskivitelben jól érzi magát, könnyen odaveti a papírra, hogy a Csukamaka Buznyák úgy általában egy igen jó autó, és az olvasók már tódulnak is a Csukamaka-szalonokba, 1,4-es fapadért. Ritka eset, hogy egy új típusból az abszolút belépőmodellt kapjuk meg tesztre. Ezúttal is csak úgy történhetett ilyen skandalum, hogy a kocsit nem a nagy magyar Mitsubishi, hanem egy agilis kereskedés, a Mitsubishi Di-Fer adta kölcsön nekünk pár napra. Köszönjük.

A Lancer még így mezítlábasan is nagy sikert arat, amerre jár. Hűdeállat, mondta mindenki, aki csak látta, korra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül. Pedig ez csak a legalapabb, egy-öt szívómotorral, semmi különös, mondtam a rajongóknak. De nem hallották meg, hiszen mire megszólaltam, ők már régóta a kocsi gonosz orrát csókolgatták elragadtatásukban. És teljesen meg is értettem őket.

Ezzel az orral nem lehet betelni

Szemből nagyon emlékeztet a nyolcadik generációs Galantra, ez is takarítja a sávot maga előtt. A front sarkait lecsapták, amitől nagyon hegyes, dinamikus lesz a karosszéria. A Lancer hűtőmaszkjának síkját a fényszórók elé tolták, amitől a kocsi orra különösen ádázul szimatolja a vért. A hosszabbik párhuzamos oldalán álló trapéztól lendületesen futnak hátra a fényszóró vonalai, a rácsos ál-légbeömlők a két alsó sarokban pedig jótékonyan feledtetik, hogy még ködfényszóró sincs az autón.

Profilból a morcos szem, az ívesen emelkedő övvonal, és egy dinamikus, az ajtókon elöl-hátul túllógó, a kilincsek alatt elfutó jól odanyomott ceruzavonás ad sportos, gonosz megjelenést a Lancernek. A látvány annyira jól kidolgozott, hogy az ember észre sem veszi: se a tükrök, se a kilincsek nincsenek színre fújva, és még alufelni, meg rendes, divatos, veselerázó, gátlógyilkos szuperperes gumi sincs az autón.

Egy kis Cordoba, egy kis 156, agy kis EVO

Hátulról pedig az alfás/seatos lámpapár (összehúzott szemek a fenéken, hehe) üt nagyot. Meg a csomagtérfedél háromszor tört függőleges lemeze. Vagyis: pazar, semmihez nem hasonlítható esztétikai élmény, amikor az ember észreveszi a tükörben, hogy egy Lancer meg akarja előzni, majd elengedi, majd utánanéz. Szép autó.

Hatásos a fémes sávval elválasztott fekete és bézs

Szép a belső is, nagyon. Szimmetrikus műszerfal, fent fekete, lent bézs, közte egy kis fémesre festett műanyagsáv, amibe még egy szamurájkard-pengét is beleláthatunk, ha nagyon akarjuk. A kontúrvonalak az ajtókon is végigfutnak, kellemes az ajtóbelsők kiképzése is, szívesen legelészik rajtuk a szem. Lehajtott hátsó könyöklővel, bézs kárpittal pedig kifejezetten luxusautó-belső benyomását kelti az enteriőr. Pedig mennyire nem luxusautó a Lancer!

Nagyon hívogató a Lancer utastere

Ha használni kezdjük az 1,5 Informot, nagyon furcsa dolgot tapasztalunk. Miszerint ez a gyönyörű vas nem egy csoda, csupán egy rendesen összerakott, tartósnak ígérkező, de nem igazán kényeztető minőségű anyagokkal bélelt, egyszerű, de átgondolt alapokra épített hétköznapi autó, jó kis távol-keleti tömegtermék. Kopog a műszerfal, de minden kézre áll, könnyen kezelhető. Manuális a klíma, de huzatmentes a szellőzés, intenzív a fűtés. Műszálas a kárpit, de kényelmes, könnyen beállítható az ülés. Ragadós, olcsó műanyagból készült a kormányborítás és a váltógomb, viszont mindkettővel pontos, élvezetesen kezelhető szerkezeteket mozgathatunk. Matricaszerű a műszerek számlapja, de a számítógép mindenről beszámol, amiről elvárható.

Pont kézre esik, és mind automata

És ismét meg kell emlékezzek az ablakemelők kapcsolóiról. Bár már néhány európai autógyártó is pedzi a dolgot, mégis ezekben az igazi japán kocsikban működik csak igazán, hogy amikor jól elhelyezkedtem, és végigfektetem bal karom a könyöklőn, ujjaim hegye pont az első ablakemelőkre esik. Nem eléjük, nem mögéjük. Ja, és mind automata, le is, fel is. A fapadoson.

Manuális hangolás

A könnyedén, mégis határozottan működő mindenfélék, a sok hely, a kényelmes ülés hamar feledteti a nagyon nem prémiumautós anyagválasztást. Csak egy dolog volt a Mitsubishiben, amivel végig nem tudtam kibékülni: nappal a rádió kijelzője láthatatlan. Van fényerőszabályzója, és ha lekapcsoljuk a világítást, erősebben világít, de pirkadattól alkonyatig még így is lehetetlen kisilabizálni, hogy most akkor Klub, vagy Info, várni kell Bolgárúr idősávjára, hogy kiderüljön. Cserébe elfogadható hangzással, két nagy gombbal, tekergetős manuális állomáskeresési lehetőséggel kedveskedik a Lancer hifije. Meg kis kivilágított elválasztó-bigyókkal az állomásgombok párjai között, ami éjszaka nagyon mutatós tud lenni.