Tegnap óta kapható, öt még van

Bemutató: Toyota Land Cruiser V8 - 2008

2008. április 2., szerda 02:53

A célcsoport a 40-50 éves korosztály, így tehát a Toyota marketingesei is megmenekülnek a szokásos görcsöléstől, hogyan kéne fiatalossá tenni a modellt, mert öreges az imidzs. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a Land Cruiser célközönsége nem csak elégedett (az eleve úgyis inkább vásárlás után lesz), hanem magabiztos és sikeres emberek, komplexusos szerencsétlenek tehát inkább nézzenek körül más márkák háza táján.

A Toyota kissé bizonytalan az új Land Cruiser hivatalos besorolásán, hiszen ez minden emberi számítás szerint luxusautó. Executive felszereltségben a harmadik üléssorhoz is jár függönylégzsák, a Toyota tehát gyakorlatilag feltalálta a csomagtartó-légzsákot. És őrület, a második üléssorhoz meg biztonsági öv-előfeszítő jár, nem beszélve arról, hogy az autóban négyzónás klíma van. Illetve két kétzónás, mert a második sor igazából külön klímát kapott, ami fúj a harmadik sorra is. A hifi fejegység pedig hatlemezes DVD-váltó, nehogy ínhüvelygyulladást kapjunk a folyamatos cserélgetéstől, amikor egy hosszabb úton végignézzük a díszdobozos Hitchcock-sorozatot.

Ugyanakkor továbbra is igen kemény terepjáró. Amit szinte soha nem visznek majd terepre. Viszont nagy az esély, hogy egyszer azért tesznek vele egy próbát, és akkor azért teljesíteni kell, mert a Land Cruiseré az off road-szakma egyik legkomolyabb renoméja. Ezért aztán olyanok vannak benne az új generációs Torsen-differenciálon kívül (nyomaték alapban hátul 60%), mint a kényszerolajozási rendszer, ami más, mint a BMW M6-osé, mert ez inkább a turbók olajozásáról gondoskodik, de a lényeg ugyanaz. Ha az olaj a karter egyik oldalán gyűli össze, mert a BMW mondjuk gyorsan köröz, a Land Cruiser meg a Himalája déli lejtőjén akar végigmenni, ne károsodjon a motor.

Aztán ott a KDDS, a kinetikus dinamikus felfüggesztési rendszer, ami az országúti és a terepen történő autózás között hoz létre sajátos high tech kompromisszumot. A kanyarstabilizátort arra találták ki, hogy az úton tartsa a kereket, és ha az egyik oldali kerék benyomódik, húzza be a túloldalit is, hogy ne dőljön akkorát a kasztni. Ez viszont nem jó terepen, mert terepen az a hatékony, ha jó mélyre lóghat a kerék, és fogást találhat a talajon. Terepen az elektronika oldja a kanyarstabilizátorok hidraulikus felfogatási pontjait, így aztán lóghat a kerék kedvére, mint egy terepre átépített hardcore borzalomban.

Mindezt persze nem láthattuk érdemben, mert az erdőkertesi katonai gyakorlótéren olyan pályán kellett végigmennünk, amit bármilyen összkerekes autó lazán megcsinál. Bezzeg 2003-ban az előző generációval a szügyig sáros csobánkai gyakorlótéren kellett olyan dolgokat művelni, hogy már megszántuk a tesztautókat. Ugyanakkor én a Toyotának már azt is elhiszem, amit kérdez, úgyhogy biztos úgy van. Na jó, ha lesz tesztautó, majd besunnyogunk vele valahová, ahol ki lehet próbálni, milyen az, amikor az autó kihasználja, hogy 70 centit is tud lógni egy-egy kereke.

Növeltek a méreteken, aminek vannak azért hátrányai. Én legalábbis nem növeltem volna, nekem az előző is teljesen kényelmes volt. A hátsó sorban most több a hely, de a terepjáróság miatt továbbra is magas a padló, tehát akármekkora lett is a hely, kicsit gubbasztós a terpeszkedés. A harmadik üléssor meg továbbra is inkább szükségmegoldás, bár mintha kényelmesebb lenne, mint mondjuk az Audi Q7-ben.

Nőtt a hossz, most már öt centi híján öt méter, és nőtt a magasság is, 1910 mm-re. Tudják, mennyi a magassági limit az Örs vezér téri IKEÁban? 1800 mm. És az nem egy extrém szűkös parkolóház, nagyjából a Duna Plazáé is akkora. Persze, lehet menni másik, szabadtéri parkolós IKEÁba, meg nagyobb behajtójú plázába, de ez az, ami miatt szerintem a méretnövelés nem jelent feltétlenül fejlődést.

286 ló @3600, az azért durva. 650 Nm nyomaték már 1600-as fordulaton, az is kemény. Finoman jár, persze; V8, de egy húszmilliós autó közelebb van az élvezeti cikkhez, mint az autóhoz a maga értelmező szótári definíció-mivoltában. Úgyhogy azt mondom, legyen inkább benzines. A dízelt tartsuk meg a pickupoknak meg a dolgozó terepjáróknak. Vagy mégse? 210 a végsebesség, amiben nincs semmi különös, a 8,2-es gyorsulás viszont 2,6 tonnával megint olyasmi, ami elbizonytalanítja a benzinhívőt. A dízel V8 alapjáraton majdnem néma, nagyobb tempónál se hallani, de gázadásra azért 2000-es fordulat körül már csinál némi dízeles csörömpölést.

Land Cruiser a Range Rover Sport és a GL Mercedes ellen

A 8,2-es gyorsulási érték a jelek szerint azért inkább katalógusadat. A mérési mániájáról ismert olasz Quattroruote áprilisi számában például nagyon sok mindent mértek az új Land Cruiser V8 D-4D-n, és náluk 8,8 lett a 0-100 gyorsulás. Ami érdekesebb, hogy a Quattroruote tesztje már összehasonlító teszt volt, a két másik szereplő a Range Rover Sport 3,6 TDV8 és a Mercedes GL 420 CDI.

A Range nyert 85 ponttal, a Merci egy ponttal lemaradva második, a Land Cruiser 81 pontot ért el. Mindez persze olyan összesített érték, amiben pontozzák a vezetési pozíciót, a kilátást, a kényelmet, a felszereltséget, aztán összeadják a 22 versenyszám pontjait és nem súlyoznak, a megbízhatóság például itt nem tényező. A Toyota például vesztett felszereltségi pontot azért, mert nem személyre szabhatók a funkciók, és az ő beltere a legkevésbé elegáns.

Fékben a Range sokkal, a Mercedes kicsit jobb volt, a jávorszarvas tesztet a Range csinálta meg a leggyorsabban (78 km/h), a Land Cruisernek 73-mal, a GL-nek 70-nel sikerült. Csomagtárben és árban a Toyota volt a legjobb. Akit érdekelnek a további részletek, még a különböző tempóknál mért decibel értékeket is megtudhatja, ha felkeres egy olasz újságárust.

Amikor megjelent első hírünk az új Land Cruiserről , rögtön láttam, mi lesz a következő autóm tíz év múlva. Most az is kiderült, hogy a tíz éves Land Cruisert nem Magyarországon fogom megvenni, mert nálunk csak a dízeleket forgalmazzák. Az is V8, nem is akármilyen, teljesen új, 4,5 liter, harminckét szelep, hengersoronként egy-egy turbó, változó lapátszög-geometriával. Common rail 1800 bar befecskendezési nyomással, kompakt grafitos öntöttvas blokk, ami 30%-kal könnyebb, mint a vas, sokkal nehezebb, mint az alumínium, viszont jóval többet bír.

A vezetési élményről semmit sem mondhatok. Mentünk egy kicsit földúton, meg egy kicsit buckákon, aztán vissza földúton. Jó volt, tisztára, mint egy Land Cruiser. Ha mehettünk volna egy kilométert aszfalton, kicsit próbálgattam volna a váltót, ami kicsit nekem nyersnek tűnt, de ki tudhatja?

Árban és ár/minőség arányban a 18 millióról induló Land Cruiser biztos, hogy jó vételnek számít mondjuk a német konkurensekhez képest. Az elődmodellel, a kifutó ötajtós Land Cruiserrel szembeküldve viszont én biztos, hogy nem az újat venném. A háromliteres soros négyhengeres dízel is tökéletesen elég hozzá, csak tíz centivel rövidebb, és 1860 mm-es magasságával még talán beavázkodik az IKEÁba, épp csak a lógó magasságjelzőknek koccan neki a tetősín (persze nem próbáltam). A kifutó ötajtós dízel alapára 9,5 millió, automata csomag 900 ezer, Executive csomag 3, 75 millió, metálfény 180 ezer; még az összkerekes Disneyland se kerül 15 millióba.

Az egész világnak százezer új Land Cruiser V8-ast szán a gyár, ebből Európa 19500-at kap. Hogy legyen fogalmunk súlyunkról a világban, Magyarországnak idén 25 darab jut, és hogy a vásárlóerővel is tisztában legyünk, ebből 20 már előjegyzésben elkelt, úgyhogy a domonyvölgyi sajtótájékoztató létjogosultsága valamelyest meg is kérdőjelezhető.

Toyota Land Cruiser 2008 V8 Toyota Land Cruiser 2008 V8

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.