És ez még mind semmi. Amikor a gyorsítás-lassítás-kanyarodás nyűgjétől megszabadított sofőr végül elalszik, és elüti a sztrádamunkást, a Honda motorházteteje megemelkedik, hogy a rácsapódó fej ne ütközzön az alatta lévő - igen kemény - motorba.

És most akkor említsük meg a tolatókamerát, a kiváló hifit és a hűtött-fűtött üléseket, aztán elmondom, miért nem jó a Legend mégse. Egyrészt nem néz ki sehogy. Apám érdeklődött, milyen, és az egyetlen, ami a külsejéről eszembe jutott, az az ö betű volt. Ö, mint ööö.

Másrészt a V6-os 4500 és 7000 között csodálatosan ordít és húz, de alatta nem megy jól. Nem is csoda, a nyomatékcsúcs 5000-nél van, ami teljesen érthetetlen egy böszme limuzinnál. Ugyanez a BMW 530i-nél 2500. Nem lenne baj, ha ezt tudná a váltó is, de nem tudja, vagy nem érdekli. A kettes irtózatosan hosszú, és közte és az egyes közt van egy akkora szakadék, amibe minden szűk kanyarból kigyorsításkor beleesik az ember, és utálja. Ha valahova, ide nagyon kéne egy hatsebességes automata, vagy öt rendesen kiosztott fokozat.

Aztán itt a technikát szolgáló ember paradoxona. A tolatókamera remek, de éjszaka, amikor sötét van, a Legend leveszi a monitor fényerejét, hogy ne vakítson, és ilyenkor nem látni benne semmit. A navigációja nem működik itthon. A számítógépet sajnos az iDrive-ról mintázták, a központi tekerője ugyanolyan konfúzan mozgatható (8 irányba, plusz forog és be lehet nyomni), nagy kár, hogy a riválistól pont a hülyeséget sikerült ellopni.

Van rosszabb is. A Legend belül nagyon szép, de nem nagy. Elöl tökéletes, hátul viszont egy magas férfi behúzott fejjel és lábbal fér csak el. Ez se csoda, hiába nagyobb az 5-ös BMW-nél, a tengelytáv 9 centivel rövidebb. Az pont egy térd.

Az SH-AWD miatt sportosan vezetni nagyon jó volna, ha nem lenne a béna váltó. Ekkora autót ilyen virgoncnak és kezesnek sosem éreztem, tényleg különleges. Teljesen hihetetlen, hogy szinte két tonna. Kedvenc szűk szerpentinemen úgy lehetett száguldani vele, mintha feleekkora GTI lenne. Viszont az ehhez hangolt futóművel a rémes útjainkon méltatlanul ráz. És mindezek ellenére sem sportos autó, ezzel a váltóval semmiképp.

A Legend veszte, hogy egy senki által fel nem tett kérdésre adott válasz. A presztízskategóriában nincs neve, és ilyen jellegtelen külsővel feltűnni se fog senkinek. A hajtása pazar, de az élményt megöli a motor-váltó kombó, nem elég tágas, nehéz, mint a sár (az összkerekes 530xi BMW-nél három, az E350 4maticnál egy mázsával több), sokat fogyaszt. Tabletták nélkül mohón vágyni rá képtelenség.

Ugyanazt mondom, amit a Lexus GS430 és Cadillac STS kapcsán: ebben a kategóriában a benzinmotor értelmetlen. Ilyen autóval durvulni a kutya se akar, arra nem is jók. Erőben és gyorsaságban egy jó 3-4 literes dízel ugyanezt tudja, és nem 16 litert fogyaszt, mint a Legend. Imádom a benzinmotort, sose kéne más, de ide felesleges.

A sportlimuzin más eset. Egy kéziváltós 540i, M5 lehet élményautó. A Legend nem az. Közepes adag sportos kompromisszum egy kényelmes, korszerű, kiváló menedzserautóban. Viszont drága. 15,5 millió forint, ezzel az MB E 350 4matic (16,5 M), és a spártaibb BMW 530 xi (14,6M) között van félúton. Ennyiért pazarul felszerelt, összességében rengeteg luxust és technikát ad a pénzünkért, de nem elég élményt és kényelmet, még kevesebb presztízst.

És akkor a másik válasz a nagy miértre, hogy akkor minek is kifejleszteni és gyártani egy ennyire reménytelen helyzetben küzdő autót: Amerika. A Legend ott Acura RL néven fut, egy olyan presztízsmárka alatt, ami lényegesen elfogadottabb, mint itthon a Honda. És a legjobban felszerelt csúcsváltozat is csak 11 millió forintnyi dollár - bár ott a konkurensek is olcsóbbak.

A Legend Európában csak vinni fogja a pénzt, Amerikában már termelhet is. A benne lévő pazar technika pedig majd szépen leszivárog a következő Accordba, ami itthon is fogy majd. Azért senki se felejtse el, hogy létezik: használtan nagyszerű vétel lesz. A három éves kori árát már fényesen megéri, addig meg már csak 1000-et kell aludni.