Legendákat és horribilis összegről szóló hirdetéseket olvasva készültem a találkozásra, ezért csalódás ért. Szentségtörés kimondani, de ez is meghibásodik, ennek is pusztul külseje-belseje. Csodálatos limuzin - 240 ezer km-rel, magával ragadó világsztár - nem palástolható ráncokkal, enyhe szervi tünetekkel.
A Toyota
a '80-as évekre elég erősnek érezte magát a prémium kategória
meghódítására. Ez egyfelől érhető, hiszen például már a '62-es
Crown is egy 4,64 méteres nagy böszme volt, tehát volt némi
tapasztalatuk ekkoraforma kocsi építésében. Másfelől azonban
istenkáromlás, mivel kimondottan a Mercedes-Benz, a BMW vagy az
amerikai luxusmárkák ellenfelének szánták. Japán kivételével, ahol
Toyota Celsiorként forgalmazták. 1989-ben járunk.
Összeszedett ötletek - a külső
Hagyjuk most a könnyekig megható történetet az agg
Eidzsi Toyoda
intelmeiről, hogy csak megbízható újításokat szabad tartalmaznia a
vállalat új ékkövének. A Toyota
minimálisra akarta redukálni a kockázatot a másoknál bevált
koncepció átvételével. Így volt ez korábban is, csak a Lexusnál
túlságosan nyilvánvaló. Az autó sziluettje a W 126-os Mercié. Barátnőm
műkedvelő amatőr a témában, és simán Mercedesnek nézte, csak a fura
hűtőmaszk bizonytalanította el. Az arányok, a stílus az 1980-1991
között készült S osztály tökéletes másolata.
Konkrét részletek is visszaköszönnek a konkurenciától. A műanyag
ajtóvédőt a már említett német márka örökségének mondanám. A fényszórók
és az első indexek kínosan hasonlítanak az egy évvel korábban piacra
dobott
Audi V8-as elemeire.
Ugyanígy a hátsó lámpa, ott sem az újdonságra törekvés verejtékét
érezzük. Tudom, már mániákusság, de a BMW E32-essel is felfedeztem némi
rokonságot, a felkunkorodó csomagtér-élben. Érdekes, hogy ennyire csak
az európai motívumokat forszírozták. Mert odaát drágák? Talán a
hűtőrács az egyedüli gesztus az Újvilágnak.
Mindez természetesen nem baj.
Létrehozták mások alkotásainak esszenciáját, mi ebben a
kivetnivaló? Nem lenne sokkal szebb, ha Michelangelo freskója alatt
a sixtusi kápolna nem üresen tátongana, hanem a Dávid-szobrot oda
faragja? Ön még sosem hiányolta Mona Lisa párját? Aki nem lehetne más,
mint a fess Willem van Ruytenburch hadnagy, Rembrant Éjjeli
őrjáratáról. Nem kéne annyit utazgatni a világban, ha végre az
egyiptomi piramisok tőszomszédságába költöztetnék a Taj Mahalt, az
Akropoliszt, és az egészet körülfogná a Nagy Fal.
Persze
ha a célt nézzük, az LS 400-as hibátlan. Hatalmas (5 méter), és
annak is látszik. Megjelenése egyaránt lenyűgöző és megdöbbentő. Drága
volt és ma is az, de senkinek nem jutna eszébe mást feltételezni. Még
akkor sem, ha némely elemén erősen látszik a szakszerűséget nélkülöző
újrafényezés, sőt, nyilván azonos okból, egy-két hólyag is.
Ringó bölcső - a belső
Attól tartok,
kevesek luxusa lehetett a csecsemőkor régi kelléke, a bölcső. Ha
lemaradt róla, sose bánkódjon, csak utazzon kicsit egy Lexus LS
400-sal, mondjuk egy '92-es kiadással, mindent bepótol. Visszaadni
úgysem tudom az epedás fotelek és az igazi limuzinhoz illő lágy futómű
érzetét. Sem a méretből fakadó kényelmet. Az egyetlen bosszantó dolog
az lehetett a hátul utazó menedzsernek, hogy a lábbelijét éppen csak
betuszkolni tudta a jobb egyes ülés alá. Az nem állítható magasságú,
előrébb tolva meg hülyén néz ki.
A kárpitozás és a műszerfal megbonthatatlan egységét a barna és a
bézs különféle árnyalatai biztosítják. Sajnos van benne némi fekete is,
ezek lehetnek a közös részek a más belvilágúkkal, így a műszeregység és
a középkonzol a váltókar traktusával. De nem akkora vész, manapság
gátlás nélkül tesznek egymás mellé (mű)fát és (mű)fémet, szürkét a
drapphoz, kéket a barnához.
A szövetanyagok ma is szépek, a valódi faberakással együtt. A bőr
viszont nem. Meg fogják menteni, gyöngéden kenegetve illóolajokkal,
de a vastag repedések és a fekete foltok örökre megmaradnak. A kormányt
mindig lefényképezem közelről, így történt most is. De töröltem a
képet, mert iszonyatos, gusztustalan, a levakart kosz alól néhol
előtűnik a valódi színe, máshol viszont sötét a naptól. Én cserélném,
de azonnal. Úgy is meg kell piszkálni, az egy szál légzsák érzékelője
világít.
A belső állapot hűen tükrözi a közel 240 ezer kilométert. Egy olyan
autóét,
amit erős, szinte, de csak szinte elnyűhetetlen anyagokból
készítettek. A kapcsolók a helyükön, mind szépen kattan. A
szervomotorok diszkréten zümmögve teszik a dolgukat. A legjobb a
villanykormány. Ha már úgy is motoros állítású, miért ne emelkedhetne
legfelső pozíciójába ki- és beszállásnál? Így is tesz. Okos a klíma,
elektromos a biztonsági öv magasságállítása, és ilyen fura dolgokról
dönthet a gazda, hogy kell-e neki a távirányítós nyitás-zárás vagy
sem.
Fura a műszeregység megvilágítása, gyújtás nélkül egy fekete üresség
tátong a helyén.
A korai Optitron nem tud sokkal többet, mint egyszerűbb társai, de
tény, hogy semmi fényvisszaverődés nincs. Különleges a fentről
vetített visszajelző-lámpasor, a színes piktogramok arrébb vándorolnak,
ha ingatjuk a fejünket. Ez jó mulatság, az már kevésbé, hogy torzít a
szélvédő. Egy bizonyos magasságban vettem észre, alatta-felette nem;
azt hiszem, talán a műszerfal tükröződik, lehet egy dioptria is az
értéke. Vagy ez is rendelhető volt, rövidlátó tulajdonosoknak?
A csend is kellemes. A motortól szinte semmilyen zaj nem
érkezik, csak ha próbálgatjuk a kickdown funkciót. Talán a futóműtől
érkező zúgást kellett volna még távolabb tartani. A Pioneertől származó
prémium hangrendszer élvezetét így sem korlátozza. Természetesen gyári
CD-tár pihen a csomagtartó sarkában. Ami 454 literes, akkora, amekkora
kell.
Puha és kemény - a próbakör
A Lexus-tulajdonosok általában rendkívül elégedettek (tanúsítja
négy népítélet ). Nincs okom kételkedni rajongástól csöpögő szavaik
igazságtartalmában, egy támadható adattal azonban sokat rontanak önnön
hitelességükön. Ez a fogyasztás.
Nem, egy ekkora autó átlagfogyasztása nem 10,5-11-12 liter. A 14-16
a reális, városban meg a 18. Ez alá katalógusadathoz felkészítve,
mesterséges körülmények között lehet szorítani. De mire számít, aki
kevesebbet vár? Kis híján két tonna tömeg, négyezer köbcenti nyolcfelé
osztva, 245 LE, 353 Nm.
tökéletes műszaki tartalom
Ennyit eszik, és mit ad érte? Bársonyosan sima felpörgést az
egyik leglágyabban kapcsoló automatával. Bődületes erőt, alapjárattól.
A 20 mázsa játszi könnyedségű mozgatását. Egyáltalán, a nagy
lökettérfogatú benzinmotor összes előnyét. Nekem normál állásban,
közepesnél nem jobban erőltetett tempónál tetszett a legjobban.
Csendes, erős. Ha padlózzuk (a csúcsteljesítmény közel a piros
tartományhoz mérhető), elkezd hozzá nem méltó hangon ordítani meg
vibrálni.
A próbaút kevés volt, hogy egyértelműen kiderüljön, a futóműből vagy
a motorból jön a rezgés. Ha az előbbiből, az valószínűleg könnyű lesz
orvosolni, ha utóbbiból, el lehet kerülni. Csak kint hallani, de kicsit
kerepel a motor.
Szelephang lesz, ráadásul a tábla szerint nem is hidrotőkés,
valószínűleg be kell csak állítani. Nincs hol fogadni rá, ha mégis, a
további 150-200 ezer km-es futásra tennék, mint annál kevesebbre, akár
a motor, akár a váltó élettartamát kérdeznék.
A kényelmes utazósebességét 150-180-ra saccolom. Ekkor rápöccintenék
a tempomatra (ha működne, mert jelenleg nem), kicsit felcsavarnám a
zenét, és
valahol Padovánál megkérdezném a kedvesem, hogy itt jó lesz, vagy
menjünk tovább Nápolyba? Dehogy érdekelne, ha a virgonc taljánok
süvöltő sportkocsikon megelőznének, hadd küzdjenek a síkságon, majd
utolérem őket a hegyek között. Nem felhőzné a kedvem olyan ostobaság,
mint a pillanatnyi vagy átlagos fogyasztás. Ezektől megkímél, hogy
nincs fedélzeti számítógép. Nem technokrata németek gyártották. A 85
liter üzemanyag úgy is tovább tart, mint amit egy nap autózni
akarok.
A futómű lágy, ezt már mondtam.
A nagy tömeg mégis biztonságot sugároz, élesen vett kanyarban sem
sodródik külön az eleje vagy a hátulja. Feltéve, hogy nem kell
elvenni hirtelen a gázt, ne adj' isten, fékezni. Már az előbbinél is
szépen megcsóválja a farát, az ilyen viszonyok közötti fékezést pedig
nem kockáztattam a sűrű veszprémi forgalomban. Kitörés ellen
elektronika még nem volt akkoriban, sőt, a kipörgés ellen sem védett,
csak a józan ész. Szerencsére a fék nagyon jó, ehhez az autóhoz
méretezett.
Értékelés, a szokott szubjektivitással
Azzal kezdtem, hogy a várakozásomhoz képest csalódtam:
távolról, a nézőtérről szebbnek látszott a művésznő. Ha a
viszonylagosságot félretesszük, akkor viszont nem. A középkorú dívák
fiatal szeretői sem a hamvasságot és a fáradhatatlan tüzességet
keresik, hanem a tapasztalatból fakadó kiegyensúlyozottabb örömöt.
Nem hiszem, hogy a
Saabomnál többe
kerülne fenntartani. De minimum háromszor annyiba kerül, noha csak
idősebbek vannak.
Nem, ennyit nem ér a mesterséges nimbusz. Ugyanígy, de nem
ugyanezért lemondanék a német presztízsautókról is. Talán egy Jaguarral
elküzdenék, nem drágább, kevésbé megbízható, de saját stílusa van,
amiből egy csipetnyit sem birtokol a Lexus. Tényleg, kedves olvasók,
egy felajánlás? Hívásra házhoz megyek.
További cikkeink
