A belső állapot hűen tükrözi a közel 240 ezer kilométert. Egy olyan autóét, amit erős, szinte, de csak szinte elnyűhetetlen anyagokból készítettek. A kapcsolók a helyükön, mind szépen kattan. A szervomotorok diszkréten zümmögve teszik a dolgukat. A legjobb a villanykormány. Ha már úgy is motoros állítású, miért ne emelkedhetne legfelső pozíciójába ki- és beszállásnál? Így is tesz. Okos a klíma, elektromos a biztonsági öv magasságállítása, és ilyen fura dolgokról dönthet a gazda, hogy kell-e neki a távirányítós nyitás-zárás vagy sem.

Fura a műszeregység megvilágítása, gyújtás nélkül egy fekete üresség tátong a helyén. A korai Optitron nem tud sokkal többet, mint egyszerűbb társai, de tény, hogy semmi fényvisszaverődés nincs. Különleges a fentről vetített visszajelző-lámpasor, a színes piktogramok arrébb vándorolnak, ha ingatjuk a fejünket. Ez jó mulatság, az már kevésbé, hogy torzít a szélvédő. Egy bizonyos magasságban vettem észre, alatta-felette nem; azt hiszem, talán a műszerfal tükröződik, lehet egy dioptria is az értéke. Vagy ez is rendelhető volt, rövidlátó tulajdonosoknak?

A csend is kellemes. A motortól szinte semmilyen zaj nem érkezik, csak ha próbálgatjuk a kickdown funkciót. Talán a futóműtől érkező zúgást kellett volna még távolabb tartani. A Pioneertől származó prémium hangrendszer élvezetét így sem korlátozza. Természetesen gyári CD-tár pihen a csomagtartó sarkában. Ami 454 literes, akkora, amekkora kell.

Puha és kemény - a próbakör

A Lexus-tulajdonosok általában rendkívül elégedettek (tanúsítja négy népítélet ). Nincs okom kételkedni rajongástól csöpögő szavaik igazságtartalmában, egy támadható adattal azonban sokat rontanak önnön hitelességükön. Ez a fogyasztás. Nem, egy ekkora autó átlagfogyasztása nem 10,5-11-12 liter. A 14-16 a reális, városban meg a 18. Ez alá katalógusadathoz felkészítve, mesterséges körülmények között lehet szorítani. De mire számít, aki kevesebbet vár? Kis híján két tonna tömeg, négyezer köbcenti nyolcfelé osztva, 245 LE, 353 Nm.

Ennyit eszik, és mit ad érte? Bársonyosan sima felpörgést az egyik leglágyabban kapcsoló automatával. Bődületes erőt, alapjárattól. A 20 mázsa játszi könnyedségű mozgatását. Egyáltalán, a nagy lökettérfogatú benzinmotor összes előnyét. Nekem normál állásban, közepesnél nem jobban erőltetett tempónál tetszett a legjobban. Csendes, erős. Ha padlózzuk (a csúcsteljesítmény közel a piros tartományhoz mérhető), elkezd hozzá nem méltó hangon ordítani meg vibrálni.

A próbaút kevés volt, hogy egyértelműen kiderüljön, a futóműből vagy a motorból jön a rezgés. Ha az előbbiből, az valószínűleg könnyű lesz orvosolni, ha utóbbiból, el lehet kerülni. Csak kint hallani, de kicsit kerepel a motor. Szelephang lesz, ráadásul a tábla szerint nem is hidrotőkés, valószínűleg be kell csak állítani. Nincs hol fogadni rá, ha mégis, a további 150-200 ezer km-es futásra tennék, mint annál kevesebbre, akár a motor, akár a váltó élettartamát kérdeznék.

A kényelmes utazósebességét 150-180-ra saccolom. Ekkor rápöccintenék a tempomatra (ha működne, mert jelenleg nem), kicsit felcsavarnám a zenét, és valahol Padovánál megkérdezném a kedvesem, hogy itt jó lesz, vagy menjünk tovább Nápolyba? Dehogy érdekelne, ha a virgonc taljánok süvöltő sportkocsikon megelőznének, hadd küzdjenek a síkságon, majd utolérem őket a hegyek között. Nem felhőzné a kedvem olyan ostobaság, mint a pillanatnyi vagy átlagos fogyasztás. Ezektől megkímél, hogy nincs fedélzeti számítógép. Nem technokrata németek gyártották. A 85 liter üzemanyag úgy is tovább tart, mint amit egy nap autózni akarok.

A futómű lágy, ezt már mondtam. A nagy tömeg mégis biztonságot sugároz, élesen vett kanyarban sem sodródik külön az eleje vagy a hátulja. Feltéve, hogy nem kell elvenni hirtelen a gázt, ne adj' isten, fékezni. Már az előbbinél is szépen megcsóválja a farát, az ilyen viszonyok közötti fékezést pedig nem kockáztattam a sűrű veszprémi forgalomban. Kitörés ellen elektronika még nem volt akkoriban, sőt, a kipörgés ellen sem védett, csak a józan ész. Szerencsére a fék nagyon jó, ehhez az autóhoz méretezett.

Értékelés, a szokott szubjektivitással

Azzal kezdtem, hogy a várakozásomhoz képest csalódtam: távolról, a nézőtérről szebbnek látszott a művésznő. Ha a viszonylagosságot félretesszük, akkor viszont nem. A középkorú dívák fiatal szeretői sem a hamvasságot és a fáradhatatlan tüzességet keresik, hanem a tapasztalatból fakadó kiegyensúlyozottabb örömöt.

Nem hiszem, hogy a Saabomnál többe kerülne fenntartani. De minimum háromszor annyiba kerül, noha csak idősebbek vannak. Nem, ennyit nem ér a mesterséges nimbusz. Ugyanígy, de nem ugyanezért lemondanék a német presztízsautókról is. Talán egy Jaguarral elküzdenék, nem drágább, kevésbé megbízható, de saját stílusa van, amiből egy csipetnyit sem birtokol a Lexus. Tényleg, kedves olvasók, egy felajánlás? Hívásra házhoz megyek.