2008.07.24. 07:45

Adatlap Volkswagen Lupo 3l - 1998

  • 1191 cm3-es,soros 3 hengeres dízel
  • 60 LE @ 4000 rpm
  • 140 Nm @ 2400 rpm
  • 5 seb. kézzel kapcsolható automata
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra:
    14.7 másodperc
  • Végsebesség:
    165 km/h
  • Kombinált fogyasztás:
    3.0 l/100km
  • Városi fogyasztás:
    3.6 l/100km
  • Országúti fogyasztás:
    2.7 l/100km
Idealista játékszernek szánták, a Volkswagen méregdrága önkifejező eszközének, figyelemfelkeltő marketinghúzásnak, és csak legutolsó sorban használati tárgynak. Mára azonban betöltötte eredeti küldetését.

Használtan elérhető áron hazavihető, ráadásul a meredeken emelkedő üzemanyagárak mellett sokkal vonzóbbnak tűnik a háromliteres fogyasztás, mint néhány éve. De vajon mennyire alkalmas a Lupo 3L hétköznapi társnak? Kilenc éve, a bemutatója idején ez volt a világ legtakarékosabb szériamodellje - ezen a téren még ma is kevés vetélytársa akad -, viszont csupa ellentmondásos véleménnyel találkoztam.

Volt, aki csodálta fejlett műszaki megoldásaiért, mások kritizálták fapados egyszerűsége és csillagászati ára miatt. Ráadásul mostanában többektől is hallottam, hogy a takarékos VW kisautó Németországban új szerepet talált magának: lassanként kultusztárgy válik belőle a fiatalok körében, ami az olajár-emelkedés mai üteme mellett nem is csoda.

Első pillantásra annyira semmilyen, hogy már az is a zsenialitás határát súrolja, hogy a Volkswagen valahogy képes volt a Lupóra irányítani a figyelmet. Elölről kerek lámpáival még csak kinéz valahogy - tizenkét éves lányom szerint cuki, szerintem inkább bamba rágcsálóra emlékeztet -, de az összes többi irányból nézve csaknem észrevehetetlen. Hátulról egy az egyben kicsinyített négyes Golf, az oldalnézet pedig csak a rossz arányok miatt feltűnő. A hosszú, kerekded orr és az irdatlan ajtók mögött nevetségesen fest a rövid, szögletes far a sarokba kitolt kerekekkel. A jellegzetes részletek, amelyek szerethető személyiséget kölcsönözhetnének neki, teljesen hiányoznak - nem csoda, hogy a Lupo annak idején orbitális bukást hozott a Volkswagennek.

Technokrata víziók

A háromliteres fogyasztású kisautó ötlete az 1990-es évek közepén került napirendre a Volkswagennél. A céget ekkortájt Ferdinand Porsche unokája, a mérnöki végzettségű Ferdinand Piech vezette, aki közismerten vonzódott a különleges műszaki kihívásokhoz, és a megalománia sem állt távol a személyiségétől. Számos meglepő döntés született az időszakban: megkezdték a Volkswagen Phaeton luxuslimuzin és a Nardo szupersportkocsi fejlesztését, zöld utat kapott az alumíniumkarosszériás kisautó, az Audi A2-es, és ekkortájt állt össze a világ leggyorsabb szériamodelljének szánt Bugatti Veyron koncepciója is.

Természetesen a világ legkisebb fogyasztású, szériagyártású autóját is a VW-nek kellett elkészítenie, és ahogy a többi típus esetében, itt sem foglalkoztak sokat sem fejlesztési költségekkel, sem a gazdaságos gyártás megszervezésével, hiszen a cél a vállalat presztízsének növelése volt, nem a közvetlen haszonszerzés.

Belül valamivel jobban tetszett, legalábbis elöl ülve. A két csőműszer és a kerek közepű, ezüstös műanyag betéttel megbolondított kormány üdítő színfolt - élénkebb képzeletű családtagom szerint olyan, mintha egy maki meregetné a szemét -, és az anyagok, az összeszerelés minősége is meggyőzőnek tűnik. Látszik, hogy az 1990-es évek végén már működött a Volkswagennél a híres minőségérzet-tervezés, azaz a tapogatható közelségben levő felületek sokkal jobb anyagokból készültek, mint az autó többi része.

Itt elöl még a helykínálat is bőséges, két nagyobb darab felnőtt számára is kompromisszumok nélküli kényelmet nyújt a Lupo. Ahogy a külső arányok alapján is sejthető, hátrafelé haladva egyre rosszabb a helyzet: a második sorban már a gyerekek sem érezték jól magukat, a csomagtér pedig szinte csak jelképes, egy nagyobb sporttáskával teljesen kitölthető.

Hamar feltűnt, hogy a tesztautó mennyire spártai jószág. A legegyszerűbb kivitelű, gyári VW Alpha rádión kívül semmilyen kényelmi berendezés nincs benne: az ablakokat kurblizni kell, légkondicionálót hiába keresünk, és központi zár is csak utólag került az autóba a riasztóberendezéssel együtt. Ez nem a Lupo sorozat hibája - ahhoz rendelhető volt minden lényeges extra -, hanem a 3L változaté, amelyből készakarva hagyták ki az összes nélkülözhető elektromos fogyasztót, ahogy látni fogjuk, nem is ok nélkül.

Olvasóink írták

"Ami engem zavart, az az, hogy nincsen csukható kesztyűtartó, nincs pohártartó és hogy nincs pótkerék."
"A csomagtartó nevetséges, többen röhögésben törtek ki láttán. A tapasztalatok szerint egy plüsskutya fér be, kicsit passzítva."

Írjon ön is ítéletet !

A kárpitok szürkesége és az ajtóbelső színre fényezett műanyag burkolata is a szegényesség érzését erősíti; az egész pont olyan, mintha egy filléres alapkivitelben ülnénk, egyedül a Tiptronic váltó választókarja lóg ki az összképből. Hihetetlen, hogy a maga idejében ez volt a világ egyik legdrágább kiskocsija.

No de milyen vezetni, és mennyit eszik a valóságban?