Miért nincs ebből több?

2004.06.23. 11:06
Hurrá, teljes a kollekcióm! Az ötajtós és a MultiWagon után most a háromajtós Stilo. Óvatosan ismerkedtünk egymással, előbb kicsit félve tapogatóztunk, idegenkedve próbálgattuk a határokat, aztán megismertük egymást és felszabadultan, őszintén élveztük az együtt töltött időt. Végül - akárcsak nagyobb testvéreitől - a kis 1.4-estől is nehéz volt megválni a teszthét lejártával.
csik.jpg

Igazából járt már nálunk háromajtós, méghozzá az Abarth, de egyrészt én azt nem vezettem, másrészt az egy gyárilag tuningolt csúcsverzió, ne is beszéljünk róla. Szegény 1.4-es így is a leggyengébb a saját Stilo-mezőnyömben, 95 lóerejével, hiszen az új motor kitörölte a kínálatból a korábbi 1.2-est. Igaz ami igaz: bár aki vezette azt az autót, azt mondta, kellemes kis jószág, nehezen fér a mai alsó-középkategóriába egy nyolcvanlovas, ezerkettes gép.

A 2004-es minimál-Stilo viszont belépő alsó-középnek igazán jó. Nem is értem az embereket: tele az utca Xsarával, Golffal, G-Astrával, 307-essel és csak elvétve bukkan fel egy-egy háromajtós Stilo. Pedig jó nagy autó, markáns formával, ergonomikus, puha, csendes beltérrel, jó hifivel - és baráti árral. Az egyetlen említésre méltó hiba továbbra is az első üléspár, ami megosztja a közvéleményt. Karotta kollégának még ma is megfájdul a háta, ha Stilózásra gondol, én viszont továbbra is tartom, hogy derékszögbe állítva az ülés csak kényelmetlennek tűnik, de hosszú távon sem fárasztja el az elöl ülőket.

Tesztautónk tintakék színe nekem nem az esetem, ellenben mindig kedvtelve nézegetek egy sárga, fekete, netán Ferrari-piros háromajtós Stilót. Ezek a színek alkalmasak, hogy odacsábítsák a tekintetet a karosszéria ravaszul kombinált éleire és domborulataira. Nézzünk szembe a tényekkel: a Stilo Multi Wagon - hátulról legalábbis - elég csúnya állat. Az ötajtós kicsit esetlenül néz ki azzal a fura szögben dőlő ötödik ajtóval. De a háromajtós, az igen! Az egyaránt átlátszó burájú első és hátsó lámpatestek markánsan morcossá teszik, akárhonnan nézzük. Ezt a hatást fokozzák az alsó szellőzőrácsok szintén elöl-hátul; ha sok értelmük nincs is, legalább látványosak.

A szép formának, a csapott farnak sajnos jó sok csomagtér esett áldozatául. 305 liter, ez nem épp tartályhajónyi érték. Szerencse a bajban, hogy a hátsó üléstámlák könnyedén előrelökhetők és az így kialakuló sík placcon már nem gond egy-egy nagyobb háztartási gép elfuvarozása sem. A harmadik ajtóba belülről mindkét oldalra faragtak egy-egy mélyedést, így jobb- és balkezesek egyaránt könnyedén csaphatják az ajtót a csomagokra.

A legkisebb Stilo csak Actual kivitelben kapható, ebben alapáron két légzsák és ABS óvja a bentieket, távirányítós központi zár, a Fiatnál rendszeresített két rásegítési fokozatú elektromos szervokormány, villanyos ablak és tükör (ráadásul fűthető) és fedélzeti számítógép emeli a komfortérzetet. Állítható magasságú a kormány és a vezetőülés, mindezért a Fiat weblapja szerint jelenleg 3 185 000 forintot kell előteremtenie a belépő Stilóra vágyakozónak. <</p>

A mi autónkban még attómatta klíma is volt, ami ugyanolyan meglepetést okozott, mint a korábbi Stilóké: tökéletesen működött. Kétzónás, hátra is fúj levegőt egy szellőzőrácson át és nagyon könnyedén kezelhető. Valamint megvan a hűtött második kesztyűtartó, ebben a Fiatban fájós torkú és gutaütés felé tendáló vendégeket egyaránt kiszolgálhatunk dobozos kólával. Az én maradi felfogásomnak nagyon megfelel, hogy nem egy központi kijelzőn kell kiválogatnom, hogy melyik szám is a beállított hőmérséklet, melyik a rádió frekvenciája és melyik a kilométerszámláló állása, hanem a klímának van saját, jól elkülönített kis képernyője. Engem már úgy fognak eltemetni, hogy a Fiat-klímánál nem is kéne jobb. Csak egy kicsit csendesebb.

A másik feláras tétel a CD-s rádió volt, ami hasonlóan jól viselkedett, mint a klíma. Egy nagy potméter középen a hangerőnek, mellette kettő a kereséshez, vagy cédéugratáshoz - semmi komplikált, zavarbaejtő vicc, csak természetesség és logika. A kormányon ugyancsak, hangosabb.halkabb, balra keres-jobbra keres és kész. Innen tovább menni már evolúciós zsákutca - lásd új Opel Astra.

Két igazán rettenetes rémségfaktor igyekszik lehűteni a Stilo finom, jó minőségű beltere által okozott lelkesedést. Az egyik a belső kilincs. Én ilyen ronda alkatrészt talán még nem is láttam autóban, kidudorodik a könyöklőből, csúnya a felülete és a színe, zsíros a tapintása. Mindig Antal Imre régi orrára asszociálok, ha meglátom. A másik borzadály a váltókar. Nem vagyok egy cicás napvédő, UV-fény fan, de ha Stilóval kötném össze életem fonalát, első dolgom lenne vásárolni egy vörösen villogó szemű halálfejes váltógombot és rácsavarozni a bő tíz centivel megnyesett váltókar tetejére. Csak egy magyarázatot tudok elképzelni erre a két dizájnelemre: a Fiatnál kell hogy dolgozzon egy beszivárgott német ügynök, talán Joachim Bond, vagy Maya Hari, akinek egyedüli feladata, hogy minél dehonesztálóbb elemeket tervezzen az autókra, így orientálva a piacot a krómkilincses-krómgyűrűs váltógombos teuton automobilizmus irányába.

Sokat kell azonban dolgoznia az ügynöknek, amíg mondjuk a Golf hírhedett 1.4-ese egy lapon lesz említhető a Stilo alapmotorjával. Ez sem képes csodákra, persze hogy nem, mégis jó vezetni a kis Stilót. A hatsebességes váltó fokozatai elég rövidre sikeredtek, 140-nél hatodikban 3500-at forog a motor. És még így sem mondható, hogy túl rövid lenne a váltó, hiszen a Stilo minden emelkedőt azonnali megtorpanással jelez. Meg is néztem a forgalmiban, hogy a 95 lóerőhöz 1200, vagy 1400 kilónyi élősúly tartozik-e, de nem: az 1.4-es háromajtós Stilo mindössze 1090 kilogrammot nyom. Marad tehát egy másik magyarázat: ez a motor igazi, vérbeli Fiat-termék, tehát pörgetni kell.

És valóban: mindössze 128 Nm a csúcsnyomaték, ez szokatlanul magas, 4500-as fordulaton érkezik, és a teljesítménygörbe is nagyon fent, 5800 1/min-nél tetőzik. Normális, túrázgatós, tét nélküli autózásnál tehát 4000 alatt maradva a Stilo egy normálisan viselkedő, tudjuk-hogy-lassú-de-hát-erre-van-pénz kategóriájú autó, ha azonban minden kötél szakad, ott van még vésztartaléknak a fordulatszámtartomány egész felső harmada. És a gép gyakran kiforgatva sem eszik többet hét - hét és fél liternél száz kilométerre.

Fiat Stilo 1.4 16V Actual

  • 4666
    Kéne
  • 692
    Nem kéne

A futómű és a fék egyaránt könnyedén birkózik meg a kis tömegű autóval, Fiaték nem butították ezeket a komponenseket a nagyobb Stilóknál száz-kétszáz kilóval könnyebb és csepp motoros géphez. Akár az összes Stilóhoz, az 1.4-eshez is négy tárcsafék jár. Aki akar, kérhet még mindenféle földi jót a menetstabilizáló elektronikától kezdve a xenonlámpáig, egy biztos: az alapkivitellel is kényelmesen el lehet járkálni a mindennapos, munkás magyar hétköznapokban.

  Értékelés: 5 - A kategoriájában ennyiért nincs jobb          

Meglepve olvasom az imént a totalcar-on irt Pr cikket a 3 ajtós stiloról! Sajnos az ott leirtakkal egyáltalán nem tudok egyet érteni, a cégünk több stiloval és alfával rendelkezik, melyeket sürgősen le fogunk cserélni a bérbeadási szerződés lejártakor! Felsorolnék egy-két problémát ami nem csak egy-egy autóval fordult elő, hanem mondhatni az összes nálunk levő darabbal, függetlenül attól, hogy Fiat Stilo vagy Alfa 156.

Hibalista:
-állandó computer hibák
-nem működő automata légkondi be sem kapcsol -nyitott ajtó hibajelzés, pedig az ajtó zárva
-alacsony olajszint pedig az olaj feltöltve
-beragadó kilincsek (télen) -klimából gáz el 1 éven belül 3 szor
-20000 km-ert futott autóban futómű felújítás, lengőkar, gömbfej szilentek (nem rodeózunk az autókkal)
-állandóan kiégő első izzók
-müszerfal tetején az ablak alatt díszléc minden autón lötyög kiesik

Sajnos a Fiat szervízhálózata sem tartozik a top szervizek közé!
-Kitört hátsó ablakra 4hét várakozás
-40000km es átvizsgálás 3 hét várakozás (tartós bérautóról van szó)

Hirtelen ennyi jutott az eszembe, de gondolom, hogy a totalcart nem ezek a dolgok motiválják amikor az 1 hétre kapott teszt autóról minden jót leírnak, nem is lenne helyes ha nem jókat írnának. mert akkor legközelebb lehet hogy nem kapna a totalcar tesztautót! Na de mind1 ez nem az én dolgom, csak kicsit felbosszantott az Ön cikke ami természetesen 1 hét teszt után iródott és nem több mint 1 éves tapasztalat alapján több autóval!

Kérem levelem ne vegye kioktatásnak inkább szeretném felhivni a figyelmüket, hogy nem minden tejfel az olasz autógyártásban!