2008.02.22. 06:52

A szokatlan, egy darabban eltávolítható keménytető alatt bújó vászontetős megoldás is ötvenéves, az első T-Birdök is pont ilyenek voltak. A keménytető pár perc alatt levehető, de a művelet kétemberes. Az üvegablakos vászontető elektromosan működik, két kar kiakasztása után pár másodperc alatt hajtogatja magát össze. A szélvédőhöz és a kasztnihoz négy helyen rögzített kemény héj menet közben halványan nyiszog, de a vászontetővel teljesen hangtalanul suhan az autó, a menetszél 140 körül kezd bezavarni.

A kilátást segítő kerek kajütablak 1957-ben jelent meg a széles B-oszlopon, és különböző formákban végigkísérte a Thunderbird életét. A nyolcvanas-kilencvenes években természetesen B- és C-oszlop határolta sima ablakká korcsosult, de 2003-ban visszatért eredeti formájához.

A Thunderbird motorválasztékában még a legínségesebb időkben is volt V8-as opció. Az öt év kihagyás után, 2003-ban bemutatott Retro Birdöt is egy 252 lóerős, 3,9 literes V8-assal és ötfokozatú automata sebváltóval szerelték. A félmázsás keménytetővel együtt 1752 kilós kasztnit hét másodperc alatt gyorsítja százra a meglepően halkra hangolt motor. Nyoma sincs a többi retró-futurista alkotás harákoló szörcsögésének, a Thunderbird kellemesen duruzsol, és puhán ringat. Fajtársaihoz képest ez a műfaj Lexusa.

A Thunderbirdnek sohasem voltak sportkocsi ambíciói, a több mint 200 lóerő és a közel 50-50%-os súlyelosztás ellenére kényelmes szedánérzetet ad, nem sportosat. A hátsókerék-hajtású Thunderbirdök 1989 óta hátul is független felfüggesztést kapnak, a Gubacsi út macskakő-gödör-villamossín feketepályáját kisimítva gurulta végig. A Volvo C70 és az Alfa Spider egyéb kiválóságaik (de azok sem sportkocsik, talán a T5 egy nagyon picit) ellenére kicsavarták a kezemből a kormányt.

Érdekes, hogy a nagyon patent és sűrű kabrión az ajtópuffanást is megoldották. Ajtócsapódás-fetisista vagyok, és örömmel látom, hogy ez a fő csapásirány másoknál is. A Mazdának mostanában esett le az ajtócsapódás súlyának fontossága, döbbenten és elégedetten csapkodtam a CX-7 és szerkesztőségünk állandó apró vendége, a Mazda 2 dübörgő ajtaját is. A Thunderbirdé eddig a legjobb modern amerikai ajtócsapódás, amit hallottam, nem egy Merga, de fényévekre elhúz a Shelby ólajtajától. Persze még így sem éri el a veterán Caddyk színvonalát.

A Thunderbird ötfokozatú automatája (a modell ezzel az egy motorral-váltóval volt kapható, a 390 lóerős Supercharged Thunderbird megmaradt koncepciónak) 2500-3000 körül váltogat lustán felfelé, hogy az andalító 1200-as fordulaton tartsa a motort. Hirtelen mozdulattal fel lehet pörgetni 4-5000-ig, ezt dühös morgással és az ál-levegőbeömlővel díszített motorháztető megemelésével veszi tudomásul, de üvöltözésre csak 160 felett hajlandó.

A T-bird kellemes autókázásra termett nagyautó, nem kegyetlen, de kényelmetlen roadster, amivé félszázaddal előtti ellenfele, a Corvette nőtte ki magát. Másodpercek alatt, gombnyomásra lenyitja a tetejét, nem hallja a fél város, hogy jövünk, Budapest legszánalmasabb útján is képes suhanni és garantáltan nem jön szembe. A finom hangú motor nem késztet állatkodásra, a szervokormány nagyon finom, de nem túl közvetlen, a futómű végtelenül kényelmes. A fekete autót gazdája ezeknek a tulajdonságoknak az együttállásáért vette, így is használja, télen egy SUV-val jár.

Az ezüst néha megkapja a magáét, de egyikkel sem fogunk soha találkozni gyorsulási versenyeken, és nem láthatjuk őket a zöldnél csikorogva elrajtolni. Ezek finom, úri autók, kérem szépen, meglepő származással. A Thunderbird utolsó generációja nem érte meg a 20 000 eladott darabot sem, amikor 2005-ben, a Ford végleg felfüggesztette a gyártását. Egyelőre nincs tervben az egyszer már életre keltett legenda feltámasztása.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.