Az ülések abszolút nem kiültek a régiben. Talán még kényelmesebbek is az újénál

Az új kellemes autó, bár mai szemmel kicsit már puha, és az ülés támlájában engem speciel zavart a teljesen laposra tekerve is derekat nyomó kiemelés. Meg a váltója is gatya volt. Ehhez képest az Insignia repülő szőnyegbe oltott versenyautó lesz. Az 1,8-as tűrhetően húz, középtájon, nagy gáz mellett keseredik a hangja, de különben nagyon csendes. Ha a billegést megszoktuk, kanyarba is szépen be lehet sederinteni. Van fék, kellemesen lehel a klíma, nem zörög, nem lötyög, nem zizeg semmi, a minőség meggyőző. Ha még a könnyen ölbe eső hitelek korát élnénk, azt mondanám – a hülyének is megéri.

Át a másikba, minden szomorúan szürke belsők legprofibban berendezett mintatermébe. 185 ezer kilométer nagy tétel egy autó életében, még akkor is, ha a szóban forgó autó céges kocsiként új korától ugyanannál a kíméletes tulajnál szolgált, aki később meg is vette magának a járművet. Kopásokat keresek, meggyűrt ülésszivacsokat, vékonyodó, esetleg feslett szöveteket. És zörgést, húzást, kotyogást, olyasmit, aminek egy ilyen autónál már garantáltan elő kellene fordulnia. Háááát…

Iszonyatos hely hátul a kombiban és az ötajtósban is

Nincs könnyű dolgom. Végül a legesélyesebb helyen, bizonyos szögből észreveszem a kormányon a fényesedést. Az eredeti tulaj bal kézzel, nagyjából kilenc és tíz óra között szerette markolni a volánt, ez már biztos. Meg mintha a világításkapcsoló is kicsit jobban csillogna a kelleténél. És az ajtókárpit is foltokban galambszürkébb, mint minden más a kocsiban. De különben olyan az egész, mint amire a 2002-es első tesztautókból emlékszem, tehát újszerű.

Kicsit jobban morog, de egész korrekt a kombi. Puhább, ringatósabb, csendesebb a bordó, de nem egyértelműen jobb

Menni is jó vele. Nagyon durva dobbantón a jobb első ajtóban mintha megszólalna valami, a hátsó részből is hallatszik halk zizzenés, de lehet, hogy nem is a fáradó futómű, csak a kombiság miatt jön a zörej. Miután a pőre kézzel való tapintás feletti irtózását leküzdi az ember, a kormány formája, pontossága talán jobb is, mint az újé, a váltó pedig egyértelműen precízebb. Még az ülés formája is jobban tetszik, igaz, a kuplung lenyomásához legalább kétszeres erő kell.

Enyhén foltosodik a kárpit. És persze kicsit esőcseppes, hiszen épp esett. Szebb a bézs, nemde?

És minden működik. Ablakok (nem nyikorognak, gyorsak), duda, klíma, olvasólámpák, zene, központi zár, ablaktörlő. Ehem, ablaktörlő. Szóval maga a szerkezet kiváló, de a lapátok vagy öregek, vagy filléres utángyártottak, vagy pedig egyszer sikerült valami különös tapadásmódosítóval ellátott nedveket pergető fa alá állni. Minden törlésre odafelé fájdalmas csikorgás, visszafelé üvöltő morgás a válasz, alig tudom a jegyzeteimet rámondani a telefonomra. És a műanyagok sokkal gyatrábbak, mint az újban, a zajcsillapítás sem áll a topon, hiszen a motor morgása szinte minden fordulaton és terhelésen behallatszik.

Egy hibátlan, három éves kombicsomagtér és egy hibátlan vadonatúj ötajtós csomagtér

A csomagtér is úgy néz ki, ahogy a gyárból kijött, nem égnek zavaró kontroll-lámpák a műszerfalon, az egész autó egyben van. Fordítsuk meg, mert egy 185 ezret futott kocsiról beszélünk: egyáltalán nincs széjjel. És még a motorházfedelet is gázrugó tartja, nem támasztópálca, mint a most leköszönő piros kocsiban. Mert ebben még volt anyag, lol. Mindenesetre tény, hogy ha vadonatújként talán nem is ájulatosan vonzó autók az Opelek, elég jól bírják a strapát, és ezt nemcsak e két Vectra, hanem néhány Corsa, Astra után is mondom. Persze az állapotot indokolja a szürke Vectra futásteljesítményhez képest elég magas ára is - nos, a jó használtautóért előbb-utóbb megadják, ezt tudja a kereskedő is. És ez legalább annyi, amennyi.

Igazából a különbség a két kocsi között elsősorban a kombiságból és a szériaváltásból adódik, nem a négy és félszeres Föld körüli távból. Persze a régin már nincs garancia, a lökhárító három sarkán is találtam karcot, de az 1,8-as kivitel általános elismertségét látva lesz még ebben az autóban lerohadásmentes használat bőven. Esetében újautó-illatról már szó sincs, a sokadik Wunderbaum kósza molekulagyökei repkednek széjjel és szana az utastérben, de nem rossz a szag, csak nem gyári. Egyáltalán nem óriási visszalépés ilyet venni az ötmilliós helyett, igaz, egy ilyen megkímélt példány megtalálásához idő kell. Csak az a világos belső, a szép szín, meg pláne a bőrkormány ne hiányozna annyira…