Nem akarom a Volkswagent a 3. világnak Törökországban gyártott
népautókkal alázni, de nekem a Passat olyan, mint az új
Fiat Linea:
részleteiben szép, egészében valahogy nem emlékezetes. Ötletes a
lökhárítóba gyógyított index, a single frame hűtőrács is szép elem, de
valahogy nincs olyan karizmája, mint ugyanennek egy Audin. A
motorháztető sem domborodik elég méltóságteljesen, a Derrick-lámpát meg
már eleget láttuk máshol. A hátulja egyszerűen szép, eszem ágában sincs
kötözködni vele, csak bennem valahogy nem mozdít meg semmit. Pedig igen
szép kombifar, bár tudnám, mi baja vele a szememnek.
Ellenben erre számítottam volna utoljára, hogy egy Passatban ennyire
sportos bél fogad. Az ülések? Haha! Amikor az
első tesztautót
megkaptuk, két fő bajunk volt vele. Az egyik, hogy nem ment (utólag
derült ki, hogy eldugult a részecskeszűrő), a másik, hogy ronda volt a
fabetét. Bocsánat, három dolog nem tetszett, a harmadik az ülés, amit
egyikünk se tudott rendesen beállítani.
Ebben már ránézésre is oké az ülés, mit oké, minden rendes, a
sportos autóba ilyen kéne! Látszólag félbőr, igazából velúr és bőr
kombinációja, amibe kevésbé izzadunk bele.
Alacsony is az ülés, meg a fazonja is versenyautós, de ha nem nézzük
tovább, hanem beleülünk, az egész átkozott pilótafülke olyan, mint...,
na milyen is?
Bizony, az ördögbe, Alfa Romeo! Az előredöntött műszerfal, a kis
finom krómkeretek, a piros műszerfény, de leginkább az a lehetetlenül
olaszos, harcos ék alak, ahogy az A-oszlop találkozik az övvonallal.
Kívülről tök más, szépen gömbölyített folyami kavics, a belseje maga a
váratlan fordulat: egy ragadozó dinoszaurusz feje belülről.
Biztos direkt lett ilyen. Különben
látott már valaki német autóban akkora ergonómiai buktát, mint az új
Passat aprópénztartója? Az abnormálisan döntött, mármint
funkcionálisan abnormális, formailag annál erősebb, szóval sose
döntöttek még műszerfalat ennyire fölfelé, ugyanakkor valahogy még ott
tartanak, hogy az aprópénztartónak ott a helye egy ilyen kategóriájú
Volkswagenben. Csakhogy a fiók srégen felfelé bújik ki, az apró
lecsúszik a végéig, kapirgálni kell. Nem világrengetően fontos dolog,
de jellemző apróság.
Globális szinergia, rokonszenves trend; az Alfák minősége javul,
a Volkswagenekbe ilyen apró, de rokonszenves, a lázas alkotás
hevében elkövetett ökörségek keverednek. Gusztusosak a műanyagok, a
szálcsiszolt alumíniumcsík, még a büntető fabetétekhez se kell
hasonlítgatni, hogy elnyerje tetszésünk. De akárhogy is: vadorzóan
királyok ezek az ülések.
A motor hangja furcsa. Nem kellemetlen, de hangos. Sima
közlekedéskor csak távoli, orrhangú gurgulázás,
didzseridús-szarvasbőgéses omm-meditáció, a turbó tüsszögése viszont
kristálytisztán jön. Ha emelkedik a fordulatszám, a PD-TDI-nek is egész
jó benzinespörgés-hangja van. Az alapjárat viszont halálos: még melegen
is veszedelmes.
Az állórajt nagy humor. Az első, örökkévalóságnak tűnő
másodpercben nem történik semmi. Ilyen gyors a híres DSG? Aztán további
egy másodperc, bőőőőőő, aztán nagyon gyorsan, finoman, határozottan,
hatékonyan, de azért mindenekelőtt mégiscsak gyorsan végigváltja a
maradék öt gangot, vumm-vumm-vumm, mint egy kis Forma–1-szimulátor
haldokló hangkártyával.
Tágas. Körülnéztem, mert már megszoktam, hogy a tágas autó az a
Skoda Superb, ami
tágasabb, mint a Passat, talán azért lepett meg, mennyire nem kicsi
ez. Az első ülések közel vannak egymáshoz, hát ez a trükk, ezért
van akkora csápolótér az ajtó felé. Majd felhajtottam a könyöklőt, és
megszokásból belenéztem: egy jóféle morvaországi Betlehem is elférne
abban a tárolóban, háromkirályokkal, ökörrel, birkákkal, kecskékkel,
zsidó anyákkal.
Akkor nem is trükk, ez a Passat egyszerűen tényleg nagy. Hogy
rakodáskor ne bosszankodjunk, miért is nem vettünk Renault Thaliát, 603
(1731) literes a csomagtartó, és a hátsó ülés kényelme is megközelíti a
skót olajsejkek számára kifejlesztett Skoda Superbét. De a
legfontosabb, hogy ha vezetéskor kivesszük napszemüvegünket a plafonra
szerelt tartóból, a fedele csillapítottan csapódik vissza.
A DSG váltó hiába fickándozik, a kétliteres dízel hiába megy úgy,
mint manapság egy rendes, erősebb fajta kétliteres dízel, a futómű meg
hiába jó. Illetve egyik se hiába olyan, amilyen, ezek mind nagyszerű
dolgok, csak aki ugyanilyen paraméterek (teljesítmény, méret, erő stb.)
mellett
audis, de főleg BMW-s vezetési élményre vágyik, vegyen Audit és
BMW-t. Vagy Skodát. A japánokat azért nem emlegetem, mert már én is
unom.
A vezetési élmény döglött, amiről a lélektelen kormányzás tehet.
Aztán el tudom képzelni, hogy stopperrel kimutatják, jobb a Passat,
mint az
5-ös BMW meg az
A6-os, tehát ez
egyelőre merőben szubjektív benyomás, de én ilyen vezetési élménnyel
akkor sem élnék együtt szívesen, ha különben ez a Passat kis híján
tetszik.
Mintha szándékosan próbáltak volna mercedesesen elidegenítő
kormányzást csinálni, ami egyébként sikerült is.
Ha viszont elvonatkoztatunk attól, hogy a
Golf V. GTI-ben
tapasztaltak miatt a tökéletes sportélményt várnánk egy a legkevésbé
sem sportolásra termett autótól, tulajdonképpen tökéletes.
Simán, lágyan siklik, magabiztosan fekszi a kanyarokat, azt teszi,
amit akarunk, de az
új Mercedes C osztály például sokkal jobban inspirál a vezetésre. A Passat meg
nagyjából csak annyira, mint
az előző C-Klasse .
Tesztelési szempontból viszont 90 százalékban csak az érdekelt,
hogyan muzsikál a világ legjobb automata váltója, a DSG egy kényelmes
limuzinban. Sportos autóban, mondjuk
Golf V GTI-ben
egy DSG a legjobb, ami sofőrrel történhet. Normális menetben szépen tud
észrevétlenül váltani, amikor szinte csak a fordulatszámmérőn vesszük
észre, hogy dolgozik a duplakuplungos technika. Egyetlen furcsasága,
ami talán csak az én megszokásomból fakad, hogy
túl gyorsan vált. Tudom, hülyeség, de akkor is furcsa érzés, ha
egy kényelmes méretű autó úgy vált sebességet, mint egy kis ugribugri
GTI.
Van még egyéb is. 20-30-as gurulásnál néha kis gázra (nem padlóra)
olyan hangot hallunk és rezgést érzünk, mintha valaki odavágott volna a
forgattyúsházra egy gumibevonatú pöröllyel. Ugyanezt 90 körül is tudja,
fogalmam sincs, mi folyhat olyankor odabent. Egy nagy baj van a DSG
koncepciójával:
a rükvercet valahogy nem számították a sebességek közé. Ha
elkezdünk tesztelgetni, repesztünk jobbra, hasítunk balra, csodáljuk a
soha nem tapasztalt finom és gyors váltásokat. De ha fotózásra vagy
kamerázásra kerül sor, és négyszer-ötször el kell menni a művész előtt,
olyasmikre is fény derül, amik versenypályán eszünkbe se jutnának.
A fotózás nagy része forgolászásból áll, ha nem akarjuk a
végtelenségig várakoztatni a kollégát, gyakran nem biztonságos
helyeken. Az ember inkább orral áll be a bekötőútra, mert a Passat
kombiból azért nem fényes a kilátás hátra. Aztán visszaipszilonozik a
műútra, és tűz az ellenkező irányba.
Az automataváltó-szövegkönyvben elég rövid dialóg:
– D!
– R!
– D!
De ennél a résznél fejszámolóművészünk, aki felülmúlhatatlanul
hadarja, hogy 1-2-3-4-5-6, egyszerűen megkukul. A DSG eleve bimbammol
egyet, ha készen áll a rükvercre, de még a jelzés után is hiába lépünk
a gázra, a Passat csak gurul előre, lefelé a földúton, nekünk pedig
marad az ima, hogy azért mégis hadd intézzük el ezt a fordulót, mielőtt
befut a billenős Tatra.
Közelebb a tíz, mint az ötmillióhoz nálam kevés esélye van a Passat
DSG-nek. A németek közül jobban tetszik a 3-as BMW, de még jobban az új
Mercedes C. Az
új Mondeónál bármi
jobban tetszik, de ez még kevés ennyi pénz határozott elköltéséhez. Ha
valaki arra a nagyon precízen meghatározható presztízsre vágyik, amit
tényleg csak a Passat nyújthat, akkor Passat. Ha a presztízs
huszadrangú kérdés, és ebben a kategóriában a vezetést is élvezni
akarjuk, Mondeo.
További cikkeink
