2008.07.04. 15:42
147 hozzászólás

Tibi írta nekünk a következő levelet, mely létező problémára hívja fel a figyelmet, még ha kissé mosdatlan stílusban is. Mentségére szolgáljon, hogy az erős felindulást a bírósági gyakorlatban is enyhítő körülményként veszik figyelembe.

Annyira @@@@@@@@ magam hazafelé, hogy ordítani tudnék.

Budakeszi és Páty között van egy 6 kilométeres útszakasz. 60-as táblával, két oldalt erdő, kanyarog és dimbes-dombos, előzni csaknem lehetetlen.

Budakeszit elhagyva beértünk egy új Meganét, aki 30-cal B@@@@@ HARMINC K@@@@@@@@ KILOMÉTER PER ÓRÁVAL állt az úton ezen a hat kilométeren végig.

T betű volt az autóra ragasztva, de nem tanuló, csak kezdő vezető volt. HARMINCCAL B@@@@@@!

Így a hat kilométeres utat sikerült több mint negyed óra alatt megtenni. Ha beleszámolom, hogy Pátyon a negyvenes korlátozás mellett is harminccal ment, akkor még több. Előzni persze itt sem lehet. Amúgy nem a teljes szakasz korlátozott, csak ahol erdő van, mert vadátjáró.

Az utolsó egy kilométer már házakkal szegélyezett, kint is van a 60-as feloldása, OTT IS HARMINC @@@@@@!

A kérdéseim: Hogyan kaphatott jogosítványt? Követelem az alkalmassági vizsgálattal az újravizsgáztatást. Követelem az összes vizsgabiztos azonnali statáriális kivégzését. Követelem az ADAC-nak eladni az összes értsd: MINDEN gépjárművel, oktatással és vizsgáztatással kapcsolatos ügyet. Ideértve a gépkocsik időszakos műszaki vizsgáját is.

Milyen eszköz van az ilyenek ellen azon kívül, hogy ott kapok szívrohamot és strokeot mögötte?

Miért nem @@@@@@ teherbe a büdös, @@@@@@@@ @@@@@ @@@@@@ az ilyen nyomorult @@@@@@ @@@@, akinek annyira nincs érzéke a vezetéshez, hogy a mögötte felgyűlt csaknem tucatnyi autó folyamatos dudálása ellenére sem hajlandó gyorsítani @@@@@@?

Baltát adjatok! Baltát!

Köszönöm, hogy elmondhattam.

t

Zárszóként hadd említsem meg, hogy Bilkei Pál közlekedéspszichológus szerint jó, ha vezetés közben, vagy csak úgy általában káromkodással kiadjuk magunkból a feszültséget. Ugyanis minél inkább elfojtjuk az ilyesmit, később annál nagyobbat robban. Tibi is már biztos jobban van.