Hé, Jim, gyorsulgatnék az utcán, de üres a garázs

2009.07.06. 20:40
44 hozzászólás


A múltkor írtam, hogy megjöttek a muscle car-könyveim, többen követelték a sztorikat, hát akkor most lássuk a kedvencemet. Mellesleg én az olvasást szimultán csinálom, tehát a vécén a nagyon képes sztorizós America’s Legendary Performance Cars-t tanulmányozom, a kanapén tévénézés közben az American road warriors-ba olvasok bele, ami kevésbé képes és nem is köt le sokáig, az íróasztalon a laptop mellett pedig Steve McQueen autóira lazítok.

A Muscle Car Confidentialt megtartottam szerkesztőségi relaxációs eszköznek, amiből néha fel is olvasok a kollégáknak. A Csikós még emlékszik rá, milyen volt Magyarországon autós újságírónak lenni azokban az évtizedekben, amikor a tesztautókat két hétre adták, az újságírók pedig business classon utaztak. Na de a ’60-as években érdemben még egyikünk sem élt. Nem úgy, mint Joe Oldham, aki 1964-ben kezdte a pályát.

1964, gyerekek! Az izomautó-kor hajnala, amikor a Pontiacnál kitalálták az izomautót, nehogy a vásárlók végleg elfeledjék a márkanevet. Az ’50-es évek giccsdömpingje után az amerikai autóipar kicsit összeszedte magát, és néhány kevésbé markáns dobozautó után rátaláltak a formára. Virgil Exner, aki gyakorlatilag feltalálta a brutális fecskefarkat, de egyébként nagyon szép, harmonikus formákat alkotott (1955 Chrysler Imperial, 1957 Chrysler 300C), már nem érezte az izomautó-stílust, és nyugdíjba is ment.

És jött a long hood-short deck stílus, de hogy visszatérjünk a ’60-as évek hátrányos helyzetű, amerikai autós újságírójának mindennapjaira, rögtönöznék egy kis fordítást a Muscle Car Confidential című könyv 63. oldaláról. Utcai gyorsulás egy tuningolt Firebirddel, ez a címe.

„1969 tavaszán unatkoztam, és igen, egy kicsit depressziós voltam. Nem elég, hogy néhány hónap, és itt az esküvőm, ellopták a ’69-es SS-427 Baldwin-Motion Camarómat. Na ezt add össze.

Nagyon hiányzott az utcai gyorsulgatás. Mindez nem meglepő – akkoriban hét estéből négyen ez volt a program. New York körzete az utcai versenyzés valóságos melegágya volt, szóval az ember bárhol beleeshetett valami akcióba. Valahol valami mindig volt.

És amikor meguntam New Yorkot, bármikor felugorhattam egy Detroitba tartó gépre, hogy aztán célba vegyem a Woodward Avenue-t vagy az I-75-öst. Vagy elrepülhettem Los Angelesbe, hogy kipróbáljak egy-egy gépet a Van Nuys Boulevardon, vagy bárhol, ahol L.A. streetracer-guruja, Big Willie tanyát vert.

Hajjaj, az utcai versenyzés a munkámhoz tartozott, tulajdonképpen kifejezetten ezért fizettek. De most lehúzhattam a rolót. A saját autómnak annyi, és tesztautó sincs a garázsban. De semmi vész, egy telefon Jim Wangers-szel sok mindent megoldhat. Ezúttal kivételesen én hívtam őt.

Wangers, a Pontiac detroiti tuningszakértője fogékony hangulatban volt, mint egyébként általában; ha az ember valami értelmes tervvel állt elé, amiből pozitív hírverést kaphatott a Pontiac, Jim elintézte. Célba vettem a Holdat.

-Jim, gyorsulgatnék egy kicsit New Yorkban, de üres a garázs.
-Semmi gond. Küldünk neked valamit. Mire gondolsz?
-Az új 1969-es Firebird 400 Ram Air IV-en töprengtem, az új kasztnival és futóművel. -Oké.
Ekkor bepróbálkoztam.
-De Jim, azon gondolkoztam, kéne rá valami nagyon spéci.
-Mint például?
-Hát, hogy mielőtt elküldenétek New Yorkba, átvihetnétek a Royal Pontiachoz, hogy Milt Schornack adjon neki egy Royal Bobcat kezelést? Utcán versenyeznék a Bird-del, úgyhogy kéne a motor tervrajza, négysebességes váltó 3,90-es végáttétellel, és ha már ott vagy, megkérnéd őket, hogy dobjanak be a hátsó ülésre két slick gumit?”

Mi van?! Vajon erre mit válaszol a guru?

„-Joe, ez nagyszerűen hangzik. Mindent elintézek. Aztán majd hívj fel, hogy tetszett.”

És ennyi. Régen minden jobb volt, az tény. Néha el is gondolkozok, mikor élnék szívesen, és általában a ’70-es éveket jelölöm meg fejben. Persze élni már éltem a ’70-es években, de három éves voltam, én viszont nagyjából úgy képzelem el magam, mint Bret és Danny valamelyike a Minden lében két kanálban. Az álmodozásban szerencsére mindig tartok mértéket, mert tudom, mi volt nálunk a ’70-es években: se Riviéra, se izomautók, csak a córesz. Az viszont nálam már álmodozás-szinten se megy, hogy korszakot és helyet is választok. Mert erre csak egyvalamit mondhat a Jóisten: Nem kívánságműsor, baszkikám!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.