Ha levesz az NKH hetven rugóval...

2011.02.17. 13:17
132 hozzászólás

Tom, a grafikusunk kénytelen volt autót venni. Nem örült neki, de a kisfiát kell naponta eljuttatnia a speciális óvodába Budapestre, vidékről. Eleinte megpróbálta tömegközlekedve – ahogy munkába is így járt azelőtt – de pár hét alatt belátta. Ezt már nem bírja idővel, ha aznap még dolgozni is akar. Mellesleg, a tömött buszon egyszer sem tudtak leülni, és soha egyetlen ember nem hagyta volna leülni az ötéves kisfiút. Hiába, így jár az, aki nem a végállomáson száll föl.

A szándék tehát megvolt, ám ő is szembesült azzal, hogy a nagy válság legyűrűzött a hazai autókínálat legaljára. Az árak felmentek, normális kiskocsi nincs, csak szutykok. Pedig nem voltak komoly elvárásai, úgy négyszázezret szánt rá, és fontos volt a kis fogyasztás (munkanapokon 100 km-t megy), meg az, hogy ötajtós legyen, és persze bizonyos határokon belül legyen megbízható. Már amennyire ilyesmi elvárható egy 10-15 éves autótól.

Végül vett egy 1,3-as Micrát, ausztriai származással, ahogy ezt sokan teszik manapság. Full extra, klíma, szervo, öt ajtó, miegyéb. A kalkuláció könnyű, hisz az ember könnyen kisakkozza a regadó-kalkulátorból, mennyi lesz az extra költség, plusz rendszám, forgalmi, vizsga, egyebek.

IMG 1060

Ám Tom koppant, nem is kicsit. Az autót 175 ezerért vette, erre a regadó normál kalkuláció szerint kevesebb, mint 150 ezer forint lett volna. Most nem térnék ki arra, hogy mennyire abszurd, ha az autó értékével összemérhető a regadó mértéke. Arra sem, hogy ha már ilyen drága a „regisztráció”, akkor legalább ennek a kellékeit, mint rendszám, forgalmi, hologramos matrica, adnák oda extra felár nélkül. De nem. Nem erről van szó.

Tom Micrájának ugyanis pontosan 207 575 forint lett a regadója. Ez potom hetvenezerrel több a tervezettnél. Ne feledjünk, itt most arról van szó, hogy megússza 400 ezer alatt, vagy közelebb lesz a félmillióhoz – egy hárommilliós autónál azt mondaná az ember: na bumm. Persze, pénz ez is. Az meg további méreg, hogy kék helyett piros matricát kapott, ami szmogriadó esetén nem előny. Bár, azt a pár napot ki lehet bírni, biztos nem fáj annyira, mint az a rohadt hetvenezer.

Hogy miért lett ennyivel több? Azért, mert mindegy, mi szerepel az autó külföldi forgalmijában, a környezetvédelmi osztályba sorolást az NKH adatbázisából veszik. Márpedig a Nissan Micra eme motorkódjának besorolása tévesen 2-es, holott szabályozott katalizátoros, Euro II-es motorja van. Azaz valójában 4-es lenne. Az már igazán apróság, hogy Nyugat-Európában 1996 január 1. után csak Euro II-es autókat lehetett forgalomba hozni, a konkrét típusnál remekül megtekinthető a motortérben a lambda-szonda, mivel a katalizátor rögtön a leömlő után van.

Tom hagyta is volna a dolgot, de addig piszkáltam, míg utána nem jártunk.

1313 001

Még szerencse, hogy a tévesen befizetett regadó visszaigényelhető pereskedés, jogi hercehurcák nélkül. Mindössze egyetlen igazolásra van szükség az importőrtől, hogy az adott motorkódhoz tartozó besorolás valóban 4-es. Mi könnyen vagyunk, hisz Budapesten, importőri ismeretségekkel pikk-pakk megvolt a pecsétes-aláírásos papír (ezt ezúton is köszönjük a Nissan-importőrnek), de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a cégek gördülékenyen és gyorsan intézik az igazolást.

Mindegy. Papír el, a hivatalba. Nem sok idő, úgy egy-két hét után meg is jön a papír, hogy valóban tévedtek. Persze, jobban esne, ha odaírnának a végére annyit: bocs. De nem. Az ember amúgy el tudná fogadni, hogy a hatalmas adatbázisokban vannak hibák. Bár azok szerint, aki gyakran intéznek regadót, az NKH-éban mintha a kelleténél több bug lenne.

Az állami dölyf teteje, hogy azt a pénzt, ami már októberben sem jogosan folyt be a nagy közös pénznyelőbe, nem utalják vissza azonnal. Adnak maguknak egy kellemes, harminc napos határidőt, beélesítenek egy átutalást az utolsó napra, és átlövik. És a harminc nap a tizenötnapos fellebezési határidő lejártakor indul.

Érdekes, a befizetésnél valahogy nem ennyire liberális az állam.

Természetesen az össze-vissza három hónapja befizetett pénz után nem jár késedelmi kamat az államtól. Persze, Tom úgysem fialtatta volna meg azt a pénzt, nem vett volna állampapírokat, hogy államunk működését finanszírozza. Elköltötte volna, mondjuk a gyerekeire. Akkor meg, minek? Ehelyett fizessen meg ötezer forint fellebezési illetéket, ha esetleg még egyszer tévedtek volna, és reklamálni szeretne.

Nem tudom, ha Tom ennyit késett volna valamilyen adójának a befizetésével, netán úgy rontotta volna el az SZJA-bevallását, hogy véletlenül 69 191 forinttal kisebb összeg jön ki, vajon mennyi lett volna a büntetés?

IMG 1067

Az szintén megérne egy misét, hogy hányan fizetnek be tévesen több regisztrációs adót, és közülük hánynak nincs is róla tudomása, hogy ez visszakapható. Egyértelmű, hogy sosem az állampolgárnak kedvező irányba tévednek, hisz miért írnák be Euro V-ösnek a 96-os Micrát, nemde? És vajon, ha Ön lenne az állam, kedves olvasó, ösztökélné a hivatalnokait, hogy ezeket a hibákat mielőbb korrigálják? Mi baj lehet belőle, ha nem? Legfeljebb egy picivel több lé folyik be.

Ui:

ha véletlenül még nem tettétek volna meg, srácok, a Nissan CG13-as motort javítsátok már ki légyszi 4-esre az adatbázisban. Kösz.